Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-17 / 90. szám

A választók népünk boldogulására adják szavazatukat (Folytatás a 3. oldalról) lényeges kérdésekben kell kikérni a véleményüket, megfogadni a helyeseket, magyarázattal együtt el vetni a téveseket. És mindezt annyi idő alatt kell tudni lebonyolítani, hogy beleférjen a sokszor fáradt és időhiányban szen­vedő állampolgárok élet­rendjébe. Mert normális viszonyok között vacsora előtt igénylik a dolgozók a demokráciát, de vacsora helyett csak ritkán.. Vagy­is azt akarom mondani: a demokráciát szervezni és gyakorolni kell tudni min­dig jobban és jobban, ez pedig jórészt vezetői fel­adat. Ezt akarjuk előmoz­dítani, ehhez kérjük a vá­lasztók bizalmát. Milyen gazdaságpolitiká­hoz kérjük a rózsaszín sza­vazólapokon az „igen”-t? Most is azt kérjük jóvá­hagyni, ami 1957 óta már gyakorlatban érvényesül, hogy növekedjen a terme­lés, növekedjen az export, és ezzel összhangban rend­szeresen emelkedjen az életszínvonal. Pártunk és kormányunk alapelve, hogy az életszín­vonal rendszeres emelését politikai követelménynek tekinti, amit a tervekben, így a jelenlegi negyedik ötéves tervben is megter­vezünk, mintegy kötelezett­séget vállalunk arra, hogy a társadalom összmunká­jával ennek anyagi fede­zetét is megteremtjük. Adódik azonban olyan esz­tendő, amikor a fedezetet nem sikerül maradéktala­nul megteremteni. Ilyen volt az 1970-es év is, mert a mezőgazdasági termelés miatt a nemzeti jövedelem némileg kevésbé nőtt, mint lakosságunk fogyasztása és államunk beruházása. Nem válik szükségessé emiatt az 1971-es évet amolyan „szűk esztendővé” tervezni, vi­szont fokozott erővel kell szorgalmaznunk a terme­lés hatékonyságát, a ter­melékenység és a jövedel­mezőség emelését azért, hogy 1971-ben a nemzeti jövedelem nagyobb legyen a felhasználásnál, kiegyen­lítsük a tavalyi hiányt. A gazdasági szektorok közül a szocialista szektor­nak mind a két formáját, az állami vállalatokat és a szövetkezeteket erőtelje­sen fejleszteni kívánjuk, mert mindkettő megfelel a közérdeknek. A magán- szektor aránya mind a ter­melésben, mind a forga­lomban kicsi: mindössze 3—4 százalékos. Ezzel kap­csolatosan megjegyezte az előadó: A tisztességes kis­polgárnak ezután is lesz életlehetősége nálunk, mert kicsi méretekben még nem tud eléggé hatékony len­ni a szocialista szektor. Akik azonban nem szol­gálatnak, hanem vadászte­rületnek tekintik az ipar­engedélyt, vagy kisebb jövedelmet vallanak be a valóságosnál, azoknak be­csületesen megüzenjük, hogy „vigyázat, mert van még adóhivatal”! A gazdasági reform kö­vetkező szakaszát a válla­latokon és szövetkezeteken belül kell megvívnunk, cé­lul kitűzve a termelékeny­ség növelését, az eszközök jobb kihasználását, a gyárt­mánystruktúra fejlesztését a piaci igényekkel össz­hangban, egyszóval a gaz­dasági hatékonyság növe­lését. Ez a cél megkövete­li, hogy sok helyen kor­szerűsítsék a technológiát, sőt az egész üzemi szer­vezést. Tudnunk kell, hogy hazánk egyáltalán nem a korlátlan lehetőségek or­szága, nem valami „tej­jel-mézzel folyó Kánaán”, csak a régi nemességnek volt az, mert számukra munkátlanul biztosított jö­vedelmet, a jövedelem mellé még adómentességet. Mi, az ország mai tízmillió­nyi gazdája munkánkból élünk és nem könnyen, mert bizony sovány a tör­ténelmi örökségünk és nagy a verseny a világban. Ha mind jobban / és jobban akarunk élni, és persze hogy a központi intézkedés nem old meg minden ren­dezésre váró kérdést, de most erre van lehetőség. A negyedik ötéves terv vég­rehajtásának menetében a tervben előirányzott más életszínvonal-emelő intéz­kedésekre is sor kerülhet és remélhetőleg sor is ke­rül. Az állami bérpolitika jobb érvényesítése céljából a közelmúltban kormányha­megfelélően törekszik a párt és a kormány arra, hogy differenciált kerese­tek mellett is a családi jö­vedelmek kiegyenlítődése menjen végbe a jövőben. A negyedik ötéves tervidő­szakban ezért szerepel a tervben a családi pótlék felemelése, továbbá a régi jogon kapott alacsony nyugdíjak és járadékok rendezése. Hogy mikor ke­rülhet erre sor, annak ide­Az országgyűlési képviselőjelöltek egy csoportja akarunk, akkor mind na­gyobb találékonyságra van szükségünk, korszerű szer­vezésre és fegyelmezett, pontos munkára. A gazdasági reform beve­zetése óta a bérek évenkénti emelkedése 2 százalékról 4 —5 százalékra emelkedett, sőt a tavalyi évben országos átlagban a 6 százalékot is el­érte. Igaz viszont, hogy az áraknak ma csak az 50 szá­zaléka van rögzítve, a má­sik 50 százaléka kisebb-na- gyobb mértékben mozog, így az átlagos árszínvonal is évente 1—2 százalékkal emelkedik. Ha a reálbére­ket vesszük — tehát ki­szűrjük az árszínvonal­emelkedés hatását — ak­kor megállapíthatjuk, hogy a korábbi évek alig 2 szá­zalékos évi ütemével szem­ben jelenleg 3 százalékos­nál magasabb az évi reál­bér-emelkedés üteme. Fel­merül a kérdés, hogy nem lehetne-e ugyanezt a reál­bér-emelkedést változatlan árszínvonal mellett elérni? Erre akkor lenne lehetőség, ha a termelékenység emel­kedése, az önköltség csök­kenése lenne minden ága­zatban és minden vállalat­nál a béremelkedések for­rása és / fedezete. Ez még nincs így és számos terü­leten lehetetlen is. A kor­szerűsítés költségeit nem bírják el az árak, a kor­szerűsítéstől pedig el nem tekinthetünk. Fokozott ter­melékenységi politika, plusz az árszínvonal emel­kedésének állami behatáro­lása, plusz központi szo­ciálpolitikai intézkedések együttes alkalmazása teszi lehetővé a mostaninál ma­gasabb reálbér-emelkedést. A lehetőségek közül ez a reális, így nem okozunk keserves meglepetéseket a jövő számára. Életszínvonal-politikánk tervszerű megvalósítása­ként hozott a kormány nemrégiben döntést arról, hogy 1971. június elsejével 20 százalékkal emelik a pedagógusok, ugyancsak 20 százalékkal az orvosok és gyóijyszerészek fizetését, 5 —10 százalékkal az egész­ségügyi középkáderek, az iskolai és kórházi segéd- személyzet bérét, 10 szá­zalékkal a fegyveres tes­tületek dolgozóinak fize­tését. összesen mintegy 400 000 dolgozó részesül a központi béremelésben amellett, hogy a vállalati átlagbérek 4—5 százalékos emelkedésé általában ez évben is biztosított. Igaz,1 tározat született a vállalati dolgozóik alapbérrendszeré­nek módosítására. Ennek lé­nyege, hogy a túlhaladott bértarifahatárok a mai kö­vetelményeknek megfelelő­en módosulnak úgy, hogy a minimális munkásórabér a mai 4 forintról 5 forintra, a maximális órabér pedig 16 forintról 22 forintra emelkedik, a minimális havi átlagbér pedig 800 forintról 1000 forintra emelkedik. Ezt a rendezést a vállalatoknak saját for­rásból kell fedezniük, fo­kozatosan és úgy, hogy legkésőbb 1973-ban min­den vállalatnál bevezetés­re kerüljön az új tarifa- rendszer. Ugyancsak pár­tunk kezdeményezésére történnek állami és válla­lati lépések a törzsgárda fokozott anyagi és erkölcsi megbecsülése érdekében. Gazdaságpolitikánkban a termelési szempontok mel­lett azonos súllyal kapnak helyet a szociálpolitikai kérdések. Ennek megnyil­vánulása az anyasági se­gély rendszere, ennek jét ma még nem lehet megjelölni. Szociálpolitikánk egyik legfontosabb lépése a la­kásépítés fokozása. Az évi 50 000 lakás építéséről tíz év alatt feljutottunk az évi 70 000-es szintre, a követ­kező öt év célja pedig az évi 80 000-es átlag. Ez na­gyon nagy állami erőfeszí­tést igényel, ennek a cél­nak a szolgálatában hozta meg a párt és a kormány a lakásépítésre, az elosztás­ra és a lakbérekre vonat­kozó komplex határozatát. A lakásépítés dinamikus folytatása állami, tanácsi és lakossági összefogást igényel, s e téren jó úton járunk. Olyan gazdaságpolitiká­hoz kérjük a választók „igen” szavazatát, amely egyszerre igyekszik szolgál­ni államunk jövőjét és a mai nemzedék boldogulá­sát, méltó helyét a népek sorában. Miként ítélhetnek a vá­lasztók Bács-Kiskun me­gye és Kecskemét fejlődé­séről? Ha összevetjük a ténye­ket és adatokat, megálla­píthatjuk, hogy Kecskemét együtt fejlődik a megyé­vel, a többi városokkal és nagyobb körzetekkel. Ez Örvendetes és biztató do­log azért, mert tartós és egészséges fejlődés csak így képzelhető el. Lassan fejlődő megyében csak ideig-óráig fejlődhetne gyorsan a megye központ­ja, és persze a tétel fordít­va is igaz. A megye min­den városának és járásá­nak eltérő a szerepe, némi­leg más-más funkciója van a társadalmi munkameg­osztásban és az emberi együttélésben. De mind­egyik fontos, mindegyik­nek fejlődnie kell a jövő­ben is. Bács-Kiskun megye fej­lődése hatással van az or­szág egészének fejlődésére is. A megye iparában ki­emelkedő szerepe van az élelmiszeriparnak és a gép­iparnak, de emellett sok más iparág is jelentős té­nyező. Országos fontossá­gú a megye mezőgazdasá­ga, különösen a szőlészet, a gabonatermesztés, a ker­tészet és az állattenyész­tés. És a széles oktatási­kulturális hálózat, az ál­talános iskolák sokasága, a középiskolák nagy száma és ma már a főiskolák, a kutatóintézetek jelzik a lüktető kulturális életet. Kecskemét a maga 602 éves múltjával már öreg város, ugyanakkor napja­inkban éli immár „har­madvirágzását”, így tulaj­donképpen fiatal város is, amely a régi mezővárosból átalakulóban van modern ipari és mezőgazdasági, ke- réskedelrtii és kulturális, tehát sok ágazátú város­sá. A jelék szerint a város fejlődésének továbbra is dinamikus tényezője lesz az iparosodás folytatása. Az iparban dolgozók száma 1975-ig a mai 25 000-ről 30 000-re növekszik. Fej­lődik az élelmiszeripar, a gépipar, az építőipar és a könnyűipar. A város állami gazdaságai és termelőszö­vetkezetei szintén további fejlődés előtt állnak. Mind az iparnak, mind a mező-: gazdaságnak fel kell azon­ban készülnie az intenzív fejlődésre, arra, hogy a jö­vőben már kevéssé a dol­gozólétszám növelésével emelhetik a termelést, sok­kal inkább kell feltárni a termelékenység növelésének új és nagyobb forrásait. A város kommunális fej­lődésének talán legsikere­sebb részét képezi a víz­probléma megoldása, az ipar és a lakosság gyorsan növekvő vízfogyasztásának kielégítése, a vízellátás ál­talános színvonalának az emelése. A lakásépítés üteme to­vább növekszik a város­ban. Míg a harmadik öt­éves tervben 3400 lakás épült, a negyedik ötéves tervben 4500 lakás építése szerepel. Ez annyit jelent, hogy tíz év alatt szinte egy külön városnak megfelelő új épület létesül, 25—30 ezernyi lakos elhelyezésé­re. Még így sem biztosít­ható azonban minden jo­gos lakásigény kielégítése, különös fontossága van te­hát annak, hogy az új la­kások elosztása demokra­tikusan és igazságosan tör­ténjen. A szociális-kulturális épí­tés tervéből kiemelkedik az óvodai férőhelyek számá­nak növelése, 400 férőhely- lyel a tanácsi költségvetés­ből, ezen felül pedig a vál­lalatok és a társadalmi összefogás révén további jelentős férőhely építése vá­lik lehetővé. Felépül és működésbe lép az új mű­velődési ház, a Technika és Tudomány Háza, meg­kezdődik a 900 ágyas kór­ház építése, fontos é$ szép feladat lesz a Kodály In­tézet megalapítása. A sportélet fejlődése, minit egy modem város nélkü­lözhetetlen tényezője, ed­dig is jelentős volt, ezután is annak kell lennie, mint testedzésnek és a nézőknek élményt nyújtó események­nek. Van tehát terv a megye és a város fejlődésére. Ha ez sikerül, a jövő is sike­res és szép lehet. Ezt akarjuk, ehhez kérjük a kecskemétiek szavazatát! 39. — Majd tisztázzuk a yachton — és Luciano az asz­tallapra tenyereit, mint aki nem akarja abbahagyni a megkezdett mozdulatot. — Olyan szomjas vagyok... csak egy colát igyunk — mondta a lány és megállította Luciano mozdulatát. — Rendben — és Luciano magához intette a nyur­ga Charleyt. — Hozz három colát, konyakkal... — Főnök — kezdte gyöngyöző homlokkal újra Berti —, Manzella családját kiirtották, Bonifacio hulláját magam is láttam az Éden bejárata előtt, a járdán. Toto halott. A Barbera család az utolsókat rúgja. Liggiót elkapták. Én az utolsó pillanatban, ma reggel megkíséreltem Hamburg felé terelni az árut, és Mi­lánóból Rómába rendeltem Amporealet. Arról em te­hetek, hogy a hongkongi gép késett, és emiatt Maria már nem tudott a hotelbe menni.. — Hagyja abba — intett bágyadtan Luciano — majd a hajón megvitatjuk a helyzetet... Charley hozta az italt: — Főnök — és jelentőség­teljesen hunyorított a bárpult felé — Te is hagyd abba a hülyeségeidet.,. És várj a helyeden. Maria Bertire pillantott. A férfi széles homlokán egymásba folytak az izzadság gyöngyei, s közben kö­zelebb húzódott Lucianóhoz. Köhintett. Belloni ekkor fojtottan megszólalt: — Az az alak — és a hall felőli üvegfalra pillantott... — ott, az a hosszú, mintha már láttam volna — mondta izgatottan. Luciano a lány tekintetét követte és merev mozdu­lattal félig hátat fordított Berlinek, aki ebben a pil­lanatban gyors, remegő mozdulattal fehér labdacsot ejtett Luciano poharába. A cola egy zizzenésre fel­pezsdült. Luciano visszafordult. Marianak mondta; — Talán csak képzelődik, drágám ... Mindenesetre igyunk és távozzunk minél előbb. Charley majd rendezi a számlát Maria megfeszített figyelemmel ujjaiba összponto­sított most minden erőt, nehogy reszkető kezéből ki- löttyenjen az ital. Elsőnek Berti állt fel, elnézést kért és sietősen lépkedett a toalett felé. Keze már a ki­lincsen volt amikor visszapillantott az asztalhoz. A rémület görcsös szorongásba rántotta torkát Luciano magasba lendülő, majd nyomban szívéhez visszahulló kezét látta. A székről leforduló test zuhanásának za­ját azonban elnyelte a kivágódó csapóajtó, melyen át két férfi rohant a bárba, egyenesen Luciano felé. Székek robaja roppant, asztalok csikordultak, s vagy nyolc-tíz alak ugrott fél és vetette magát Maria Bel- lonira. A zűrzavarban a bárpult mellett ülő Charleyt kereste tekintete, de a nyurgát már nem találta ott. Ekkor váratlan ötlettől vezérelve a női mosdó kör­függönye mögé lépett. „A rendőrség” — dobolt agyá­ban. Máriát letartóztatták, de a mázlis sátán, Luciano, végre halott, Vitranónak igaza volt. Neki köszönheti szerencséjét. Marianak ajánlotta a menekülésnek ezt az útját, és most őt hajszolta végig az életösztön a női mosdó fülkesorának folyosóján a hátsó kijáratig. • Már az autóparkoló-helyen járt, s megpillantotta Luciano kocsiját, amikor a repülőtéri épület ajtaján, kezükben revolverrel, néhány férfi rohant ki. „A par­kírozóhely felé menekült!” hallotta valaki hangját. Elérte a fekete Mercedest, s még futás közben elő­kotorta zsebéből az indító- és ajtózár kulcsot. A ko­csiajtó azonban nyitva volt. Már az Aversa felé ka­nyarodó betonúton száguldott, amikor mély sóhajtás­sal nyugtázta, mennyire bölcs is volt Lucianónak az a rendelkezése, hogy a cégvezető embereinek gépkocsi­jaira, bármilyen gyártmányúak is azok. egyforma zá­rakat kell felszerelni. A távolban megpillantotta a ró­mai autópálya fényeit Ekkor ötlött eszébe a rend­számtábla. (Vége következik}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents