Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-26 / 72. szám

1971. március 26, péntek 5. oldal .Munkásműyelődés a Finoiispaszíóban V. Interjú az igazgatóval Elérkeztünk tehát a tapasztalatok összegezéséhez. De hogyan lehet összefoglalni egy mindjobban szerteágazó folyamatot? A munkásság korszerű művelődése csak az egyén és a társadalom, a.feltételek és az igények kölcsönhatásában bontakozhat ki — érvényes ez a Eajai Finomposztó Vállalatra is. Üzemi vizsgálódásaimra Kosár Lajos igazgatóval való beszélgetésem teszi fel a „koronát”. A vezetők idősebi/ generációjához tartozik, annak idején maga is kétkezi munkásként kezdte, közvetlen, barátságos, amellett nagy tapasztalntú ember, beosztottai körében egyértelmű tiszteletnek örvend. Első kérdésem ez: — Kielé­gítőnek tartja-e az üzemi kollektíva egészének mű­veltségi szintjét? Mérnökképzés. — Ami a fizikai állományt illeti, a szakmunkásgár­da kialakultnak mondható. Különösen jó a helyzet a szövőknél, fonóknál, De csak addig lehetünk elégedet­tek, amíg nem kezdődik el a várva várt rekonstrukció. Az erre vonatkozó terv még nincs jóváhagyva. Szá­molunk azzal, hogy némely területen gondok jelent­keznek: elsősorban a vegyi és az elektromos szakmák­nál... Van továbbá százhúsz technikusunk. Ebből szá­zat itt képeztünk ki. Ez pillanatnyilag szintén kielé­gítő. ,De további nyolcvan technikus kiképzését vettük tervbe. Máris nagyon kevés viszont a felsőfokú vég­zettségű szakember, a mérnök és a közgazdász. Az ösztöndíjrendszer nálunk nem vált be. nyolc év alatt csak egyetlen fiatal, frissen végzett szakember jött ide, noha sokkal többet támogattunk. Arra gondoltunk, hogy az öt év óta itt dolgozó középkáderek részére lehetővé tesszük a kedvezményes felsőszintű oktatást. Hasonló támogatást nyújtunk a hosszú évek óta itt dolgozók arra érdemes gyermekeinek is. Ezáltal, három év alatt — évente nyolc főt számítva — huszonnégy egyetemi végzettségű szakemberhez jutunk. — Hogyan ösztönöznek a tanulásra, a műveltség gya­rapítására? — Akik a technikumot elvégzik, már eleve 100—200 forintos béremelésben részesülnek. A legjobbakat ok­tatóként is foglalkoztatjuk, ezáltal többoldalúvá vá­lik a munkásokkal való kapcsolatuk is. Megszervezzük a műszaki klubot, de, ha mód van rá, bevonjuk a köz­gazdászokat is. Áprilistól kezdvet megindítjuk az üze­mi híradót. Havonta 8—10 oldalon jelenne meg. A társadalmi szerkesztő bizottság kialakítása folyamat­ban van. . f » — Mennyit költenek kulturális ki­üolisesek. adásokra? — Könyvelés szerint évi 300 ezret, de a valóságban ennek a kétszeresét. Ha ugyanis re- nováltatunk egy kulturális objektumot, s ilyen majd minden évben adódik, az 200 ezer alatt nem áll meg. Hasonló a helyzet a sportnál is. amelynek rovatán hi­vatalosan százezer „fut”, de a kiemelkedő sportszak­osztályok támogatására további 200 ezret juttatunk. — Hogyan tehetnék változatosabbá a szocialista brigádok önművelési „osszjátékát”? — Igényeikkel, kezdeményező készségükkel nem va­gyunk elégedettek. Még az olyan törekvés is szórvá­nyos, hogy a brigádok egy-egy rászoruló tagját ösz­tönzik a nyolc általános elvégzésére. Holott mi azt is várnánk tőlük, hogy különböző céitanfolvamokat igé­nyeljenek. Az ilyenfajta érdeklődés felkeltését illetően is sokat várunk az üzemi híradótól. Olyan elképzelés is érlelődik, hogy az üzemi könyvtárat „megbontsuk”, saját kis könyvtárhoz juttatva ezáltal az erősebb bri­gádokat. Rendszeresebbé kellene tenni a művelődési információs szolgálat meghonosítását, ennek érdeké­ben csak ilyen feladat ellátására fogunk alkalmazni egy úgynevezett kulturális informátort. Aztán régen- te működött itt egy Jó hírű dalárda, s ezt sem ártana „feltámasztani”. A vállalat a Szelidi-tó partján vá­sárolt egy több mint ezer négyzetöles telket, ezt átadjuk a dolgozóinknak, hétvégi házak építése cél­jából. Irányítás. — ön és a vállalat vezetői hogyan veszik ki részüket a művelődés, a képzés irányításából? — Vannak akik a könyvtárért felelősek, mások a közös mozilátogatást szorgalmazzák. Az üzemből hár- man-négyen tagjai a város Liszt Ferenc-kórusának. A főmérnök és a 2. számú üzem vezetője a továbbképzés aktív szervezői. Az igazgatóhelyettes főleg a sportért lelkesedik. Jómagam pedig részt veszek a legkülönbö­zőbb fórumokon, próbálok szót érteni, s többnyire nem sikertelenül a „nyugtalan" fiatalokkal. Legutóbb Itt, Baján rendezték meg a Kitörés című, új magyar film vitáját, amelyen részt vettem. Nagyon tanulságos vita volt, több ilyen kellene... De azt hiszem, az irányí­táson túlmenően nem kis szerepünk van a művelődési feltételek szélesítésében, is. A város párt- és államha­talmi szerveiben betöltött tisztségeinknél fogva szor­galmazzuk a jelenleg még gyenge színvonalú szolgál­tató ipar fejlesztését. Mindinkább túlsúlyba jut a fia­tal munkásnemzedék, amely elődeinél nemcsak dol­gozni, hanem élni, s ezzel együtt művelődni is korsze­rűbb körülmények között akar. Ezzel egyet kell értenünk. Hatvani Dániel Jeaime-Marie Darré francia zongoraművésznő Nagy sikerű hétfői kecs­keméti hangversenye után olyan frissen, a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül fo­gadott a színház öltözőjé­ben, hogy sok fiatal mű­vész megirigyelhette volna. Pedig nagy és nehéz mű­sort játszott végig (Cho­pin-, Bartók-, Debussy- és Liszt-műveket) 'elragadó virtuozitással, zeneileg szí­nesen és lendülettel. Rá­adásul úgy, hogy az egyes számok között le sem jött a színpadról. Bámulatos frisseségére jellemző, hogy mostani magyarországi sze­repléseinek nyitányaként 16-án délután egyenesben szerepelt a rádióban, ugyanaznap este szólóestet adott a Zeneakadémián (a kecskemétinél is igénye­sebb műsorral), majd más­nap autóba ült és tíznapos vidéki körútra indult. Min­den este másik városban lépett fel, szóló- és zene­kari esteken játszott. (Ezt megelőzően Dél-Afrikában vendégszerepelt, ahol 14 hangversenyt adott 16 nap alatt.) Arra a kérdésre, hogy hányadszor jár ha­zánkban, csak a fejét ráz­ta: — Ki tudná azt össze­számolni? Nagyon szere­tem Magyarországot. Üfjy tudom, a háború után én voltam az első nyugati mű­vész, aki itt járt. Sosem fe­leltem el Budapest akkori kénét: a hidak romokban voltak, pontonhidakon jár­tak át az emherek a Duna egvik partiéról a másikra, finnen ezért a hangver­senyt 6 órakor kellett kez­deni. hogv a közönség éj­fél előtt haza is érjen. — Emlékszem az akkori rádióinterjúra: úgy beszélt a művésznő, mint aki a sú­lyos évek elzártsága után „hazajött’ a magyar hang­versenytermekbe. Mostani turnéja során milyen be­nyomásokat szerzett a vi­déki városok zenei éleié­ről? — A legjobbakat. A ma­gyar közönség igen jól rea­gál mindenre, értően és ér­zékenyen, ezt most a fő­város után a vidéken is ta­pasztaltam. Remélem, a jö­vőben is lesz alkalmam ha­sonló hangversenykörutat tenni az önök országában. — Műsorán Bartók Szvit­jét is előadta, mint a rá­dióban mondta, az évfor­duló tiszteletére. Egyéb­ként is játszik Bartók-mű- veket? — Nagyon nagyra becsü­löm és szeretem Bartókot. Több művét állandóan műsoromon tartom. — És Kodályt? — Tőle nem játszottam még semmit. De ismerem a nevét és tudom azt is, hogy Kecskeméten született. — Hogy sokat koncerte­zik, az már az előzőkből kiderült. Ezenkívül taní­tással is foglalkozik? — A párizsi Conserva­toire tanára vagyok. Nya­ranként pedig Nizzában vezetek mesterkurzusokat. — Volt talán magyar ta­nítványa is? — Igen, Lux Erika. De most már mennem kell — pattant fel váratlanul. — Máskor mindig hagverseny előtt szoktam vacsorázni. Rémes, hogy itt az Arany­homok éttermében 7 óra előtt nem szolgálnak fel vacsorát... Körber Tivadar _ Miért ne? — kapott a lány ajánlkozásán Coppola. — Ügyesebb futárt hamarjában úgysem találnánk. Az útlevele érvényes, és Mariara igazán nem gyanakod­hat senki. — Főnök — lépett a teraszra a nyurga Charley — a nápolyi irodánk rádiógramot küldött. Angelo la Barbera Milánóban van ma reggel Palermóból Mi­lánóba repült Liggio is... Dr. Berti kérdezteti, mit csináljon? Singapore azt jelentette, hogy a futár ugyan elindult Rómába, de a csomag fennakadt a re­pülőtéri vizsgálaton. — A pokolba is!... — dobbantott Luciano. — Mit képzelnek ezek a taknyosok?! Engem nem érdekel, ha Palermóban halomra is lődözik egymást, de Milánót hagyják ki a játékból... — Ne bosszankodj, Salvatore. Első az üzlet. A pa­lermói bandaháborúnál sokkal kellemetlenebb, hogy a singapore-i csomag elveszett. így változatlanul azt ta­nácsolom, a kisasszony azonnal utazzon Rómába, s még az éjjel a BEA gépén Hongkongba repülhet, és holnap estére már Bertinél lehet Palermóban. aki vi­szont addigra megszervezi az áru továbbítását... — Igazad van, Frank- — higgadt le Luciano —, már Las Vegasban is kitűnő üzlettársam és barátom voltál. Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha ezúttal is tanácsodat követem. Bár Máriát nem szívesen enge­dem el magam mellől. Coppola megértőén vigyorgott és felállt. A terasz sarkánál az oszlopra kapaszkodó görcsös fügefához lépett. Letépett egy bőrös levelet és szórakozottan csa­vargatta. — Lassan itt is utoléri a világot a tél — Jegyezte meg és Luciano felé mutatta a levelet. — A rádió szerint északon, a hegyekben már hava­zik. De itt még mindig huszonöt fokot mutat nappal, árnyékban a hőmérő, pedig már november eleje van... Gyere, lesétálunk a szökőkutakhoz. A nyáron hozat­tam rendbe őket. Üj. két kilométer hosszú vízvezeté­ket építettem. Ráment egy százasom. — Ezzel Luciano Coppolaba karolt, bal kezébe pedig sétabotot mar­kolt. Maria Belloni tűnődve nézett az alsókért lépcsőin lefelé ballagó két férfi után. Túl rajtuk, mintha meg­fordult volna az ég, a tenger kékjén fehér hajó úszott Szicília felé. • A milánói repülőtéren Liggio taxiba ült és a San Antonio utca egyik bérháza előtt szállt ki a kocsiból. Alig fél óra múltán újra megjelent a ház kapujában, de ekkor már másodmagával. Unokaöccse kísérte. Ki­csiny, 850-es Fiat kocsiba szálltak, ami a járdaszélen parkolt. A Fiat a magántaxik jelzését viselte és Liggio unokaöccséé volt. Délután háromra járt az idő. A Lig- giót követő nyomozócsoport gépkocsijai egymásután adták a központnak rádiójelentéseiket. — Mi az örödögöt grasszálnak ezek a Via Regián? —töprengett Marc, amikór már harmadszor is erről a közepes forgalmú útvonalról jelentkezett az URH- adó. Az utolsó adást húsz perc szünet követte. Marc már türelmetlenkedni kezdett, hátha meglépett az üldözők elől^ a kis Fiat, amikor váratlanul a Bonta- villát figyelő torony jelentkezett. Jelentése szerint a villához vezető utca elején milánói rendszámú, vaj­színű 850-es Fiat autó állt le és két férfi, az egyik kissé biceg, tart a Bonta-ház felé. — No csak... hallja ezt, Fleurot? — csodálkozott Marc. — Az ördögbe is! — pislogott gyanakodva főnökére Fleurot. — Mit keres ez a corleonai gengsztervezér a Bonta-házban? ^Fleurot úgyszólván minden adatot összegyűjtött er­ről a rigyori képű, bárgyú banditáról, akinek még a főúri körökben lezajlott gáláns szerelmeit is karto- nozta. — Majd meglátjuk — mondta jelentőségteljesen Marc. — Csak a fiúk rajta legyenek. ... Liggióék azonban csak bementek a villába, majd néhány perc múlva távoztak. Senkivel sem találkoz­tak. Legalább is a toronyból senkit se láttak, aki ki­kísérte volna Liggiót és társát Jelentkezett viszont a telefonlehallgató-szolgálat. Jelezte, hogy a villa tele­fonján helyi beszélgetést folytattak. A hívott készülék tulajdonosa Umberto Pizarro,' a Via Regina 38. számú ház második emeletének 9-es ajtója alatt lakik. A beszélgetés szövege így hangzott: „Hallo, Pizarro la­kás? ... Igen ... Angélát kérném ... Itt nincs semmi­féle Angelo... De kell neki lenni és én hazulról hoz­tam nedű sürgős üzenetet. Kérem, közölje vele, hogy egy óra múlva az Opera kávéházion vú-om a TO. című lap lesz előttem az asztalon... SalutianögU Amici...” — Ehhez mit szól, Fleurot? — Azonnal menjünk, főnök, az Opera kávéházba. — Nem, barátom, arra még lesz időnk. Intézkedjen, hogy az egyik civil rendszámú rendőrségi kocsi par­koljon a Via Regina 38. számú ház bejáratával szem­közti oldalon és a lakásnyilvántartóból szerezzék be ennek az Umbertónak az adatait... Marcot az egyik rádióskocsi adója szakította félbe a szoba falán lógó hangszóróból: „Itt a három per hármas. Jelentkezem.” — Mondd gyorsan — türelmetlenkedett a rádió­ügyeletes tiszt. „A Via Reginán haladunk. A látási viszonyok jók... (fékcsikorgás) ...a cél váratlanul jobbra, a járda szélén álló kocsik közé furakodott.” — Hol? — ezt viszont már Marc kérdezte, aki be* kapcsolódott a rádióbeszélgetésbe. — „A 40-es számú ház előtt... mi tovább megyünk. A Fiat mögött három autó parkol még és a negyedik hely üres. A három per négyes gyorsíthat és be­állhat.” — Három per négy — recsegett az ügyeletes hangja —. vegye át a figyelést és parkoljon a Via Regina 38-cal szemközti oldal szabad helyére. Érti? „Értettem...” Marc ekkor újra megszólalt: — Nézzék meg a túloldalon, pontosan a házszámot. És ne veszítsék szem elől az autót. — Igenis — szólt vissza az ügyeletes és megismé­telte a főfelügyelő kérését. — Nos, Fleurot? — eresztette el Mam a mikrofon váltókapcsolóját —, hova menne inkább? Az Opera kávéházba, vagy a Via Reginára? — és elégedett mo­soly játszadozott szájszegletén. Válaszra azonban nem várt és kedvenc hasonlatát kezdte mondani: — Olyan ez, mint a rádiózás. Az ember Chamonix környékén a Mont-Blanc valamelyik eldugott, isten háta mö­götti völgyében ücsörög egy kicsiny faházban. Napok óta nem látott embert, ám egyszer csak bekapcsolja táskarádióját. Csavargatja a kereső gombját és a te­nyerébe jön a világ. Markában a Scala nagyzenekara muzsikál, s ha tetszik, ujjain a leningrádi balett együttese táncol, vagy tankok dübörögnek, világok születnek és halnak el... és egy lépést se kell utánuk menni. Odajönnek hozzá. Minden létező hangocska helybe jön az űrből... Hát ezért maradunk mi itt s se a Via Reginára, se az Opera kávéházba nem negyünk... Fleurot viszont átment a másik szobába, hogy a kéotáviró frissen érkezett anyagát megnézze. fFolytatjukj

Next

/
Thumbnails
Contents