Petőfi Népe, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-30 / 126. szám

Könyvek üiügyén Eleget olva Illés Endre: Idestova húsz éve, hagy vidéki ripartúton, egy isten háta mögötti tanyán, szemtanúja voltam, amint meg­érkezett a mozgókömyvtár, és hajlott derekú, bütykös ujjú parasztemberek válogatni kezdtek. Egy hatvan feletti bácsika különösen emlékezetes: meséskönyve­ket kért. Kérdésemre azt válaszolta, hogy ő soha nem juthatott hozzá annak idején, ezért most második gye­rekkorában szeretne eljutni a mesék különös világába. Azóta is, ha megidézem azt a bácsikát, őszinte tneghatódással gondolok rá. MINT A PÁSZTOR IDŐ JÓSLATA i A fenti emlék mottója is lehetne mindannak, amit a könyvről mondani akarok. Még emléíkszünk rá, amikor villamosom, autóbuszon, vonaton, sőt a mozi előcsarnokában várakozók kezében is gyakori volt a könyv? Engedtessék meg, hogy múlt időben beszéljek róla. Persze, ma is előfordul még az ilyen „megrögzött” olvasó, de ritkán. Tisztában vagyok azzal, hogy statisztikákkal, szo­ciográfiai felmérésekkel sok minden — pro és kontra — bizonyítható. Én azonban most hosszabb idő óta felgyűlt benyomásaimra támaszkodom. Az alapos megfigyelés ugyanis esetek többségében még ma is minden egyébnél alkalmasabb a következtetésekre. Éppúgy, mint a pásztorember időjóslata_ — anélkül, hogy tagadnám a tudomány jelentőségét — bizony számtalanszor megbízhatóbb, mint a meteorológiai prognózis. Persze impresszióimat igyekeztem statisz­tikákkal is egybevetni és hellyel-közziel nem estek messze egymástól. íme egyetlen példa: száz személyes üdülő, könyvi- tárral. Nézegetem a kölcsönzőlapotkat. Tíz évvel ezelőtt egy üdülótumus átlag: 30—60 könyvet kölcsönzött Je­lenleg 4—6 darabot! Gondolhatnák: aki manapság üdülni jön, könyvet is hoz magával... A két hét alatt — pedig az idő a társalgóba szorí­totta a beutaltakat — összesen öt embernél láttam könyvet. Ezek közül egy művet lehetett a klasszikus széppróza kategóriájába sorolni, három amolyan „pengős” regény értékű, s végül egy — „Filatéliai év­könyv” volt. Az utóbbi gazdája naphosszat azt silabi- zálta, mennyit ér ma az „X.” évben kiadott „fest­ménysor”, vagy az „Y.” évben megjelent „olimpiai blokk”. Egyszóval ő könyvvel a kezében is pénzt olvasott.. 3 .,i?i AZ EMBER FENNMARADÁSÁHOZ TV Néhány éve meghirdették, az „Olvasó népért” moz­galmat. A „kurrens-irodalom” azonban többnyire a krimi, a bestseller lett. A ténylegesen értékes mon- danivalójú, mai irodalmat is általában tanácsos „bestseller” mázzal álcázni, hogy a kurrens kategóriába essen. Így talán a kiadó még számíthat némi anyagi 6 ikerre. Az olvasónak szüksége van az emocionális értékek­re. Ez az EMBER fennmaradásához éppoly nélkülöz­hetetlen, mint a levegő. Érzelmi gazdagság nélkül mivé leszünk? Monoton hangon zakatoló fogaskerekekké a nagy gépezetben, tisztesség helyett tisztelgővé, sivár élvhajhászóvá, aki a pénz bűvöletében él... Tagadhat­juk-e a „lelki szegénység” csírákban már jócskán fel­lelhető tényét? A FÉNY SEBESSÉGÉVEL — ÉS EREJÉVEL Illyés Gyula — ha kedélyesikedve is —■ valójában kétségbeesve jelentette ki: „Sajnos kötelező irodalom lettem az iskolai tananyagban”. Nyilván arra gon­dolt, hogy élményből leckévé szegényedik. És valóban.; Ady, Arany, Petőfi, Puskin, Gorkij, Móricz, Szabó Pál (folytatni lehetne a sort) lecke lett az iskolákban. Csakhogy amit társadalmunkban joggal számon lehet kérni: az értékekre való ráébresztő® csupán hellyel- közzel sikerül. Könyvek ürügyén — írtam a címben. S a mesekönyvet igénylő paraszt bácsikától eljutot­tam a ma valós gondjaihoz. Nem volt szándékomban nega-pozitív számadást készíteni. Hiszen ki tagad­ná, hogy működnek kitűnő irodalmi színpadok, sok milliós fórumot kapnak a tv-ben szavalóversenyek. A jó könyv azonban korántsem a villanyfény sebes­ségével terjed. Pedig nagy szükség lenne rá. Mert a jó könyv, akár a fény, nemcsak a szemekig jut el, hanem átjárja az elméket, s a lelkeket is* Vincre Győ-ry •4 Kiss Attila rajza. Ady Endre: Egy megtalált könyv Zsibbadt sokáig olvasatlanul (Inni, vadászni sokkal könnyebb Magyar