Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-08 / 107. szám
í. oldal 1971. május 8. szombat Kendőzetlénü A küratso lel A legtöbb felnőtt korú kecskeméti lakos ismeri — ha nem is tételesen — azt a tanácsi rendeletet, amely meghatározza és korlátozza a város sűrűn lakott területén az állatok tartását. A köztudatban úgy él ez a 34/1968. számú rendelet, mint amely szerint a körúton belül állatokat, pontosabban sertéseket, lovakat szarvasmarhákat, kecskét, birkákat stb. nem szabad tartani. Tulajdonképpen ez a rendelet tartalmi lényege, illetve ennél több is és kevesebb is. Több annyival, hogy a városi tanács meghatározza például azt is, hogy „ ... tilos tartani állatokat óvoda, bölcsőde, napközi otthon, iskolai kollégium, gyermekjátszótér, orvosi rendelőintézet, kórház, laktanya, élelmiszer- ipari üzem, nagyobb számú személy befogadására szolgáló épület, 20 személyen felüli üzemi konyha udvarán és a szomszédos ingatlanokon. Tilos állatot tartani olyan házban is, amelyben 20, vagy ennéi több személy lakik...” Kevesebb viszont a rendelet a köztudatban élő szigorú szabálynál annyiban, hogy megengedi a körúton belüli részeken családonként legfeljebb két darab sertés tartását, háztartásonként legfeljebb 20 darab baromfi nevelését — a közegészségügyi szabályok és a tanácsi rendelet betartása mellett. Mi a tapasztalat Kecskeméten, a körúton belüli állattartással, neveléssel kapcsolatban? Sajnos, nem éppen a legkedvezőbb. Tudomásunk van nem egy olyan, szinte a város szívében lakó polgárról, aki mit sem törődve a szabályokkal, több száz baromfit nevel, elárasztva bűzzel, szeméttel nemcsak a ház lakóit, de a környéket is. Istállók, hizlaldaszámba menő sertésólak tenyésznek óvodák, lakótelepek szomszédságában, s ezek állandó járványveszélyt, fertőzési gócot jelentenek. Érdemes volna szétnézni a városban ebből a szempontból, s bizonyára meglepő állapotokat tapasztalnának a KÖJÁL munkatársai, lenne dolga a szabálysértési hatóságnak (a „büntetési tétel” felső határa ezer forin). Néhány szót még a kutyákról. A rendelet szerint házőrző kutyát csak megkötve, vagy zárt helyen szabad tartani, viszont luxuskutya tartása szabad. Tisztázni kellene ebből a szempontból, hogy mi a luxuskutya? A hatalmas farkaskutyák valószínűleg nem azok. Mégis sokat talál ezekből az ember a parkokban, amint a padokra kényszerítik a gyerekeket, vágtatnak virágokon, füvön, bokron át — gazdáik legnagyobb örömére. Az sem ritka, hogy egy-egy parkot időnként birtokba vesznek a megszállott kutyaidomárok, s tudomásunk szerint még egyet sem büntettek meg ezért. Bírsággal sújtanák viszont azt, aki egy ilyen „luxuskutyát” erős felindulásában az örök vadászmezőkre küldene. Tisztában vagyunk vele, hogy nem nagy ügy ez, azonban elhanyagolása, felületes kezelése esetleg súlyos következményekkel is járhat. r-dorgál— Nevelés dől Az igazgató aláírta az aktát, Csömöri átvette, majd előbb az íróasztalnál hajolt meg, azután az ajtónál. Később Kisteleki, a helyettes igazgató lépett a szobába. — Milyen ember ez a Csömöri? — kérdezte tőle az igazgató. — Kitűnő munkaerőnek látszik, amennyire egy hét alatt megfigyelhettem, de van egy nagy hibája: túlságosan szolgálatkész, alázatos, szervilis. — Észrevettenj. Meg leéli nevelned. Kínos, hogy mennyit hajlong. — Megpróbálok vele okosan beszélni. Az igazgató helyettese még aznap elővette Csömörit. Arra biztatta, hogy ga az egész legyen magabiztosabb, önérzetesebb. — Igyekezni fogok, tisztelettel — hangzott az alázatos válasz. — Ne tisztelettel igyekezzen. Maga, mint megfigyeltem, jól dolgozik, ne érezze magát annyira alárendeltnek. — Köszönettel megfogadom a tanácsát — mondta, és mélyen meghajolt. A helyettes a kabátja után nyúlt. Csömöri nyomban odaugrott, kikapta Kisteleki kezéből, és fel akarta adnj. Szinte közelharc fejlődőit ki közöttük, amíg Kisteleki végre egyedül vehette fel a kabátját. — Értse meg, Csömöri kartárs. manapság már nem segítik fel a felettesekre a kabátot! Ez megalázói — Igenis — válaszolta Csömöri, és újból tisztelet- teljesen meghajolva, szélesre tárta ki a fejcsóválva távozó Kisteleki előtt az ajtót. Egy hét múlva az igazgató megkérdezte helyettesét: — Na, hogy haladsz Csömöri nevelésével? — Nehezen. Annyi eredményt elértem, hogy a napi tizenegy—húsz „tisztelettel” már nyolc—tízre csőiéként. — Csak így tovább. Nevelés dolga az egész. Ettől kezdve Kisteleki majd mindennap beszélgetett Csömörivel, aki las- san-lassan kezdett leszokni alázatosságáról. Igaz, még elég gyakran megfeledkezett magáról, és ha ő volt a telefonnál, amikor valakit a készülékhez kértek, kicsúszott a száján; : — Igenis, küldöm tisztelettel. Egyszer kifakadt a csoportvezető: — Engem ne tisztelettel kérj a telefonhoz! Megértetted? — Megértettem, Balogh kartárs, kérem szépen — hangzott a válasz. Kisteleki tovább igyekezett Csömörit nevelni. Állandóan oktatta a helyes viselkedésre. Hónapokkal később az igazgató megkérdezte helyettesét : — Na, mi a helyzet Csömörivel? — Állandóan foglalkozom vele. Ez bizony sok időmet elveszi. — És? — Mély tisztelettel meg kell mondanom, kérlek alázattal, hogy véglegesen nem lehet őt megnevelni... Palásti László Sikerélmény a parancsnokok szilára Bemutató éleslövészet a munkásőrségnél Hatvan év a sxaksxervexetben öreg nyomdász Luspay Gyula. Hetvennyolc ősz hagyott nyomot deres lején. A szakmájának azonban még mindig szerelmese. Időnként feltűnik a kecskeméti nyomdában, munkaruhát ölt magára, odaáll a szedőszekrényhez, s rakja a szöveg szerint egymás mellé a betűket pontosan, szépen. Ifjabb szaktársai nagy szeretettel fogadják Gyula bácsit, aki nemcsak kitűnő szakmunkás még ma is, ennél sokkal több. Rég múlt idők munkásmozgalmának tanúja ő, a nyomdászok pedig mindig élen jártak az osztályharcban. Luspay bácsi éppen hatvan évvel ezelőtt lépett be a Nyomdász Szakszervezetbe, miután 4 esztendei inaskodás után felszabadult. G. Fekete Mihály nyomdájában tanulta a szakmát, ahol Horváth Ambrussal — aki később megalapította a Magyar Alföld című újságot — dolgozott együtt. Amikor azonban a segédlevelet a kezébe kapta, a főnök nem akarta azt a bért fizetni ami járt volna. Vándorbotot fogott — mint . akkortájt sokan mások —, s bejárta az országot és a szomszédos Ausztriát. Munkát azonban arra sem talált, viszont a nyomdászegyletek segélyezték a vándorló nyomdászokat. Közben megismerkedett a munkásmozgalommal, s azzal, hogy milyen nagy erőt képviselnek ezek a munkásszervezetek. Néhány hónap múlva visszatért Kecskemétre, ahol először a Sziládi féle nyomdában, majd a Kecskeméti tJjság nyomdájában helyezkedett el. Itt mint szakszervezeti bizalmi is működött, és részt vett sztrájkszervezésben. Azután kitört az első világháború. ö is a frontra került, majd orosz fogságba esett. 1918 végén tért haza. A Katona József nyomdában kapott munkát, amelynek tulajdonosa üzemét a Tanácsköztársaság rendelkezésére bocsátotta. A magyar proletariátus forradalmának leverése után nehéz idők következtek. A tőkések elleni harc azonban nem szűnt meg. A Kecskeméti Hungária Nyomdában dolgozott 1923- ban amikor bérköveteléseik alátámasztására sztrájkot szerveztek. Ez a munkabeszüntetés egy esztendeig tartott. Végül a Hungária Nyomda is kénytelen volt aláírni a szakszervezet által megszabott bérszabályzatot. A nyomdászok szervezettek voltak, s nem alkudtak meg. A tulajdonosok ezután nem egyszer igyekeztek elkerülni a sztrájkot, mert látták, hogy a nyomdászok, amikor beszüntetik a munkát, különböző segélyekben, országos támogatásban részesülnek. Akadtak ugyan sztrájktörők is, de nem volt hatásos tevékenységük, mert szakmailag a leggyengébbek közül kerültek ki. Gyula bácsi az elmúlt hatvan év alatt hosszú időn át volt szakszervezeti bizalmi, s többször kezelte a szervezet házipénztárát is. Amint a régi időkről faggatom szívesen emlékezik. — Sokat harcoltunk a tulajdonosok ellen — mondta —, de amikor dolgoztunk, a munkát nagy szeretettel végeztük. Ak- kortájban még eléggé kezdetlegesek voltak a gépek. Azóta sokat fejlődött ez az ipar, igaz az igények is lényegesen nagyobbak. A nyomdaipar most újabb virágkorát éli. Örülök, hogy megérhettem és láthatom a mai modern nyomdatechnikát, a mindent tudó gépeket. Remélem a most épülő új nyomdába is ellátogathatok még. Sokat változott a világ abban az irányban, amilyennek mi szerettük volna annak idején. Véleményem szerint azonban nagyobb gondot kellene fordítani a szakmunkás-utánpótlás nevelésére. Ha ma szakszervezeti bizalmi lennék, a szakma szeretetének plán- tálását is feladatomnak tartanám. Nagy Ottó Géppisztolyosok tüzclőál- lásban. Kardos Ferenc és Tolncr Tibor kiválóan hajtották végre a feladatot. nokok egységesen értelmezzék a lő- és harcgyakorlatok célkitűzéseit, illetve önállóan hajtsák végre a feladatokat. A lőgyakorla- tot. természetesen előkészítő foglalkozás vezette be, amelynek során a bemutatón részt vevő munkásőrök tökéletesen elsajátították a szükséges fegyverfogásokat, a parancsok gyors végrehajtását. A lőtér homokdombjai tízszeresre erősítették fel a géppisztolyok száraz ugatását, a géppuska kelepelését, s a gránátok tompa puffanását. Papp Sándor,' a S hogy ez mennyire így volt, arról a lövészet győzött meg bennünket. Suba Pál, a csengődi Aranykalász Szakszövetkezet rakodómunkása a gyakorló páiaija ne lövészetet a harcfeladat végrehajtásával. Kardos Ferenc, a Kunfehértói Állami Gazdaság keceli üzemegységének mezőőre, „ablakból” tüzelve a három célt leküzdötte, sőt, még gránátdobásra is jutott ideje. A lőgyakorlat kiváló eredményt hozott. A legnehezebb dolga Radics József munkásőrnek jutott, aki távcsöves puskájával 500 méter távolságból két álló alakot lőtt ki, két-két lőszerrel. A bemutató éleslövészet után megkértük Szabó Jánost, a munkásőrség megyei parancsnokának helyettesét, értékelje az alegység tevékenységét, illetve foglalja össze mit nyújtott ez a parancsnokok számára. — A bemutató éleslövészet jól sikerült. A kiskőrösi egységet dicséretben ré szesítettem, mert nemcsak a lőtér berendezésében, de a gyakorlat végrehajtásában is kiválóra vizsgáztak. A parancsnokok számára igazi élmény volt e bemutató megtekintése. A korábbiakban ők sem értették egészen, hogyan kell egy ségbe forrasztani a két kiképzési ág, a lövészet és a karhatalmi feladatkör okkjskőrösi Petőfi Sándor munkásőregység parancsnoka rádión uasítást adott. — Tüzet szüntess!... Készülj fel a bemutatóra. Néhány perc múlva az egység munkásőrei a megye valamennyi alegység- és egységparancsnoka előtt mutatták be azt az új fajta iskola-lőgyakorlatot, amely szorosan kapcsolódik a harcászati kiképzéshez, az objektum őrzéséhez és védelemhez, — Három napig dolgoztunk a lőtér berendezésén mintegy negyvenen — mondotta Papp Sándor. Elsősorban köszönetét szeretnék mondani azoknak a gazdasági vezetőknek, akik lehetővé tették ehhez a munkásőrök részvételét. Maga a gyakorlat azt a célt szolgálja, hogy a parancsRadics József mesterlövész, a Keceli Faipari Vállalat asztalosa négy gyors lövéssel semmisítette meg a két álló alakot. Mellette Jónás Imre, a keceli Vörös Zászló Tsz fogatosa lyán már „ablakból” dobta a kézigránátot, sikeresen küzdve le az „ellenséget”. Dudás József, a nehézfegyver-alegység parancsnoka — bár sokan állták körül — úgy vezényelte a géppuska tüzét, hogy a 400 méterre levő futó, illetve a 300 méterre levő géppuskás és fekvő alakot egy perc alatt semmisítették meg. Igaz, ehhez hozzájárult Izsáki Sándor irányzó és Tóth Antal irányzóhelyettes is. A géppisztolyosok szintén összekapcsolták a tatását. Rövidesen valamennyi alegységünk végrehajtja ezeket a gyakorlatokat, reméljük, hasonló sikerrel. A bemutató, amely fegyelmezettségében, a feladatok végrehajtásában mintaszerű volt, arról is meggyőzött bennünket, hogy munkásőreink képesek az adott körölmények között őrizni és védeni a belső ellenség ellen fontos középületeinket, objektumainkat. Gémes Gábor
