Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-14 / 87. szám
«. oldal 1971. április 14, szerda Kár, haszonnal % I Miközben Jordániában tovább tart a feszültség, és minden, ami jelenleg a hasemita királyságban történik, az arab egység ellen hat. Jordánián kívül egyszerre több kezdeményezés is történt az arab világ sorainak rendezésére — körülbelül Így lehetne összefoglalni a legutóbbi órák közel- keleti eseményeit. Ez a kettősség aligha véletlen. Minden jel arra mutat, hogy éppen az elhúzódó jordániai tragédia pozitív reakciója az egység irányába mutató diplomáciai kísérletsorozat. Izrael így is túlságosan nagy politikai és — legalábbis közvetve — katonai hasznot húz az am- mani és egyéb jordániai eseményekből, és egyre több arab fővárosban ismerik fel, hogy ennek a ténynek az ellensúlyozására valamit tenni kell. Ezekben a napokban, ezekben az órákban egyszerre három fontos arab találkozóról beszél a világ és közülük egy befejeződőben, egy megkezdődőben, egy pedig tervezési stádiumban van. A befejeződőben levő tanácskozás szombaton nyílt meg az egyiptomi fővárosban és puszta ténye is igazolja azt, hogy a mostani arabközi diplomáciai élénkség közvetlen összefüggésben van a jordániai krízissel. A kairói konferenciát ugyanis nyíltan ennek a témának a megvitatására hívták ösz- sze. Eredetileg nyolc résztvevőjéhez már a tárgyalások megkezdése után csatlakozott egy igen fontos arab ország: Algéria delegátusa. Ezzel a kilencedik taggal még nagyobb lett a Kairóban kibocsátott felhívás erkölcsi ereje. A felhívás mindkét jordániai félhez szól, személy szerint Husszein királyhoz és Jasszer Arafathoz, a palesztin gerillák vezéréhez címezték. A másik, a megkezdődőben levő konferencia színhelye ugyancsak Kairó, de mind protokolláris szintjében, mind karakterében különbözik a kilences tanácskozástól. Ezen az úgynevezett tripoli charta négy országának államfője vesz részt és témája a föderáció felépítésének meggyorsítása. Az egyiptomi, a szudáni, a líbiai és a Szíriái elnök ebben a vonatkozásban nemcsak alapelvekről, hanem konkrét intézkedésekről tárgyal majd. A kiszivárgott hírek szerint mindkét kairói konferencián erősödött a valószínűsége annak, hogy végül is megvalósul Marokkó javaslata és az Arab Liga keretében összeül az arab világ algíri csúcskonferenciája. Ha a jordániai válság legalább a hasemita királyság határain kívül az arab egységtörekvések erősödésére vezet, az óriási kár mellett valami hasznot is hajt Ogy tűnik, most pon tosam ez történik. Arafat üzenete AMMAN Ammanban tömeges házkutatásokat tartanak a hatóságok fegyverek után kutatva. Egy kormányszóvivő közlése szerint a páncélozott gépjárművekkel támogatott kormányerők a házkutatások során nagy mennyiségű fegyvert zsákmányoltak. A palesztinul ellenállóktól származó értesülések szerint a gerillák eddig a jordániai főváros hét kerületét ürítették ki és szállították el onnan a nehézfegyvereket. A palésztinai népi fel- szábadítási front parancsnoksága Bejrútban kiadott közleményében azzal vádolta a jordániai hatóságokat, hogy heves támadást indítottak a Jordánia északi részében levő támaszpontjaik és állásaik ellen. Egy jor- dán katonai szóvivő ugyanakkor alaptalannak minősítette a közleményben foglaltakat. s azt állította, hogy a gerillák vasárnap négy északi falut támadtak meg szíriai területről. BEJRŰT A kairói négyes csúcsértekezlet résztvevőihez címzett üzenetében Jasszer Arafat, hangoztatta: „Míg önök Kairóban üléseznek, Jordániában, kiváltképp Ammanban az elnyomás, a megalázás, a kínzások, letartóztatások, gyilkosságok legszörnyűbb formáit követik el népünk ellen.” Arafat elmondta, hogy a jordániai hadsereg a gerillák kivonása ellenére is behatolt a fővárosba, s ott a biztonság és a szuverenitás ürügyén szabad kezet kapott. A palésztinai vezető sürgette a tripoli egyezményhez tartozó országok elnökeit, nyújtsanak támogatást a palésztinai népnek. Az egységfront győzelme a japán választásokon TOKIÖ (MTI) Japánban rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg a helyi törvényhozási választások vasárnapi első fordulója iránt. Az ország 70 millió szavazásra jogosult polgárának több mint 75 százaléka szavazott, Tokióban is rekord részvétellel: a 8,1 millió választójogosult 72 százalékának szavazatával választották meg a főváros polgármesterét: a 67 éves, tudósból politikussá lett marxistát, dr. Minőbe Riokicsit, akit