Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-10 / 34. szám
1971. február 10, szerda 5. oldal Hírünk az országban „Mégsem lesz ketrecben, a szülőház” címmel a leendő kiskőrösi városközpont tervével foglalkozik ismét a Magyar Ifjúság (I. 18.,. Boros Dezső, a hetilap munkatársa az elmúlt esztendőben elsőként kifogásolta, hogy az új magas épületekkel nagy házak gyűrűjébe szorítsák Petőfi Sándor egykori otthonát. A szerző építészek, írók, tudósok helytelenítő véleményeinek közlésével is sürgette a tervek módosítását. Fáradozását siker kísérte. A klasszikusok emlékezete „Nem hiába emeltük fel szavunkat, mert történelmi múltunk egy kis darabját sikerült kiszabadítani a fölösleges modernkedés vitrinjéből.” Az átdolgozott vázlatot, az új makettet bemutatta a korábbi tiltakozóknak. Egyöntetűen megállapították, hogy a mostani elgondolás ösz- szehasonlíthatatlanul jobb az előzőnél. Néhányan azonban továbbra is fenntartották aggályaikat. A tervező — szerintük még mindig nem veszi eléggé figyelembe a környezetet Reischl Antal Kossuth-dí- jas tudós szerint „Egy város nem a magas házakkal, hánem a kommunális létesítményekkel válik várossá”. A Pajtás januári száma is a költőt idézi. „Ismerték Petőfit” címmel a múlt század végén összegyűjtött kórtárs-emlékezések- ből közölnek részleteket A kiskőrösi Hegedűsné Kun Erzsébet tizenhat esztendeig dolgozott a Petro- vics családnál. A kecskeméti Hruz Erzsébet és Ko- vácsay Julianna, a sár- szentlőrinci Lehr András szavai a kisiskolás Sándort idézik. És ha már az irodalomnál tartunk. Dénes Zsófia az Alföld januári számában Kalocsai Eszter és Ady ismeretségéről, kapcsolataik irodalomtörténeti vonatkozásairól ír. Érdekességként jegyezzük meg, hogy az évtizedekig Párizsban élő hölgy itt született a megyeszékhelyen. Édesapja kárpitosmester volt. Katona Józsefnek, a hajdani kecskeméti fiscalis- nak a nevével is többször találkoztunk a hónap folyamán. A Napjaink egész oldalas cikkben számol be a miskolci Bánk bán-felújításról. A kritikus mindenekelőtt Nyilassy Judit rendezői koncepcióját dicséri, a'ú sorstragédiának érzi a művet. Felfogását részletesen indokolja, s megjegyzi: ugyanekkor realista dráma is, „mert a végzetszerűség, a deter- mináltság, nem egyoldalúan az alakok jelleméből következik, mint akár a romantikus dráma, akár a modem lélektani drámák esetében, hanem a jellemek és körülmények szükségszerű összetalálkozásától emd”. Papp Lajos, a cikk szerzője az előadást „emlékezetes”, „szép” jelzőkkel minősíti. Kulturális élet Az új esztendő első hónapjában megyénk népművelési helyzetével, a kulturális hagyomány okkal foglalkozott — viszonylag — legtöbbet az országos sajtó. A Népszabadságban (I. 22.) Artner Tivadar ismertette a Téli Tárlatot. Véleménye szerint „változatos, jó rendezvény” volt. Valameny- nyi újság megemlékezett a tragikus hirtelenséggel el- húnyt Rácz Kálmán cimbalomművész haláláról. A klubezínház „premierje” a Magyar Hírlap szerkesztőségének a figyelmét keltette fel. (I. 20.) Az Élet és Irodalom (I. 23.) hasábjain összegezte a falusi emberek szabad idejéről kialakított véleményét Hatvani Dániel, lapunk munkatársa. Az érdekes témához már a következő számban hozzászólt Bába Mihály. Érdeklődéssel olvastuk — két oldallal arrébb — Kunszabó Ferenc írását. Számos- közi tapasztalatait rögzítette A Népfront hasábjain találkoztunk Illés Sándornak „Élet a kun tanyákon” című írásával. Azt bizonyítja, hogy a szabadszállási népfrontaktívák fáradozásai nyomán miként növekedtek a szórakozási, kulturális lehetőségek, ' csökkentek a gondok. Üzemi lapok Megyeszerte látjuk az épülő, terjeszkedő gyárakat, napról napra tanúi vagyunk az ipar előretörésének. Amikor különféle szakmák, országos vállalatok havi- és hetilapjaiban mind sűrűbben találkozunk szűkebb hazánkkal kapcsolatos híradásokkal : arra gondolunk, hogy „itthon” talán még mindig nem mértük fel a változások hatalmas jelentőségét, s mindennapjaink cselekedeteit nem igazítjuk kellő következetességgel az új adottságokhoz. A MÁVAUT arról tudósítja olvasóit, hogy a városföldi Dózsa Tsz rendelkezik rövidesen az ország egyik legkorszerűbb gépkocsiszervizével. Az E 5-ös út mentén építik, hatmillió forintos költséggel. A Textilmunkás riportere Bajára és Kecskemétre látogatott. A Finomposztó szövödéjében hasznos újításról szerzett információkat, a Habselyem- és Kötöttárugyár új telepén az szb-titkárral beszélgetett, a munkasikerek „titkait” fürkészte. Különféle Itt említjük még, hogy az Irodágépipari és Finommechanikai Vállalat által készített pénztárgépekről a Népszava ír (I. 16.). A Kereskedelem és Technika januári száma közli, hogy a Sangerhau- semi „Konsum” szövetkezet „ötszáz fős” éttermet építtet, kecskeméti szakemberek tanácsainak figyelembevételével. A német szövetkezeti vezetők pedig a megyeszékhely új áruházának berendezését, a profilok célszerű kialakítását segítették tapasztalataik átadásával. Hasznos, jó kapcsolat, követésre méltó. Hiányos lenne rövid tájékoztatónk, ha nem szólnánk dr. KiSg Árpádnak az Élet és Tudományban (I. 15.) közzétett tanulmányáról és az Ország-Világ (I. 6.) „Néhány tény + egy sztori” című képes riportjáról. A kecskeméti fedett uszodába kalauzolja olvasóit. H. N. Zonnoragvártás a qitár korszakában Tsz-ek és a népművelés A Művelődésügyi Minisztérium közművelődési főosztálya a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával közösen február 10-én Szegeden ülést tart, amelyen a Bács-Kiskuin és Csongrád megyei tapasztalatok alapján megtárgyalják a gazdaságokban folyó művelődési tevékenységek eddigi tapasztalatait, a jelentkező új igényeket, együttműködési lehetőségeket. A tanácskozásra meghívták megyénkből azoknak a tsz-szövetségeknek a képviselőit, ahol a tagság körében végzett népművelésben jó eredményeket értek el. A tapasztalatokat összegezik és ajánlás formájában a Művelődésügyi Minisztérium elé terjesztik, amit elfogadás esetén országosan is felhasználhatnak a közös gazdaságok kul túrbizottságai. Hasonló céllal a megyei népművelési tanácsadó szintén feladatként jelölte meg munkatervében, hogy az év folyamán minden tsz-szövetség területén tanácskozásokat szervez a gazdaságok művelődési aktivistái részére, amelyekre meghívják a városok, községek hivatásos népművelőit is. A tapasztalatcserék alkalmával a további jobb együttműködés érdekében összehangolják terveiket, feltérképezik az új igényeket, s mérlegelik a lehetőségeket Az első ilyen találkozóra február végén kerül sor Kiskunhalason. Cs. K. „Dehogynem'1 és „dehogy" Ha tagadó kérdésre adjuk ezeket a válaszokat, meglepő dolgot tapasztalunk. Ha például barátom felteszi a kérdést: Nem akarsz eljönni velem egy jó disznótoros vacsorára? — akkor ha el akarok menni, azt felelem: „dehogynem”, ha pedig nem, akkor pedig azt, hogy „dehogy”. Tehát a tagadószós felelőszóval igenlést fejezünk ki, a tagadószó nélkülivel pedig tagadást. Nem tagadó kérdésre, is hasonló a helyzet. Eljössz? Hogyne (vagyis elmegyek). Dehogy (vagyis nem megyek el). Itt az a bizonyos sokat emlegetett nyelvi logika mai nyelvérzékünk szerint hiányzik. Vizsgáljuk ezt a kérdést nyelvünk történeti fejlődésében, és akkor megértjük ezt a látszólagos következetlenséget. A „hogyne” és a „dehogynem” mondattani kihagyással és jelentéstapadással vette fel igenlő szerepét. Megteszed? Erre a kérdésre ilyenféle elcsodálkozó mondatokkal feleltek: Hogy ne tenném meg? (a „ne” hangsúlyos). De hogy nem tenném meg? (itt a hogy hangsúlyos). De felelhettek felkiáltó jellegű visszakérdezéssel is. Elhoztad a csomagot? Hogy nem hoztam volna? (a „nem” hangsúlyos) — lehetett rá a felelet. Ebből vált ki a „hogy- nem”-ből rövidült „hogyne”. De magyarázhatjuk mondatszerkezettel is, ahogyan annak idején Gombocz Zoltán az egyetemen magyarázta nekünk. (A mondatszerkezetből később a főmondat maradt el.) Hogy ne tenném meg, abból semmi sincsen (a „ne” hangsúlyos). De hogy nem teszem meg, abból nem lesz semmi (a „nem” hangsúlyos). Ilyenféle tagadószós mondatokkal ma is felelünk néha baráti körben. ! (Olyan nincs, hogy ne le- í gyek ott. Hogy ne menjek í el, olyan nincs.) A tagadó feleletet is ha- J sonlóan magyarázhatjuk. ! Kihagyással és jelentésta- oadússal így: Ugye nem te- .zed meg? De hogy (is) lenném meg? (a „hogy" hangsúlyos). Mondatszerkezettel így magyarázhatjuk: Nem jössz el? De hogy elmenjek, abból semmi sem lesz. De hogy is mennék el? (gondolatban kiegészítve például így: amikor nem szoktam elmenni.) Ilyenféle mondatokból vált ki a „dehogy”, „dehogyis” tagadó felelet. A nyelvtörténet szerint van egy olyan felelőszónk is, amit egy latin mondatból vontak el. Ez pedig a „persze". De sokszor használjuk ma is, és sokan nem is tudják, hogy egy latin kifejezést mondanak. (Persze. Persze, hogy elmegyek. Én persze másképpen gondoltam ezt a dolgot.) Ki gondolná, hogy ezt a szót latinul is beszélő eleink vonták el a „per se intel- ligitur”-ból, amelynek jelentése: magától értetődik. Az igét tapadással elhagyva megmaradt a per se, és mivel magyar beszédben is mind sűrűbben használták, írva lett belőle „persze”. Idők folyamán annyira megmagyarosodott, hogy ma már nem is érezzük idegen eredetét. Kiss István Tízévesek műveütsége Közhely számba megy ma már, mennyit tudnak a gyerekek a világról. Százával, ezrével ismernek olyan tényt, adatot, amelyről a mi időnkben a hasonló kordáknak sejtelmük sem volt. Ez tehát ma már nem újság, nem illik rajta csodálkozni. Ha a nyolc— tíz éves gyerek a komputer és hidroglóbusz, reprodukció vagy űrutazás szavakat érti, sőt használja is a beszédben, azt természetesnek kell tartani, ha nem akarunk a felszínes ámuldozók mezében szégyenkezni. Változott a világ: tudományos-technikai forradaNap.jainkban a világ a beatzene, a gitár korszakát éli. De azért szükség van a jó öreg zongorákra is. A kultúrtörté- nészek a zongora eredetét, korát nem egyöntetűen állapítják meg. Egyesek szerint a zongora őse az ókori monochord volt, amelyet a hangközök meghatározására használtak. Más történészek a zongora előfutárának csak azokat a hangszerekét tekintik, amelyeknél ä húrokat billentyűsorok szólaltatták meg, akár pengetéssel, akár ütéssel. A clävichordon, a XV. század folyamán tökéletesített billentyűsoros hangszereli, kis fémnyelvek pengették meg a húrt. A később feltalált clávicemba- lón pedig hegyes tollszárak pengették a húrokat. Végül az úgynevezett pantalort volt az első olyat» hangszer, amelyen kis kalapácsok ütötték meg felülről lefelé a húrokat (1702). Ebből a hangszerből alakult ki a mai formájú zongora. A Leningrádi Vörös Október Hangszergvárban billentyűs hangszereket: zongorákat és pianinókat gyártanak. A gyár készítményei világszerte közkedveltek. Képünkön: a gyár mestere zongorát hangol. Tanácsi vezető a gimnáziumban A Jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnázium tanuló- ifjúsága a közelmúlt napokban vendégül látta a nagyközség vb-elnökét, Csupity Istvánt. A tanács elnöke a fiatalok előtt ismertette Jánoshalma fel- szabadulás előtti életét. Örömmel emlékezett meg arról á fejlődésről, ami az elmúlt negyedszázadban a község életében is végbement. Elmondta, hogy 1945 előtt csupán 500 négyzet- méternyi szilárd járdája volt — a jelenlegi 60 ezer négyzetméter betonjárdával szemben. A kezdetleges .két mélyfúrású kút helyett most a vízvezeték hossza eléri a 28 kilométert. Nincs a községben olyan ember, akinek máshol kell munkaalkalmat keresni, a szövetkezetben és a ládaipari üzemben mindenki talál munkaalkalmat. A gimnazisták érdeklődéssel hallgatták a tanácselnök szavait, hiszen legtöbben közülük a község szülöttei, a régi Jánoshalmát csak hírből ismerték, s fejlődése örömmel töltötte el őket. A fiatalok — a beszélgetés végén társadalmi munkát ajánlottak fel a művelődési ház építéséhez. Remélik, szeretett községük fejlődéséhez ők is hozzájá- j rulhatnak. Gilicze Magdolna ; Jánoshalma lom és tömegkommunikáció — mondják —, és kész, ennyi az egész, minek olyan nagy hűhót csapni? Talán igazuk van, nem tudom. Tény, hogy a mai tízen aluliak ma általában többet ismernek a világból, mint, nem is olyan régen az átlag felnőttek. (Persze, osztálytól, származástól, anyagi helyzettől, belső körülményektől függően ez akkor is — most is — differenciálódott; mi egy elképzelt átlagot veszünk alapul.) A televízió, úttörőőrsi foglalkozások, a napközi, a fokozódó olvasási lehetőségek, s emelkedő igények mind alapjai ennek az ismeretgyarapodási folyamatnak. Számtalan — s egyre szaporodó — lehetőségük van a gyerekeknek arra, hogy napon- | ta gyarapítsák ismereteiket j a világról. Mindez tény, s — elismerem — nincs semmi elgondolkodtató rajta. Mégis, a napokban igenigen elcsodálkoztam, amikor a kecskeméti ének-zenei iskola negyedik osztályosainak egy vetélkedőjén vettem részt. Megdöbbentett, milyen sok mindent tudnak ezek a tízéves apróságok — fiúk és lányok egyaránt — a zenéről. Nézzünk néhány oéldát. Bartók-, Kodály-, Bach-. Mozart-műveket kellett felismerniük hallás után; zenei szakkifejezéseket ismerni, olyanokat, hogy allegro, andante, finálé: eldarabolt színpadképeket összerakni és felismerni; egy lejátszott zenemű hangszereit megnevezni és így tovább. Imponáló volt a tudásuk. Valamennyi jelenlevő felnőtt lelkesen tapsolt. És bevallottük: bizony, mi nehéz helyzetben lettünk volna, ha történetesen mi ülünk a versenyzők asztalánál. A felnőttek csodálkozó kérdéseire válaszolva a tanárnők (és az igazgatónő) elmondták: rendszeresek ezek a foglalkozások, alapelvük, hogy a napközi otthonon belül is játékosan — rendszeresen — igye- kezennek minél több tudást, ismeretet adni a gyerekeknek. És ne higgyük — mondták —, hogy csupán a zenei tudásanyag bővítésére van gondjuk. A zene mellett á képzőművészet, irodalom és történelem kérdéseire is próbálják ráirányítani a figyelmet Ügy gondolják, hogy a televízióban látottakat is igazabban és mélyebben megértik majd a gyerekek, és helyesebben értékelik, ha szükséges alapvető ismeretekkel rendelkeznek. ügy gondoljuk, hogy a kecskeméti ének-zenei iskola — amely Kodály Zoltán nevét viseli — jő példát szolgáltat ezekkel a gyerekek számára szervezett vetélkedőkkel arra is; hogyan lehet — és kell! — a tanulók órán kívüli idejét, szabad idejét tartalmasán kitölteni. A szülőknek is felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak ezzel. De ezen túl: az egész társadalomnak is. Varga Mihály
