Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-07 / 82. szám
Klubvezetők tanácskozása Baján Tegnap, a Megyei Népművelési Tanácsadó a társszervekkel közösen szakmai-módszertani tanácskozást tartott a Bajai József Attila Művelődési Központ klubtermében az ifjúsági klubok vezetői számára. Termei Dezső megyei szakreferens előadásában a klubokban folyó hazafias nevelés aktuális problémáiról beszélt. A résztvevő harmincnégy megyei klubvezető az előadást követően megvitatta az elhangzottakat, majd közösen megtekintették Klossy Irén grafikusművész kiállítását és megismerkedtek a fiatal alkotóval. í — PÉNTEKEN 18 órakor a Kecskeméti Fotoklubban — Jókai u. 14. sz. — Baksa János Május 1 tér című és más színes, hangosított mozgófilmjeit vetíti. Ülést tartott az M TESZ-elnökség Tegnap Kecskeméten tartotta ülését a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége megyei szervezetének elnöksége. Az ülésen részt vett Gál Ödön, a MTESZ központi szervező titkára is. Először Szenti János, az elnökség tagja ismertette a bajai intéző bizottság létrehozásának előkészületeit. Jelenleg hat tudományos egyesület működtet szakcsoportot Baján és további három csoport szervezése van folyamatban. Ezek a szakosztályok mintegy 600 műszaki és agrárszakembert tömörítenék. Az elnökség határozatot fogadott el, miszerint májusban Baján megalakul a MTESZ első megyeszékhelyen kívüli intéző bizottsága Ezután dr. Fábián Pál, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület megyei szakosztályának titkára számolt be az 1970-ben végzett munkáról, majd Gál Ödön tájékoztatta az elnökséget a MTESZ decemberben sorra kerülő országos vezetőségválasztó közgyűléséről, végül dr. Maár András, a MTESZ megyei szervezetének elnöke tartott diavetítéssel kísért élménybeszámolót iráni tanulmányúti ároL P. M. Kiváló művelődési intézmények Ma nyújtják át a Művelődésügyi Minisztériumban megyénk három intézményének — a Bajai Városi Művelődési Központnak, a bácsalmási könyvtárnak és a Kiskunhalasi Járási Könyvtárnak — a Kiváló cím elnyeréséről tanúskodó oklevelet, illetve a vele járó pénzjutalmat. A művelődési intézmények hazánk felszabadulásának 25. és Lenin születésének 100. évfordulójára meghirdetett versenyben értek el kiváló eredményeket. — Csaknem 17 ezer pecsenyebárányt és vágójuhot exportálnak az idén a többi között Görögországba és Olaszországba — a Duna menti termelőszövetkezetek. Az első szállítmányokat már útnak indították a dunavecsei, az öregcsertői, és a szabadszállási közös gazdaságokból. — Négylakásos — emeletes — társasházat épít az idén az OTP a lajosmizsei községi tanácsháza szomszédságában. — A homoki szőlőtermesztésről tanácskozást rendeznek Kiskőrösön, április 8-án, fél 10 órai kezdettel. A tanácskozáson Pfenning Gyula a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának főkertésze és dr. Tompa Béla, a MÉM osztály- vezetője tart előadást Honnan veszik ? Meghökkenve olvasom kedvenc lapomban, az Esti Hírlap Hallottuk című rovatában, hogy: Buda Ferenc első verseskötetét Ébresszen aranysíp címmel a napokban jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. A hírben csupán két dolog nem felel meg a valóságnak: Budának ez a második kötete (az első 1963-ban jelent meg), továbbá nem a napokban adták ki, hanem két hónappal ezelőtt. A többi igaz. — gál N A P T A R 1971. április 7, szerda Névnap: Herman Napkelte: 5 óra 13 pere. Napnyugta: 18 óra 21 perc. Holdkelte: 15 óra 07 perc. Holdnyugta: 3 óra 53 perc. — A solti Kossuth Termelőszövetkezet április 19- én, pénteken a helyi Petőfi Sándor művelődési otthonban tartja 1971. évi termelési és pénzügyi tervtárgyaló közgyűlését. A közgyűlésen újjáválasztják a szövetkezet ellenőrző bizottságát. — Szokatlan nyersanyagból, a Krím tölgyeseiben gyűjtött moha kivonatából készítenek parfümalapanyagot a bahesiszeráji illóolajok gyárában. — Ma este 6 órai kezdettel rendezik meg a hanglemezgyűjtők fórumának második foglalkozását a Kecskeméti Városi Művelődési Központ I, emeleti klubhelyiségében. Ezúttal Baksa János — a kecskeméti nyomda dolgozója — mutatja be kedvenc lemezeit, így például Mario Lanza, Benjamino Gigli és Mireille Mathieu ritkán hallott felvételeit. Bevált a bedolgozó rendszer A Kontakta alkatrészgyár szentesi gyáregységében bevált a néhány éve bevezetett bedolgozási rendszer. Asszonyokat és csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztatnak a sok alkatrészből álló villanykapcsolók, és más cikkek összeszerelésével. A jő kereseti lehetőség híre gyorsan terjedt, s most folyamatosan bekapcsolják az akcióba a környező községeket is. Szentesen és környékén a Kontakta bedolgozóinak száma már megközelíti a 300-at, akik évente mintegy 300 millió különféle alkatrészt szerelnek össze, több mint 50 millió forint értékben. Ez körülbelül egynegyede az egész szentesi gyáregység termelési értékének. (MTI) A Kecskeméti Katona József Színház műsora Április 7, este 7 órakor NÓRA Bajor-bérlet Mozik műsora Április 7: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A HÉT MESTERLÖVÉSZ Felemelt helyárú! KECSKEMÉT ARP AD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SÁRIKA, DRÁGÁM 1972-re felépül a gyermekotthon Felsőszentivánon. A holnapi lapunk tartalmából: Figyelmet érdemelnek A háztáji gazdaságokról Gazdaságpolitika Néhány cím az érdekes összeállításból A homoktalajok hasznosítása Kísérleti sertéstelep A bankgaranciáról Vállalati ötéves tervek Piackutatás és marketing Mégegyszer a hitelpolitikáról — Söröskorsóval vágta fejbe egyik ismerősét Kecskeméten, a Kuruc téri italboltban a múlt év végén Rácz János, Kecskemét, Nándorfehérvári út 4. szám alatt lakó, büntetett előéletű alkalmi munkás. A bíróság visszaesőként elkövetett könnyű testi sértés miatt Rácz Jánost nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte, és egy évre eltiltotta a közügyekben való résztvételtől. — Egyrendbeli folytatólagosan elkövetett garázdaság és hamis tanúzásra való rábírás bűntette miatt egy év és hathónapi szabadságvesztésre ítélte a bíróság Almási György, Tiszakécske, Pataki utca 2. szám alatti lakost. Az illető a múlt év közepén a község italboltjában több alkalommal kötekedett, hangoskodott, s ezzel környezetében megbotránkoz- zást váltott ki. Megverte a parkőrt, majd egyik tanút arra akarta rábeszélni, hogy a bíróságon hamis vallomást tegyen. Almásit a bíróság mellékbüntetésként egy évre eltiltotta a közügyektől és kényszerelvonó kezelésre kötelezte. Rekordidő alatt, bővített nemzetközi fejezettel elkészült az 1971 évi statisztikai zsebkönyv Februárban érkezett meg az utolsó adat a Központi Statisztikai Hivatalba és április első napjaiban már elhagyta a nyomdát a Magyar statisztikai zsebkönyv 1971. évi kiadása. Nemcsak tartalmát igyekeztek bővíteni, érdekességekkel fűszerezni, hanem végre igazi zsebkönyv lett, puha kötésben, valóban zsebben hordható „kisokos”. Háromszázhatvan oldalon jelentek meg az elmúlt év felmérései, 32 oldal grafikus ábrával illusztrálva. Az idei kiadás érdekessége, hogy együtt közli a harmadik és az azt megelőző ötéves terv eredményeit. A zsebkönyv szerkesztésénél igyekeztek áttekinthető képet nyújtani gazdasági helyzetünkről. A nemzeti jövedelem több évre visszatekintő mérlege mellett, amelyet az elmúlt évek statisztikai zsebkönyvei is közöltek, most első ízben került be a társadalmi termék statisztikájába. Ugyancsak új a nép- gazdasági ágazat kapcsolatait bemutató tábla, amely arra ad választ, hova is kerülnek a népgazdaságunkban termelt anyagi javak. Már az elmúlt évek statisztikai zsebkönyvei is közöltek nemzetközi adatokat, ám az idei évben erre külön fejezetet nyitottak. De megtalálhatók, mint érdekesség, a válások, a napsütéses órák, a legmelegebb és leghidegebb napok számai az elmúlt évekből. Ezekkel az adatokkal kerül néhány nap múlva a terjesztőkhöz 18 ezer példányban a Magyar statisztikai zsebkönyv 1971. évi kiadása. (MTI) Hunkában az Etna Ismét kitört az Etna. Hétfőn este a hegy krátereiből lávatömeg indult el, amely óránként 200 métert is megtett. A kitörést Catania városából is meg lehetett figyelni. 3^0332 Várható időjárás: Felhő- átvonulások szórványos esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati széL A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet: 14—19 fok között (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 5-én a középhőmérséklet 13,9, (az 50 éves átlag 9,6), a legmagasabb hőmérséklet 18,8 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 4. Március 6-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 8,7, délután 1 órakor 13,7, a legalacsonyabb hőmérséklet 7,3 Celsius-fok volt. — Nyolcvankét cigány- család költözik új lakásba az idén Bács-Kiskun megyében. A házak építésének, illetve vásárlásának összköltsége meghaladja a 8 millió forintot, melynek 90 százaléka OTP-hitelből és tanácsi hozzájárulásból tevődik össze. Az új otthonok vármányosai az összeg egytized részét biztosítják anyagban, illetve készpénzben. A banditák napi „keresete" Naponta 250 millió Urát rabolnak a banditák Észak- Olaszország bankjaiból. A milánói rendőrség főnöke kijelentette: Észak-Olaszországban ilyen arányú bűnözésre még sohasem volt példa. Meghalt Sztravinszkij Igor Sztravinszkij, az orosz származású, világhírű zeneszerző 88 éves korában New Yorkban, kedden délelőtt elhunyt. Az egész világ gyászolja Igor Sztravinszkijt, aki állampolgárságát tekintve orosz, francia, majd amerikai, de lángelméje révén az egész emberiségé volt — írja nekrológjában az AFP hírügynökség. A mai nagy- közönség számára a „Tűzmadár”, a „Petruska”, a „Zsoltár-szimfónia” és a „Tavaszi áldozat” felejthetetlen zeneszerzője volt, még mielőtt a szeriális zene egyik legnagyobb mestere lett volna. Sztravinszkij — Rimsz- kij-Korszakov híres orosz zeneszerző tanítványa — 1910-ben találkozott az „orosz-balett” szervezőjével, Szergej Gyagilevvel; együttműködésükből nyolc balett született. Páratlan vitalitására jellemző: csak 80 éves korában sikerült rábírni arra, hogy csökkentse megfeszített munkájának ütemét. Még 84 éves korában is 4—5 órát komponált naponta és csak 85 éves korában volt hajlandó leülni vezénylés közben. Századunk zenéjének kétségkívül egyik legnagyobb alakja volt. Ml történt Bugacon? Április 3-án, szombaton este fél 6 tájban érkezett haza egy motorkerékpáron Kántor József Bugac, Nagy- bugac 104. szám alatti lakárára. A motorkerékpárt leállította, elzárta a ben- zincsapot, s a következő pillanatban eszméletlenül zuhant a földre. Amikor szülei magához térítették, a következőket mondta: — Útközben szembe jött velőm egy Trabant, áttért a bal oldalra, nekem ütközött, s megállás nélkül elhajtott ... A kétségbeesett szülők értesítették a mentőket, akik a fiatalembert koponyasérülés gyanújával a kiskunfélegyházi kórházba szálUtották. A szülők természetesen a rendőrséget is értesítették, s megkezdődött a cserbenhagyásos baleset vizsgálata. A műszaki szakértő a jármű átvizsgálása után a következőket állapította meg: A motor- kerékpár jobb első lábtartója elhajlott, a hátsó lábtartó gumiborítása megsérült, a jobb .kormánykaron durva köszörülés látszott, az első sárvédő és a lámpafej megrongálódott. Ezeknek az adatoknak a birtokában keresték fel a kórházban a rendőrök Kántor Józsefet, s érdeklődtek a baleset pontos körülményeiről. — Az út jobb oldalán motoroztam, amikor velem szemben jött egy Trabant, áttért a bal oldalra, leszorított, én fékeztem és elestem. A kocsiból a vezető kiszállt, megkérdezte megsérültem-e, aztán tovább hajtottak... A helyszínen talált nyomok, a rongálódások viszont arra utalnak, hogy a motorkerékpár vezetője figyelmetlensége miatt hajtott le az úttestről, utána járművét felkormányozta, majd elesett. Kántor József egyébként ezen a délutánon javította özv. Kocsis Andrásné motorkerékpárját, s azt ki akarta próbálni. Miután karambolozott a járművel, valótlan bejelentéssel akarta elkerülni az anyagi kár megtérítését. A rendőrség Kántor József ellen szabálysértési eljárást indított. G. G. i-tion niípe. a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága ta> a. — Föszerkesz'ő: dr. Weither Dániel. — Kiadja a Bács megyei Lapkiad! vállalat. - Felelős Kiadó; ár Mezei István Igazgató - Szerkesztőség. Kecskemét, várost Tanácsház — Szerkesztőségi telefonközpont: 12-619. 12-516. - Szerkesztő oizo'tság l' ü38. Kiadóhivatal - Kecskemét, szabadság tér 1/a. Telefonj 11-709 Terjeszd a Magyar : osta. — Előfizethető a helyi postahivatalt nál és kézoesltőknél. - Előfizetés! dl1: 20.— Ft Postautalványon, valamim átutalással a KH1. 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámára, Bács-Kiskun megye, Nyomda V, Kecskemét. Telefonj 12-213. Index; 25 065