négy évvel ezelőtt a szocialista és a kommunista párt, valamint a buddhista Komeito párt közös támogatásával választottak meg első ízben, s aki a szavazatok 78 százalékát szerezte meg. összesen 2558 jelöltet választottak meg; ebből Uj vizsgálatot kezdett a Lunohod-1 MOSZKVA (TASZSZ) A Lunohod 1, a szovjet automatikus holdjáró két kráter tanulmányozásának befejeztével, északnyugati irányban haladva új kráterhez ért. Ez a kráter nagyon érdekli a holdkutató tudósokat, mert az előzetes kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy egyike a legérdekesebb képződményeknek, amelyekkel a Lunohod eddigi útja során találkozott. A tudósok értékelése szerint a viszonylag „fiatal” kráter átmérője több tucat méter, lejtőjének hajlásszöge 30 fok, vagy annál valamivel több. A krátert környező térség jellemzője, hogy sűrűn nagy meny- nyiségű kővel van teleszórva. 80—100-szor több követ lehet itt találni, mint a holdtengerek síkságain. Egyes kövek három méter átmérőjűek. A tudósok komplex vizsgálatnak akarják alávetni a krátert a Lunohod fedélzetén levő minden eszköz igénybevé telével. A holdjáró fedélzeti rendszere és • tudományos berendezése szabályszerűen működik. A fedélzetről érkező televíziós felvételek jó minőségűek. ■ >‘1 Fekete húsvét SAIGON (MTI) A dél-vietnami felszabadító erők hétfőn lelőttek egy amerikai helikoptert, amikor pedig a személyzet felkutatására amerikai alakulat vágta át magát a dzsungelén, a hazafias erők őket is megtámadták. A helikopter személyzetének egy tagja szörnyethalt, ketten pedig megsebesültek. Az expedíció tíz katonája esett el az összecsapásban, amelynek az amerikaiak igen nagy erők bevetésével vetettek véget. A hétfő egyébként is fekete napja volt az amerikai légierőnek: a helikopteren kívül még három amerikai gépet lőttek le a hazafias erők. A Saigonban működő amerikai parancsnokság szerint a három gép személyzetének egy tagja életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. Az amerikai részről bejelentett repülőveszteségek 7715-re emelkedtek. Saigonban bejelentették, hogy az amerikai haditengerészet egyik A—7-es típusú vadászibombázója átrepült a fegyvermentes övezeten és 50 kilométeres mélységben a VDK területe fölött támadást hajtott végre. Az amerikaiak szerint a támadás célpontja egy légvédelmi rakétaállás volt. Ágyúkkal és bombákkal a halászok ellen Péter János Olaszországba utazik Péter János külügyminiszter Aldo Morénak, az Olasz Köztársaság külügyminiszterének meghívására szerdán hivatalos látogatásra zik. Olaszországba utaünnepség Moszkvában Brezsnyev, Koszigin, Podgornij és több más szovjet vezető is részt vett hétfőn azon az ünnepi gyűlésen, amelyet Jurij Gagarin úttörő űrrepülésének 10. évfordulóján, az űrhajózás napja alkalmából rendeztek a Kreml Kongresszusi Palotájában. Az ünnepség hatezer résztvevője között több ismert űrhajós volt. A nézőtéren foglalt helyet az SZKP XXIV. kongresszusának több, még Moszkvában tartózkodó külföldi vendége. Lón Nol kormányátalakításra készül 1702 újraválasztás volt: 121 jelölt már korábban is volt képviselő, 733-at először választottak meg. A Liberális Demokrata Párt 1417, a Szocialista Párt 471, a Komeito 94, a Demokratikus Szocialista Párt, 96, a Kommunista Párt 105 helyet szerzett; 347 függetlent választottak meg és 26 hely jutott a kis pártoknak, A második fordulóra április 25-én kerül sor. Mijamoto, a Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének elnöke hétfőn sajtókonferencián jelentette ki, hogy a helyi közigazgatási választások eredményei az egységfront győzelmét tanúsítják. Mint a Kyodo japán hírügynökség jelenti, Mijamoto hangsúlyozta, hogy a Japán Kommunista Párt, amely két-háromszorosára emelte képviselőinek számát a helyi törvényhozási szervekben, jelentős lépést tett előre. A választási eredmények azt tanúsítják, hogy a kommunista párt mind nagyobb bizalmat élvez a néptömegek körében. Arról a kérdésről szólva, hogy a Japán Kommunista Párt együttműködik-e majd a Japán Szocialista Párttal a soron levő parlamenti választásokon, Mijamoto kijelentette, hogy pártja a továbbiakban is az együttműködésre törekszik. Lon Nol, a jobboldali kambodzsai rezsim miniszterelnöke, hétfőn egy amerikai különrepülőgépen visszaérkezett Honoluluból Phnom Penh-be. Lón Nol két hónapot töltött egy amerikai kórházban, ahol agyvérzéssel kezelték. A miniszterelnök, aki egyébként láthatólag súlyosan megrokkant, a Reuter szerint valószínűleg hamarosan átalakítja a kormányát, és a katonai vezetésben is személyi változások várhatók. Rosszabbat vártak Észak-írországban az angol katonai egységek kedden már fellélegeztek, de a hétfői mérleg: gyújtóbom- bás támadás Londonderry- ben, kőzápor Armaghban, lövés a nyílt utcán Belfastban. Ezekkel együtt a sajtótudósítások és a hatóságok egyetértenek abban, hogy a húsvéti ünnepek — a robbanékony észak-írországi helyzet potenciális szikrája — viszonylag nyugodtan teltek el. A tupamarók üzenete A tupamaro gerillák „Nyílt levél a szenátorokhoz és a képviselőkhöz” címmel vasárnap reggel közleményt juttattak el az uruguayi lapokhoz. A gerillák bejelentik, hogy megtorló intézkedéseket foganatosítanak mindazok a szenátorok és képviselők ellen, akik támogatni fogják a gerillamozgalom elleni harc fokozására vonatkozó kormányterveket. Feszült és veszélyes helyzet Ceylonban COLOMBO A ceyloni kormány a hadsereg és a rendőrség után újabb haderőnemet vetett be a fegyveres felkelők ellen. Tengerész- gyalogosok rohantak meg hétfőn Maho faluban — száz kilométernyire északkeletre Colombótól — egy házat, és állítólag húsz felkelőt megöltek. A ceyloni biztonsági erők most már rendszeresen támadják a lázadók állásait repülőgépekkel és helikopterekkel is, amelyeket India bocsátott Szirimavo Bandara- naike kormányának rendelkezésére. Az AP hírügynökség colomból tudósítója elmondja, hogy a fővárosban, amelyet mindeddig viszonylag megkíméltek az Ideiglenes kormány alakult eltelt napok eseményei, egyre nagyobb az idegesség. A város környéki hegyvidéken szünet nélkül ropognak a fegyverek, s a karhatalom drákói szigorral tartatja be a kijárási tilalmat még azokkal is, akiknek kijárási engedélyük lenne. _ Üj-Delhiben a ceyloni főmegbízotti hivatal (nagy- követség) szóvivője közölte: az ország diplomáciai képviseletei mostantól kezdve a világ egyetlen pontján sem adnak ki beutazási engedélyeket. Ez alól a diplomaták sem kivételek, mert biztonságukat nem tudják szavatolni. Washingtonban az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette: a ceyloni kormány hat kis helikoptert és másik háromhoz alkatrészeket kért a felkelők elleni harcra. Az amerikai válasz még függő. SAIGON Amerikai hadihajók és vadászbombázók hétfőn a nyílt tengeren, nemzetközi vizeken megtámadtak és elsüllyesztették egy észak- vietnami halászhajót. A saigoni amerikai parancsnokság közleményéből kitűnik, hogy a VDK zász- L la ja alatt hajózó halász- Jjiajó Saigontól 256 kilómé-. térré délnyugatra, a délvietnami felségvizeken kívül tartózkodott, amikor három amerikai naszád és a saigoni haditengerészet egyik őrhajója tüzet nyitott rá. Rövidesen az amerikai haditengerészeti légierő két vadászbombázója jelent meg felette, több bombát dobtak le és elsüllyesztették a halászhajót. v ' ' y 1 ÜJ-DELH1 A PTI indiai hírügynökség hétfőn este azt állította, hogy Kelet-Pakisztán- ban megalakult „Bangla Desh” — a „bengáli haza” — ideiglenes kormánya. Élén — a PTI szerint — Tadzsuddin Ahmed áll, mint miniszterelnök és külügyminiszter. Rajta kívül a kormánynak még négy tagja lenne, mind az Avatni Liga személyiségei. A PTI arra a kelet-bengáliai rádióadóra hivatkozva, amely körülbelül két héttel ezelőtt beszüntette működését. arról is beszámolt, hogy az önállósult tartomány elnöke, Mudzsubur Rahman sejk lett, alelnöke pedig Szajed Nazrul Iszlám, az Avami Liga volt alelnöke. A Reuter-hírügynökség a kelet-pakisztáni önálló kormány megalakulását elemezve felveti, hogy az indiai kabinetre valószínűleg jelentékeny nyomást gyakorolnak majd a politikai pártok az elismertetés érdekében. A helyzetbe új elemet hozott Csou En-laj kínai miniszterelnöknek Jahja Khanhoz intézett üzenete, amelyről eddig csak a hivatalos pakisztáni rádió számolt be. Csou En-laj támogatásáról biztosította a központi kormánynak Pakisztán egysége fenntartására tett erőfeszítéseit. Rofovics állapota válságos STOCKHOLM Vladimir Rolovics, Jugoszlávia stockholmi nagykövete még mindig eszméletlenül fekszik a kórházban, állapota továbbra is válságos. A kezelését ellátó orvoscsoport egyik tagja, Karl-Axel Rietz kijelentette, hogy egy golyó még mindig az agyban van, nem lehet eltávolítani. „A nagykövet túlságosan gyenge egy második műtétre” — fűzte hozzá. Az orvosok szerint néhány nap múlva dől el, hogy egyáltalán remény lehct-e megmentésére.