Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-05 / 30. szám
4. oldal 1971. február 5, péntek Vágóhídi riport Nincs Lolfsászliól a kerítés... Bíró Imre, a félegyházi vágóhíd igazgatója negyedórás bemelegítő beszélgetés után azt javasolja: tekintsük meg együtt a sertésfeldolgozást. Máris fehér köpenyt húz elő az irodaszekrényből, igazgatói segédlettel sikerül is nagykabátom fölé vennem. Ezzel elindulunk a vasúti elágazás közé szorult üzem területén. Állunk a hátsó udvar Sáros betonján. Az üzemcsarnok vége magasított kifutóban végződik, ahová terelőkorlátok között hajtják fel a sertéseket. Az állatok számára itt már csak befelé nyílik ajtó — a „kivégző placc” irányába. Á korláttal elrekesztett térségre egyszerre kilenc hízót engednek be. Mielőtt megválnának a földi léttől, a gumislagból erőteljes locsolást kapnak, részint tisztálkodás céljából, másrészt a soron következő villamos kábítás hatásosabb érvényesülése végett. Az itt ténykedő szép szál fiatalember kezében már ott is az óriás csípőfogóra emlékeztető, , gumírozott nyelű villamos szerkentyű, ráhelyezi a hozzá legközelebb eső sertés nyakára, vagy inkáb a lapockák és a fülek közé eső testrészre, áramkör zárul, és az állat hangtalanul oldalra dől, hátsó lábaival rugdos egy keveset, de csak addig, amíg a fiatalember a keze ügyében levő hosszú késsel meg nem adja neki a kegyelemdöfést. Egyetlen, határozott és gyors szúrásról van szó csupán, a kés átal támasztott nyíláson előbuggyan a vér és folyik le a rácsok között... Egy billenés a korlát alatti csapóajtón, s az immár élettelen hús- és zsírtömeg eltűnik a forróvíz gőzfelhőjében: kezdetét veszi a tisztítás és a feldarabolás. Az állatok türelmes mozdulatlanságban várják perceken belül beteljesedő sorsukat. A kilences sorozat végeztével a fiatalember a vízcsapnál komótosan megmossa a kezét és várja a következő eresztést. A szarvasmarhákkal egyetlen taglóütés végez. A bárányokat pedig lábuknál fogva akasztják fel, s úgy szúrják meg. Kivéve, ha a közel-keleti országok számára készítenek elő exportszállítmányt, ez esetben sakterolást alkalmaznak, vagyis elvágják az állat nyakát. ej b m ■ Egyensúlyozva lépkedünk a darabolócsarnok zsíros kőpadlóján, jégnél síkosabb terep ez, hiába mossák naponta többször is ult- rás vízzel, félóra múlva ugyanolyan, mint előtte... Vasvázakra, vastartókra, vaskampókra csapódik le a pára, erezett-márvány- húsok csüngenek le a magasból, hajak, szalonnák hab táj tékáival. Szalagsze- rűen kialakított termelés; amíg a leölt állat bőre zsíros sercegéssel fel nem tekeredik a nyúzógép hengerére, addig inkább férfiakat látni, onnantól kezdve, ahogy apróbb darabokra bontják, boncolják, be lezik a tetemet, egyre inkább a nők kezében villan meg a kés vagy a bárd. Ménkű nagy üstökben olvasztják a zsírt, felszínén sárgulva-pirulva úszkál a teoertő ... Egymásba nyíló hűtőkamrák, mind alacsonyabb teimperatúrával, az utolsóban már a keménységet illetően is élethűen utánozzák a márványt az exportra szállítandó „pisztolycombok” ... Feldolgozórészleg: főző- és füstölő szekrények sora a fal mellett, megcsapja orrunkat az abálás jellegzetes szaga, fűszerillatban tekeredő hurkák, kolbászok — a hangulat csaknem a falusi disznótorokra emlékeztet B B I B Nem mindenki hentes, aki a vágóhídon dolgozik. — A fizikai állományhoz tartozók egyötöde segédmunkás — adja tudtomra az igazgató. Tehát az alacsonyabb jövedelmű kategóriához tartoznak. A vágóhídi segédmunkások havi keresete 1600—2000 forint. A szakmunkásoké lényegesen több: 3000—3500 forint. A kívánatos az, hogy az arány a szakképzettek irá- nvába tolódiék el. Devan-° ehhez elegendő utánpótlás? — Az utánpótlásról nekünk kell gondoskodni. Minden évben beiskolázunk harmincöt ipari tanulót. De miután végeznek, több mint felerészben itt hagyják az üzemet. Ez a jelenség az utóbbi pár évben ölt aggasztó méreteket. — Mi a magyarázata? — A gazdasági reform lehetőségeit kihasználva sok tsz és ÁFÉSZ létesített húsfeldolgozó segédüzemet. Megkezdődött a munkaerő-csábítás... S per! sze, hogy elmennek, ha kevesebb munka és nagyobb kereset várja őket. Törzsgárdáról beszélni a vágóhídon — merő illúzió... Az egyedüli, aki húsz év óta egyfolytában itt dolgozik, Sárándi Já- nosné, a bélüzem csoport- vezetője. ■ ■ ■ ■ Ilyen gondjai vannak annak a vállalatnak, amelynek éves termelési értéke meghaladja az egymilliárd forintot. Ahol naponta, a két műszakban levágnak és feldolgoznak 250 sertést és 85 szarvasmarhát. Ahol 30—35 féle terméket készítenek. s ezek 60 százaléka az „olcsó” kategóriába tartozik. Vágóhídi szempontból a tél főszezonnak számít, de az igazgató véleménye szerint az idén egész éven át „munkacsúcs” lesz. örvendetesen felfutott a sertések száma, egyrészt a kedvezményes háztáji kocatartási akciónak, másrészt a gépesített telepek „belépésének” köszönhetően. De j várható-e a periodikusan ismétlődő visszaesés? Az igazgató optimista, azt mondja, ha nem lesz kirívó veszteség a takarmánytermesztésben, létszámbeli zuhanás nem várható a „sertésvonalon”. Különben az üzem területén itt is, ott is építkeznek, az egyik épület- szárnyon nagy átalakítás folyik, az év közepére felszerelik a korszerű technológiát és a feldolgozó részleg ideköltözik ... Minden húsáru vevőre talál, a vágóhíd kerítését sem Áz idő vasfoga fonják kolbászból egyelőre... Hatvani Dániel Enyészetnek indult, régi épületeket látva az embernek akaratlanul is a közkeletű mondás jut eszébe: kikezdte az idő vasfoga. De tétován állunk meg egykét éve, nagy ünnepély között átadott és felavatott korszerű létesítmények előtt, amelyek ugyancsak az enyészet kezdeti jeleit mutatják. Mert mit mondjunk ezekre? Az idő vasfogára hivatkozni túlságosan is kényelmes és egyben igazságtalan volna. Így töprengtem Dunavecsén az 1969. augusztus 31-én átadott Platán vendéglőben, miután körülnéztem. Alig másfél esztendeje, hogy elhangzottak a dicséret és az elismerés szavai, s íme, a valóban modern építmény már hullafoltokkal „ékes”. Aztán jobban szemügyre vettem a helyiségeket. Például: a tető beázik, s ennek következtében nagy sárga foltok tarkítják a mennyezetet sok helyen. Az ajtók, ablakok körül a vakolat lehullott, megvetemedtek a nyílászárók (a férfi WC ajtaját például nem lehet becsukni), ugyancsak más formát vett fel a presszópult faragott fája, a hűtőkamrákban a falicsempe lepattogzott. A büféből a konyhába nyfló ajtó mellett szintén lehullott a vakolat, s kilógnak a villanyvezetékek, ami nem csupán látványnak visszatetsző, hanem veszélyes is. A konyhai folyosón a tető kitartóan áztatja a másik vezetéket, amely eddig még bírta, de nem biztos, hogy sokáig képes ellenállni az áztatási próbának. Mivel a dunavecsei ÁFÉSZ elnökét nem találtuk otthon, a Platán üzletvezetőjétől kértünk rövid felvilágosítást. Elmondta az üzletvezető, hogy az egyéves garanciális idő minden „veszély” nélkül telt el. Talán egy ajtót igazított meg a kivitelező: a Solti Vegyes és Építő Ktsz, s ezzel kész. (Persze az már nem a kivitelező hibája, hogy az illemhely ablakaiban nincs üveg. kezet mosni nem lehet, mert nincs víz a csapban, a tükör, a törölköző pedig már álomnak is merész.) — Nekünk eddig nem jelentették reklamációt! — mondja a solti ktsz elnöke, amikor felkerestem irodájában. Nem is tudnak arról, hogyan néz ki az épület. A szavatossági idő eltelt, aztán már nem kötelesek figyelemmel kísérni, s ebben tökéletesen igaza van az elnöknek, aki még hozzáteszi csodálkozó megjegyzéséhez, hogy ha szóltak volna a dunavecsei ÁFÉSZ-től, ők megcsinálják, kijavítják a Platánt. Ez szép és nemes gesztus. Csakhogy milyen minőségű munka az, amely éppen csak a garanciális időt bírja ki? S milyen szövetkezeti vezetőség az, amely fittyet hány arra, hogy a több millió forintos beruházással készült és a duna- vecseiek által oly régen várt étterem úgy nézzen ki, mintha Pató Pál tanyája volna? Véleményünk szerint nemcsak a kivitelező a vétkes, hanem azok is, akik így viselik gondját a rájuk bízott milliós értékeknek. — dorgál K omlók!vonat Kalocsáról Kalocsán, a Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat paprikaoleorezint gyártó francia gépsort állított munkába. Az automata berendezés kivonja a paprikából a szín- és egyéb értékes anyagokat. Ez az új termék a világon a húsiparban, s az élelmiszeripar más ágaiban kiszorítja a hagyományos' őrleményt. A kalocsaiak az idei évre 20 tonnányi mennyiség előállításához kaptak megrendelést. A gép kihasználatlanul maradt kapacitását a söripar kötötte le. Az extraháló berendezés jelenleg is komlót dolgoz fel, az alapanyagból kivonja a legértékesebb keserűsavakat. A komlókivonatot eddig dollárért hozatták be külföldről a hazai sörgyárak. A vállalkozással drága devizát takarít meg az ország. (Pásztor Zoltán felvétele) 21. KARÁCSONY HORGONYON Málta-sziget kikötőjébe, Valettába december 16- ári érkeztek. Itt zárult be az „afrikai hurok”, a tavasszal ugyanis innen indultak el a szokásosnak szánt, de majdnem végzetessé váló útjukra, amelyet egyébként — mint korábban megírtuk — tizenhármán nem bírtak ki. Amíg az ide szállított árut a kikötőmunkások kirakták, a szolgálatban nem levők bebarangolták a műemlék-jellegű házakból álló várost. És hát szinte természetes, hogy ott is találkoztak — magyarral. Egy ötven év körüli asszony az angol férjével Londonból érkezett a szigetre. Egyrészt azért, hogy ott töltsék a karácsonyi ünnepeket, másrészt pedig, hogy házat vásároljanak maguknak. Mint mondták, Málta-szigeten akarnak öreg korukban élni, mert nem kerül annyiba, mint Angliában. Valettából december 19-én estétől másnap reáléiig, 12 óra alatt hajóztak át tengerészeink a szicíliai Catania-ba. Árut hoztak ide is. Már több mint biztosak voltak benne, hogy a karácsonyt nem szeretteik körében töltik, hiszen még a görög Pireuszba is volt szállítani valójuk. — Szilveszterkor majd kétszeresen élvezzük a családi kör bensőséges melegét — biztatták egymást. És bebarangolták a meglehetősen piszkos várost, amelynek a lakói azonban közvetlenek, tisztelettudók. Ami az utóbbit illeti, nem a mi értelmezésünk szerint azok. A rakodást irányító olasz előmunkás például, amikor a kabinjában felkereste a Székesfehérvár kapitányát, a legszívélyesebb kínálásra sem volt hajlandó leülni. Az ügynökség Süveges László rendelkezésére bocsátott egy autót, hogy 2000 méterig kocsizzon fel az Etnára. A vulkán oldalán az említett magasságig szerpentinét vezet, amelyen autóbuszok is közlekednek. Narancsligetek között kanyarog az út, majd a végétől az időnként füstfelhőt kibocsátó kráterig megkeményedett láva borítja a 3263 méter magas hegyet. Lenn. a városban, tipikus olasz kisvendéglőben étkeztek honfitársaink. Különösen ízlett nekik a sajtból, paradicsomból és paprikás darált húsból a vendég szeme láttára elkészített étel. Meg a crispelle, amely olyan, mint a mi fánkunk, de olajban szardellát sütnek bele. Ezt az olaszok Is nagyon kedvelik. A mieink nem sokáig élvezhették a kissé romantikus dél-olasz vendéglátást — másfél nap múlva már úton, azaz tengeren voltak ismét. Mindössze 10 fok volt a hőmérséklet, s a Jon-tenger mintha meg akarta volna ismételni azt, amit nem sokkal előbb a Földközi-tenger a Baleárok környékén „produkált”: hatalmas viharral fogadta a Székesfehérvárt. Ezt a tengerrészt azonban úgy ismerte már a kapitány, akár a tenyerét. Minden baj nélkül Pireuszba irányította a hajót. Közvetlenül a kikötés előtt szomorú hírt továbbított neki a rádiótávirász: a hajóácsnak meghalt az édesanyja. Néhány óra múlva a gyászoló tengerész és az afrikai út előtt segítségül küldött másik kapitány repülőgépen hazautazott. Eltávozott bajtársuk fájdalmát átérezve, december 24-én késő délután tartották még honfitársaink a karácsonyestet (sült pulykát ettek), miközben a hajójuk két órán át horgonyon „állt” a kikötő előtt. Annyira megszokták már a nem várt kellemetlen fordulatokat, hoj£y eszük ágában sem volt zúgolódni, amiért nem az eredeti tervnek megfelelően cselekedhettek. Nem indulhattak Rijekába, hanem a DETERT nem sokkal előbb táviratozott utasítására — egy másik, a tengeren megsérült hajó helyett — Bejrútba kellett menniök. A cél: 650 tonna alma és citrom szállítása Odesszába. Kellemes időben, december 27-én hajnalban érkertek a libanoni kikötőbe, ahol találkoztak az első magyar testvérhajóval, az Újpesttel. Az utóbbi legénysége óriási ovációban részesítette az „afrikaiakat”. Az időiárás viszont rosszra fordult. Esett az eső, így rakták be a gvümölcsszállítmányt. ... >• A munka befejeztével éppen a kikötő kijáratához értek, amikor — december 31-én — valamennyi hajó dudája megszólalt. így, és lámpa-, meg morzejelekkel köszöntötték az új esztendőt. A Székesfehérvár személyzete még külön is üdvözölte á távolabb horgonyzó újabb magyar haió. a Debrecen legénységét — majd egy órával később, miután a rádióból meghallgatják a Himnuszt, nekivágtak a fekete-tengeri kikötőbe vezető útnak. (Folytatjuk}
