Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-10 / 34. szám

Kék sala« Nincs az a kincs SZÉCSI PÁL A hold és a lány Drága lányok TOLCSVAYÉK ÉS A TRIÓ Köp — köp Állj meg vándor KÉSMÁRKY MARIKA Ment az utcán hasai elé Holtidő NEOTON EGYÜTTES Csinn-bumm cirkusz Hív a fény HUNGÁRIA EGYÜTTES Sötét a város Ülök a hóban OMEGA EGYÜTTES Ítéletnap Eredeti rubin GÁRIA EGYÜTTES Én nem tudtam azt kérem Korai még KONCZ ZSUZSA — ILLÉS ZENEKAR 177 ‘t szál piros virág Boldog szív ’OÓR PÉTER Fotópályázat középiskolásoknak üUl Pécsett az idei tavaszon immár a hatodik alkalom­mal rendezik meg az orszá­gos középiskolai fotópályá­zatot, amely felett a Ma­gyar Fotóművészek Szövet­sége és a Népművelési In- *ézet vállalt védnökségei. A fényképező diákok legna­gyobb seregszemléjére •ven te több mint félezer •>tó érkezik. A Pécsi Nagy ajos Gimnázium és a \ (SZ Baranya megyei Bi- ■ ittsága most adta ki az 971. évi pályázati felhívó ­it. Eszerint minden húsz vnél fiatalabb, középfokú tatásban részesülő tanuló/ észt vehet a pályázaton, mégpedig személyenként legfeljebb négy, 18x24 cen­timéter nagyságú, fekete- . hér képpel. A kiállításra zánt fotókat március 10-ig ell elküldeni a Nagy La­jos gimnázium címére: Pécs, Széchenyi tér 11. A nyilvános képbírálat­ra — a Fotóművész Szö­vetség tagjainak közremű­ködésével — március kö­zepén kerül sor. A leg­szebb képekből a forradal­mi ifjúsági napok kereté­ben kiállítást rendeznek Pécsett, és ez alkalommal adják át a pályadíjakat a legsikeresebb ifjú fotósok­nak. A kereskedelem fejlesztéséről tanácskoztak Keserű Jánosné belkeres­kedelmi miniszterhelyettes, hétfőn Kecskemétre látoga­tott. Ütjára elkísérte dr. Dajmán Sándor, a minisz­térium osztályvezetője, va­lamint Gom bos Pál, a SZŐ- VOSZ elnöki tanácsadója. A vendéget a megyei ta­nács székházában Erdösi József, a megyei tanács vb- elnöke, dr. Glied Károly el­nökhelyettes, és Mészáros MiiÉás-paraszt kollégium (lajdúbDszörmsnybsn A múlt év októberében t Hajdú-Bihar megyei pártértekezleten Erdei Sándor, a hajdúböszörmé­nyi Bocskai Termelőszö­vetkezet elnöke javaslatot tett megyei munkás -pa­raszt kollégium létrehozá­sára. Az első lépések már megtörténtek: Haj dú bö­szörmény város tanácsa vállalta, hogy otthont ad a megyei munkás-paraszt kollégiumnak, mégpedig a 350 éves gimnázium mel­letti egykori intemátus épületében. A tervek sze­rint az új kollégiumban ez szeptemberében negy­ven tehetséges munkás- ászt fiatal kap helyet, • a következő esztendők- >en további 30—40 diákot ■ v-znek fel. A megye u .emei, termelőszövetke- •k. vállalatok anyagilag s támogatják a tehetsé- s gyermekek középisko- tanulmányait. A MŰSZAKI ANYAG­OS GÉPKERESKE­DELMI VÁLLALAT FEBRUÁR 11-ÉN ! (csütörtökön) Kecskeméten a Szolgáltató, Javító és Vegyesipari Válla­lat, Kéttemplom köz S alatt gépek, motorok, műszerek, műhely­berendezések stb becslését, illetve ^ lebonyolítását végzi. Megjelentek a lakásrendeletek János, a megyei pártbizott­ság gazdaságpolitikai osz­tályának helyettes vezetője fogadta. Á megbeszélésen a megye tanácsi vezetői beszámoltak a miniszterhelyettesnek ke­reskedelmünk általános helyzetéről, értékelték a kereskedelmi munkát és szóltak az időszerű tenni­valókról. Szóba kerültek a megye kereskedelmi célki­tűzései a negyedik ötéves tervidőszakra, valamint a kereskedelemfejlesztés főbb szempontjai. Keserű Jánosné ellátoga­tott a Kecskeméti Centrum Áruházba, majd megtekin­tette az épülő Alföldi Aru­házat. A Magyar Közlöny 8. számában megjelentek a lakásrendeletek. Ez a köz­löny 144 oldalon 18 jogsza­bályt közöl. A jogszabályok sorát az Elnöki Tanács módosító rendelkezése kezdi: ez a Polgári Törvénykönyvről megjelent 1959. évi 4. tör­vény és az államigazgatási eljárás általános szabályai­ról szóló 1957. évi 4. tör­vény egyes jogszabályait változtatta meg. Többek között kimondja: a megfe­lelő lakáselosztás érdeké­ben a jogszabály elrendel­heti, hogy a bérbeadó csak azzal a személlyel köt­heti meg a bérleti szerző­dést, akit a végrehajtó bi­zottság illetékes szakigaz­gatási szervének határoza­ta vagy az erre jogosult egyéb szervezet megjelöl. Megjelent a közlönyben aa ÉVM—PM—ÁH közös rendelet a tanácsi értékesí- tésű lakások árának meg­állapításáról. Az ÉVM _ P M-rendelet az emeletrá­építésekről és a tetőtér-be­építésekről korábban ki­adott jogszabályok módosí­tásáról, valamint a PM— ÉVM-rendelet egyes épí­tési kölcsönökröl. A Magyar Közlönynek ezt a számát — mint is­meretes — a szokásosnál több példányban adják ki, s így szerdától már nem­csak az előfizetők, hanem más érdeklődők és magán- személyek is megvásárol­hatják a Posta Központi Hírlápiroda boltjaiban. A lakosság széles körű tájé­koztatása érdekében nép­szerű lakásrendeleti kiad­vány is készül, s valószínű­leg március végén, tehát még a lakbér-megállapítá­si munkák befejezése előtt megjelenik. Ezt megelőzően a szakemberek részére az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium Építés­ügyi Értesítőjének külön- számában kiadja az új kor­mányrendeletek és a mi­niszteri végrehajtási rende­letek gyűjteményét. Ebben az összeállításban a külön­böző szintű jogszabályok már nem lesznek egymás­tól elkülönítve. A kormányrendeletek és a végrehajtási rendeletek 1971. július 1-én lépnek életbe, kivéve a lakbérek­ről és a lakbér-hozzájáru­lásról szólókat, amelyek már hatályba léptek, " de csak július 1-től kerülnek alkalmazásra. Mint ismere­tes, a bérlők e határidőtől kezdve kötelesek az új lak­bért fizetni. A lakbérköz- iéssel kapcsolatban azon­ban a bérlő észrevételt te­het a bérbeadónál, és az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon be­lül kérheti ennek felülvizs­gálatát. A határidő elmu­lasztása jogvesztéssel jár. A kérelemhez csatolni kell a lakbérközlési lapot, és jogosultság esetén a lak­bér-hozzájárulást igazoló lapot. Ha a bérlő ezeket az okmányokat nem melléke­li beadványához, akkor kérvényét érdemi elbírálás nélkül el kell utasítani. A bérbeadónak 15 napon be­lül kell felülvizsgálnia az észrevételeket Ha elfogad­ta a megjegyzéseket, akkor a módosított lakbérközlést és lakbér-hozzájárulást iga­zoló lapot visszaküldi a bérlőnek, ha pedig nem fo­gadta eh akkor továbbítja felettes szervének, amely 30 napon belül bírálja el a kérelmet és végleges ha­tározatot hoz, amely ellen fellebbezésnek nincs helye. A rendelet intézkedése szerint az új lakbér össze­gét legkésőbb 1971. május 31-ig kell megállapítani és írásban közölni a bérlők­kel. Ha a bérbeadó ezt a határidőt nem teljesítette, akkor a bérlő 1971. június 15-ig kérheti az új lakbér megállapítását. (MTI) GABON'AFELVASARLO és Fel­dolgozó Vállalat Körzeti üzeme Kiskunhalas, karbantartó laka­tosokat és fiatalkorú kislányt | 6 órás munkára felvesz. Jelent- kezni a Kiskunhalasi Malom- { nál. 10S j TAKARÍTÓNŐT felveszünk, | bolti kirakatok takarításához. Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat Kirendeltsége, Kecskemét, Rákóczi út 12. (Udvarban.) 667 A KISKUNHALASI MAV-fűlő- ház felvételt hirdet 18—40 év közötti férfi dolgozók részére, mozdonyfíitő munkakörben. A ; dolgozóink, valamint a család- j tagjai részére kedvezményes i utazást és egyéb juttatásokat | biztosítunk. Jelentkezni lehet a I fűtőház személyzeti irodájá- ) ban. 98 KECSKEMÉTI Barnevál gya- i Uorlott gépkocsivezetőt, gép- és gyorsírót, felsőfokú élelmiszer- ipari technikumi végzettségűt és vegyészmérnököt azonnali belépéssel felvételre keres. Je­lentkezés: a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Ceglédi út 7—11. 365 A BAJAI Cementipari Vállalat férfi és női segédmunkásokat, gépkocsivezetőket, lakatosokat, azonnali belépéssel felvesz, vi­déki dolgozók részére munkás­szállást és üzemi étkezést biz­tosítunk. Baja. Gránátos u. 2. 31 VOLÁN 9. sz- Vállalat felvesz rakodókat, gépjárművezetőket, teljesítménybéres foglalkozta­tással, valamint autószerelőket, lakatosokat és segédmunkáso­kat háromműszakos, szabad szombatos foglalkoztatással. — Jelentkezés: a vállalat sze­mélyzeti és oktatási osztályán. Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. sz. 215 NAGY építőipari vállalat bu­dapesti munkahelyeire azonnali belépéssel felvesz: kőműves, ács, vízszigetelő, festő-mázoló, hőszigetelő, burkoló, parkettás, üveges szakmunkásokat és se­gédmunkásokat. Továbbá: épí­tőipari könnyűgépkezelő és szögbelövő tanfolyamra 22. élet­évüket betöltött, és általános iskolai végzettséggel rendelke­ző férfiakat és nőket. Jelent­kezni lehet: a Középületépítő Vállalat munkaerőgazdálkodási osztályán, Budapest, V., Mol­nár u. 19. 174 fémmunkás I BAJAI Gépjavító Állomás fel­j vételre kere» éjjeliőrt és por- I tást. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: 6—14 óráig. A gazdasági osztályon. 71 * fémmun­kás Vállalat Kiskunhalasi Gyára felvé­telre keres la- catos, hegesz­tő, esztergá- yos, kovács melegüzemi présmunkás, fcstő-minizáló munkakörbe női és férfi szak- és betanított munkásokat, jelentkezés: Kis­kunhalas, Középsőipartelep 8 sz. 23 GYORS- és gépírónőket azon­nali belépess °1 felveszünk, központi irodánkba. Bács me­gyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klanka u. 34. Sze­mélyzeti osztály. 577 TMK-LAKATOS és szerszám- készítő lakatosokat magas óra­bérrel alkalmazunk! Jelentke­zés a Ganz-MAVAG Kiskun- halasi Gyáregységénél. 83 KÉMÉNYSEPRŐ Vállalat Bajai Kirendeltsége kéményseprőnek dolgozókat vesz fel. Jelentkez­ni lehet Baja. Bokányi Dezső u. 21. 8—16-ig. fi NAGY építőipari vállalat bu­dapesti munkahelyeire azonnali belépéssel felvesz tehergépko­csivezetőket. Kőzépületépítő Vállalat Budapest, X., Fertő u. 1 d. ügyintéző: Haraszti László, gépkocsielőadó. 173 Baján, a József Attila Művelődési Központ­ban 3 hónapos szabás-tarrá» tanfolyam kezdődik, kezdők részére február 15-től Jelentkezés a művelő­dési központban. 87 figyelem! Időben kerékpár­műszaki boltokban OTP-utalványra 10% ELŐLEG BEFIZETÉSSEL IS VÁSÁROLHAT 48 cm3 Kocnár kismotort 175 és 250 cm3 Jáwa, 48 cm3 Riga kismotort 350 cm3 IZS motorkerékpá 48 cm3 Balkán kismotort szovjet férfi és női kerékpár. NAGY VÁLASZTÉKBÓL VÁSÁROLHAT MÉG Simson-Stár és Schwalbe robogókból, MZ—125, 150 és 250 cm3 motorkerékpárokból, T—5, P—10, P—20 és 250 om3-s Pannónia motorkeréV párokból, férfi, női és gyermekkerékpárokból CSAK SZAKBOLTUNKBAN ÉRDEMES VÁSÁROLNI! BIK-boltok a megye minden Tároséban. 590 Közlemények MAGYAR Autóklub Kiskunha­lasi Szervezete értesíti tagjait, hogy április 4-én, május 1 tisz­teletére felszabadulási emlék- túrát tervez. Jelentkezés feb­ruár 14—19. „Balesetmentes közlekedésért” 5—10—15 éves emlékérmeinek kérdőívei átve­hetők. Bővebb felvilágosításo­kat az Állami Biztosító Kiskun­halasi Fiókiroda helyiségében hétfőn, szerdán, pénteken 9—12 óráig Csányi László gazdasági ügyintézőnél. 128 * Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk mindazon roko­noknak, jó barátoknak, isme­rősöknek, akik felejthetetlen férjem és édesapánk id. Fodor Imre temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, mély fájdalmunkban részvétükkel velünk éreztek. Gyászoló család, Kecskemét. 9493 Köszönetnyilvánítás. Hálás kö­szönetét mondok azoknak a jó testvéreknek, rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik szeretett drága jó fiam Korsós Sándor sírjánál megjelentek, virágot, koszorút helyeztek sírjára és fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. özv. Nyúl Kálmánné. Kiskunhalas. 121 Köszönetnyilvánítás. — Ezúton mondok hálás köszönetét mind­azoknak a testvéreknek, roko­noknak, ismerősöknek, szom­szédoknak, szülőknek, akik szeretett jó férjem Korsós Sán­dor temetésén részt vettek, sírjára virágot hoztak és faj­dalmunkat ezzel is enyhíteni igyekeztek, özv. Korsós Sán- domé, Kiskunhalas. 122 Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, is­merősöknek és tisztelői­nek, akik Bori Sándorné Bajtai Etelka, varrónő temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek ez­úton fogadják hálás kö­szön etünket. Gyászoló férje és a család. Kecskemét 624 GYASZHlR Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk és nagyma­mánk Gelányi Mifiályné Somodi Mária életének 51. évében hirte­len elhunyt. Temetése f. hő 11-én fél 4 órakor a kecskeméti köztemetőben lesz. Gyászoló család. 9532

Next

/
Thumbnails
Contents