Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-23 / 69. szám
1971. március 23, kedd 7. oldal Meghalt dr. Balyas Mihály főorvos Hétfőn reggel, 69 éves korában váratlanul elhunyt dr. Bolyos Mihály megyei onkológus főorvos. Gyermekkorában került Kecskemétre. Orvosi működését 1930-ban kezdte, mint nőgyógyász és sebész. A háború alatt a helyi csapatkórház vezető főorvosa volt. 1946-ban került az SZTK állományába. 1951- ben szervezte meg a megyei onkológiai gondozó intézetet, melyet haláláig nagy hozzáértéssel irányított. Életét a rákellenes küzdelemnek szentelte. Fő törekvése a rák korai felismerése és gyógyíthatóvá tétele volt. Orvostársai, akik néhány nappal ezelőtt még együtt dolgoztak vele, áldozatkész, példamutató kollégát vesztettek el benne. Úttörőraj-névadó A Magyar Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek Orgoványon, a művelődési házban. Szombaton délelőtt a Petőfi Sándor úttörőcsapat pajtásai kisdobosokkal az élen vonultak a művelődési ház elé, ahol a Magyar Honvédelmi Szövetség helyi tartalékos klubja zászlót adományozott az úttörőcsapat egyik rajának. A raj ugyanis felvette a Honvédelmi nevet. A zászlót Halek János őrnagy nyújtotta át az MHSZ járási vezetősége nevében. A Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen egyébként ott volt Seremet László, az MHSZ járási titkára, valamint a község vezetői. Az ünnepség a Petőfi Sándor úttörőcsapat műsorával ért véget. — PÁLFY GUSZTÁV, Kecskeméten élő fiatal szobrászművész Mars II. című bronz kisplasztikáját megvásárolta a közelmúltban a városi tanács. — Bisztróvá alakítja a Szabadszállási ÁFÉSZ a helyi vasútállomáson levő italboltot. A csaknem félmillió forintot igénylő átalakításhoz a következő hetekben fognak hozzá, és a tervek szerint június elsején adják át rendeltetésének a hűtőpulttal felszerelt létesítményt. A holnapi lapunk tartalmából: Műnk ásműyelődés a Finomposztóban ni. Érdeklődő fiatalok • Helytörténet és színházesztétika a soltvadkerti asszonyklubban • Hágyszézan a végeken A bácsszentgyörgyi határrészen Egy beszélgetés ürügyén A munkásőrökről — AZ IFJÚSÁGI AKADÉMIA előadássorozata keretében ma, kedden este hat órakor a kiskunhalasi Gázon István Művelődési Központban a családi események szocialista módon történő megünnepléséről tart a fiataloknak előadást H. Béres Erzsébet, az intézmény igazgatója. — 220 ezer pecsenyecsir- két, 3 ezer májlibát értékesít az idén a bátmonostori Kossuth Termelőszövetkezet. A nagy mennyiségű baromfit a Baromfifeldolgozó Vállalat kiskunhalasi gyáregysége veszi át. —- Hatszázmillió forint értékű építőanyagot forgalmaz az idén — a tervek szerint — a Bács-Kiskun megyei TÜZÉP Vállalat. A legkeresettebb árukból — így például cementből, kavicsból, betongerendából és tetőfedő anyagból — elegendő mennyiség áll a közületi és egyéni vásárlók rendelkezésére. — Évente 150—200 tenyészkost értékesít magas áron — egyenként 4—5 ezer forintért — a szalkszent- mártoni Petőfi Termelőszövetkezet — Hetvenötmillió forint értékű árut exportált az év első két hónapjában a Kecskeméti Konzervgyár. Egyebek között vegyesbefőttet, zöldborsófőzeléket, sárgabarackízt és különféle zöldségkészítményeket szállított külföldre az üzem, legnagyobb tételben szovjet, NDK, valamint közel-keleti és afrikai megrendelésre. — Szakosították az állattenyésztést a dávodi Augusztus 20 Tsz-ben. Átadásra készítik a közművesített tehenészeti központot, ahol pihenő, zuhanyozó is készült á dolgozók számára. Az építőbrigád már a tízezer férőhelyes sertés- hizlalda kivitelezésén dolgozik, amelynek átadását a jövő évben tervezik— A június elejére hirdetett sárközi lakodalmas ünnepségre a Bács megyeiek is meghívót kaptak. Négy község: Érsekcsanád, Sükösd, Bátmonostor és Nagybaracska ének- és táncegyüttesei, szólistái készülnek az országos rendezvényre. A seregszemlét Deesen rendezik. — A ROMANTIKUS TÁNCZENÉRÖL tart előadást március 24-én este 7 órakor, a bajai József Attila Művelődési Központban Jávor Zoltán, a helyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára. — VASÁRNAP este a 6-os országúton, a baracsi halászcsárda előtt Dobro- vics Ferenc dunaföldvári festő motorkerékpárjával elütötte Kertész Ferencet, a Paksi Állami Gazdaság sertésgondozóját, aki az úttesten tolta kivilágítatlan kerékpárját. Kertész Ferenc a helyszínen meghalt. Dobro- vics Ferencet, aki súlyosan megsérült — a mentők kórházba szállították. Utasa Cseri Pál, a Dunai Vasmű géplakatosa nem sérült meg. A felelősség megállapítására a vizsgálat megindult. (MTI) Egy almatermelő teherautót rendelt, hogy felsőlajosi földjéről 60 mázsa termést Dabasra szállítson. A gépkocsi meg is érkezett, s arra felrakták a szállításra szakszerűen előkészített ládákba csomagolt gyümölcsöt. Amikor a gépjármű az esti szürkületben az E—5-ös országos főútvonalra ráhajtott, a hídról egy másfél méter mély árokba csúszott. A rakomány zöme lezuhant, másik része pedig a feldőlt kocsin összezúzódott. A kiválogatás után derült ki, hogy 40 mázsa alma tönkA szép magyar beszéd versenye Az évenként megrendezett vetélkedőt a magyar nyelvújítás úttörőjéről, Kazinczy Ferencről nevezték el. A megyei döntőn — amit vasárnap délelőtt Kecskeméten, a Közgazdasági Szakközépiskolában tartottak — középiskolásaink és szakmunkástanulóink közül 32-en vettek részt. Az öttagú zsűri elnöke dr. Losoncz Mihályné tanár volt. Április 23-án, 24-én Győrben — a verseny szabályai szerint — megyénket egy versenyző képviseli. A bírálóbizottság értékelése alapján legjobbnak bizonyult Fogarassy Zsuzsa, a Bányai Júlia Gimnázium II. osztályos tanulója. — 27 holdon telepít az idén diót a csátaljai Üj Tavasz Termelőszövetkezet. A talaj előkészítését a Ge- menci Állami Erdő- és Vadgazdaság Sz—100 traktorával végzik el, a diócsemeték kiültetéséhez a közeli hetekben fognak hozzá. Új gyermekruházati áruház Kalocsán A bajai Gabi, a kecskeméti Pajtás és a kiskunfélegyházi Csöpi után új gyermekáruházzal gyarapodott a Bács-Kísikun megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat üzlethálózata: szombaton adták át Kalocsán az 1 millió 270 ezer forintos költséggel épült Pötyi kis- áruházat. Az átadási ünnepségen részt vettek a város párt- és tanácsi vezetői, valamint Gerőcs István, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője. A magyar nyelv hete Pécsett e héten tartják a magyar nyelv ünnepi hetét, amelyet anyanyelvűnk ápolásának, a szép magyar beszédnek és írásnak szenteltek. Hétfőn, a tanárképző főiskolán, ünnepélyesen megnyitották a csaknem egyhetes eseménysorozatot. A magyar nyelv hete során előadásokra és kiállításokra, versmondó, retorikai és fogalmazási versenyekre, s a nyelvi humorral, nyelvi játékossággal kapcsolatos vetélkedőkre kerül sor. A versenyekre a főiskola száznál több hallgatója nevezett bé; a győzteseket egy-egy hetes ingyenes társasutazással jutalmazza a tanárképző főiskola vezetősége és KISZ- szervezete. rement. Az ügy a bíróságon folytatódott, ahol a termelő kárának megtérítését kérte. A fuvarozó vállalat viszont kármegosztást indítványozott. A bíróság a fuvarozó teljes felelősségét állapította meg, s csaknem 30 000 forint megfizetésére kötelezte. ítéletében rámutatott: a felperes terhére nem mutatkozott felróható magatartás. A fuvarozónak viszont a küldemény továbbításában a gazdaságosság és a biztonság figyelembevételével kell eljárnia, s ennek nem tett eleget. (MTI) allathazgyar Mezöpaneí néven hét állami gazdaság és néhány mezőgazdasági üzem egyesült erővel a Borsod megyei Nyékládházán sertés- és marhaistállók létesítésére szolgáló, úgynevezett panelgyárat épített. Az üj üzemet előreláthatólag májusban adják át rendeltetésének, de már most megkezdődött a próbaüzemelés. Képünkön: Részlet a panelgyártó csarnokból. (MTI-foto — Fehérváry Ferenc felvétele. — KS) Ilsatvan mázsa alma az árokban n NAPTAR 1971. március 23, kedd Névnap: Emőke Napkelte: 5 óra 43 perc. Napnyugta: 18 óra. Holdkelte: 4 óra 95 perc. Holdnyugta: 13 óra 40 perc. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás idő, többfelé esővel, egy— két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati, később nyugatira, észak- nyugatira forduló szél. ^ nappali felmelegedés vább gyengül. Március 23, este 7 órakor CHARLEY NENJE Bérletszünet Mozik műsora Március 23: KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KITÖRÉS Csak 16 éven felülieknek! Délelőtt 10 órakor is! KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PIERRE ÉS PAUL Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 4—9, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9—14 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: március 21-én a középhőmérséklet 11,6 (az 50 éves átlag 6,8), a legmagasabb hőmérséklet 20,6 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 5 óra. Március 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 10,9, délután 1 órakor 15,7, a legalacsonyabb hőmérséklet 9,7 Celsius- fok. Kirándulók figyelmébe! A tavaszias idő hatására mind többen keresnek felüdülést a szabadban és látogatják a városkörnyéki erdőket, kirándulóhelyeket. Az ország területén azonban az utóbbi két napban több erdő- és avartűz keletkezett. Csupán Budapest környékén és Pest megyében 16 ilyen tűzesetet jelentettek. Különösen jelentős kárt okozott Vas megyében a Búcsú környéki erdőtűz, ahol ' 12 hektár fenyves és akácos égett le. A hasonló jellegű tűzesetek megelőzése érdekében a BM Tűzrendészet Országos Parancsnokság felhívja a kirándulók figyelmét, hogy csak a kijelölt helyen rakjanak tüzet, égő cigarettát és gyufát ne dobjanak el, s a tüzet távozás előtt gondosan oltsák el. Ha valahol tüzet észlelnek, haladéktalanul értesítsék a tűzoltóságot és a rendelkezésükre álló eszközökkel az oltást kezdjék meg. Halálos szerencsétlenség Tompán Vasárnap délelőtt 10 óra Után néhány perccel tragikus szerencsétlenség történt Tompán, a Tanya 17- es számú háznál. Szűcs János és 34 éves felesége, Ke- lebia 42. szám alatti lakosok bontási engedély birtokában a romos tanyaépületet bontották. A tulajdonos ugyanis az épület anyagáért engedélyezte e munka elvégzését. Munka közben, ma még ismeretlen körülmények miatt, a romos épület fala kidőlt, s rázuhant a szerencsétlen asszonyra. Szűcs Jánosné olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása céljából vizsgálatot indított. Ittasságból súlyos baleset Vasárnap este 7 óra után P. Szabó József 22 éves rakodómunkás, Kunszállás, Tanya 280. szám alatti lakos ittas állapotban ült fel motorkerékpárjára, s Ja- kabszállás felől Kunszállás irányában haladt. Közben áttért az úttest bal oldalára, s ott nekiütközött a vele szemben kivilágítatlan kerékpárral közlekedő Koncz János 63 éves, Kunszállás, Tanya 363. szám alatti lakosnak. Mindketten a földre zuhantak. Az ütközös következtében a motorkerékpár vezetőjét súlyos, a kerékpárost köny- nyű sérüléssel szállították a kórházba. P. Szabó József ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást, s vezetői Tizet okozott igazolványát is bevonták. Jakabszállás belterületén az út szélén beszélgetett ismerőseivel Földi Erzsébet, 26 éves segédmunkás, s amikor Kecskemét felől egy ismeretlen rendszámú tehergépkocsi haladt el mellettük, Földi Erzsébet kilépett az úttestre és a tehergépkocsi megütötte. Sze" rencsére Földi Erzsébet csak könnyebben sérült meg. A gépkocsivezető nem állt meg, mert nem észlelte az ütközést, tehát a balesetért felelősség nem terheli. A rendőrség kéri annak a tehergépkocsinak a vezetőjét, aki vasárnap este 6 és 7 óra között Ja- kabszálláson áthaladt, tanúkihallgatás céljából jelentkezzen a rendőrségen. az eldobott cigarettavég Pénteken délben Kun- adacson, a Kisadacs 85. sz. ház udvarán kigyulladt Ripp István szénakazalja. A tűz átterjedt a kukoricaszárból épített sertésólra, amelyben bennégett egy malac. A tüzet Lencsés István juhász gondatlansága idézte elő, mert az égő cigarettavéget a száraz fűbe dobta. Az anyagi kár meghaladja az 1500 forintot. A tüzet a kecskeméti állami és a kunszentmiklósi önkéntes tűzoltók oltották el. Lencsés István ellen eljárást indítottak. G. G.