kastélyban) s végül kidobták Bűnöknek bűnösét: a könyvet. Jó könyv volt: elmés, szép Voltaire-kötet: Nagy rombolások szent harctevője. (Egykoron volt még a magyar úrnak Tisztessége és agyvelője.) Ma már a kastély únja a betilt, Retteg a könyvtől, s hunn trágyadombok Várják Voltairetől egészen máig, Aki könyvekben nagyot mondott. S a trágyadombndl elment valaki, Egy szennyes zubbony, egy éhes elme S Isten bárányát, Voltaire ó könyvét A trágyadombról fölemelte. Belenézett és megdördült az ég. Dühtől gyűltek föl bús, izzad't orcák Hejh, fázni fog még e könyvtől, tűztél A papos, úri Magyarország. Dér Zoltán: Fecskelány A SZABADKÁN élő Dér Zoltán néhány héttel ez­előtt Kecskeméten járt. A Kosztolányi Dezső-életút szálait bogozva a nyomok ide is elvezették: itt élt Kosztolányi legszeretettebb tanárának, Tones Gusz­távnak a fia, aki rendkívül becses irodalmi hagyatékot őriz. Többek közö tt értékes Kosztolányi-levelet is. (Az anyag áttekintése után Dér Zoltán úgy határo­zott, hogy könyvet ír Tones Gusztávról, aki irodalom- történész is volt, s aki a mai értelemben vett népmű­velésben is jelentősei alkotott.) Dér Zoltánnak most az újvidéki Fórum Kiadónál jelent meg a második könyve Kosztolányiról. A címe: Fecs­kelány. Alcímében azt jelzi az író, hogy műve doku­mentumregény. A másfél száz oldalas könyv egy gyönyörűen izgal­mas, régi szerelmi történetet rejt magában, a leghite­lesebb dokumentumok alapján. Kosztolányi leveleit tartalmazza, amiket Lányi Hedvighez írt az akkor már neves költő. Az átlagosnál intelligensebb lány (a Fecskelány) akkor, kölcsönös szerelmük kibontakozá­sakor mindössze alig múlt tizenhárom éves. A KÉT ÉVIG tartó szerelemnek minden apró rész­lete elénk tárul a levelekből és a levelek közé ékelt naplórészletekből. Ezek Lányi Hedvig eredeti napló­jából valók. Mivel a Lányi-család Szabadkán a század elején a legismertebb, legtekintélyesebb ottani családok közé tartozott (Hedvig nővére, Lányi Sarolta, már akkor költő volt, az apa, Lányi Ernő, zeneszerző, az egyik fiú kritikus), így a naplórészletekből sok hasznos dol­got tudunk meg a korabeli műveltségi viszonyokról is. De ennél is fontosabb a Kcsztolányi-levelek forrásér­téke. A nagy költő különös, furcsa egyéniségébe, gyor; san változó, neuraszténiás hangulataiba, vibráló nyug­talanságába enged betekintést. Több mindent megtudunk Kosztolányi párizsi é* olaszországi útjáról is. AMI AZONBAN a legfeltűnőbb, legizgalmasabb (szinte szenzációsan, de legalábbis látványosan iz­galmas!) ebben a könyvben az a következő: a szakítás után a szerelmében csalódott Kosztolányi (amint ép­pen abban az időben Ady tette Lédával) kegyetlen és Lányi Hedvigre nagyon rossz fényt vető — verset írt, ami azt hozta magával, hogy pontosan hat évtize­den keresztül az irodalomtörténet alapjában helyte­len, igazságtalanul bántó, egyértelműen negatív képet vallott a költő szerelmi partneréről. E könyv, a dokumentáció nyersen valóságos erejével most mindenkit az ellenkezőjéről győz meg: arról, hogy az akkor csupán 13—15 éves, átlagon felüli érzé­kenységekkel és lelki finomságokkal, s felnőtteket megszégyenítő világos látásával igazán egyenrangú, méltó társa volt e szerelemben a költőnek. Ami igazi regénnyé teszi ezt a dokumentumkötetet, az a tökéletes szerkesztés, a válogatás igényessége, s az, hogy a könyv lapjairól elénk tárul egy vidéki vá­ros polgári rétegének intrikával és pletykával tarkított összefogása egy alapjában tiszta szerelem tönkretéte­lére. A tartalmasabb, gazdagabb, elmélyültebb szerelem példája ez az olvasmányos, igényes kötet, melegen ja­vasoljuk — különösen a fiataloknak — az elolvasását. TERMÉSZETESEN a mű a Kosztolányi-kutatás fon­tos dokumentuma, s mint ilyen; rendkívül becses ér­tékű. Varga Mihály ILLÉS ENDRE tudatos alkotó, sohasem ad meggon­dolatlanul címet műveinek. Amikor életműsorozatá­ban novelláit rendezte sajtó alá, ilyen súlyos címeket választott: Szigorlat, Szakadékok. Mindkét cím jelezte a novellák drámaiságát, „szigorlati” feszültségét, az emberek közötti szakadékok konfliktusait. Egyik drá­mája fölé ezt írta: Az idegen, szinte Camus híres regényét, a Közönyt asszociálva. Máskor Vörösmarty szavait kérte kölcsön drámája címének: Festett egek. Most, a könyvhétre megjelent kötetének ezt a címet választotta: A tövisszúró. S hozzátette Illés Endre: „Talán pontosabb lettem volna, ha csak a meztelen, ékszertelen szavakat írom címként a kötetre: öt sze­relem története.” A tövisszúró gesztenyeszínű madár, magas lázban égő. Hirtelen veti magát áldozatára. S aztán már jelképpé vált e madár; a tövisszúró szerelem jelképe, mely fájdalmat is kevert a boldog­ságba. A Zsuzsa-novelláík alkotják a kötet első ciklusát. E korai ciklus egyik darabja, a Hinta egy varázsos pillanat emlékét idézi, mikor két szerelmes igazán közel kerül egymáshoz. Egy kiránduláskor egy is­meretlen kertben Zsuzsa hintázni kezdett. Eddig imp­resszionista hangulatképnek tűnik a novella. De Illés Endrére jellemző az idill feloldása: a lírai elemekhez drámait is kever. Hirtelen Zsuzsa leesett a hintáról. Rosszul lett. Ebben a pillanatban kerülték közel egy­máshoz. „Mert a legnagyobb dolgok kellenek két em­ber boldogságához. Legalább olyan ősi rettegések, mint a halál. De mi élve maradtunk”. AZ ÍRÓ sok mindent elárul önmagáról műveiben, így Illés Endre is. A Gellérthegyen lakik. Novellái­ban kedvenc hősei is erre járnak. („Megunhatatlanul a Gellérthegyet jártuk Zsuzsával”, írja.) Gyerekkora óta szereti a zenét. Legféltettebb kincse, apai örök­sége egy régi Bartók-lemez. Itt a Zsuzsa-novellákban például Respighi, Ravel zenéjéről vall. Illés Endre lakásának falain kedves festőbarátainak alkotásai láthatók, például Szőnyi Istváné. Egy-egy hasonlatá­ban tovább élnek képzőművészeti élményei. („ ... az a torokban elomló, szeszes forráságú szerelem, amely lassan-lassan olyanná válik, mint a nagyon fényes krétapapírra nyomtatott rajzok.”) Az író"gellérthegyi lakásában tizenkétezer kötet könyv van. Novelláiban is ritka könyvet vesz születésnapi ajándékként Zsu­zsának. Régi Csokonai-köteteket. így ír: „És ha a Boldogságra vagy a Szamócára rálapoz, hogyan ke­veredik el a csiklandó, gyöngéd muzsika Zsuzsa szel- lőzködő, rest illatszereivel.” S a korai Zsuzsa-novel- lák egy-egy mondatában ott él az Itáliáért és Pá­rizsért rajongó író, aki Stendhal nyomait kutatta ké­sőbbi esszéiben. Egyszer Nápoly és Capri emléke, máskor Róma fenyői és kútjai jelennek meg Illés End­re novelláiban. És az író egyéniségére jellemző az, hogy irodalmi hasonlatok, képek teszik szemlélete­sebbé stílusát. („Egy N erval - novellában most elemel­kedik a földtől; mint kósza láng — egy zöldbe borult facsúcs koronájára libben.”) A HAMIS JÁTÉKOSOK a kötet egyik legjelentősebb alkotása, melyben egy hazug nő sorsát, szerelmét raj­zolja meg. Az időrendet felbontva a halál felől köze­lít Viola portréjának felvázolásához. Az író igényes szereplőivel szemben is. Nem tűri Viola hazug pózait, émelyíti édeskessege, idegen tőle a nő üressége. „Mit hazudott Viola? Akkor éjszaka, Capriban, két­ségtelenül a fájdalmat. De mádkor az örömet, a sze­relmet, a haragot — mindent csak hazugsággal tudott kifejezni”... Illés Endre művei újra és újra az igazmondás és az igényesség példáját sugallják az olvasóknak. u. Szekér Endre Jékely Zoltán: Julia M. sírjára ötven éves koporsó-ágyadat rúgd fel, hagyd ott és gyere ki! A hold szeme sóvárgón rádtapad, ha tetemed meglibbented neki. Hátha elkaphatom porló ruhádat, a csipke-inget, melyben eltemettek, s megérzem illatát édesanyádnak a könnyekből, melyek arcodra estek. Hátha megfoghatom fehér kezed, s szoríthatom keblemre — hogyha fáznál érezve: még mindig benned rezeg a dal, melyet utolszor zongoráztál.;; S akkor — polgár temető láss csodát! — táncra perdítne minket ez az ének! Az őrházban a vad farkaskutyák Sohasem hallott hangon üvöltenének. Hát mindhiába zúgnak el feletted ezek a vad-szagú tavasznapok? Pedig egykor, mint én, te is hihetted, hogy tavasszal feltámad a halott. És most e gyilkos bizonyosság rémületében fogam is vacog: a holtaknak immár hiába hozzák vad szagukat a kóbor tavaszok!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents