Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-20 / 67. szám

Kecel két jelöltje Kecel történetében még nem volt Ilyen jelölő gyű­lés, mint a tegnapelőtti... A megállapítást nem saját „kútfőből” merítem, java- korabeli szőlősgazdák nyi­latkoztak meg így, a műve­lődési ház udvarának szög­letében, a jó kétórahosszá- nyi viharos gyűlésezés után. Szinte villamossággal te­lítődött a friss tavaszi le­vegő, amely át- és átjárta a hodályszerű nagytermet. A nagyközség népe két je­löltet állított: dr. Juhász Ti­bor kiskőrösi ügyvédet és Vincze József soltvadkerti szakszövetkezeti elnököt. Hajszál híján harmadikat is... ... — Ekkora helység, mint Kecel, miért nem tud idevalósi, itt élő embert je­lölni? — kérdezi méltat­lankodva az egyik felszóla­ló. — Soha nem volt igazi istápolónk, mindig a pré- rire szorultunk. Javaslom Pápai Sándort, a Kinizsi Szakszövetkezet elnökét harmadik jelöltnek ... Pápait aztán többen, is javasolják. Olyasféle in­dokkal, hogy Kecel a kör­zet legnagyobb helysége, s itt adják át a legtöbb hí­zott sertést a felvásárlónak. A Kinizsi elnöke azonban szerényen, de határozott hangon tiltakozik: nem kí­vánja jelöltetni magát. Jelöltségének szavazásra bocsátása tehát tárgytalan. De elhangzik másik név is: Vető György, a község tisz­teletben álló idős könyvtá­rosa, dr. Pécsi Márton volt polgári iskolai tanárt java­solja, aki Budapesten él, szoros kapcsolatban a Ma­gyar Tudományos Akadé­miával, s jelenleg geológiai szakkönyvet ír Kecelről. Jelöltségére azonban senki sem szavaz, ehelyett ilyen közbekiáltások hangzanak el: „Nem ismerjük!” „Már húsz éve nem lakik itt!” Marad hát a két jelölt. De ehhez Laták Ede közsé­gi tanácselnöknek jócskán össze kellett szednie az ér­veit, hogy derék falubeliéi­nek megmagyarázza: három jelölt esetén annyira meg­oszlanak a szavazatok, hogy a minimálisra csökken az esélye annak, bármelyik is „befusson”. Akkor pedig meg kell ismételni a sza­vazást. m ■ ■ ■ Két jelölt az elnökség­ben: bemutatásukra Nagy Sándor, keceli iskolaigaz­gató vállalkozik. Vincze József harminc- nyolc éves mindössze, solt­vadkerti szőlősgazdacsalád sarja. Még egyéni gazda korában elvégezte a kerté­szeti technikumot A szak- szövetkezetben előbb agro- nómusként dolgozott, aztán (az egyesítéskor) elnök lett. A modem, mindenre figye­lő szakember típusát jele­níti meg: új módszerek meghonosításán kísérlete­zik, szakirodalmat olvas, évente külföldi tanulmány- utakra indul. A Jóremény­ség Szakszövetkezet _ ma már országos hírű, főként palackozott borai révén. Dr. Juhász Tibor ügyvéd 1947-ben került Kiskőrösre. Most 53 éves. Intellektuális arcéi, őszes, hátrafésült haj — maga a kül§ő megjele­nés is tiszteletet parancsol. Szerte a járásban ismerik, nemcsak Kiskőrösön. 1954 óta folyamatosan járási ta­nácstag. A Hazafias Nép­front járási elnöke — a népfrontmozgalomban min­dig is aktív szerepet vál­lalt. Kiskörösön az ügyvédi munkaközösség vezetője, legutóbb a megyei ügyvédi kamara elnökévé is megvá­lasztották. Tisztséget visel az Országos Ügyvédi Ka­marában is. Juhász kontra Vincze? A felszólalások kezdet­ben ezt a látszatot tükrö­zik. — Arról van most itt szó, hogy hat községnek apát kell választani. Erre pedig Juhász ügyvéd úr látszik a legalkalmasabbnak. Jó szó­kincse is van, mert azt mondják, amelyik ügyvéd­nek nincs, az bezárhassa a botot... Ezt mondja a keceli Var­ga László. De rögtön ref­lektál rá egy bajuszos solt­vadkerti fiatalember, Ki­rály Sándor: — Mind a hat község szakszövetkezeti jellegű. Az, hogy itt a lakosság zö­me jómódban él, az átla­gon felüli paraszti munká­nak köszönhető. Olyan em­bert kell választani, aki el tudja oszlatni a még ma is fellelhető tévhitet, misze­rint errefelé nem a szocia­lizmus épül... Vincze Jó­zsef ismeri a paraszti prob­lémákat, így őt kellene megválasztanunk. Le kell mondanom arról, hogy a felszólalók mind­egyikének lejegyezzem a nevét... — Juhász ügyvéd urat a keceliek százai ismerik. Ha igazán komoly ügyük akad az igazságszolgáltatással, csak őhozzá fordulnak. — Kiskőrös nincs a kör­zetben, de Vadkert idetar­tozik ... És érvek csapnak össze érvekkeL ■ ■ ■ ■ Mégis, leginkább a solt­vadkerti szakszövetkezeti jogásznak van igaza, ami­kor ezt mondja: — Bármelyiket is vá­lasztják majd meg, mind­egyikkel nyernek a kece­liek. És következik a jelöltek bemutatkozása. Először Vincze József szólal fel. Rövid, frappáns mondatok. Jómód ide, átlagon felüli jövedelem oda, sok a meg­oldatlan szociális probléma. Elég, ha csak a nyugdíjra gondolunk. Tanintézmé­nyek kellenek, hogy a fia­talok idekötődjenek. Kor­szerű ipari munkahelyekre van szükség. — Bármelyikőnk kerül be, nem lesz munka nélkül. Ha engem választanak, ígé­rem, mindent elkövetek a közös haladás érdekében. Arra számítok, hosszú „ügyvédi tiráda” követke­zik, amikor dr. Juhász Ti­bor szólal fel. De nem ... Mondókája semmivel sem terjedelmesebb vetélytár- sáénál. — Szeretném, ha eloszlat hatnám azt a tévhitet, hogy a szocialista jogász kínai fallal van elválasztva a szövetkezeti parasztságtól. Ha megválasztanak, ígérem, egész Kecel ügyvédje le­szek. ... Nagyjából így jelöltek a keceliek 1971. március 18-án, az idei első igazán tavaszi délutánon. Hatvani Dániel SPORT Raj tra készen... Félmillió könyv nyolcmillión! példányban Az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa megbízá­sából az UNESCO felmé­rést készített a világon 1970-ben megjelent köny­vekről. Eszerint tavaly 500 000 új könyv . jelent meg, mintegy nyolcmillióra példányban. 1950 és 1978 között a világ könyvterme­lése megkétszereződött, ugyanakkor a kiadott pél­dányszám háromszorosára emelkedett. Az új könyvek kibocsátásának növekedési üteme körülbelül 4 száza­lékos, a példányszámé pe­dig 6 százalékos volt. (AFP) A hónapok óta tartó fel­készülés után vasárnap megindul a küzdelem a labdarúgó NB valamennyi osztályában. Nyolc csapa­tunk küzd a bajnokság harmadik és negyedik vo­nalában. Vajon mit hoz a tavasz labdarúgóinknak? Kiskunfélegyházi Vasas A félegyháziakat csak bravúros szereplés menthe­ti meg a kieséstől. Tetézi a bajt, hogy Vereb István, a fiatal edző katonai szolgá­latra vonult be. Az elnök­ség most Lantos Jánosnak, a csapat volt játékosának szavazott bizalmat, aki va­lóban nehéz körülmények között vette át az együttest. — Van néhány sérültünk — mondta az új edző —, reméljük, azonban hamaro­san felépülnek. Védelmünk eddig is erősnek bizonyult, s most mind a hazai, mind pedig az idegen pályán le­játszandó mérkőzéseken a támadó játékot erőltetjük. A Vasasban a játékosok is nagyon fogadkoznak, min­dent megtesznek, hogy el­kerüljék a kiesést. Kiskunhalasi MEDOSZ Virágh István edző nem a lesiobb hangulatban vár­ja a tavaszi kezdést. — Mindenki bajnokságot remél tőlünk — mondta —, s nem titkolom, hogy mi is szeretnénk az első helyen végezni. Sajnos, néhány já­tékosunkra. akik ősszel az erősségei voltak a csapat­nak, tavasszal nem számít­hatunk. Január 5-én kezd­tünk, s azóta mindenki nagy szorgalommal végzi az edzéseket. Jól sikerültek előkészületi mérkőzé­seink is a Soltvadkerttel, a Gábor Á. SE-vel. a MÁV- val és a Szamuely SE-vel játszottunk. Az MNK-ban is igazolta a csapat jó for­máját. Itthon kezdünk a Kossuth SE ellen, s itthon is fejezzük majd be, a ta­vasz végén. Feltétlenül az élcsoportban szeretnénk vé­gezni. Bajai Vasas MTE — Lényegesen jobb sze­replést várok, mint ősszel kezdte a beszélgetést, Csongor János edző. — Vé­leményemet az eddig látot­takra alapítom. Kitűnő erő­ben van a csapat. Tovább­ra is heti négy edzéssel ké­szülünk, s a szezon alatt is minden második héten ed­zőmérkőzést játszunk. A bajnokságban szeretnénk az első hat közé kerülni, és az MNK-ban is jól szerepelni. Mezőfi SE Az újonc kecskeméti csa­pat elé az idén a biztos bentmaradást tűzte célul a szakosztályvezetés. A je­lenlegi hatodik hely elő­nyösnek látszik, de Krivy Ottó edző szerint még sem­mi sem biztos. — Az igazi küzdelem csak most kezdődik, s mennyi rutinosabb, össze- szokottabb és nálunk jobb csapat van mögöttünk. Per­sze mi is komolyan készül­tünk. A fiatal, rutintalan játékosaink lelkesedéssel fogják pótolni az esetleges technikai, vagy taktikai hiányosságokat. Nekünk a legnagyobb gondunk, hogy lényegében szezononként új csapatot kell kialakítani és ütőképes együttessé ková­csolni. Én már nem is tu­dok elképzelni olyan ed­zőt, akinek állandó stabil gárdája van, s legfeljebb egy-két új ember beépítése okoz gondot időnként Kiskőrösi Gépjavító Kiskőrösön előbb rendez­ni kellett a sorokat, csak aztán foghattak neki a fel­készülésnek. Hallatlanul kemény munka folyt itt ebben az időszakban, még­is volt egy nagy hibája. Többen ugvanis különböző okok miatt gyakran hiá­nyoztak. A formába hozás már jobban sikerült, mert a 13 előkészületi mérkőzésből 9-et győztek, s mindössze egyszer a Kecskeméti Dó­zsától szenvedtek veresé­get. Nézzük mit mond Gacs Tibor edző. — Tavasszal egyetlen cé­lunk lehet, kiharcolni a bentmaradást. Ehhez sze­rintem legalább 16 pont szükséges. Ennek nagyob­bik felét — a sorsolás fi­gyelembevételével — a baj­nokság első felében kell megszerezni. A játékosok nagyon akarnak, s úgy gon­dolom, tavasszal már a sportszerű életmóddal sem lesz baj. Reális körülmé­nyek között a 9—10. hely­re számíthatunk. Soltvadkerti TE Vadkerten, a sportkör életében először, edzőtá­borozással készültek fel a bajnokságra. A harkányi táborban mindenki a leg­nagyobb igyekezettel vé­gezte az edzéseket. A hat előkészületi mérkőzés is si­keres volt és az MNK első fordulóján is túljutottak. A célunk az — mondta Biácsi Sándor, a csapat új edzője — hogy minél fel­jebb kerüljünk a veszélyt jelző 13. helyről. Nagyon fontos, hogy a hazai mér­kőzéseket megnyerjük, mert ez esetben a 8—9. he­lyet meg tudnánk szerezni. A solvadkerti csapatban benne van a jó eredmény, a többi kizárólag a terv­szerű és céltudatos mun­kán múlik. Kun Béla SE A kiskunfélegyházi NB Ill-as csapat sincs túlsá­gosan rózsás helyzetben. A 13. helyen állnak és 7 já­tékos távozott el az ősz óta. Kanyó János edző azonban bizakodó. — Kedvező a sorsolá­sunk, hisz nyolcszor ját­szunk itthon és csak hét­szer idegenben. Az új játé­kosok friss vérkeringést hoztak a csapatba és úgy érzem, nem lesz megoldha­tatlan feladat a bentmara- dás. Kecskeméti TE — Igyekeztünk a felké­szülési idő minden percét kihasználni — mondta Varga Béla, a KTE edzője. — Részt vettünk a Téli Kupában és az előkészüle­tek során 15 mérkőzést ját­szottunk. Ügy érzem, hogy a csatárjátékunkon sikerült javítani. Az előkészületek során 54 gólt lőttünk, s megnyertük a Téli Kupát is. Hogy mit várok a rajt­tól? Mintha az utolsó hé­ten egy kicsit fáradtabb­nak látszott volna a csapat, de azt hiszem, ez vasárna­pig elmúlik-. Két új játé­kosunk is van. Gyorsa le­szerelt és visszajött hoz­zánk és átigazoltuk Lajos- mizséről Oláh Pétert. Mind­ketten benne vannak a va­sárnapi keretben, de még nem állítottam össze a csa­patot. Ami a tavaszi sze­replést illeti, nehéz jósol­ni, remélem azonban, hogy jobb lesz a KTE, mint az ősszel. Az összeállításban köz­reműködtek: Pálfi Jó­zsef, Szalai László, Biácsi Sándor, Banczik István. Összeállította: Szabó Zoltán. M A: Szombaton délután két érdekes sportesemény lesz Kecskeméten. 14 órakor a Szovjet teremben a K. Pe­tőfi—Csőszerelő NB I-es mérkőzésen a kecskeméti fiúk reméljük folytatják sikersorozatukat. 5 órakor a Fémmunkás kultúrotthonban nemzetközi ökölvívó-mérkőzést, a Fém­munkás—Spartak Subotica találkozót láthatják a szur­kolók. SAKK Kiskunhalason megkezdődött a megyei férfi egyéni sakkbaj­nokság. Az eddigi eredmények: 1 forduló: Szabó—Hollóéi 1:0, Kriván—Borsos 0:1, Heródek— Helmli 0:1, Török—Schilling 1:0, Faddi—Lévai 0:1, Soós—Le- hóczky 1:0, 2. forduló: Hollósi —Lehóczky 1:0, Borsos—Heró­dek 0:1, Szabó—Kriván 0,5—0,5, Helmli—Török 1:0, schilling— Faddi 0:1, Lévai—Soós 0,5—0,5. 3. forduló: Kriván—Hollósi füg­gő, Heródek—Szabó 1:0, Török —Borsos 0,5—0,5, Faddi—Helmli 1:0, Soós—Schilling 0,5—0,5, Le­hóczky—Lévai l :0. A verseny állása: Faddi. Helmli, Heródek, Soós 2—2, Borsos, Lévai, Sza­bó, Török 1,5—1,5 pont. Hét végi sportműsor SZOMBATON KOSÁRLABDA NB I-es férfiroérkőzések: Kecskeméti Petőfi—Csőszerelő, Kecskemét. Szovjet terem 14 óra. Csepel—Bajai Bácska Posz­tó, Csepeli Sportcsarnok 11 óra. NB II-s női mérkőzés: Kis­kunfélegyházi Vasas—OSC, — Kiskunfélegyháza, József A. Alt. Isk. 17 őrá. ÖKÖLVÍVÁS Nemzetközi mérkőzés: Kecs­keméti Fémmunkás—Spartak Subotica, Kecskemét, Fém­munkás kultúrotthon, 15 óra. ASZTALITENISZ NB II-s női mérkőzés: Hazai Fésűs—Kecskeméti Spartacus, Soroksár, 18,30-kor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB I. B-s mérkőzés: Békés­csabai Előre Spartacus—Kecs­keméti Dózsa, — Békéscsaba, 15,30. Játékvezető: Somlai. NB n-s mérkőzés: Szolnoki MÁV—Kiskunfélegyházi Vasas, Szolnok, 15,30. Játékvezető: Mohácsi. NB in. Középcsoport: Kiskő­rösi Gépjavító—Ercsi Kinizsi, Kiskőrös, 15,30. Játékvezető: Szabó I., Kecskeméti TE—Ma­gyar Kábel, Kecskemét, Szék­tói Stadion. 