Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-23 / 95. szám
I Zalka Máté-emlékülés A Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola és a Hadtörténeti Intézet csütörtökön délelőtt ünnepi tudományos emlékülést tartott Zalka Máté születésének 75. évfordulója alkalmából. Az elnöki megnyitó után Zalka Máté életéről Ga- ram völgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes tartott előadást, amelyet több hozzászólás követett A tudományos emlékülésen megjelent Oláh István vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes. Felvétel az Állami Balett Intézetbe Az Állami Balett Intézet az 1971—72-es tanévre felvételt hirdet. Jelentkezhetnek 10—12 éves lányok és 10—14 éves fiúk, akik a tánchoz kedvet éreznek és elvégezték az általános iskola első négy osztályát. Az intézetben általános és középiskola működik, melynek elvégzése után a tanulók érettségi ' vizsgát tesznek. Jelentkezni lehet május 3—15 között. A vidékiek szülői hozzájárulással, válaszbélyeggel ellátva, írásban, a budapestiek személyesen jelentkezhetnek az Állami Balett Intézetnél, Budapest, VI. kerület, Nép- köztársaság útja 25. szám alatt. A felvételi vizsga időtartama alatt a budapesti elhelyezésről a szülőknek kell gondoskodni. Az újonnan felvett növendékeknek az intézet csak korlátozott ' számban tud diákotthoni elhelyezést'biz- tosítani. A felvételi vizsga időpontjáról, a jelentkezőket értesítik. Leszakadt a lift Három munkás vesztette életét Hamburg egyik olaj- finomítójában. Egy lift 157 méteres magasságból lezuhant és a benne levő három ember szörnyethalt. I Csikorgott a fék Tegnap délután négy óra körül Kecskeméten, a városi tanács épülete előtt az úttesten hirtelen mcgcsikordult egy fék. Minden járókelő tekintete arra fordult, s a következőknek volt szem- és fültanúja. Frissen nyíratkozott 6—7 év körüli kisfiú amolyan gyerekes ugra-bugrával akart átszaladni az úton. Éppen jött egy Wartburg — s majdnem elütötte. A kisfiú nagyon megszeppent, már a járdaszegélyről nézett vissza az autóra, amelyből kihajolt egy láthatóan megrémült katonatiszt, s oda- kiáltctt a gyereknek. — Te! Rendesen szaladgálj itt, mert kapsz egy pofont! — aztán kapcsolt és továbbhajtott. Mindenki megrémült, ugyanakkor megkönnyebbülten mosolygott. Nem is vették talán észre, hogy a katona bácsi érthető izgalmában mit mondott. — gál — — DRECIN JÓZSEF, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Buda Gábor, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnök- helyettese, dr. Kőrös Gáspárnak, a megyei tanács elnökhelf/ettesének kíséretében, szerdán ellátogatott Bajára. Itt dr. Gajdócsi István, a városi tanács vb- elnöke és Papp György, a városi pártbizottság titkára fogadta a vendégeket, s tájékoztatást adtak részükre Baja fejlődéséről és a város fejlesztésének terveiről. Új szibériai légijárat A Nyugat-szibériai Kurgan és Moszkva között megnyílt a rendszeres légijárat. A kétezer kilométeres utat a repülőgépek három óra alatt teszik meg. Vermut a töltényben A vadászati világkiállításra készül a Badacsony- vidéki Pincegazdaság is. Saját receptúra alapján húsz különböző erdei növénnyel ízesített vadászvermutot érlel. A zöldessárga színű ital csomagolása is alkalmazkodik az eseményhez. Vadásztöltény formáját utánozó, hengeralakú, szarvasokkal díszített dobozban hozzák forgalomba a különlegességet. Samu és a bikini Bálna harapott meg egy bikinis nőt a kaliforniai San Diegóban. A város mellett létesített tengeri parkban a 22 éves Anette Eckis artistanő