Petőfi Népe, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-18 / 65. szám
TERI A budapesti Errike kávéház üvegablaka mögött hatalmas fényképről mosolygott a járókelőkre. „Haram gozó-show” — hirdette a plakát az esténként Poór Péterrel közös műsorban fellépő művésznőt. Az előadás szünetében kerestem fel az étterem vezető öltözőnek használt, szűk irodájában. Amikor meghallotta, hogy Bács-Kiskun megyéből jöttem, készséggel nyilatkozott a „honfitárs” újságírónak. Szereti szülőföldjét, szívesen gondol a kis községre, Bátyára, ahol gyermekkorát töltötte. Szülei most is ott élnek, a Piros Arany Termelőszövetkezet tagjai. Sajnos, az énekes pályával járó szüntelen elfoglaltsága megnehezíti, hogy gyakorta meglátogassa őket Fesztiválok, külföldi meghívások, rádió-, televízió- és lemezfelvételek töltik ki az idejét, na meg a tanulás. — Aludni sem érek rá — mondja. — Az állandó hangképzés és az angol nyelvórák, a percnyi szünet nélküli munka elrabolja a magánéletemet. Sokszor úgy érzem, csak telnek a napok, de még arra sincs időm, hogy odafigyelhessek a körülöttem történő dolgokra ... Az elmúlt évben a népi demokratikus országokban járt, Lengyelország, az NDK fesztiváljain szerepelt sikerrel. Idén a prágai televíziónak „tartozik” még egy műsorral, és az ausztriai Amadeó hanglemez- gyárral kötött hároméves szerződése szerint két német számot is „lemezre kell énekelnie”. — Bár nem nagyon szeretek németül előadni — magyarázza. — Az angol rokonszenvesebb nyelv, ezért is gyötröm magam annyit vele. Ezenkívül még beszélek szerbül is. Tudta?... Bátyán ugyanis a család és a rokonság rác nemzetiségű, és így gyermekkoromban mind a két nyelvet megtanultam. Az újévi műsorajándékokat a jugoszláv rádió és televízió számára én szoktam bekonferálni a stúdióban ... A „Harangozó-számokon” kívül a komoly zenei művek előadása is érdekli. A rádió Ablak című műsorának adásában elénekelte a még konzervatóriumban tanult áriát Mozart Cosi fan tutte című operájából, újabban pedig a régi magyar virágénekek dallamvilága is felkeltette érdeklődését. — Mostanában keveset jár mifelénk műsoraival — A tél miatt volt — válaszolja. — Hóakadályok, rossz utak... Nem szeretek elkésni fellépéseimről, lemondani az esteket, ezért inkább itt. az Emkében „töltöm” a telet. De amint kitavaszodik, ellátogatunk az Alföldre. Az Expressz zenekar jön majd velem. Kopognak az ajtón. — Bocsánat — mondja — kezdődik a műsor. Elbúcsúzunk, és már el is tűnt, csak a felcsendülő énekhang jelzi jelenlétét: „Szegény Joe.. Egyedül a nagy színpadon I Három estét töltöttünk el „vezényletével” a Tiszán innen Dunán túl rádiósvetélkedő adásai alatt. Azu- I tán — negyedszer — még | egy délutánon át kalauzol- [ ta a megyei csapatot a Pe- , tőfi rádió Kettőtől — hatig kíi'ánságműsorában. Sokak véleménye szerint nagy része volt, hogy az ország „legtudósabb” megyéjének nevezhetnek bennünket. Mikrofonjával kezében karmesterként jelezte taktikai elképzeléseit, irányította, buzdította a vetélkedőket. Szilágyi János, a Magyar Rádió közkedvelt riportere „civilben” is éppen olyan mpgnyerő ember, mint adás közben. Szívesen beszélget, A riporter érdeklődése tág, őszinte, sok oldalú. — Egy olyan riporternek, mint én vagyok — kezdi bemutatkozását — szüntelenül kapcsolatban kell állni az emberekkel. A ..Táskarádió" — ez ugyanis a rendszeres, vasárnapi délutáni műsorom a stúdióban — fő jellemvonása a reagáló életközelség. Főként a fiatalok problémáival foglalkozom és ehhez a hétköznapok embereinek ügyes-bajos dolgainak, gondjainak alapos ismerete szükséges. — Miként áll össze a Tásltarádió műsora? — Ketten■ csináljuk; egy zenei szerkesztő és magam, a riporter. Jó zeneszámok és érdekes felvetések adják a műsor izgalmát. Különleges, valamilyen körülmény folytán reflektorfénybe került embereket hívunk meg a stúdióba, s a velük való beszélgetés, az elhangzott kérdések és válaszok — remélem — mindig sok hallgatót vonzanak a készülékek mellé. — Tehát, mindig előre tervezed az adást?... — Nem éppen... Sőt. Minden azalatt az egy óra alatt áll össze, amíg a stúdió az adótoronnyal van összeköttetésben. Én csak a problémakört tervezem el, azaz a szóbakerülö témát, és a meghívottakat. A többi — a műsor sikere — ott dől el a mikrofon előtt. — És honnan szárma»^ nak ezek a mindig új témakörök? — Hát... nem is tudnám megmondani. Igen sok levelet kapok, aztán ett vannak az újságcikkek, a különféle helyekről szerzett információk, a mások és az én ötleteim. Mikor hogyan. — Miként látod a Táskarádió riportereként, a „mikrofon mögül” a fiatalokat? — Sok akarás, energia feszül bennük, de ezt különböző okok következtében gyakran nem tudják kamatoztatni. Én igyekszem a rádió adta lehetőségekkel a segítségükre lenni — és nem egy esetben úgy is tűnik, hogy sikerrel jár az „akció". — Szándékodban áll egyéb, rendszeres műsort is kalauzolni? ... — Most a „Lakatlan sziget" című szórakoztató adássorozatot vezetem — ez érdekesnek ígérkezik. Azután szeretnék a televíziós munkába is jobban bekapcsolódni — egyébként más tervem nincsen. Elégedett ember vagyok. — Hozzánk, Bács-Kiskun megyébe mikor látogatsz el ismét? Elneveti magát. — Azt soha nem lehet tudni előre ... majd ha valami engem érdeklő dolog ide hoz. De, ha jövök, biztosan örömmel érkezem. A vetélkedő alatt annyi mindent megtanultam erről a n(tgy, Duna—Tisza közti területről, hogy félig ide- tartozónak érzem már magam. (—ts) MIKÉNT KEDVELI FORTUNA ISTENASSZONY MEGYÉNKET Gondolkodott már az e hetin? Talán mert mindenkiben fogják fel, addig nincs lappang több-kevesebb a semmi kivetnivaló abban, homo ludensből, a játékos hogy hétről hétre próbára emberből. Mert a küzde- tesszük a fanyar mosolyú lem vagy-vagy alapon fo- szerencsét, annak dacára. így tippelnek a kecskeméti totózóban. — Lottót tessék, totót tessék — jellegzetes, többnyire kiáltó hangnemben közölt ajánlások. A semmilyen írott szabálynak sem engedelmeskedő rikkancstagolásban így hangzik a f elszólítás: lóóó-tót. Az egyik városban a járókelő valamelyik csemegeüzlet előtt hallja a rábeszélő ajánlatot; másutt a pályaudvaron keresi meg az utast a rekedtes hang; s ritka eset, ha a presszóban anélkül tud meginni a vendég egy kávét, hogy egy árus ne zsarolná meg diszkrét odahajolásával; finoman, ám egyértelműen. Egyszer a harsány tolakodás képében jön a soha vissza nem térő alkalom, máskor mintha visszauta- síthatatlan. törékeny virágáruslány nyújtaná a köte- get — a szerencse csokrát — választásra. Az indítóok azonban mindig egybeesik: a kis kockázatokra hajlamos embert egy másikember kiszolgálja a lehetőséggel — tessék, tessék csak venni. Ügy látszik, mindkettőnek megéri, s mintha mindinkább megérné. A játékba nagyon sokan és egyre többen vesznek részt. Bizonyítékul íme a statisztika. Tavaly 15 millió 916 ezer totó-lottó szelvényt vásároltak megBács- Kiskunban. 1969-hez képest 600 ezerrel több szelvény talált gazdára. A húszévesnél is idősebb totózást — amely föltételez bizonyos labdarúeási ismereteket. megkíván i a az esélyek változásának követését — a kisöeosnek számító, tizenéves lottó egyszerűsége az esztendők során egyre Inkább maga mögé szorította. Ma már csaknem ötször annyian lottóznak, mint ahánvan totószelvényt töltenek ki. 1968-ban aztán, az olimniai játékok életrehívták a borítékos sorsjegyet is. Az elmúlt évben a tavaszi és őszi akciókban összesen 664 ezer lezárt kis tasakot vásároltunk meg. (Legutóbb a szélsőségesen magas és az elenyészően kis nyereményeket úgy közelítették egymáshoz, hogy a középmezőnybe tartozó összegeket növelték.) Más kérdés, hogy menynyire volt szerencsés a megye. Az elkelt szelvények számával összevetve a kifizetett nyereményeket, az a tanulság, hogy a totózók- hoz több pénz jutott visz- sza. Tavaly 5 millió forintot hoztak a labdarúgómérkőzésekre tett fogadások. Ehhez képest aránylag kevesebbet, 18 millió 260 ezret kaptak kézhez a lottózók. A borítékos sorsjegy egyik kedvelője Kecskeméten 50 ezer forintos főnyereményt húzott ki, s Kunszentmiklóson ugyancsak rámosolygott valakire a kegyes hangulatban talált szerencse. Mindent összevetve tehát, nem panaszkodhatnak — a nyertesek. És a többiek? A statisztikát nézegetve kitűnik: tovább tart, sőt, növekszik a megengedett szerencséjá- tékok népszerűsége. A csalódottak helyét mások foglalják el, az elképzelt meggazdagodás ostromlétráján újabbak és újabbak kúsznak felfelé. Fortuna elnéző és időtlen türelemmel szemléli a tömegméretű ikszezéseket, tippeléseket. Sok esetben ^ valóban jó helyre jut a nyeremény, nem egvszer igazán rászoruló naav családokat segített meg a játék. Megint mások hosszú távon a pénzüknél maradnak. De miért vágnak boif> minden héten azok. akikét arról győzött, meg a tapasztalat, hogy csak úgy nyernének, ha nem vennének szelvényt? lyik, az esélyek egyenlőek, a végső kimenetel nem befolyásolható, sem praktikával, sem ráolvasással. Mert az ember megkörnyékezheti a véletlent. Mert az öt szám kihúzásának napját úgy lehet várni, hogy közben megtörik a hét sokszor egyhangú folyamatossága. És végül — hátha sikerül. A totó, lottó és a borítékos sorsjegy legális játékeszközök. A felnőttek szórakozásai bevallottan szép hasznot hoznak az államnak, növelik a költségvetést. s ezáltal mindenki részesül belőlük. Amíg így hogy nagyon jól tudjuk: Fortuna fittyet hány az igazságosságra. De vannak mániákusok is Csodaszámokról, előbb-utóbb szükségszerűen beütő kombinációkról beszélnek. Ezekből jobb kigyógyulni minél hamarább — és lehetőleg ne a család kárán. A szerencsejáték gazdája, az Országos Takarékpénztár nagyon hatásos ellenszerét dolgozta ki a kalandorság- nak, a csalási kísérleteknek. De érthető módon nem gondoskodik az esetleg kórossá váló szenvedély rabjainak elvonókúrájáról. Halász Ferenc