15,30. Játékvezető: Lellei. Soroksári MEDOSZ— Soltvadkert, Soroksár, 15,30. Játékvezető: Zentai. NB in. Délnyugati csoport: Bajai Vasas MTE—Dombóvári VSE, Baja, 15,30. Játékvezető: Burai. NB in. Délkeleti csoport: Kiskunhalasi MEDOSZ—Kos­suth SE, Kiskunhalas, 15 óra. Játékvezető: öze. Kun Béla SE —Mezőkovácsházi MEDOSZ, — Kiskunfélegyháza, 15,30. Játék­vezető : Koszó. Megyei labdarúgó-bajnokság, Északi csoport: Kecskeméti MÁV—Klapka SE, Kecskemét, MÁV-pálya 10 óra. A többi mérkőzés kezdete délután 15 óra: Apostag—Városföld, Ti- szakécske—Alpár, — Kunszent- miklós—K. Fémmunkás, Rad­nóti SE—Kecskeméti Volán A BÁCS MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT MÁRCIUS 20—21-ÉN ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT cukrászati bemutatót tart Izsákon a presszóban A kiállított készítmények a helyszínen megvásárolhatók Mindenkit szeretettel vár az ÁFÉSZ és a Vendéglátó Vállalat vezetősége 1365 (Szabadszálláson), Izsáki ME­DOSZ— Kiskunmaj sa, Kecske­méti Dózsa II—Szánk. Déli csoport: Kinizsi SE—Csá- voly, Baja, 10 óra. A többi mérkőzés kezdete délután 15 óra: Tompa—Jánoshalma, — Katym ár—Hajós, Miske—Kis­kunhalasi MÁV, Kalocsai VTSK —Vaskút. Kisszállás—Gábor Á. SE, — Császártöltés—Szamuely SE, Bajai Bácska Fosztó—Bács­almás. kosárlabda NB I-es férfimérkőzés: Bajai Bácska Posztó—Videoton, Ba­ja, Szabadtéri pálya, 10,30. — Diósgyőri VTK—Kecskeméti Petőfi, Miskolc, Sportcsarnok, 10,50. NB I-es női mérkőzés: Kecs­keméti Dózsa—TFSE, Kiskun­félegyháza, József Attila-terem, 11,30. NB Il-es férfimérkőzés: Ba­konyi Vegyész—Bajai Vízügy, Veszprém, 11 óra. NB II-es női mérkőzések: Ti­pográfia—Bajai Fehérnemű- gyár, Bp.. Kun Béla tér, 10.40. Mezőberényi Vörös Meteor— Kecskeméti Petőfi, Mezőbe- rény, szabadtéri pálya, li óra. ATLÉTIKA Bács-Kiskun megye 1971. évi megyei futóbajnoksága: Kis­kunfélegyházán, ll órakor a Vasas sporttelep melletti réten. ÖKÖLVÍVÁS NB n. Keleti csoport: Mis­kolci ÉMTE—Kun Béla SE, Miskolc, 10 óra. BIRKÓZÁS Spartakiád Kupa: a Tanács- köztársaság évfordulójának tiszteletére rendezett szabadfo­gású birkózóverseny. Lajosmi- zse, Kunszentmiklós és Tisza- kécske részvételével. Lajosmi- zse, Művelődési Ház, 10 óra. RÖPLABDA Téli Kupa-mérkőzések: a Ka­tona József Gimnáziumban, 8 órától. ASZTALITENISZ NB II-s női mérkőzés: BSE— Kecskeméti Spartacus, Buda­pest, 10,30. NB Hl. férfimérkőzés: Kecs­keméti Spartacus—BSE, Kecs­kemét, Hosszú utca 9,30. Megyei asztalitenisz-bajnok­ság: férfiak: Kecskeméti Spar­tacus II—Radnóti SE, Hosszú utca, 8 óra. A többi mérkőzés 9,30-kor kezdődik: K. Fém­munkás—Kiskunmajsa. — Kis­kunhalasi Fémmunkás—Kalo­csai VTSK, Tiszakécske^-Bajai Vízgazd. Főiskola. TFKE NB I. női: Q-yőri Richards— Kecskeméti MÁV, Győr, 7 óra. NB n-s férfimérkőzések: Kecskeméti Petőfi—Szegedi Postás, Kecskemét, Takács Gy. utca, 8.15. Ceglédi Bem SK— Kecskeméti MÁV, Cegléd, 9 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents