Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-28 / 99. szám

9. oldal 1971. április 28, szerdai Tanácsi rendeletek szabályozzák a helyi lakásügyeket A jó időben nyilvá­nosságra került országos érvényű lakásügyi jogsza­bályok számos területen csak keretrendelkezések, sok fontos részletkérdés el­döntése a helyi tanácsok­ra vár. E területen is ér­vényesítette tehát a kor­mányzat az államigazgatás korszerűsítésének ama fon­tos elvét, amely szerint minden ügyet ott kell le­hetőleg elintézni, ahol az ügy jelentkezik, ahol a leg­jobban elintézhető. Érdemes röviden áttekin­teni, melyek azok a rész­letek, amelyek helyi szabá­lyozásra várnak. (Eddig ugyanis csak a fővárosi ta­nács mutatott példát, amely idejében hozta meg a he­lyi szabályozás rendelke­zéseit, budapesti érvénnyel.) Nem véletlen, hogy az or­szágos rendelkezés jóval a hatálybalépés előtt jelent meg. Ennek az volt a cél­ja, hogy mindenki, akit ér­dekel, illetve akinek hi­vatalból dolga van vele, időben megismerhesse. Ez az indok sürgeti, hogy va­lamennyi illetékes tanács körültekintően, de most már sürgetően alkossa meg a szükséges szabályrende­letet, hogy azt — lehetőleg szintén hetekkel a hatályba lépés előtt — megismerhes­se a város, a község lakos­sága. Milyen területek vár­nak tanácsi szabályozásra? Mindenek előtt arra a kérdésre kell válaszolnia a helyi rendelkezéseknek: kik jogosultak tanácsi bérla­kásokra? A lakáselosztás­ról szóló általános rendel­kezés szerint az jogosult ilyenre, akinek nincs laká­sa, illetve rossz, lakhatat­lan lakása van. A kört az­zal szűkíti, hogy általános elvként szögezi le: csak az kaphat tanácsi bérlakást, aki jövedelmi, vagyoni és szociális helyzete folytán nem tudja másként kielé­gíteni lakásigényét. Az általános elv kimon­dása mellett a rendelet he­lyi tanácsokra bízza a részletes szabályozást, hogy a helyi körülmények, vi­szonyok jól érvényesülhes­senek; szűkíthessék, vagy sadalmi bizottság hogyan, milyen összetételben dol­gozzék. Ha a tanácsok a ha­táskörükbe tartozó lakásügyi döntésekről, rendelkezések­ről megfelelőképpen, idő­bővíthessék a kört. Érdé- ^ mes a budapesti rendelet- be" tájékoztatják a lakas­sagot, ezzel nagymértékben biztosítják a lakásügyi ren­NAPSÜTÉSES nek ezt a részét tanulmá­nyozni. Kimondja, hogy csak azok kaphatnak taná' esi bérlakást, akiknél (csa­ládoknál) az egy főre jutó kereset (nem alapfizetés!) nem haladja meg az 1500 forintot, s jelentős vagyon­tárgyak (öröklakás, szövet­kezeti lakás, vagy lakóház- tulajdonnal egyenértékű gépkocsi, telek stb.) nincs. A fővárosi rendelet azokat is kizárja, akiknek a bér­letük saját hibájuk miatt szűnt meg (rongálták a la­kást, nem fizették a lakbért stb.) A helyi szabályozás fontos területe a lakásigény mértékének megállapítása. Az országos érvényű ren­delet alsó és felső határok­ról beszél. A helyi lakáskö­rülményekhez igazítva kell kimondani a városokban, községekben: mit tekinte­nek a jogos lakásigény mértékének. Tanácsi szabá­lyozásra vár, hogy hol kell beadni a lakásigényeket. (Budapesten a fővárosban lakók a lakóterületi első fokú hatóságnál, a csak fő­városi munkahelyen dolgo­zók a munkahely szerinti első fokú tanácsi hatóság­nál.) A tanácsi rendelkezés körébe tartozik a lakásdí- jak megállapítása: az álta­lános rendelkezés lakásépí­tési hozzájárulás, lakás- használatbavételi díj fize­tését írja elő. Indokolt eset­ben a díjak befizetése elengedhető, mérsékelhető, kedvezmények állapíthatók meg Ezek mértékét a he­lyi tanácsok szabályozzák. Helyileg kell rendelkezni a lakásigények társadalmi elbírálásának módszeréről, is, tehát arról, hogy a tár- tenni. Ez a művelet csakis Tőserdőtől a Rialtóig Világot látni, Idegen tá­jakkal, emberekkel ismer­kedni, mindig nagy és ma­radandó élmény A Haza­fias Népfront egyébként is példásan tevékeny lakite­leki községi nőbizottsága immár évről évre kóstolót kínál aktivistáinak ebből az örömből. Bajárták már a szomszédos országok csaknem mindegyikét. Az az út, azonban, amelyre az delkezések jó végrehajtó- idén, a húsvét előtti héten sát. vállalkoztak, rendkívülibb S. E. I volt minden eddiginél. Tavaszi nagytakarítás délutánokon nagy a sür­gés-forgás a házak körül. Nem egy helyen a férfiak meszelnek, festenek, a há­ziasszonyok ablakokat mos­nak, szőnyegeket porolnak. És szorítanak időt a ház előtti virágoskert rendbe­hozatalára, ápolására is. Ha az otthoni tavaszi nagy- takarítás után kerül még egy-két órányi szabad ide­jük kedves olvasóinknak, tartsanak velünk, nézzünk szét tágabb otthonunkban, Kecskeméten Is. A vasútállomás épületé­ben kezdjük a szemlét. El­képesztően kormosak, pisz­kosak a falak. Sürgősen meszelni kellene, hiszen az elhanyagolt állomásunkért még megszólnak a város­ba érkező vendégeink. Aztán a tökmaghéjak, az almacsutkák, csikkek is el­takarításra várnak. Ezt persze a leghelyesebb len­ne a tisztaság és rend iránt érzéktelen társainkra bíz­ni. Már csak a lecke ked­véért is. Bár nagy öröm­mel fogadjuk a látogató­kat, kiránduló csoportokat, olyan nótával azért még­sem köszönthetjük őket, hogy ....... Hej, de csúszik e z a banánhéj...”! A RÁKÓCZI ÜTŐN is bőven akad tennivaló. A bíróság épületének felújí­tását az építőipari vállalat végzi, a környéken azon­ban nem ártana rendbe tavaszi szélcsendes időben végez­hető, mert öt-hat hónap alatt elült porréteg miatt máskülönben elhomályo­sulna előttünk minden, s mészpor, homok ropogna a fogunk alatt. A FRANCIA idegenlé­giósok bátorságáról szóló könyvek jutottak az eszem­be a Kada Elek utcában. Mennyi bátor ember él Kecskeméten is, aki boká­ját, talpát nem kímélve a téglatörmeléktől, üvegdara­boktól, hegyes-dombos, út- talan utakon naponta jár- kel! Sajnos, ennek eltaka­rítását a jelenlegi építkezés miatt nem vállalhatjuk ... A Csongrádi útpn, a Zsi­nór utcában, a Hold utcá­ban teljes erőbedobással munkához láthatunk. Kecs­kemét csaknem 80 ezer la­kosának alighanem egy hétig is komoly feladatot jelentene a rengeteg kő­törmelék, malterdarab, üvegtörmelék, papírhulla­dék eltakarítása. DOLGUNK végezetéül pi­henjünk meg a fedett uszo­da előtti pázsiton, s figyel­jük az uszoda méltóságtel­jesen pöfékelő kéményét, A koromfekete füst pöttyes- re szépíti a környező há­zak erkélyére, udvarra ki- terítgetett ruhát... Amennyiben akik illeté­kesek, mégis elvégeznék a tavaszi nagytakarítást, úgy köszönjük a szíves fárado­zásukat. Tárnái László Olaszországban, ahová ez- I életformával, más társas úttal elutaztak, romantikus dalmi renddel ismerked- tájakkal, a miénktől eltérő | hettek. Vaporettóval a tengeren — A szövetkezetek uta­zási irodája, a COOPTOU- RIST jóvoltából, különle­ges rendezvényként sikerült megszerveznünk ezt a ve­lencei utat — sorolja Len­gyel Pálné általános iskolai tanár, a községi nőbizott­ság titkára. — Április 4-én hajnalban indultunk, s már aznap este a lagúnák vá­rosában tértünk nyugovó­ra. Ütitársaink többségük­ben a tsz-tagok közül ke­rültek ki. Mellettük jó né­hány pedagógus is volt a csoportban. A még friss útiélmények­től átfűtött beszámolóból csakhamar kitűnik, hogy az eredetileg csupán Velencé­re és környékére korláto­zott program időközben bővült: a Lidón vaporettó- val (vízibusszal) tett ki­rándulást már másnap ve­ronai autóbusztúra követ­te, visszafelé pedig Pado- vát is útbaejtették. Gyula bácsi „tengerre száll"' — A Hotel Spagnaban voltunk megszállva — me­séli Kozma Gyula, a tsz 68 éves portása, aki a nőbi­zottság és a közös gazda­ság együttműködésének kö­szönhetően Csehszlovákja és Lengyelország, Drezda és Bécs után most Itáliába is eljutott. Mint mondja, világéleté­ben vágyott a távoli tája­kon való kalandozásra. Ol­vasgatta az útikalauzokat, prospektusokat, aztán mindannyiszor keserűen legyintve gondolt arra, hogy neki ebben úgyse lesz része soha. Aztán úgy jött a sora, hogy mégis csak alkalma nyílt megis­mernie előbb a felszaba­dult hazát, majd a baráti államokat is. — Titkos vágyam volt, hogy a magyar tenger után egyszer „Igazi” tengert is láthassak. Sikerült! Azt mondják: evés közben jön meg az étvágy. De talán nem telhetetlenség tőlem, hogy a legközelebbi ál­mom — egy fekete-tengeri utazás. Emlékek egy szép országból Megannyi útiemlékét so­rolja ízes szavakkal Boros Jánosné is: — Sokan évődtek ve­lünk, mielőtt útra keltünk, hogy majd felkopik az ál­lunk, kiéhezetten jövünk haza, mert ott csak csigá ból, meg kagylóból áll a menü... A valóság pedig, hogy ha nem is kifejezet­ten magyaros, de ízletes, laktató és bőséges volt a koszt. Nem volt hiány le­vesben, választhattunk két­féle sült közül, utána sajt, vagy sütemény követke­zett. Persze, aki akart, spa­gettit is kérhetett Nem győztem bámulni az olaszt: csak hajtotta, hajtotta a A szakadék szélén — A szervezkedéshez el­sősorban nyomdágépre volt szükségünk, mert röpirato- kat akartunk készíteni. Fegyverekkel és a hozzájuk szükséges lőszerrel már rendelkeztünk. M. B. azt javasolta, hogy vegyük fel a kapcsolatot az amerikai nagykövetséggel, hátha se­gítenek nekünk, de ezt az ötletet elvetettük. Abban viszont megállapodtunk, hogy a tervek végrehajtá­sához pénz kell, s úgy gon­doltuk, hogy kirabolunk egy postahivatalt, üzletet, vagy valakit — kezdte val­lomását a megyei bíróság előtt J. K., az ügy elsőren­dű vádlottja. A másik két társa kint a folyosón, bi­lincsben várakozott a fegy- őrök mellett, ök mindket­ten fiatalkorúak voltak 1955-ben, a tárgyalás és a bűncselekmények elköveté­se idején. Egyikük sem volt még büntetve, s különösen az el­sőrendű J. K. rendkívül kegyetlen körülmények kö­zött, abszolút rendezetlen családban élt — később ez mentette meg a kivégzéstől, a halálos ítélettől. Hallgas­suk azonban a tanúk, a vádlottak vallomását arról, hogy mit tett a három fia­tal, hogyan jutottak el a vádlottak padjáig, a legsú­lyosabb vádakkal. Az ügyészségi vádirat ugyanis a következőket tartalmaz­ta: „...vádolom gyilkosság és a népi demokratikus ál­lamrend megdöntésére irá­nyuló szervezkedés által el­követett bűntettekkel.. — Azért léptem ki a munkahelyemről, mert egy újításomért csak ötven fo­rintot adtak. Elhatároztam, hogy magam szerzek pénzt és megépítem a gépet. Tud­tam, hogy pénzhez csak úgy juthatok, ha leütök, vagy kirabolok valakit. Május el­sején találkoztam T. F. ba­rátommal, s elmondtam ne­ki mi a helyzet, ö megem­lítette, hogy van egy pisz­tolya, csak töltény kell hoz­zá. Még aznap eg£ ismeret­len embertől két pisztolyt vettünk, majd töltényeket is szereztünk — hangzott az elsőrendű vádlott vallo­mása. A két fiatal hamarosan megállapodott abban is, hogy a lakiteleki postahiva­talt rabolják ki. El is utaz­tak Kecskemétről a hely­színre, de a postán sokan voltak, s így a tervet felad­ták. — Közben én találkoztam M. B. nevű ismerősömmel, aki elmondta, hogy nagy dologra készül, de nincs fegyvere, pedig anélkül nem megy az egész. Nálam ép­pen akkor ott volt a pisz­toly és mondtam is, hogy majd segítek rajta, de előbb árulja el mit akar csinálni. Így aztán beszélt arról a szervezkedésről, amelyhez én is csatlakoztam. Sőt el­meséltem J. K.-nak is, ő szintén csatlakozott, s né­hány nap múlva hárman beszéltük meg a részleteket — folytatta vallomását a másodrendű vádlott. — Mindössze három pisz­tolyunk volt. Úgy tervez­tük, hogy veszünk még va­lahol, s ha ez nem sikerül, leütünk néhány rendőrt, s elvesszük tőlük a fegyvert. Ezeket szétosztjuk a be­szervezett emberek között, majd kiszabadítjuk a bör­tönből a fegyenceket, s ne­kik is fegyvert adunk. A vásárláshoz azonban pénz kellett, s felhívást is akar­tunk közzé tenni, s úgy ha­tároztunk, hogy nyomda­gépet szerzünk. Ehhez szintén pénzre volt szük­ség — vallotta a bíró kér­déseire a harmadrendű vádlott, a fiatalkorú T. F. Így jutott el J. K. és M. B. ahhoz a gondolathoz, hogy mégis le kell ütni va­lakit Ismertek egy idős kecskeméti házaspárt, akik­nek kis üzletük volt. De hozzájuk csak úgy juthat­tak be, ha az előttük levő cipészműhelyen keresztül mennek. — Először az öreg susz­tert kellett eltenni láb alól. Hajnali öt órakor zör­gettünk be hozzá azzal az ürüggyel, hogy jöttünk építeni a szőlőben levő présházat, mert ezt már előzőleg megbeszéltük vele. Be is engedett az öreg. De hogy a gyanúját eltereljük, nem rontottunk rá azon­nal, hanem valóban ki­mentünk a szőlőbe. A szőlőből délután visz- szamentünk az öreg ci­pészhez és azt mondták, abba kell hagyni a mun­kát, mert rossz a mész. Közben J. K. kért az idős embertől egy pohár vizet, s míg az lehajolt a kanná­hoz, az ólmos bottal fejbe vágta. Az áldozat leros­kadt, a víz kiömlött Űjabb ütések zúdultak a gyanút­lan emberre, majd amikor még mindig mozgott az elsőrendű vádlott odanyúj­tott egy kést társának: — Vágd el a nyakát mert idegesít a mocorgása! Az öreg, magányosan élő cipészmestert meggyilkol­ták, aztán pénz után ku­tattak. Két töltőtollat egy katonakönyvet és 30 forin­tot találtak. Amint a tár­gyaláson elmondták, a bol­tos házaspár megöléséhez már nem volt lelki erejük. Kiosontak az üzletből, le­húzták a rolót és eltűntek. Hamarosan elfogták őket. A megyei bíróság J. K. elsőrendű vádlottat halálra ítélte, a másodrentű 14 évet, a harmadrendű — aid a gyilkosságban nem vett részt — hétévi bör­tönt kapott. A Legfelsőbb Bíróság azonban megvál­toztatta az ítéletet. A halál helyett — szerencsétlen családi körülményeit is fi­gyelembe véve — életfogy­tig tartó börtönt szabott ki J. K.-ra. Az ügy harmadrendű vádlottjának büntetését pe­dig a hét év helyett öt év­re szállította le a másod­fokú bíróság. A másodren­dű T. F. tizennégy évi sza­badságvesztése jogerőre emelkedett. Gál Sándor villájára a nagy halom tésztát... — Mi tetszett a legjob­ban? — Akkor sem hazudnék, ha azt mondanám: min­den. A legszebb talán még­is Velence volt, a Szent Márk tér, a Doge palota. Különös világ ez, minden a vízen bonyolódik le, még a halottakat Is gondolán szállítják. Tetszett a példás rend, a tisztaság. Becsüle- tes nép is az olasz: a ha­talmas önkiszolgáló üzle­tekben olykor két-három eladó lézeng, de nem fi­gyelik árgus szemmel a ve­vőt, hagyják válogatni, né­ha még hátat is fordíta­nak. Kitárul a nagyvilág ;;; Peregnek az emléke­ző mondatok, a beavatot­tak félszavakból is kikere­kedő történetei. A 16-os szoba lakója — Gyula bá­csi — felírta egy papírra a szobaszámát olaszul, s mi­kor legközelebb a kulcsot kérte, büszkén vágta ki: — Szedicsi! — Az álmélkodó hotelportás majd hanyatt esett... A sztrájk kellős közepén jártak ott, láttak sarló-kalapácsos vörös lo­bogó alatt tüntetőket; őr­zik egy röpcédula darabját, amely ingyenes tanulást, meg a lefegyverzést sürge­ti. — Jövőre, ha minden jól megy, a Szfísz-Svájc lesz az úticélunk: — újságolja Lengyel Pálné. — Panko- vits Józsefné elvtársnő már fel is ajánlotta, hogy eb­ből az alkalomból „nem­zetközi” nőtalálkozót segít majd léterehozni. Egy szép túrát követő újabb szép terv ez. De a legszebb, hogy emberek, akik évtizedeken át még a falujuk határán sem jutot­tak túl, most — a nép­frontszerv és a COOPTOU- RIST összefogása révén —- olyan magabiztosan, ottho­nosan lépkednek a Rialto ódon íve fölött, mintha csak a tőserdei kis hídon j járnának ... Jóba Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents