Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-18 / 91. szám

NEMETH LÁSZLÓ 70 EVES Köszöntés TVémeth László XX. századi irodalmunk, szellemi " életünk egyik legsokoldalúbb, legjelentősebb és legnagyobb hatású íróegyénisége. „Egyes alkotásai — regényei és drámái — szerint is, de még inkább élet­műve szellemi horizontjának jogán: a gondolatébresz­tés, utat keresés és újat teremtés együttes sugallatai szerint” (Béládi Miklós). Morális alkat. Kísérletező ember. Sohasem tud szel­lemileg bezárkózni, az öncélú, művészet elefántcsont­tornyába menekülni. Még legsúlyosabb pillanataiban sem. Használni akar: népének, az emberiségnek. Min­dig dolgozik, mindig alkot, kísérletezik: hogyan lehet bármilyen munkát „művészivé” formálni. Ezt mint iskolaorvos meg is tette: a „minőség forradalmának” próbája volt e munka, amikor a bürokrata foglalko­zást „vérével” színezte. Illyés Gyula Pascalt idézi, amikor Németh Lászlóról ír: „Írót vártam, embert kaptam.” Igen, Németh László műveiben mindig ben­ne van az „én”, az író egyénisége, sorsa közvetlenül vagy közvetve, önkifejező, vallomásos írói alkat mint Goethe vagy Thomas Mann. S egyben önelemző is. Nemcsak a hipertónia levelei jellemzők az orvos-író­ra, hanem az is, hogy szinte valamennyi művében elemzi hőseit. S tanáraikat is. örökké tanul és tanít. Hódmezővásárhelyen tantárgyakat összevonva tanított a gimnáziumban; a tanügy reformjáért küzdött. S e téren sem szűkül le láthatára, távolabbra néz: nemzet­ben gondolkodik, mint Veres Péter tette. „Ha a gon­dolkodó emberfők száma megtízszereződik, az a nem­zet öntudatában s vezetésében is érvényesülni fog” —t irta. A magyarság nagy tanára, mint Kodály Zoltán. Munkára, az egész társadalomnak hasznos munkára serkent; mint a nagy reformkori alkotók: a magyar­ság és Európa sorsának (s a kelet-európai népek ösz- szetartozásának) együttlátására nevel; az igazi magyar múlt megbecsülésére tanít (Apáczaitól Széchenyiig és Adyig); széles horizontra szoktat például tanulmá­nyaiban; küzd az emberi kapcsolatok elsorvadása el­len; s nem egyértelműen, de kiáll a szocializmus ügye mellett. Az írói pályára készülve Németh László kritikákat ír. „Inaséveiben” a fiatal Móricz Zsigmondra figyel, a pályakezdő író novelláit — például a Sezgény em­bereket — értékeli, de regényeinek kompozícióit bí­rálja. Észreveszi, hogy egy új írói nemzedék születik: Illyés, Erdélyi, Kodolányi, Tamási stb. Erdélyi József népies líráját Csokonaiéhoz méri. Feltérképezi a Nyugat nemzedékét Adytól Gellért Oszkárig, s éles szemmel veszi észre, hogy a „magyar írás súlypontja az utolsó évtizedben a Uráról az epikára csúszott” (pl. Kosztolányira hivatkozik). Kitekint: átfésüli az erdé­lyi irodalmat Aprilytól Bartalis Jánosig, felfigyel a Jugoszláviában élő Herceg János tehetségére. K íméletlen igazmondó mint kritikus is: neki Jó­zsef Attila képzettársításai hézagosak, Cs. Sza­bó László csak „gyüjtőtermészet Németh László elsősorban tanulmányírónak vallja magát. Az esszét tartja legigazibb műfajának. Bár nem kapott „katedrát”, mégis széles körben, tanulmányai­ban fejtette ki nézeteit az irodalomról. A régi magyar irodalomból legszívesebben a protestáns kort olvassa és elemzi, Szenczi Molnár Albert zsoltárait vagy a vi- zsolyi bibliát. Shakespeare király drámáinak levegő­jét érzi Bethlen Miklós korában. Kazinczyt és a nyelv­újítást elítéli. Németh Lászlónak Berzsenyi és Széche­nyi az igazi magyar hagyomány. „A nemzetébe visz- szatért Széchenyi valóban idegen fehérjeként hozta ál­dásos lázba a magyarságot.” Széles látókörét Illyés Gyula a franciák számára egy névsorral dokumentál­ja. .. Meglepő a sor: Ortegától Kantig és Einsteinig semmi sem idegen Németh Lászlótól. Gályapadból laboratóriumot tudott formálni Németh László: amikor fordítói munkára kényszerült, műhely - tanulmányokban mérte le szellemi gazdagodását A NÉPKÖZTÁRSASÁG el­nöki tanacsa Németh LASZLÖ kossuth-díjas ÍRÓNAK IRODALMI MUNKÁS­SÁGA ELISMERÉSÉÜL 70. születésnapja ALKALMÁ­BÓL A MUNKA VÖRÖS ZÁSZ­LÓ érdemrendje kitünte­tést ADOMÁNYOZTA. (Tolsztoj inasaként.) A műfordítások javításáról, a rokonértelmű szavakról, a próza prozödiájáról vall. Illés Endre Németh László életművében a drámákat tartja a legmagasabb csúcsoknak. „Szerettem az igaz­ságot”, írta a szerző drámakötetének címéül. Igen, ki kell mondani az igazságot minden meghurcoltatás el­lenére, vallja az író drámahőseivel például Galileivel vagy Vll. Gergellyel együtt. Egy-egy nagy egyéniség konfliktusát bontja ki: küzdelmüket a korral, környe­zetükkel (Sámson, Széchenyi). S a társadalmi drámák hősei is magányosak, nagyságuk egyben a tragédiájuk is (pl. Villámfénynél). A Bolyai-téma többféle drámai stílust próbáltat vele. Proust olvasása indítja a regényíró Némethet. A Gyász című regénye remekmű. Egy „antígonei” jelle­met fest Kurátor Zsófiban, a korán özveggyé vált asz- szony sorsában. Alapos társadalomrajz és hiteles lélek- rajz emeli Európa-hírüvé az Iszony című regényét is, melyben Kárász Nelli önkéntelen házasságba sodródá­sát, iszonyérzetének kibontakozását mutatja be. Leg­kedvesebb regénye az Égető Eszter, melyben a legtöbb emberi mondanivalót tudta sűríteni. „A hősnővel szemben, aki a lélek, a megértés szerepéi kapta (Mé­hes), ő lett az intellektus, az elemzés, a Kelettel szem­ben a Nyugat.” Németh László szorosan kötődik Kecskeméthez: Tóth László nyomdájában készült a híres Tanú, itt nyom­tatták a Választ, Kisnyírben telket vett, a kert-Ma- gyarország terve innen indult. Tóth Lászlóhoz mély barátság fűzte. Ezek a szálak ma sem lazultak: Orosz László írta könyveiről a legjobb kritikákat, 1970-ben itt járt a Cseresnyés bemutatójakor, ekkor elmondott vallomását a kecskeméti Forrás közölte. \1 i, akik kicsit magunkénak, „kecskemétinek” is 1J± érezzük Németh Lászlót, nagy szeretettel kö­szöntjük hetvenedik születésnapján. Szekér Endre Ájul fa LnA£X ‘Clí'uXA ■ ^ 'M i •% ' to«*4» Jt I Fiatalkori képe Legújabb portréja Németh László levele Tóth Lászlóhoz Galilei Részletek a drámából TORRICELLI. Ahogy a tudomány erősödik, úgy hi­szem, egyre kevesebben keresnek a természetben olyasmit, mint a természet borzadása, vagy akár a vonzódása is — a szép geometriai alakzatokhoz, a gömbhöz például. S ha egyszer megtanulunk, ahogy Galilei úr tanít rá, erőkben gondolkozni, akárkinek is eszébe juthat az ilyesmi. GALILEI. Igen, az is eszébe juthat, hogy az ágyulö- vedék parabolapályán halad. S nagyon természetes, hogy olyan koponya, mint Fra Cavalieri, akinél nincs nagyobb matematikus Olaszországban, még inkább rá­jöhet, A tükrökről szóló könyvébe valóban bele is vet­te. Csak az a hiba, hogy előzőleg tőlem is hallotta. TORRICELLI. Én azt hiszem, nem kell ezeket a dol­gokat közvetlenül Galilei úrtól hallanunk. A tudomá­nyos gondolkozás, amire Galilei úr nevelt, szerényebb elmékben is meghozhatja ugyanezeket a gyümölcsö­ket. GALILEI, ö, ez nagyon szép, s főként nagyon vi­gasztaló. Eszerint én meg is halhatnék már, hiszen amiről azt hiszem, hogy nélkülem örökre elvész, más fejből nélkülem is előbújik. TORRICELLI. Galilei úr tapasztalatát természetesen semmi sem pótolhatja. A tudomány sorsa azonban nincs többé egy fejhez kötve, akármilyen kitűnő is az. Amit Galilei úr és másolt elindítottak — most már feltartóztathatatlanul megy előre. GALILEI. Torricelli úr nagyon nagy szolgálatot ten­ne nekem, ha ezt be is tudná bizonyítani. Például az iménti eredeti tétele kimutatásával. TORRICELLI (zavartan). Vízzel egy kicsit nehézkes. A levegő súlya, ha úgy van, ahogy feltettük, igen ma­gas vízoszloppal tart egyensúlyt... GALILEI. Tizenegy méteressel. TORRICELLI. De ha például egy nehezebb folyadé­kot veszünk. GALILEI. Mit? Méhszörpöt? TORRICELLI. Például higanyt. GALILEI. Higanyt? TORRICELLI. A higany tizennégyszer nehezebb a víznél, s a levegő súlya még egy méterre sem nyom­ná feL GALILEI, (ámulva nézi). TORRICELI. Én persze nem tudom, így van-e. Nem volt módom próbát tenni. GALILEI. S ha így van? TORRICELLI. A higanyoszlop viselkedése ebben az esetben el is döntené a dolgot. GALILEI, (hosszú hallgatás után). Torricelli úr, az előbb kiabáltam... De most elnémulok, mint akit szí­ven szúrtak. TORRICELLI, (most veszi észre, hogy szavai Gali­leire milyen hatást tettek, zavartan). Bocsánat, Galilei úr ... Mindez csak föltételezés. Mint afféle fiatal tudó­sok vita közben... Csak azért merészeltem, hogy Gali­lei úr lássa... GALILEI. Hogy nem az én gondolatomat orozta el... Látom, Torricelli úr. NICCOLININÉ, (visszaszól az utána jövő Castelli - nek). Nézzük mór meg a tudósainkat... olyan csönd­ben vannak. Galilei úr kikelt a székéből? (Aggódva.) Valami baj van? GALILEI. Nem, semmi. Nagyon tanulságos beszél­getésünk volt Torricelli úrral. TORRICELLI. Attól félek, nem szerezhettem olyan örömet Galilei úrnak, mint szerettem volna. GALILEI. De. Remélem, vagyok olyan ember, hogy szerezhetett. (Castellihez.) Az apát úrnak igaza volt, hogy Torricelli urat elhozta hozzám. Azok közt a fia­tal tudósok közt. akiket megismernem szerencsém volt, azt hiszem, ő az első, aki meggyőzött, hogy a fizika nem vész el. ha mi el is veszünk. CASTELLI. De azért csak ne bízzuk a dolgunkat rájuk, fiatalokra. Csak gyűrjenek le nemes verseny­ben bennünket. (Torricellihez.) Hanem ne tartóztassuk az útrak észülőket... Sienából, remélem kapok hírt Galilei úrról. GALILEI, (megöleli.) S az én öreg barátom is talál valami ürügyet, amivel őszintesége s a tulajdon lel- Júismerete is beengedi az inkvizíció foglyához. Isten vele, Torricelli úr. Amit mondott..', a higannyal. .! ne hagyja annyiba. GALILEI. Igen, most már egészen világosan látom, hogy kell gondolkozniuk. Egy fiatalember szeme, amelyben tudomány és ifjúság ártatlansága s szigo­ra... Ez olyan, mintha századok tartanák rajtunk pil- l^ntásukst NICCOLININÉ. És mit látott, mit vélt látni, Galilei úr, abban a pillantásban? GALILEI. Elnézést. Épp az, hogy elnézést, majdnem megbocsátást S ezzel a tűrhetetlen elnézéssel — a de­rék aggastyán — néznek rám mindnyájan. Mert annak a mérlegnek, az iszonyú súlyoknak, amik akkor ing­tak bennem, a föl-lejárást senki sem fogja (a mellére mutat) itt benn, mint valami kísérletet megismételni. Magát a tettet azonban, hogy én, aki az egész földön a legjobban tudtam, hogy ez a föld mit csinál alattunk, az ellenkezőjére megesküdtem, az ökörhajcsár is meg­érti majd... NICCOLININÉ. S az ékesen szóló mentségeket is, amelyek ezt az esküt körülállják. GALILEI, (keserűen.) Igen, a mentségeket. De egy rabszolga, aki a tüzes vas alatt nem vallott az ura el­len, a fogoly, aki nem árulta el bajtársait, mindenki, aki csak egyszer is állhatatos volt életében, vagy nem Is volt az, de azt hiszi, az lenne, úgy érzi, elnézhet a fejem fölött... És igaza van! Az erkölcsi törvény nem ismer tudóst és tudatlant, vagyonost, szegényét. Akármi van a fejemben, a Sínai-hegy nekem sem adott külön tízparancsolatot. NICCOLININÉ. Galilei úr ezt is azért tette, amiért mindent, hogy a tudományt előbbre vihesse. GALILEI. Igen, minden nyomorúságomnak ez volt az oka. Nem tudtam elereszteni, amit az eszemmel az emberek javára megfogtam. Ezért loptam át az igaz­ságot a pápai tilalmon, s ezért hoztam ki a gyalázatom­ra világító két gyertya közt a fejemben, amiről elhi­tettem magammal, hogy pótolhatatlanul az enyém. NICCOLININÉ. És most? GALILEI. Most, hogy holtomig rab vagyok? Most még makacsabbul kapaszkodom belé. Ha idáig napfé­nyem volt az igazság, most a szememre szakadó ho­mályban a lélegzetem lesz. . Hisz a becsületem ad­tam érte... Az üdvösségemet, ha úgy akarja!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents