Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-10 / 85. szám

*. oldal 1971. április 10, szombat Ismeri acélt és az utakat év után víz-, villanyhálózat tekin­télyes gyarapodása, új üz­letek stb. jelzik: teljesül­tek a jogos kérések. S ha megemlítjük még, hogy az eredetileg számolt 461,6 millió forintos költségszük­séglettel szemben 1970 vé­géig 483,3 milliót fordított! a megye négy évvel ezelőt­ti jelölő gyűlési javaslatok1 megvalósítására — s ebben; csaknem 85 millió forintot! képviselt a társadalmi! munka értéke — nyomban! világos, miért szolidabb a| mostani indítványok való- raváltásának költségkiha­tása. Szó sincs róla, nagyon sok még például az út-, járdaépítés, vízművesítés, a villanyhálózat bővítése iránti kívánság. Mégis jó­val kevesebb, mint négy esztendővel ezelőtt. S íme, nem utolsósorban ebben rejlik a magyarázata, miért vált jellemzővé az általá­nos- és középiskolai nap­közi. hétközi otthonok léte­sítése. bővítése és általá­ban a kulturális ellátás, vagy az egészségügyi szol­gáltatások színvonala nö­velésének kívánalma. Az utóbbi négy esz­tendőben végzett munkán­kat nemcsak a megye fej­lődésének kézzelfogható eredményei reprezentálják, hanem a lakosságnak ezen eredmények talaján szüle­tett nagyobb igényessége is. A pár évvel ezelőttihez képest tehát magasabb szintről indulunk most. És ez végenincs folyamat. Épp ezért nem fér kétség az április 25-én megválasztan­dó képviselőknek, tanács­tagoknak mintegy útravaló- ként adott jogos, közérde­kű javaslatok megvalósu­lásához. Annál is kevésbé, mert megbízók, a lakosság annak is tanújelét adta a jelölő gyűléseken, hogy a céltérésért szinte egyem- berként tenni kész. P. I. — Tessék jönni, megmu­tatom, hol lakik az igazga­tó bácsi. A dusnoki mo­dern iskola folyosójáról ki­fordulunk az udvarra. A hatodikos kislány megmu­tatja a lakás ajtaját. Megismerkedünk. Elmon­dom, hogy miért jöttem. Szerényen mentegetőzik, hogy nem híres politikus ő. Beszélgetünk. Fekete Andrásnak hosszú idő óta a községi művelődési ház a legfőbb gondja, mert ne­hezen épül. Ha az iskolai oktatás tárgyi, személyi feltételeit nézzük, mondhatnám, első helyen állunk a járásban. A padokból kikerült fiata­lok és a felnőttek művelő­dését illetően viszont for­dított a helyzet. Nincs mű­velődési otthon a község­ben, a könyvtár is itt van Egyenes arányban az építkezéshez előkészített blokk-„hegyek” fogyásával nőttek ki a kecskeméti Műkertvárosban — hivata­losan ma még keleti ipar­telep feltáró útja két olda­lán — a képünkön látható az iskolában egy parányi szobában, pedig Dusnokon négyezren laknak ... A művelődési ház évek óta épül. Nincs rá elég pénz, leállnak a munkák­kal. A legutóbbi tanácsülé­sen javasoltam, hogy fejez, zék be az építkezés első ré­szét, ahol elhelyezhetnék a könyvtárat, klubot alakít­hatnának a fiatalok, amíg elkészülne a két nagyte­rem is. Fekete András húsz éve tanácstag a községben. Együtt él gondjaival, örö­meivel, terveivel. Szerény, „erős beszédű” ember, gon­dolom, így vélekednek munkatársai, közeli és tá­voli ismerősei. Tudja, mit akar és azt milyen módon lehet elérni, megvalósítani. — Kevesen vannak ilyen régi tanácstagok. Két évti­zed alatt sok hasznos ta­félkészház sorok. A 17, egyenként 12 lakásos épü­let közül az utolsó össze­szerelése e héten fejeződik be. Utána kétszáznégy la­kásépítő szövetkezeti tag — valamennyien 2 szoba összkomfortos lakások bol­pasztalatot szerzett —i mondom. — Igen. Hosszú idő ezJ de elröpülnek az évek. A tanácstagság olyan megbí­zatás, ahol nincs egyedül az ember, pontosabban nem lehet egyedül. Számí­tanak rá az emberek. Én saját lakókörzetemben va­gyok jelölt. Választóim problémái, gondjai az enyémek is. Amíg nem volt járda én is sárban jártam. Az emberek közös gondjá­nak megoldásában segíteni olyan öröm, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Így válik nagyon fontossá az, hogy mint magánember is, a tanácstag milyen kap­csolatban áll választóival. Ez nem valamiféle recept, ez szerintem kötelesség — persze lehet erre jobb ki­fejezést is találni. Csató K. — dog várományosai — szor­goskodnak a teljes befeje­zésen. Ám az ipari feltáró utat már ma is méltán mondhatjuk Mükertváros új utcájának. (Foto: Pásztor Zoltán) Újabb utca a Műkertvárosban igények — négy A jelölesek mozgal­mas napjai után mind job­ban leszűrődnek, kikristá­lyosodnak e gyűlések — a négy év előtti hasonló ese­ménysorozathoz képest — újszerű, legalábbis erőtel­jesebben jelentkező tapasz­talatai. Mintegy tömörítve e ta­pasztalatokat, jogosan álla­píthatjuk meg: politikailag felkészültebb, érettebb és igényesebb a megye lakos­sága. Ez az igényesség pe­dig az elmúlt évek mun­kás hétköznapjain, a har­madik ötéves terv célkitű­zéseinek valóraváltása köz­ben növekedett. Ma pedig Megjegyzés Hasznos „árukapcsolás” Általában megvetjük az árukapcsolás mindenfajta öncélú formáját, módját; azt, amikor például cgy- egy hetilapot csak úgy kaphat meg az ember, ha mellé napilapot is vásárol (hiába előfizető esetleg); vagy, ha bizonyos, hiány­cikknek számító, ritkán kapható árut csakis akkor vesznek elő a pult alól, ha melléje teljesen fölösleges és háztartásunkban semmi­re sem használható egyéb holmikat is hajlandók va­gyunk leblokkoltatni... A napokban azonban, a BIK lakásberendezési ki­állítását szemlélve, egyik tanácsi vezetőnk olyan „árukapcsolást” hiányolt, amely, ha megvalósulna, ez bizonyára találkozna min­denki tetszésével. A hazai és importgarnitúrák, s egyéb lakberendezési tár­gyak sokrétű választékát nézegetve ugyanis feltette a kérdést: vajon hol ma­radnak a művészi festmé­nyek, rézkarcok, esetleg az otthonba illő kisplasztikák? Kecskeméten már volt, napjainkban azonban ugyancsak hiánycikk egy, a képzőművészeti alkotása, kát bemutató és árusító terem. Művészeink bemu­tatkozási lehetőségei eny- nyivel is szűkebb körre korlátozódnak. A kérdés másik oldalát nézve vi­szont: a lakását tetszetősen berendezni szándékozó, s e célra magától értetődően nagyobb summát is tarta­lékoló ember feltétlenül örömest vásárolna az anya­gi körülményeivel arányos áron felkínált képzőművé­szeti alkotásokból. Sőt, még ha nem is vásárol, ak­kor is ízlésnevelő, a szép­érzéket fejlesztő tényező­ként hatnának az otthon hangulatát idéző bútorok között elhelyezett festmé­nyek, képek, szobrok. Még ma sem sikerült végképp száműzni a köz­tudatból — és a szobák fa­lairól — a holdfényes pa­takparton barcogó szarva­sokat, a Hófehérkéket, törpékkel körítve, s az eré­nyes családi életre buzdító, háziáldásos falvédőket, té­rítőkét. És higgyük cl, nem is életszükséglet ez a többség számára, de mit csináljon, ha olykor nem kap mást. Nevezzük kultúrmlsszió- nak, vagy a szép és érté­kes dolgok megkedvclteté- sének — a lényeg nem vál­tozik: érdemes lenne az új­ságíróhoz intézett fenti megjegyzést szélesebb kör­ben és mielőbb fontolóra venni, s a benne foglalt öt­letet megvalósítani. —a —r annak a nagy törekvésnek a szolgálatában áll, amely a párt X. kongresszusán így fogalmazódott meg: magastabb szintű, színvo­nalasabb munkával építeni a szocializmust. Érdemes részletezni is a fenti tömör megállapításun­kat. Utaljunk csupán a gyűlések aktivitására, a la­kosság cselekvő részvételé­re e fórumokon, amiről több mint 15 ezer felszóla­lás tanúskodott. Négy esztendővel ezelőtt közérdekű és egyé­ni gondok, javaslatok fel­vetése szerint lehetett két csoportra osztani a jelölő gyűléseken elhangzottakat. Ezúttal viszont inkább a következő csoportosítás kí­nálkozik: a jelölt, vagy je­löltek személyével kapcso­latos — és a számára mint­egy útravalóként kínált közérdekű megnyilvánulá­sok. Vajon nem az igényesség megnövekedése jelentke­zett-e abban, hogy minden eddiginél nagyobb figyelem összpontosult a jelöltek személyére? Feltétlenül. Ezt tükrözték a jelölésre java­soltak tetteit. politikai hit­vallását, emberi magatar­tását mérlegelő megnyilvá­nulások. Ahol az eddigi ta­nácstag újbóli jelölése mel­lett foglaltak állást, kevés helyen mulasztották el te­vékenységének értékelését. Akadtak viszont gyűlések, ahol bölcsen így mérlegel­tek a választók: Tisztelet, becsület eddigi tanácsta­gunknak, rászolgált a bizal­munkra. Gondoljunk azon­ban a jövőre, az utánpót­lásra is. Itt van közöttünk XY: fiatal, tehetséges, tett- rekészségét is bizonyította már. Jelöljük őt, vagy őt is. Hiszen .• jó politika, a közügyek szolgálatát csak a gyakorlatban tanulhatja meg bárki is igazán! S ha az idevágó tapasz­talatok közül csupán arra utalunk, még, hogy — mert kimaradtak a jelöltek lis­tájáról — akadnak magu­kat sértettnek érző, derék munkásai a megyei közélet­nek, végső soron ez is po­zitív tünet. Hiszen arról vall, hogy sokasodik azok­nak a száma, akiknek — kenyérkereső munkájuk mellett — immár szinte életszükséglet a közössé­gért való önzetlen munkál­kodás. S bizonyosra vehet­jük, hogy ha nem is kép­viselőként, vagy tanácstag­ként. de számtalan más módon továbbra is tevé­keny részesei maradnak a Párt Hazafias Népfront-po­litikája valóra váltásának, helyi alkalmazásának. Nézzük azonban leg­alább főbb vonatkozásai­ban. mi jellemezte a jelölő gyűlési közérdekű javasla­tokat. Néhány megkérde­zett városi és községi ta­nácsi vezető így összegezte a válaszát: A legszembetű­nőbb, hogy az elhangzott kívánságok megvalósításá­nak költségkihatása nem éri el a négy évvel ezelőt­tit. A másik pedig: a kul- turális, egészségügyi stb ellátás színvonalasabbá té­tele iránt megnyilvánult igény es a településfejlesz­tési feladatokból való rész­vállalás. Ha végiggondoljuk, nincs e változásban semmi rendkívüli. Az 1967. évi vá­lasztásokat megelőzően fel­színre került mintegy 13 ezer közérdekű javaslatból tíz és fél ezer volt indo­kolt és megvalósítható. Az- i óta a kiépült utak, járdák, ■■ I 34. Az azonban nagyon zavarta, hogy miért nem adott Rómába történt megérkezése után magáról élet jelet Amporeale. Berti utálta a bizonytalan dolgokat. Ez­úttal mégis három megválaszolatlan kérdés meredt elé: eljutott-e Amporeale Rómába, autós embert út­közben százféle kellemetlenség, akadály érhet. Bal­eset, motorhiba, közlekedési kihágás... a rendőrség Amporeale ellenes bármilyen akcióját azonban elkép­zelhetetlennek tartotta. Másodszor: Maria az eddigiekhez hasonlóan bonyo­dalom nélkül jutott-e el Lianghoz és időben elérte-e a visszajövő gépet, s ha igen, nem történt-e valami előre nem látható malőr a hongkongi vagy a római repülőtér vámellenőrzésénél? S ha ez is rendben volt, találikozott-e Amporeale Mariával? Harmadszor: Ha a lány találkozott Amporealeval, egyáltalán tovább repül-e Palermóba? Minderre másfél óra múltán megkapja a választ a palermói repülőtéren. Kicsit izgult Luciano miatt is, mert jól tudta, hogy amennyiben Maria Rómában nem tudta továbbítani az árut, akkor azt nekik ma­gukkal kell vinniök Nápolyba. Ezt viszont Luciano nem szereti. Dühöngeni fog. Hájas, ostoba és tehetet­len vén disznónak titulálja majd, mint tette már any- nyiszor, ha egy-egy üzleti akció balul ütött ki. „De nem sokáig disznózik a vén buzi", és Berti elége­detten gondolt a labdacsra. A recepciót hívta. A ho- teliével két jegyet rendeltetett a húsz ötvenkor indu­ló nápolyi gépre és taxit kért. Luciano távirata Bertinek a megváltás mentőköte­lét jelentette. Tegnap óta halálfélelemben élt. s nem tudta, honnan kapja a döfést. A halál jobbra-balra, szeszélyes mennykőként csapdosott körülötte. A syra- cusai német tábori repülőtér megtámadásakor leg­alább a társaiban lehetett biztos. A háta védett volt. Az ellenség csak szemben támadhatott. Ezekben az őrült napokban Palermóban viszont olyan darázs­fészekbe pottyant gyanútlanul, ahol még véletlenül sem tudhatta, mely irányból éri a halálos szúrás. Az elmúlt évtizedben Luciano szárnyai alatt oly nyugod­tan élt, hogy elszakadt a maffia megszokott és folyton változó hétköznapjaitól, az örökös élethalálharctól. Rómában és északon legfeljebb a rendőrségtől kellett tartania. A rendőrség akciói viszont nagyjából előre kiszámíthatóak voltak. Az a fő, hogy ez idáig megúszta ép bőrrel. Most már csak el innen, minél előbb. Még másfél óra és azt is elfelejti, hogy Palermóban járt. Mire a hallba ért, a taxisofőr is befutott. Berti kifizette számláját és ga- valléros borravalót adott a portásnak és a bőröndjét cipelő londinernek. — Hova parancsolja, uram? — kérdezte a taxis. — A repülőtérre... Fleurot utolsónak szállt ki a hatalmas Boening- ből. Hongkongig, némi ügyeskedéssel, sikerült elérnie, hogy sem az utastérben, sem a repülőgép szalonjában nem került Maria Belloni szomszédságába, A brit ko­ronagyarmaton az Interpol helyi rezidense várta Fleurot, egy szemüveges, alacsony kínai. Neki és embereinek köszönhette, hogy Belloni kisasszonyt fel­tűnés nélkül sikerült Liang Yol Evans street-i boltjáig követni. Maria az első meglepetést azzal okozta, hogy üres kézzel, a várt Buddha-szobor nélkül távozott Yol üzletéből. A lánynak az érkezés és az indulás, között 90 percnyi ideje maradt. Ezalatt a sziget délnyugati szögén levő repülőtérről be kellett jutnia az öt—hat kilométerre levő Victoria városnegyed központjába, és onnan tovább a zsúfolt, szűk utcák labirintusán keresztül az Evans street-re és vissza, s közben le kel­lett bonyolítania az üzletet is. Fleurot a repülőtér elsőosztályú szalonjában ma­radt, miután az alacsony, szemüveges kínai férfi meg­szólította: ezúttal is dicsérhette Marc előrelátását, amely kimeríthetetlennek bizonyult. Ugyanis az In- terpol-főnök még' az éjszaka folyamán kép távírón el­küldette Hongkongba Fleurot és a lány fényképét. Ezért ismerte fel egyből és szólította meg Mr. Pen- dergast néven az alacsony emberke. Megérkezésük után Mária Belloni téglalap ..alakú, keményfedelű, fekete útitáskáját az automata csomag- megőrzőbe tette.és a kulcsot magával vitte. — Nem tudnánk kinyitni? — kérdezte hongkongi kollégái ától Fleurot. íFolufatiukJ

Next

/
Thumbnails
Contents