különös produkcióra szánta magát. A Samu névre hallgató idomított bálnára ült és sebesen száguldani kezdett vele. Közben lecsúszott a hátáról, mire a bálna elkapta a lábát és nem volt hajlandó elereszteni többé. Végül is két idomár póznákkal feszítette szét az óriásemlős száját. Anette Eckinst kórházba szállították. Az egyik idomár kijelentette, hogy a bálna valószínűleg játékos keivében volt. Az idomárok általában gumiruhát viselnek, míg Anette bikinit öltött magára. Mint mondotta, valószínűleg a bikini keltette fel a bálna érdeklődését, — A tőserdei vfkendtelepeii nyit presszót május éleién a Lakitelek és Vidéke ÁFÉSZ. A hó végére két áruspavilon is várja majd a meleg vizes strand fürdőzőit. a nyári idény kezdetére pecftg a Tisza- hídnál kis halászcsárda, illetve kertvendéglő nyílik. rr Egy munkáslány hőstette Csütörtök, hajnali 2 óra. Bognár Lenke, a Kecskeméti Konzervgyár I. telepének munkása kilépett a műhelyből a gyárudvarra, s felnézett a fényesen szikrázó, csillagokkal kivert égre. Egy kissé zavarta a közelében álló négykarú, ostornyeles lámpa fénye, s egy oldalpillantással szemA holnapi lapunk tartalmából: felöltek Csávolyi, katymári, kecskeméti, kunszent- miklósi és tázlári jelöltét mutatunk be Rádiő- és tv- malléklet * A mi otthonunk rehányó tekintetet vetett rá... A pakuraraktár fölött világító lámpából abban a pillanatban szikrák pattantak ki, megolvasztva a lámpa műanyag borítását, majd az olvadó műanyag búrából mint valami modern csillagszóróból, sugárban ömlött a tüzes parázs a pakuraraktár műanyag hullámlemezzel borított tetejére. Bognár Lenke úgy érezte ereiben meghűlt a vér. Futni akart, de lábai felmondták a szolgálatot.. Néhány pillanat telt el, a tető is lángba borult. Bognár Lenke a villanyszerelő műhelybe futott. — Azonnal kapcsolják ki a villanyt!... Ég a pakuraraktár. Néhány perc múlva leálltak a csendesen zümmögő gépek, kialudtak a villanyok... A lány azonban ennyivel nem elégedett meg, futott vissza, egyenesen a pakuraraktárhoz. Leemelte a közelben levő raktár faláról a tűzoltó készülékét, s bár alig bírta, sugarát ráirányította ta lángokra. Ekkorra már odaérkeztek munkatársai Is. Egyre többen kapcsolódtak a tűz oltásába, vízzel locsolták a raktár lobogó lánggal égő tetejét. .. Epz félóra sem telt el, amikor a lángok egyre kisebbre zsugorodtak, s a rájuk zúduló vízben kihunytak. Még elképzelni is borzasztó, hogy mi történt volna, ha Bognár Lenke nem veszi észre a raktár tetejére hulló parazsat, vagy ha nem tanúsít ilyen bátor magatartást. A pakuraraktárban nem kevesebb, mint 31 tonna rendkívül gyúlékony, gyorsan szétfolyó pakura volt betárolva, közvetlen közelében pedig 268 ezer darab üveget helyeztek el deszkaállványokon. Emellett még néhány raktár is ki volt téve a tűz pusztításának. Az anyagi kár felméréséhez csütörtökön reggel kezdtek hozzá, s megállapították: telantéktelen, mintegy 1000 forintra tehető. Mi okozta a tüzet? A verebek! Az történt ugyanis, hogy az ostornyeles lámoa, pakuraraktár fölötti fény- és fémcső tol- daléka közé fészket raktak e szürke tollas jószágok, s anró lábaikkal megpróbálták azt kibővíteni. Eközben összetoltak két vezetéket. amelytől rövidzárlat keletkezett. A kioattanó elektromos sz.ikrák megolvasztották a fénycső műanyag búrá’át. Gémes Gábor Ha: bemutató a Nemzetiben Jelentős vállalkozása a Nemzeti Színháznak, hogy április 23-án, pénteken műsorára tűzi Tom Stoppard- nak, az angolok egyik kitűnő drámaírójának Ro- sencrantz és Guildenstern halott című -háromfelvoná- sos komédiáját, Marton Endre rendezésében. A szerző Shakespeare Hamlet című tragédiájának két udvaroncát, Rosencrantzot és Guildensternt választotta darabja főszereplőjéül. A háromfel vonásos komédia fordítója Vas István, zeneszerzője Dhrkó Zsolt. Szereplői között van Sinkovits Imre, Avar István, Kálmán György, Sínké László, öze Lajos és Ronyecz Mária. Növényvédelmi prognózis A homoki szőlőkben az egész megye területén megjelent a kendermagbogár. Védekezésre felhasználható: a Ditrifon 50 WP és a Fiiból E 0,2 százalékos töménységben. Az említett növényvédőszerek méhekre veszélyesek, alkalmazásuknál az előírt óvórendszabályokat be kell tartani. — GYÜMÖLCSÖZŐ kapcsolat alakult ki a Kecskeméti Városi Művelődési Központ alig 3 hónapja működő magnósklubja és a fővárosi művelődési ház gazdag múltú magnósklubja között. A kecskeméti klub hetenként kapja meg Budapestről az élvonalbeli külföldi és hazai művészek legfrissebb tánczenei és dzsesszfelvételeit tartalmazó lemezeit, amit lejátszás után azonnal vissza- küld. Ez az együttműködés tovább bővül majd oly módon, hogy a pesti magnósok szakmai segtíséget is adnak a kecskeméti magnósklub működéséhez. — A kedvezményes tüzelővásárlási akció keretében több mint 20 ezer utalványt váltanak be az idén a TÜZÉP Vállalat megyei telepein. Március közepétől ez ideig csaknem 1200-an váltották be utalványaikat és több mint 1 millió forint értékű szenet és tűzifát szállítottak eL — Hatvanmillió forint értékű műszaki árut rendelt az idén a megyei AG- ROKER a Mezőgazdasági Gépalkatrész Ellátó Vállalattól, amely valamennyi cikket visszaigazolt. Az első negyedévben esedékes összegnek megfelelő alkat- részszállítási kötelezettségének eleget tett az országos vállalat. — Eredményesen dolgozik a lakiteleki Szikra Termelőszövetkezet ötventagú építőbrigádja, mely nemcsak a közös gazdaságban épít, de a községi létesítmények kivitelezéséből Is kiveszi részét. A közelmúltban többi között napközi otthonos óvodát, bölcsődét és ÁFÉSZ-áruházat épített a tsz-építőbrigád. N A P T A R 1971. április 23, péntek Névnap: Béla, René Napkelte: 4 óra 42 perc. Napnyugta: 18 óra 43 perc. Holdkelte: 3 óra 3n perc. Holdnyugta: 16 óra 52 perc. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Apr. S3, péntek du. 3 órakor NYUGTALAN BOLDOGSÁG Ifjúsági c-bérlet Mozik műsora Április 23: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor bűntény a via veneton Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ARP AD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ISADORA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Elítélték a pápa merénylőjét Egy Fülöp-szigeteki bíróság szerdán maximálisan négy év és két hónapi börtönre ítélte Beniamin Mendoza bolíviai festőt, aki a múlt év novemberében merényletet kísérelt meg az ázsiai körutazáson járó VI. Pál pápa ellen. A bíróság első fokon dön- dött: a büntetésből legalább két év és négy hónapot kell Mendozának letöltenie. Kevés nappali felhőképződés, eső nélkül. Éjszaka gyenge, napközben kissé éíénkebb, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Távolabbi kilátások: Kevés felhő, száraz, napos idő, az időszak végén a felhőzet megnövekszik. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 4—9 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 18—23 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 25 százalékán várható az időszak végén. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 21-én a középhőmér- séklet 12,0 (az 50 éves átlag 12,3), a legmagasabb hőmérséklet 19 Celsius-fok volt. Április 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 9,7 délután 1 órakor 20,2, a legalacsonyabb hőmérséklet 6,6 Celsius-fok volt. Keresztre feszítettek egy csecsemőt Borzalmas bűntényre derült fény San Franciscóban. Két testvér —, koruk hét és tíz év — öt r.áppal ezelőtt elrabolt egy 17 hónapos .csecsemőt. Egy pincébe vitték, ott keresztre feszítették, majd téglával agyonverték. A testvérek a rendőröknek azt vallották, hogy csak játszani akartak. — A Solti Szikra Termelőszövetkezet szántóföldi növényeinek 50 százalékát öntözéssel termeszti. A berendezések felújítását a tél folyamán elvégezték, megkezdődött a területre való kiszállításuk is. A -lucerna, illetve a kukorica keléséig a 230 holdas takarmánybúza-táblát öntözik. Megvadulok a lovak, felborait a szekér... Halálos szerencsétlenség Kiskunhalas halárában Kedden délután tragikus szerencsétlenség történt Kiskunhalas határában, az úgynevezett Kistelek puszta közelében. Varga Antal Kiskunhalas, Felső-Kistelek 87. szám alatti lakos kocsija elé fogott lovak megvadultak, vágtába kezdtek, amelytől a kocsi felborult. A kocsin ülő Aradi Imréné 73 éves asz- szony. Varga Antal élettársa a kocsi alá került, s olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Varga Antal könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrség megállapítása szerint Varga Antal Soltvad- kertről indult el, s ezt megelőzően ő és élettársa meglehetősen nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. Újabb „zsebest” tartszlat'ak le Március 27-én délután Kecskeméten, a Halasi úti cukrászdába italos állapotban tért be N. István, aki néhány perces tartózkodás után az illemhelyre ment. Ott egy ismeretlen férfi a zsebéből kilopta pénztárcáját, a benne levő 1100 forinttal együtt. N. István feljelentést tett a rendőrségen. Április 14-én letartóztatták Trepák Mihály 19 éves büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, Jakabszállás, IV. kerület 26. szám alatti lakost, aki kihallgatása során a zsebtolvajlást bevallotta. Hová vezetett az italozás? cent... rím Üvegárut, vagy porcelánt Vásárol a háztartásba? A Centrumban válogathat, Amit keres, megtalálja! Bukovenszki Sándor 30 éves, Kecskemét, Matkói út 4. szám alatti lakos, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat dolgozója januárban egy szállítás alkalmával az egyik gépkocsi platójára felrakott nyolc 160X275 centiméter nagyságú fényezett, luminált falemezt, amelyet a portás nem vett észre. A lopott lemezeket Kiss József nádszövő lakására, Kecskemét, Gubányi Mihály utca 9. szám alá vitette. Kiss, aki szintén az említett vállalatnál dolgozik, 1100 forintot fizetett a 3425 forint értékű lemezekért. A rendőrség Bukovenszki Sándor ellen társadalmi tulajdont károsító lopás. Kiss József ellen pedig orgazdaság miatt indított eljárást. G. G. Htitu-i stHE. * Masv-.i Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága .a- . - Főszerkesztő dr Weither Daniel - Kiadta a Bacs megye Lapkiad V'.laiat - =-elelos ;:ajo; a. Tatvan igazgat- - «zerkeszióség Kecskemét városi Tanácsház - SzerKesztOség- telefonközpont 17-619. 12-516 - Szerkezte mz.onsag P 038 Kiadóhivatal Kecskemet Szanadság tót 1/JL Telelőn) tt-108 Terjeszti a Magyar osta - előfizethető a helyi postahivatal hál és kézoesitöknél - Előfizetési dl): 70.- Ft P-tstautaJvanvon. valamint átutalással a KH1. 213—96 163 pénzforgalmi jelzőszámára. Bács-Kiskun megyei Nyomda V„ Kecskemét. Telelőn; 12-213. *5 index; 25 065