Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

Tímár Mátyás előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Aka­démiájának előadássoroza­tában szerdán Tímár Má­tyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se tartott előadást „A ma­gyar népgazdaság struk­túrája, fejlesztési irányai” címmel. Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában meg­tartott előadást Katona István, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága agitációs és propagandaosztályának vezetője nyitotta meg. Részt vett az előadáson a Központi Bizottság számos tagja, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, a politikai és a társadalmi élet sok ismert személyi­I N A P T A R TTff7 1 1971. március 25, csütörtök 1 Napkelte; r óra 39 perc. Napnyugta: 18 óra 02 perc. Holdkelte: 4 óra 51 perc. Holdnyugta: 16 óra 32 perc. A munka a képzőművészetben Az SZKP küszöbönálló XXIV. kongresszusa tiszte­letére kedden nagyszabású kiállítás nyílt a moszkvai Tretyakov képtárban szov­jet képzőművészek olyan műalkotásaiból, amelyek té­mája a munka. A több mint száz alkotásból álló kiállításon látható Nyikolaj Andrejev (1873—1932) Le- nin-szobra Andrejev Lenin kortársaként lerakta a Le- nin-ábrázolás alapjait. Az új szocialista embert áb­rázoló művek mellett szá­mos kiállított alkotás a szocialista építés szakaszait tükrözi. A legutóbbi évek műalkotásaival zárul a ki­állítás. — Százezer hektó szikvi­zet és ■ 8 ezer hektó külön­féle üdítő italt gyárt az idén a Bács-Kiskun me­gyei Szesz- és Szikvízipari Vállalat. A megyei igények zökkenőmentes kielégítése érdekében jelentős össze­get, megközelítőleg 1 mil­lió forintot költ termelő gépeinek és tároló beren­dezéseinek karbantartásá­ra, korszerűsítésére. — Villamosítják ez évben Zsanán a Petőfi, a Kos­suth és az Ady Endre ut­cát. A 80 ezer forint költ­séget a községi tanács fej­lesztési alapjából biztosít­ja. — A BARREIRÖI (Por­tugália) nemzetközi fotó­kiállításon a Kecskeméti Fotoklub Vincze János Pa­rasztok című képével sze­Sfnatra nyugalomba Yonul Frank Sinatra közlemény­ben jelentette be, hogy visszavonul a színpadtól. Sinatra, az amerikai szóra­koztatóipar és közélet egyik legszínesebb figurája, har­minc esztendőt töltött a színpadon és a kamerák előtt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 25, este 7 órakor CHARLEY MÉNJE Arany-bérlet Mozik műsora Március 25: KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor LOPOTT CSÖKOK Csak ib éven felülieknek! KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor MARIE SZESZÉLYEI Nagy részvéttel búcsúztatták el Erdélyi Károlyt Szerdán a Mező Imre úti temetőben nagy részvéttel búcsúztatták el Erdélyi Ká­rolyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának tagját, a KB külügyi osztályának veze­tőjét. A gyászszertartáson a hozzátartozókon kívül részt vettek és a koporsó mellett díszőrséget álltak párt- és állami vezetők; lerótták kegyeletüket a kü­lönböző tömegszervezetek képviselői, közéletünk sok ismert személyisége; részt vettek a végső tiszteletadá­son az elhunyt munkatár­sai, barátai, tisztelői, is­merősei. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága nevében Jakab Sándor, a Központi Bizott­ság tagja, a KB osztályve­zetője búcsúzott az el­hunyttól. A Külügyminisztérium, a munkatársak és barátok nevében Gyenes András külügyminiszter-helyettes mondott búcsúbeszédet. A gyászbeszédek elhang­zása után a koporsót a munkásmozgalmi temetőbe vitték, s az Internacionálé hangjai mellett bocsátották a sírba, amelyet elborítot­tak a kegyelet és a gyász virágai. CÁIN Megkezdte a termelést Kunszentmiklóson c? az akkumulátorgyár A Csepel Autógyár te­lepének megszűnése csu­pán átmenetileg csökken­tette Kunszentmiklóson az elhelyezkedési lehetősége­ket. A vidéki ipartelepítés lehetőségeinek kihasználá­sával a megyei és helyi szervek két üzem létesíté­sével enyhítik a község foglalkoztatási gondjait. A A holnapi lapunk tartalmából: 18 ezer vagon keverék­takarmány A Gabonafelvásárló termelési tervei • MunkásműveSődés a Finomposztóhan V. Interjú az igazgatóval • Válaszol az illetékes Úttörőélet Textilhulladék és Fonal­osztályozó Vállalat — a TEMAFORG — gyáregy­ségének építéséről már be­számoltunk olvasóinknak. Ebben csak májusban indul meg a munka, az Akkumu­látor és Szárazelemgyár üzemében — a Csepel Autó volt telepén — viszont már e hónapban megkez­dődött a termelés. Március elsején nyolc­vanhárom dolgozó — kö­zöttük az a húsz, aki Pest­re járt tanulni — kezdte el a gépkocsi-akkumuláto­rok gyártását. A létszám a tervidőszak végére 350-re emelkedik. A TEMAFORG- hoz hasonlóan, ebben az üzemben is elsősorban női munkaerőre van szükség. A kétféle típusú gépko­csi-akkumulátoron kívül alkatrészeket is készít az üzem a villamostargoncák ólomtelepeihez, valamint a sokáig hiánycikkek listá­ján szereplő ceruzaelemek­hez. — A PEDAGOGUSTO- VABBKEPZÖ Kabinet si­keres sorozatán, a délutáni beszélgetések következő rendezvényén, március 26- án, pénteken délután a művészet és természettu­domány kapcsolatáról tar­tanak vitát. A különböző szakterületek képviselője­ként Goór Imre festőmű­vész, dr. Bölcs István film­esztéta és Körber Tivadar zenekritikus vezeti a be­szélgetést. Tragikus szerencsétlenség színhelye volt a Ronse nevű belga város. A képen látható ház kigyulladt és egy anya négy gyermekével (életkoruk 4—10 év.g terjedt) bennégett. Az apa és a házaspár két további gyér meke, égési sebekkel bár. de megmenekült. (Telefoto — AP—MTI—KS) Bányászszerencsétlenség----------------------------­Mint a szerda délutáni varsói lapok közölték, ked­den délután az Opole kör­nyéki „Rokitnica” szénbá­nyában 500 méter mélység­ben erős sújtólégrobbanás történt. A robbanás 19 bá­nyászt betemetett, vagy el­zárt a váj átoktól. Közülük. nyolcat azonnali akcióval sikerült kimenteni. Bár sé­rüléseket szenvedtek, éle­tük nem forog veszélyben. A bennrekedt 11 bányász életéinek megmentéséért folytatódik a küzdelem. Sor­sukról szerdán kora dél­után még nem érkezett hír. — PÉNTEKEN 18 órakor a Kecskeméti Fotoklubban Eifert János budapesti fotó­művész mutatja be művé­fényépeit. — Kétezer új lakás épül Baján, a negyedik ötéves terv időszakában — első­sorban állami erőből, OTP- beruházásból és vállalati hozzájárulásból. E munká­val egy időben dolgoznak a városközpont rekonstruk­cióján is. melynek során egyebek között új nagy­áruház. és 120 ágyas szál­loda létesül a belvárosban. — POLYAK FERENC matkói fafaragó alkotásai­ból kiállítás nyílik március 28-án, vasárnap délelőtt a hartai művelődési házban. A megnyitó vendégeit a Budapesti Műszaki Egyetem népszerű Kaláka együttese szórakoztatja műsorával. — JUBILEUMRA, fenn­állása 25. évfordulójának megünneplésére készül a garai szerb-horvát nyelvű általános iskola. A megem­lékezésre — mely iskola­történeti kiállítással lesz egybekötve — április 4-én kerül sor Garán, ahol akkor tartja ülését a Bács-Kiskun megyei Pedagógiai Társa­ság nemzetiségi szekciója is. Várható időjárás: Válto­zóan felhős, az évszakhoz képest hűvös idő, néhány helyen kisebb esővel. Mér­sékelt, időnként nyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: mínusz 3, plusz 2 fok között, legma­gasabb nappali hőmérsék­let 10 fok körül. (MTI) A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium Jelenti: március 23-án a kózéphömér- séklet 6,3 (az 50 éves átlag 6,7), a legmagasabb hőmérséklet 12,1 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 6. Március 24-én a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet 0,4, délután 1 órakor 7,8, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,4 Celsius-fok volt. Növényvédelmi prognózis A megye északi, kötöttebb talajú területén megkezdték károsításukat a gabonafutrin­ka lárvái. Amennyiben négy­zetméterenként 2 csócsárolt nö­vényt találunk, haladéktalanul védekezzünk az alábbi növény­védőszerek Igénybevételével: Hungária L—7-esböl holdan­ként 8 kilogramm, Hungária L,—2-es porozóból holdanként 10—is kilogramm. A munkák végzése során az óvórendsza­bályok alkamazására szigorúan ügyelni kel). — Eredményesen támo­gatták dolgozóik lakásprob­lémáinak megoldását az elmúlt négy esztendőben megyénk mezőgazdasági vállalatai, állami gazdasá­gai. A kedvezményes épí­tési akciók szervezésével, illetve jelentősebb pénz­hozzájárulás révén több mint 900 lakóház létesült. Két napig a hósírban Élve temette el egy hó­lavina Pietro Renzi olasz munkást, s nyolc társát. Renzi, aki 12 gyermek ap­ja, két napot töltött el a „hósírban”, s csak annak köszönheti életét, hogy a hóba fúrt parányi lyukon keresztül levegőhöz jutott. A segítségére siető rend­őrök Renzit és hat másik eltemetettet ástak ki élve a hóból. Két társuk életét vesztette. Megszületett a műtehén! Japán áttér az atomenergiára A hosszútávű japán ener- giatermelési program sze­rint 2000-ben az ország energiaellátásának legna­gyobb része atomerőmű­vekből származik majd. A tervek szerint 1990-ben az atomerőművek által ter­melt energia mennyisége eléri a 760 milliárd kilo­wattórát. Ez az ország ener­giaszükséglete több mint 50 százalékának felel majd meg. Tíz évvel később, 2000-ben 71 százalék lesz a részesedési arány és a termelt energiamenny? eléri az 1517 milliárd kilo­wattórát. (Kyodo) — No Csimbike, hogy csinál a boci? — Krrr, zzz, piotty! — Hát mondjátok, nem ennivaló ez a csöppség? így., tudja utánozni az állatokat. Ne, ne tessék semmi rosszra gondolni. Nem arról van szó, hogy a nyomdában elcserélték a kritikus sort, amely­nek olvastán egy kis­sé elhültek az előbb. Semmi tévedés nincs a dologban. Mindössze azokba az időkbe ve­títettük előre a kis epizódot, amikor már általánossá válik a műtehenek nagy­üzemi és háztáji tar­tása. Mert, ugye nem olyan sokan értesültek még arról, hogy egy angol kémikusnak, bi­zonyos dr. Hugh Frankl'nnak kilenc­évi vajúdás után sike­rült világrahoznia a mesterséges tehén pro­totípusát. Már pedig, azok után, amit e mű- szarvasmarha képessé­geiről hallunk, a nya­kunk rá, hogy hama­rosan meghonosodik világszerte a mestersé­ges tehéntenyésztés, illetve — elnézést a képzettársításért — e gépmarhák előáll tása. A robottehén a tejre már eddig is vészesen emlékeztető folyadé­kot tud produkálni. Mind ízre, mind álla­gára nézve. S ez még nem minden. A mű'ej fehérjetartalma is igen magas. S micsoda takar­mányér .ékesítő tehet­ség van a műtehén­ben! Ha naponta egy tonnányi szénát, lóhe­rét,. s más szokásos zöld takarmányt táp­lálunk belé — közbe- vetőleg, a hagyomá­nyos tehénnel szem­ben ez a gépmarha zöldséghulladékot, zöldleveleket is kedv­teléssel fogyaszt — akkor 800 liter tejet képes előállítani. Az­nap! Ezek után kell-e hangsúlyozni, mekko­ra perspektíva vár egyrészt a műtehénre, másrészt a tejfogyasz­tó társadalomra. Hi­szen, ha csak arra gondolunk, hogy mennyi zöldhulladék lesz az enyészeté egy- egy gazdaságban nap mint nap. S akkor ott vannak a takarmány­termő területek. Sem­mi akadálya nem lesz belátható időn belül annak, hogy megvaló­sítsuk a fél-Kánaánt, azaz a tejjel folyó vüágot. Ezekből kö­vetkezően bizton re- mélhetiük, hogy a Ká­naán másik fele már sokkai rövidebb idő alatt megvalósul. Hi­szen. ha egy nagy marhát helyettes'*« berendezést kilenc év alatt sikerű t megszül­ni0 a feltalálnak, a piciny m ű m é h te­rem' é^e már gyerek­játék lesz. Tejjel, méz­zel folyó Kánaán vir­rad ránk. Maradjunk azonban a műteliénnél, amely iszonyú forradalmi át­alakulásoknak lesz előidézője. A mester­séges marha elszapo­rodása ismét egy cso­mó munkaerőt szaba­dít fel a mezőgazda­ságban. Nem kell te­hénpásztor és annyi tehenész sem, mert egészen más a műte- hén táplálkozási rend­je, így megszűnhet az éjszakai ügyelet, a hajnali etetés. Baleset sem lesz annyi, mert hiszen remélhetőleg szarv nélkül gyártják a gépmarhát, amely természetesen rúgni sem fog. Esetleg védő­rácsot alkalmaznak, ha több pörgő része, kereke, vagy elektro­mos szikratermclése van ennek a gépjó­szágnak. A fejőnői be­osztás pedig, miután már a hagyományos tehénnél is a fejőgé­pek kezelésével jár, a műtehénnél minden bizonnyal tejcsaposnői munkakörré m'nősül. Egészen leszűkül majd a legeltetési társulatok szerepköre, egy sereg marhától megszabadul az állatorvos, meg ki tudná felsorolni a mű­marhatartással járó előnyöket. Fs akkor még nem szóltunk a bikakímé- iés folytán felszabadu­ló óriási energiákról. Azt sem kell monda­ni, hogv ha a tei mű­vi előállítása már si­került, nem sok idő kell a műtrágya kisze­reléséhez sem. Rengeteg nyereség. Mlyen kényelmesen fognak élni, termelni, tenyészni a hagyomá­nyos tehenek, amikor a műtehén felmenti őket a sokszor nehéz testi munkától. Viszont a mestersé­ges tehenek elterjedé­sével nagy dilemma elé kerül az emberi­ség. Etetni, takarmá- nyozni a műmarhát is kell. Vagy ezt, vagy azt: választani kell. A gépmarba hozamát te­kintve, félő, hogy las­san, de fokozatosan el­idegenedünk a valódi tehenektől, s tenyész­tésükkel sem törődünk anny n. Először a csordajárás szűnik meg, s aztán mikor már csak állatkertben melengetünk még keb­lünkön néhánv hagyo- már»vo« marhát, az is­tállókban mindenütt míítehenek zugnak, kattognak maid. Egy adag romantikával sze­gényebbek leszünk. Többek közt elve­sztőik a marhák mé­labús hangját. S mi­kor gyerekeinket be­szélni tanítjuk, a hangután-ások fokoza­tánál nem Irvatkoz- haíunk a szép basszus hangon megszólaló ha- gvományos tehénbő­gésbe — „buuu-nvum!” — A kisTver-'k majd csak a művekén zúgá­sát, kattogását ismeri. Ezért kapjuk a nr fü­lünknek még szokat­lan választ ar-a a kér­désre : ,, . . . hogy csi­nál a boci?” Tóth István a Masy*< S^ociaile*a Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága ia- - — FŐszerkesz»5 dr Weither Dániel - Kiadja a Bács megyei Lapkiad volaiat - felelős kiajp: dr M»zei István igazai*,' - Szerkesztőség Kecskemét. Várost Tanácsná/ - Szerkesztő-égi telefonközpont: 12-619. 12-516 - Szerkeszt*- mzouság l* 038 Kiadóhivatal Kecskemét Szabadság tér l^a. Telefon; 11-109 Terjeszti a Maavar osta - Előfizethető a helyi pjstahiva'ah nál és kézoesitőKnél - Előfizetési díj 20.- Ft Postautai w3nyon, valamint átutalással a KH1. 215—96 163 pénzforgalmi Jelzőszámara. Bács-Kiskun megyea Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 12-213. -r- Index; 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents