Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
MI TETTE SZÜKSÉGESSÉ AZ ŰJ JOGSZABÁLYOK BEVEZETÉSÉT? Erre a kérdésre nagyon könnyű választ adni, hiszen nemcsak az ország arculata, ezen belül útjai, hanem maga a közlekedés is állandó változásban van. A megváltozott körülmények, a forgalom felgyorsulása, olyan szabályok bevezetését teszi szükségessé, amely félre nem érthető módon irányítja, biztonságossá teszi a nagy sebességgel haladó, nagy létszámú járműveket. Ezenkívül Magyarországon nagy az idegenforgalom, s hazánkba is nagyon sok külföldi látogat. A közúti jelzőtábláknak, a közlekedésrendészeti szabályoknak nemzetközinek kell lenniük, hiszen nemcsak a magyar állampolgárokra, hanem a külföldiekre is vonatkoznak az előírások. A nemzetközi egyezmények értelmében van szükség többek között ezekre a módosításokra. A Belügyminisztérium, valamint a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium szakemberei a nemzetközi szabványnak megfelelően úgy módosították a korábban érvényben levő szabályokat, hogy azok különösebb zavart ne okozzanak a közlekedésben, s bevezetésük nem egyszerre történik. Van türelmi idő tehát a járművezetőkkel szemben. Ennek ellenére azonban — éppen a balesetek megelőzése érdekében — szeretnénk hangsúlyozni, hogy a közlekedési szabályok betartása rendkívül fontos és szükséges. A Petőfi Népe ezért nyújtja át olvasóinak a KRESZ-módosítás valamennyi szabályát. LAKOTT ÉS KELLŐEN MEGVILÁGÍTOTT TERÜLET A közlekedésrendészeti szabályok eddig a lakóterületet úgy határozták meg, hogy az útnak legalább egyik oldalán lakóházakkal, üzemi épületekkel vagy más hasonló létesítményekkel, annak legalább egyik oldalán összefüggően beépített terület. A módosítás kimondja: „Lakott terület: olyan terület, amelynek kezdetét és végét jelzőtábla jelzi’’. A tábla téglalap alakú, fehér alapú, benne a helység nevét feltüntető felirat. Ezt a táblát az összefüggően beépített terület kezdeténél kell elhelyezni. A lakott terület végét jelző táblá ugyanilyen, csupán balról jobbra átlós alakban egy piros színű vonallal van áthúzva. Ezt a táblát a beépített terület végén kell elhelyezni. A két tábla kozott — a helységben is — azok a ioigenumKorialozási szabályok érvényesek, amelyek a korábbi KRESZ-ben foglaltatnak. A közigazgatási határt vagy helynevet feltüntető tábla ugyancsak téglalap alakú, kék alapszínű, benne fehér színű felirat jelzi a közigazgatási határt, ille4—2 a hely nevét. A KRESZ korábban a kellően megvilágított területet így határozta meg: a kczutnak olyan része, ahol a közvilágítás lámpáinak fényké- véje összeér és az úttestet teljes szélességében megvilágítja. Ez a szabály nem volt teljesen egyértelmű, ezért a módosítás a következőképpen 2 1-dsq uiau qaApuupt ppBieq qqpAoi eqXu9.1T souozb ipq^oXu?^! ÖZQqueujq b XSba •pzajzsaaaM isguiXSa zb X3oq ‘XSn ‘juzaAjama qaq uaqs^zapua-qa oiaiajSaui laqaqgxgzsgq gzxafXupj gjjXupax ipuiieSaoj qoAys saXSa zv •qizoq-jBuoA ajpuijpC gpaqaxzoq íreqAss niqeSJoj oabi bubje zb 3jpad as^zjat qaxnzsgq wazaXiaqra waiaj abs luqBSaoj b ‘oAaj BjqqoC awaipui e aspzxet qaxrizsgq iiazaXjaqia ueiepio pjq abs luqBSaoj osjaq b ‘gsxnq b asazpt qajnzspq uazaAiaqia uajazs isawn zb uojepio qqot jiuiaazs Xupjjiauaui e' uaqiasa zb uaqqa -qBuieqpB sí ispzxaf Qjpua luaquoABS ‘jaXuupj nq -b|b pXu ‘pipz qaqajnzsgq gzjarXuaj B ‘bjbuibzs qaAnui-igt 9pEiBq qq?AOl [oqqoÁes S3 Aga zb aisazaqjapuaj n? abs luqegjoj qqoi ASea jaq zoqseioa -osaq rpoia sppozaizsaaaqin zb uojepjo qqot rjuuazs Xupaijauaui b bh 9ieqiisóiziq A9S*uoxnq zoqspiojosaq e qaupuueC opBjBqqqpAOt UBqXupji HOiBinui IBII? sBjjojkuaj oi.izsgSaip) b s ‘ajsazaqxapuaa 119 a?s iuixbSjoj — riQiaf xaqqaxaf iiexoq.inqin — qaq uoiBpio qqof íjuuazs XuBjqauaui b roqsrqoiosaq pioja sapozaizsajaqip zb Bq ‘lUzaAjaqia psqBzs JoqqB qeso ipsauai gitzspBafq — wanaui asouei pxgz b — uaqainzspq gzjafXuaj y HaZ3A9J19J XSBA BfJBA-BZ 19 [0A8A izsaa UBquiotBSaoj « spzaAiaqxa traXn zb eq ‘sopi qnspnauisj -Saru uBv|uozb uoiBpjo jBq quuazs Xupaiiauaui y -giaqia^uisigaui uopsp qo ősim b 1UTUIBIBA ‘liaiajB ÁgBA uadazpq S9pgzaizsajaqi9 zb sgzjat y uizaXiaqia xpq upjcpio qqot nuuazs Xuejjiauaui isawp zb 119p sapoz -mzsajamP zb laqaxnzsaq y -qassaqjauisípj UBWozoopiBq sa toqgpstoApi onaq ‘qBuzoqieuoA qoza a.iqtqe ‘qosoSoxeXS 39 qgiazaArjuirpt B qozs ?ias -azpf sa laqainzsaq n Agoq ‘luzaXpqia sa tueiPlBlBPl qaq XSn laqaxtjzs -aq ózptXu?} v qaqai nqBie 3ozsX3?u sa aoq atasauax qaqjzspq pp gjozs BJBS91TÄÜ9J1 qosoSoiBXS b 3iui ‘íaqai nqBjB aoq qnsa aCpsouaj qainzspq oz{atAÚaj oqB pqpdiupi utoapq b X2oq ‘tiapuaap ZS3HN lloijsop9ui y 3S3zaiiama naHaiazsaa oziariNaa v A KPM Autófelügyelet — s ez megint új rendelkezése a jogszabálynak — megvizsgálás céljából bármely gépjárművet — a forgalmi engedély érvényességének az időpontjától függetlenül — berendelhet, ha alapos gyanú merül fel arra, hogy a gépjármű olyan műszaki állapotban van, ami a hatósági jelzések visszavonására alapot ad. Ez elejét veszi annak, hogy olyan gépjárművek legyenek forgalomba, amelyek nem felelnek meg sem a műszaki, sem pedig a közlekedésbiztonsági követelményeknek. Intézkedik a KRESZ arra vonatkozóan is, hogy be- rendelhetők azok a gépjárművek is vizsgára, amelyeknek üzembentartói elmulasztották a műszaki felülvizsgálatot. A berendelés, felülvizsgálat költsége nem terheli az üzembentartót akkor, ha megállapítást nyer, hogy a gépjármű előírásos műszaki állapotban van és az üzembentartó a gépjármű műszaki megvizsgálására vonatkozó rendelkezéseket nem szegte meg. TÍPUSVIZSGÁLAT ÉS MAS RENDELKEZÉSEK Sok gondot okozott korábban az úgynevezett „öszvér” gépkocsik le- vizsgáztatása. Ezek a járművek valóságos egyedi darabok voltak, hiszen többféle típusú gépjárműből csináltak, gyártottak e^yet. Az új rendelkezés sem engedi meg az ilyen járművek forgalomba bocsátását, anélkül, hogy n i vegyen részt az úgynevezett típusvizsgálaton. Ezen kívül a következőket rendeli el a KRESZ: „A belföldi használatra gyártott, valamint a külföldről behozott új típusú gépjárművet, pótkocsit, segédmotoros kerékpárt és munkagépet típusvizsgálatnak kell alávetni. A típusvizsgálatot belföldi gyártmányú jármű esetében a sorozatgyártás megkezdése előtt (a prototípus alapján) külföldi gyártású jármű esetében a külkereskedelmi szerződés megkötése, illetve egyedi behozatalnál a forgalomba bocsátás előtt kell elvégeztetni. (Ez a rendelkezés természetesen vonatkozik azokra a gépkocsi típusokra, amelyeket egyénileg hoznak be ajándékozás címén külföldről.) A típusbizonyítványt a KPM Autóíelügyelet adja ki. Az előbbiekben meghatározott járművet kereskedelmi forgalomba hozni akkor szabad, ha a járműtípus a jogszabályokban meghatározott műszaki követelményeknek a típusbizonyítvány szerint megfelel. A közlekedés és postaügyi miniszter hatáskörébe utalták a villamos, a trolibusz, a munkagép, a segédmotoros kerékpár vezetőinek és az állati erővel vont járművek hajtóinak vizsgáztatását, valamint részükre a vezetői, illetőleg a hajtól igazolványok kiadását. (Ezt a rendelkezést korábban nem ismertük.) Az új jogszabály elrendeli: tilos a közúton a KRESZ-ben nem említett, vagy a KRESZ-ben, illetve a szabványban meghatározottól eltérő jelzőtáblát, útburkolati jelet és egyéb jelzést, valamint fényjelző készüléket elhelyezni. (Ezzel kapcsolatban sok szabálytalan táblát kell leszerelni néhány intézményünk elöl.) A KRESZ-módosítás kiemeli: a katonai forgalomszabályozó őrszem által végzett forgalomirányítás rendőri forgalomirányításnak tekintendő, tehát jelzéseit, utasításait éppen úgy kell végrehajtani, mint a közlekedést irányító rendőr által adott utasításokat. IS Öl-3Z3A qaXpqr)ui9)TAB! b juiaasj jaSasopqat — 3J§?a — sszaqiapuaj v •qftjCns lass^ajunq soAips J9zoqo zb uaqiasa zb uaqqa s *jjui9zs „qBusosBAgBquoqaaso“ ^asaieq e jiB^epe (A^uiazs wo BfXSeq uiau s ‘qjzoABqa XQJUjzsXjaq e Bq qjaui ‘juuaxSaui isaxuajafaq b qqasaui -apj^ qBupzoqoj?^ v ‘SBJBfia uopuaa e saSasqnzs uiau — qazij'.q 91js -Otzig Tureny ZB WEq iSbAub w°zoqo qsusBui e UBiniui — uaqjasa uaAq XSoq ‘9ZS uba J9IJB uaqagaXuaq uuzaiaC qBupqsoiztq e uao[aiajgaui qau -tasazaqiapuaa qoXi9qBzs3oC is9íjso;ziqS?ssoiaiaj b ;a;asa]Bq b sa tuXSsq -BJiBq uauizsXiaq b uopoui SBuqBqiB aaaa ^lE^epe lAjauiazs saja^oq 9zoqo -49q b ‘usfat sauiu atojazaA nuupf w°P9l93uoj3aui b ubjAjoj xasajBq b bjj tujba qaq Saru qauqnqiXSapuiui uaujzsXtaq B isapaqzoiut uopuaa B s ‘qaq luaqsaxaa ioS?S9)Bqjopuaj b ‘ECuBAjq qaqapaa qtXxauiBiBA bh •iuiozbSt uop9ui 9iuiapj9 qaqq qBusBuiASa XEqnSpssouozBAt^uiazs qas -aiaioq uasouosaxoq qaqaqapj? zb qo;uuoj aaza sj b Saul BCpBiBq uiau s ‘wozoqo ;j9q igeAue UBdnsa tasajBq b bh 'zsax jaqaAuauipaSua soXu -oziq — x3A?s§qazaAaq SBqsoxziqSassgiaxaj ozaxa^oq b uadda — A[cqBzs -Sof fp zb ua;asa aspzaqxaAoqaq qa;asaiBq sospueoaoq uazaAauASn zy quXSBqxa psqBzs [SA-jAiapaSua aopuaa opaqzaxui zb qesa xuizsAxaq b ‘xpaas^zaoSaui qouioXu b xxaq jupoq -sopuoS jsad^q zaqqa3aso)aqax v qaopuaa iqqaxazoqSax b A3ba qoSpspx -Bqaopuaa b xia^i luajjsaxap xpaxasaiBq b ‘wozoqo jjpq iSbXub opBXBqSaúi UB91BAU9AHXU lojuiaoj aaza gx X3ba ‘jsaxnaas jXxauiazs ‘qpiBq xasaxsq e bh •TUBtfpXu xaSpsqSas xnuBiBiqapBisq aj^zsaa Xx^uiazs qnjaq aqXxpzsaA X3ba xxnaasSaui uptXioj xasaxeq b sa tuxipSaui ibuuozb sajaxqq BfpiCBq aAjaxi! ‘atojazaA nui.reC x;a;uua uapuiui uaxasa asazaq;aAoqaq xasaiBq Wpfcoq :xa qapuaa jaqozaqxaAoq b ua;asa BSBzoqo X3ba as^xajzsp lasaxeq Rpzoq b S9Xjsop9ui b ‘uapaaxxa loqasazaqiapuaj iqqpaoq ZS3HN V N3X3S3 X3S3TV3 IXaZQH H03VAINN3X •qasaXupx-09 iot-1 JBnaqaj *xi6t IBspatoxa In ZS3H3Í V 'P^q^zs uiau luxpuzsEq X909zsXuaj wojjduioj qpapzsXuaj upAnuiapl pzoqsjpA ;uiaazs BSBJioxa Cn ZS3HÖI B fjaza qptoxazaA nuupC ozaqja uaquiazs aaA e [azza áÁxzsaA -9XSaiu ‘xxpuzsBq xpapzsXuaj X3ba ‘xxoxjduiox nuiJBÍ pzoqBJBA XSoq ‘apui qnpaojoxa uaqiasa ubibiuibzs ’laiazXxaqXxazsaA b quaqqosD uaqqaiaaui soiuaxaC sí BiBiBUZSBq pxba uaqosa nans papzsXuaj woíjduioi b X3oq ‘BuqBUBAiq iBxaoqBXS b X3oq ‘qupuuaipzzoH 'mipuzsBq qaq ipjpzsXuaj lloijduioi uaqsasapq sgja XSba uaqppq runs : SBíjsopoui-zsaHH b iq Bfpuoui UBiiozoapiBq uoXSbm quxBuzsBq laqax sí ípjozsXuaj iioqduioi sa IXaq lEduiBX iso.iba — qoiaqtaxzsa uBHozoapiBq sa lo'qSpsxoABi ojiaq qox\ -BpsqB S9 qaiaf HBioqanqin zb XSoq ‘X3n ‘qBUBijSpxíA uasaiaxuaXSa sa uao33njazsso qBduipx Is?lj3?IlAzgq b xoqs — uaiaxnuai noqBi uoíjSextÁ u39llaH quxBuzsBq X132( ipjpzsXuaj woíjduioi uaiaxnaai woqBX iioijSbiÍa uiau uaoxxaq v quxosodBqaq peqBzs upiasa sazgxa qssa xnqxpu SBíjdúiói I9J9ZSXU9Í b S9 luxBUZSBq qaq loapzsXuaj Hoíjduioi xauspiaAo'q* puai -ági UBqgpsiOABi qqasiq xaujaiaui OSI qaunuiJBCdaS xnAiq uaiaxnaai noq -bt 'iBiBXBUZseq pjpzsXugj woíjduioi b aAiaju ‘papzsXuaj b iq awolJzsgSa IBqqoXiBqBzs pindBXB uoiBiaoqBXS e sa naazssa uoXSbu SBljsopgui y •TUBijxx? qnfpni Saui uaqopi onaq laqunAnuuBÍ X3oq ‘X3n ‘juaijxaz -oqSaui xxaq xauiuiaiaXSjj XSbu ‘ibS39Ssoiba9 gxxaq laqaXxaq b laqazj •laizaiuxaXSij w-Xxaq saXjazsaA b Xuaj bSjbs 9S01XIA wops 1BI19 qaxnzsaq ozjaCXugj sgduigx