Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-17 / 141. szám
S»A*K*K Üttörőolimpia 34 érmet szereztek sportolóink a területi döntőn a vn. nyári űttörőolimpia területi döntője, amelyet Békéscsabán- rendeztek, hasonló volt az eddigi döntőkhöz. A vendéglátók igyekeztek, s ha a rendezés nem is érte utói a tavalyi szolnoki, még inkább a tavalyelőtti kecskeméti területi döntőjét, azt nem lehet elvitatni, hogy a versenyek, mérkőzések színvonalában, eredményekben feltétlenül nagy az előrelépés. Mi Bács megyeiek nem kis büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy ebben a színvonal-emelkedésben nekünk is van némi részünk. A fiatal sportolóinknak a területi döntőn elért eredménye még a szakvezetőink számára is meglepetésnek számít. Nem fordult még soha elő, hogy három csapatszámban is döntőbe jutottunk, s a negyedik is csak hajszálon múlott. Atlétikában — bár két biztos első helyre esélyes versenyzőnk nem jött el — mégis 4 egyéni és 3 csapatversenyben szereztünk aranyérmet. A fiú tornában a 12 továbbjutó közül 10 Bács megyei van. Úszásban, ahol eddig ritkán, jeleskedtünk, most 2 arány és 3 ezüst és 3 bronzérem jutott. Hivatalos pontverseny ugyan nem vólt, de mint minden olimpián, itt is számolták a pontokat. Külön külön valamennyi sportágban megyénk végzett az első helyen, s az összesítésben Bács-Kiskun megye 196 pontot szerzett. Eredmények: ATLÉTIKA: Fiúk: 1000 m: 1. Perlaki ÍBaiai KözJókai Z. (Kkfházi Bajcsy Zs.) Kislabda: 2. Horváth (Kkfházi Petőfi Ált. Isk.) Magasugrás: 1. Seres F. (Kkfházi József A. Ált. Isk.) 4x100: 1. Kecskeméti Jókai M. Ált Isk. 49,7. II. korcsoport: Egyéni összetett: 1. Halász T. (Jánoshalma) 162 pont. Kisdobos háromtusa egyéni: 1. Kertész Z. (Keméti Lenin- város) 174 pont. Lányok: 100 m: Kruchió G. (Kméti Zója u.) 13,4. Távolugrás: 1. Mayer E. (Kkfh. József A. Ált. Isk.) 492. Súlylökés: 2 .Tubák I. (Lakitelek) 9,39. Kislabda: 3. Tubák I. (Lakitelek) 50,00. 4x100 1. Bajai Kállai É. Ált; iskola 54,5. , II. korcsoport egyéni összetett: 2. Mohai A. (Kodály Z. Ének Zenei) 212 pont. Kisdobos háromtusa egyéni: 1. Kosa Zs. (Le- ninváros) 186 pont. Négytusa versenyben 2. Kiskunfélegyházi József A. 4't. Isk. 2 092 pont. TORNÁBAN a lányaink nem remekeltek, de a leány II.. korcs., egyéniben Pócsi Ildikó (Leninváros) 51,20 ponttal a 6. heiven így is bejutott az országos döntőbe. A lányokkal ellentétben a fiú tornászaink elsöprő sikert arattak. Ez annál is többet jelent, mert a pontozás körül bizony — enyhén szólva — akadtak hibák, A fiú I. o. csapatversenyben a Kalocsai I. sz. Iskola csapata 132 95 ponttal 2. helyen továbbjutott. ’ A fiú II. korcsoport egyéniben az első hat közé mindössze egv Csong- rád megyei fiú t"dott beponti) 2:52.9. Súlylökés: 2. jutni. 1 Paprika Jenő. Atlétika, női Béke Kupa Bács-líiskun senye a „B” csoportban Az elmúlt hét végén i Székesfehérváron rendez- | ték meg a Béke Kupa női atlétikai verseny első fordulóját. A vetélkedőre változó irányú szélben, laza pályán, de jó rendezésben került sor. Hét megye válogatottja közül Tolna megye atlétái biztos győzelmet aratták, míg a második helyért három megye váltakozó iramú harcot vívott. Végül is Csongrád megye legjobbjainak sikerült a felzárkózás, az ügyességi számokban szerzett értékes pontok alapján. Fejér megye harmadik, míg Bács-Kiskun megye a negyedik helyen végzett. Eredmények: 100 m: 2. Cserjés 12.5, 200 m: 7. Badacsonyi 28,0. Badacsonyi gyenge szereplésével értékes pontokat vesztettünk. 400 m: 2. Jer- kó 60,0. 800 m: 1. Komjáthy 2:16,8. A K. Dózsa versenyzője ezúttal is nagyszerű teljesítményt nyújtott. 1500 m: 3. Grek- sa 5:00.6. Greksától láttunk már jobb teljesítményt is. 100 m gát: 3. Kovách 16.8. Magasugrás: 3. Olajos 161. Biztató fejlődés. Igen erős mezőnyben lett 3. Távolugrás: 3. Cseriés 581. Cserjés nagyszerű képességű atléta. Ezúttal saiát megyei csúcsát döntötte meg. A tavalyi 575 volt. Kár, hogy csak 3. lett Súlylö- kés: 5. Pestality 10,69. Edzés nélkül, kezdetnek nem rossz... Diszkoszvetés: 3. Pestality 33,32. Helyezése kellemes meglepetés. Gerelyhajítás: 5. Varjú Á. 32,30. Bátortalanul versenyzett. Többet vártunk tőle. 4x100 m :-4. Bács megye 51,1. A 3. váltásig első helyen voltunk, de Badacsonyi nem tudta tartam. A váltó összeállítása: Lázár, Cserjés, Jerkó, Badacsonyi. Egyéniben: Cserjés volt legeredményesebb versenyzőnk, 12 pontot szerzett. A további sorrend: Pestality 8, Komjáthy és Jerkó 7—7, Greksa, Olajos, Kovách 5—5, Varjú Á. 3, Badacsonyi 2, Lázár 1 pontot szerzett. Csapatversenyben: I. Tolna megye 75,5, 2. Csongrád megye 61 ponttal, s ezzel bejutottak az „A” csoportba. 3. Fejér megye 56, 4. Bács megye 53.5 ponttal bejutottak a „B” csoportba. 5. Pest megye 35, 6. Békés megye 34, 7. Komárom megye 19 ponttal a „C” csoport résztvevői. Bács-Kiskun megyének a B” döntőbe jutás tehát azt ielenti. hogv ősszel a 7—12. helyért küzdhet Fejér, megye atlétáival# (Khalas Felsőváros) 55,15. 2. Török (Khalas Alsóváros) 53,85. 3. Koczkás (Makó) 52,9. 4. Bárány (Kiskunhalas) 5. Nagy C. Sándor (Kiskunhalas) 6. Egyed (Kiskunhalas). A fiú I. osztályú egyéniben öten jutottak tovább, s mind a megyénk versenyzője. 1. Paprika L. (Felsőváros) 91,25. 2. Hasskó (Kalocsa) 89,20. 3. Varajti (Kalocsa) 88,85. 4. Czövek (Felsőváros) 87,95. 5. Molnár (Kalocsa) 83,80. Úszásban elsősorban Bi- kádi Gábortól vártunk sikert, s benne nem is csalódtunk. Két számban indult, s kettőt nyert. A 100 m mellúszás után egy kis vita támadt. Ugyanis az egyik stílusbíró szerint Bi- kádi „féloldalasán” úszott, s a kizárását javasolta, de a versenybíróság nem látott hibát és így .Bikádi győzött. Kanyó Tamás is tovább jutott mindkét számában és Adamik Csilla is megtette a magáét. A 100 m női gyorsúszásban a nála 2 évvel idősebbek közt is megszerette a továbbjutást jelentő 2. helyet. Eredmények: Lányok: 100 gyors: 2. Adamik Cs. (Béke. tér) 1:13,2. 100 m mell: 3. Merész I. (Béke tér) 1:31,2. 100 m hát: 3. Adamik Cs. 1:29,4. 100 m pillangó: 3. Henkey E. (II. sz. Ált. Isk.) 1:384- ■ Fiúk: 100 gyors: 2. Kanyó T. (Leninváros) 1:08,3 100 m mell: 1. Bikádi G. (Leninváros) 1:21, 3. 100 m hát: 2. Kanyó T. 1:22,8. 100 m pillangó: 1. Bikádi G. 1:12 9. LABDARÚGÁSBAN az alpári fiúk képviselték megyénket és váratlan, de nagyon megérdemelt sikert arattak. -Eredményeik: Bács—Csongrád 3:0, Bács —Szolnok 1:0, Békés—Bács 3:2. Végeredményben az Alpári Általános Iskola csapata 4 ponttál és jobb gólaránnyal lett el$ő Csongrád megye előtt. KÉZILABDÁBAN a garal fiúk beváltották az Ígéretüket. Az erős mezőnyben nem találtak legyőzőre. Eredményeik: Bács—Csongrád 17:9, Bács —Békés 15:14, Bács—Szolnok 19:9. A lányoknál már nem sikerült ilyen jól a mada- rasiaknak. Eredményeik: Csongrád—Bács 14:9, Békés—Bács 12:9, Bács— Szolnok 10 3. Végeredményben a Madarasi Általános Iskola csapata a 3. helyen végzett. KOSÁRLABDÁBAN a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola leány csapata kiemelkedett a mezőnybőL Ez nem is volt olyan egyszerű dolog, mert Csongrád és Békés megye Is rendkívül jól felkészített leány- csaoatot hozott. Eredmények: Bács—Szolnok 32:13. Bács—Csongrád 41:32, Bács—Békés 52Í21. A kosaras lányok az országos döntőn is az esélyesek közé számítanak. A bajai fiú kosarasok nem szólhattak hele az elsőségért folyó küzdelembe. Eredményeik • Szolnok— F>0;3FI. —H^cs OQ.*31 T3ÁOC _T3ÁV/i«j VÉGtT?, rnnluhriqhpn a Kecskeméti L sz, Iskola fiú csapata esélyesként indult, de a rangadón 2:1 arányú vereséget szenvedtek. A mélykúti lányok csak a Csongrád megyét képviselő csapat ellen győztek, s így a 3. helyet szerezték meg. A nem hivatalos pontverseny végeredménye: 1. Bács 196, 2. Szolnok 139, 3. Csongrád 138, 4 .Békés 137 pont. • • Összetett honvédelmi verseny Jún.iu$> 13-án rendezték meg Kecskemétén, a városi pályán az MHSZ összetett honvédelmi verseny városi és járási döntőjét. A nagy ,sikerrel lezajlott vetélkedőn az alábbi eredmények születtek: • A városi döntő férfi korcsoportjában: 1. Lévai Kálmán (Szalvay M. Lövész Klub). Ifjúságiak: 1. Patai János (BRG). Nők: 1. Szabó Ágnes (K. Fémmunkás). Csapatban: 1. BRG. 2. Szalvay M. Lövész Klub, 3. Fémmunkás. A járási döntő férfi korcsoportjában: 1. Kiss L. József (Izsák). Ifjúságiak: 1. Rózsa Jenő (Izsák). Nők: 1. Lajos Ilona (Kunbaracs). Csapatban: 1. Kunbaracs, 2. Izsák, 3. Kerekegyháza: I A győztesek június 20-án I mérkőznék az összetett ; honvédelmi verseny megyei döntőjén, Kecskeméten a Széktói Stadionban. A Kecskeméti Műszaki Főiskola II nyerte a megyei II. oszt. Cs. B. északi csoportiát! Vasárnap a VH. fordulóval befejeződtek a megyei XI. oszt. Cs. B. északi csoportjának küzdelmei. Eredmények: Izsáki MEDOSZ—Kerekegyháza 6:0, Kecsk. Építők ül.—Tiszakécs- ke 4.5:1,5, K. Műszaki II.— Kecskeméti Üttörőház 4,5:0,5 (a 3. táblán egyik csapat sem állított játékost, s így pontot sem adtak). A bajnokság végeredménye: K. M. F. n. 6 5 1 — 24:11 11 Izsáki M. 6 4 1 1 23,5:12,5 9 K. Sp. H. 6 4 — 2 22:14 8 K. Ép. m. 6 3 1 2 18:18 7 Tiszák. 8 1 2 S 15:21 4 Kerekegy. 6 114 13,5:22.5 3 Ki Üttör. 6 ------- 6 9:26 0 A bajnokságot megérdemelten nyerte a legjobb játékosanyaggal rendelkező főiskolai csapat. Az izsáklak a tőlük megszokott lelkesedéssel és jó játékkal vétették észre magukat. Némileg meglepetés a Spart, n. és az Építők m. előkelő helyezése. Tiszakécske és Kerekegyháza várakozáson alul szerepeltek. Az Üttörőház fiataljai számára még erősnek bizonyult a bajnokság mezőnye. Az északi csoport első két helyezettje bekerült a megyei Cs. B. kiskunhalasi döntőjébe. ahol a déli csoport továbbjutóival az 1. helyezett az i—2. he’yért, mig a 2. helyezett a 3—4 helyért mérkőzik. Megyei I. oszt. Cs. B. Elmaradt mérkőzés: Madaras —Kiskőrös 5:7. Állás a tavaszi fordulók után: K. M. F. 5 4 — 1 41.5:18,5 8 Kiskh. M. 4 4 — — 35:13 8 Bajai Sp. 4 4 — — 34:14 8 Kkfh. F. 4 3 — 1 25:23 6 K. Sp. M. 5 2 — 3 25:35 4 Kecsk. Sp. 4 1 — 3 22,5:25,5 2 Madaras 4 1 — 3 20.5:27,5 2 Kelebiai M. 4 1 — 3 13,5:34,5 2 K. Ep. 11. 5 1 — 4 20,5:39,5 2 hírek ' — Megrendezték Baján az idei ,.Kemény József” emlék- versenyt, 12 fő résztvevővel. Az élcsoport: Kormányos Z. 10, Fekete K. o,5, Sztrikinácz L. 8,5, Ülés Gy. 7,5, Nagy- Szabó Gy. 7 stb. — A női egyéni bajnokságot folyó hó 20-tól Madarason rendezi meg a megyei szövetség’ — A Kecskemét városi üzemi egyéni bajnokság elődöntőjének I. csoportjában befejeződött a küzdelem, melyben 10 fő vett rés^t. Az élcsoport: Zsíros 7,5, Napóra 7, Hajdú M. 6,5, Garaguly 6, Gór J. 5,5 stb. A verseny első négy helyezettje jutott a döntőbe. — Befejeződött Baja város csapatbajnokságának tavaszi fordulója, a következő eredménnyel: Ganz-Villany 25,5, Fiúkollégium 22. Tűit Szak- középLsk. 19,5, Vízügyi Igáig. 19, Szöv. Biz. 18,5, Vízg. Földe. 18, ni. Béla Gimn. 16,5, Tóth K. Gimn. 16, Vízügyi Kbllégium 16, Vegyesipari V. 10. , Az alábbiakban a közelmúltban Baján megrendezett XII. „Asztalos Lajos” emlékverseny győztesétől közlünk egy játszmát: Forintos Tompa (VM Egyetértés) (OTP) Baja, 1971. 1. d4, Hf6 2. c4, e6 3. Hc3, Fb4 4. Vc2, d6 5. HÍ3, Ve7 6. e3, 0—0 7. Fd2, b6 8. Fd3, Fb7 9. e4, e5 10. o—o, Fc3: 11. Fc3:, Hbd7 12. Bael, Hh5 13. B<-3, Hf4 14. Bfel, Vf6 15. Ffl, a5 16. b3, Bad8 17. Vb2, Bfe8 IS. cő, de: 19. de:, Ve7 20. a4, Hg6 21. Fb5, C6 22. Fe2, Hde5: 23. He5:, He5: 24. f4, Hg6 25. Fg7:, Vd6 26. n Vd2 27. Vd2Bd2: 28. Fc3 és sötét feladta, mert a tisztvesztés elkerülhetetlen. (1:0). A végállás: U5U ßtm mint im 9 j«t Mm \%m, m%r ~ Mm Gímes György Láttuk — hullottuk /Vem sok hiányzott a győzelemhez Vasárnap délután, amikor Bircsák Játékvezető a Várpalotai Bányász—Kecskeméti Dózsa mérkőzés végét jelezte, a szép számú nézőközönség jelentős része megkönnyebbülten sóhajtott fel: ....... csakhogy vég e van!” A kecskeméti együttes ismét bebizonyította, hogy idegenben olyan harcos erényeket tud csillogtatni, amilyeneket hazai pályán csak Igen ritkán. Várpalotán például az első félidőben sem játszott rosz- szul a kecskeméti együttes, s a nagy becsvággyal küzdő. kiesés szélén álló Bányász mindössze egygólos vezetést tudott kiharcolni. Ekkor már látszott, hogy a Dózsának „van mit keresnie” ezen a mérkőzésen. A szünetben Szigeti edző bátrabb támadójátékra, széleken vezetett akciókra hívta fel fiai figyelmét. A második játékrészben valósággal kapujához szegezte ellenfelét a kecskeméti együttes. Hogy mégis csak egy gólra tellett a csapat erejéből, az inkább a hazaiak szerencséiének tudható be de annak is. hogy a Dózsa- csatárok lövései legtöbbször pontatlanok voltak. Nem sokkal a Dózsa kiegyenlítő gólia előtt például Tatár már csak a kapussal állt szemben, mégsem sikerült a labdát a hálóba juttatni. Hogy milyen érdekes a labdarúgás, azt bizonyította, hogy néhány perccel később Tatár sokkal szorongatottabb helyzetből rúgott gólt. — A bajnokság utolsó előtti fordulójában — a K. Dózsa ismét idegenben lép pályára. A Szolnoki MTE látja vendégül a kecskeméti gárdát. Mint eddig mindig, most is nehéz feladatot jelent majd a kitűnő képességű szolnoki együttes elleni mérkőzés. Az SZMTE-t nem fenyegeti a kiesés réme, tehát nyugodtan játszhat majd. Annyi bizonyos, hogy mgr a K. Dózsát sem bénítja az NB I-be jutás veszélye, számára már csak annyi a tét. hogv megelőzheti az Oroszlányi Bányászt a tabellán és megszerezheti a harmadik helyet. Tehát két nyugodt csapat találkozóján jó mérkőzést láthat majd az igényes szolnoki közönség. Mi bízunk abban, hogy a Dózsa legalább az egyik pontot elhozza Szolnokról. Harc a kiesés ellen Megyénk egyetlen NB TT-es csapata a Félegyházi Vasas már kiesettnek tekinthető. helyzete reménytelen. Helvébe mo«t már bizonyos, hogy a Kiskunhalasi MEDOSZ kerül. De mi lesz az NB III-as csapatainkkal? Kecskeméten nagy érdeklődés kíséri a* egyik legrégibb együttes, a KTE szereplését. Az elmúlt hetekben jól hajrázott a csapat, és már-már úgy látszott, sikerül megmenekülni. Vasárnap azonban a Ganz Villany elleni mérkőzésen megtorpant a gárda és bizony olyan vereséget szenvedett saját pályáján, amely elkerülheti lett volna. Az egyik pontol feltétlenül itthon tarthatt; volna a csapat, de ehhe; sokkal jobb csatárjátékri lett volna szükség. íg\ azonban nem sikerült t pontszerzés és a döntés ai utolsó két fordulóra maradt. A középcsoport másil veszélyes zónában tanyáz: csapata a Soltvadkerti TE Ez a_ szép múltra visszatekintő csapat szintén válsá gos helyzetben van. Vasárnap értékes győzelme aratott, de még mindig ot van a csapat feje felett a: a bizonyos Demokles kard ja. Ha csak egv kicsit előbt kezdi meg a kiesés elkerü léséért a harcot, akkor e: az együttes is jobban áll na most a tabellán és nerr kellene tartani olvannvin az utolsó két fordulótól. Vaion melvik egvüttes- nek sikerül a bentmavadás' M. I.