Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-24 / 46. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT B Á C S - K I S K U N M E G Y ET BI Z O T T S Á G Á N A K NAPILAPJA. XXVI. évf. 46. szám 1971. február 24. SZERDA Ara: 90 fillér Koszorúzás a szovjet hősök emlékművénél Kedden délelőtt Kecskeméten, a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél koszorúzás! ünnepséget rendezték a szovjet hadsereg születésének 53. évfordulója alkalmából. A kegye- letes megemlékezésen többek között megjelent dr. Szalóki László rendőr ezredes, a megyei rendőr- főkapitányság vezetője, dr. Cserháti László, a munkásőrség megyei parancsnoka, a kecskeméti katonai helyőrség politikai helyettese, valamint a Magyar- országon ideiglenesen állomásozó egyik szovjet katonai alakulat parancsnoka és magas rangú tisztjei. A szovjet és a magyar Himnusz után koszorút hely eztek el a szovjet hősi Emléktúrák, kiállítások, fogadalomtétel A forradalmi « r isi napa megyei programjából Az. immár ötödik éve megrendezésre kerülő forradalmi ifjúsági napokra a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága irányelvei alapján az alapszervezetek tartalmas, színvonalas programot állítottak össze. A megyei megnyitó ünnepséget március 15-én a kecskeméti Tanácsköztársasági emlékműnél tartják, ahol a KISZ Központi Bizottsága „FIN'’ zászlajának felvonása után Terbe Dezső, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára mond beszédet. A kiskunfélegyházi Pe- tőfi-szobornál ugyancsak március 15-én tartanak emlékünnepséget, ezt követően a nagy magyar forradalmár költő nevét viselő több iskolai, üzemi és termelőszövetkezeti KISZ- alapszervezet kiállításának megnyitójára kerül sor. Az ifjúsági mozgalom akcióemlékmű talapzatán a fegyveres erők képviselői, az MHSZ, a KISZ megyei képviselői, az MSZBT elnöksége, az úttörők, valamint a szovjet katonai alakulat harcosai. Az ünnepség az Intemacionálé hangjaival ért véget. A AEB jelentése legyei tanáes vb előtt A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén — amelyen részt vett dr. Posváncz László, a megyei pártbizottság osztályvezetője is — a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság múlt évi munkájáról tárgyalt dr, Millasin Terézprogramjából kiemelkedik a március 21-i orgoványi emléktúra, amelyre több mint háromezer fiatalt várnak. Az idei hálastaféta alkalmával a Tanács- köztársaság mártírjainak emléktáblájához valameny- nyi kecskeméti járási és kiskunfélegyházi KISZ- alapszervezet felvonul. Március végén sok üzemi és termelőszövetkezeti alapszervezet fáklyás felvonulást, kerékpár- és motorosstafétát rendez. A bajai, kalocsai, kiskőrösi és a jánoshalmi KISZ-esek felszabadulásunk 26. évfordulója tiszteletére emlékkiállításokat rendeznek. Az ünnepségsorozat egyik szép eseménye lesz a megyeszékhelyen és minden városban a KISZ-tagok fogadalomtétele. . Az új KISZ-esek esküjével, április 4-én zárulnak a forradalmi ifjúsági napok rendezvényei. T. 1>. Péter János Dániába utazott Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere — a dán kormány meghívására — kedden hivatalos látogatásra Dániába utazott. Útjára elkísérte Esztergályos Ferenc nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Bányász Rezső a sajtófőosztály vezetője, dr. Kalanovics János, a skandináv referatúra vezetője, dr. Borha Zoltán, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének főosztályvezető-helyettese. Kádár János fogadta dr. LiÉomír Strougait Dvörsky Csehszlovákia budapesti nagykövete. Magasabb szinten Dr. Luóomír Strougal,. a j követe, továbbá Frantisek Csehszlovák Szocialista Dworskn Csehszlovákia bu- Köztátsaság szövetségi kormányának elnöke kedden délelőtt, megkoszorúzta a magyar hősi emlékművet a Hősök 1 terén. A koázorú- zási ünnepségnél jelen volt Kőmíves István, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese is. Ezt követően a csehszlovák vendégek Budapest nevezetességeivel ismerkedtek. Felkeresték a lágymányosi és a kelenföldi új, lakótelepet, a Halászbástyáról elgyönyörködtek a főváros panorámájában, megtekintették a Váci utcai üzleti negyedet, majd megismerkedtek a metróval is. Délután Dunakeszire, a 43. számú Építőipari Vállalat házgyárába látogattak. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden délután hivatalában fogadta dr. Lu- bomír Strougait, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnökét. A szívélyes hangú eszmecserén jelen volt Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Vince József hazánk prágai nagynek, a megyei NEB elnökének összefoglaló jelentése alapján. A vita valamennyi résztvevője nagy elismeréssel szólt a népi ellenőrzés múlt évi 141 vizsgálatáról, s általában a NEB-munka hatékonyságáról. Ez a feltárt fogyatékosságok felszámolásán túl a vezetés számára hasznosítható tapasztalatokban is megnyilvánul. Külön is kiemelték annak jelentőségét, hogy a legkiválóbb szakemberekből álló népi ellenőrök az adott terület egész munkáskollektívájára támaszkodva tájékozódnak. Vizsgálataik tapasztalatait pedig ugyancsak e kollektívák előtt ismertetik, mintegy mozgósítva a fogyatékosságok felszámolására, s a jó gazda szemléletének erősítésére. Sok dicsérettel illette a vb a népi ellenőrök közhasznú és lelkes társadalmi tevékenységét. Állást foglalt a vb abban is, hogy a közeljövőben a nagyközségekben működő népi ellenőrzési csoportok munkájának napirendre tűzésével, megtárgyalásával elő kell segíteni e csoportok tevékenységét. Főként a helyi lakosság közvetlen érdekeit — például az áruellátás stb. — érintő témák vizsgálatával tehetnek igen hasznos szolgálatot. Az összefoglaló jelentést — köszönetének és elismerésének tolmácsolása mellett — elfogadta a vb. Néhány konkrét javaslattal kiegészítve elfogadta a megyei NEB első félévi munkatervét is. Mindkét dokumentumot jóváhagyásra a megyei tanács soron következő ülése elé terjesztik. Ezután dr. Machács Gábor osztályvezető által előterjesztett, a megyei tanács járási hivatalainak szervezéséről szóló tájékoztatót vette tudomásul a vb. Ezt követően néhány bejelentés megvitatására, illetve elfogadására került sor. Ennek megfelelően — a többi között — a megyei tanács legközelebbi, s egyben cikluszáró ülését március 13-án 9 órai kezdettel hívja össze a végrehajtó bizottság. Vita a szakmunkásképzésről A szakmunkásképzési reform bevezetése óta szerzett tapasztalatokról rendezett tegnap Kecskeméten ankétot a Petőfi Népe szerkesztősége és a MŰM Szakmunkásképző Intézetek megyei Igazgatósága. A megbeszélésen a megye szakmunkásképző intézeteinek igazgatóin kívül részt vett többek köpött Molnár Mihály, a Munkaügyi Minisztérium területfelelőse, Újlaki György, a MŰM Szakmunkásnevelés című folyóiratának szerkesztője. A megjelenteket Weither Vilmos, a MŰM Szakmunkásképző Intézetek megyei igazgatója üdvözölte, majd dr. Weither Dániel, a Petőfi Népe főszerkesztője ismertette a tanácskozás célját. Hangsúlyozta, hogy napjainkban a technika gyors fejlődése megfelelő összhangot követel a tudományos ismeretek és a termelés között. Ennek meg kell nyilvánulnia a a munkaerő újratermelésében is, amelynek egyik döntő eleme a szakmunkásképzés. Ezt követően Dudás Benjámin, a megyei párt- bizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője tartott bevezető előadást. Elmondta, hogy a megyei párt-végrehajtóbizottság három héttel ezelőtt foglalkozott a szakmunkásképzés helyzetével. A vb akkor megállapította, hogy a megye iparfejlesztését a jövőben magasabb szinten kell folytatni, mert az extenzív fejlődés szakasza véget ért, és a súlyt döntően a termelékenység emelésébe kell helyezni. E célból oktatásukat, a szakmunkásképzés reformjának megfelelően mind szélesebb körben, az emelt szintű — — a továbbtanulást a legfelsőbb szintig lehetővé tevő — úgynevezett B-tago- zatban kell megoldani. Éppen ezért a megyei párt- vb nagyra értékeli a Petőfi Népe szerkesztősége és a Szakmunkásképző Intézetek megyei Igazgatóságának az ankét összehívásával kapcsolatos kezdeményezését. A szakmunkásképzés színvonalának emelését megvitató tanácskozáson felszólalt Istenes József, a kiskőrösi 621. számú, Slachta István, a bácsalmási 622. számú, Szentendrei József, a tiszakécskei 638. számú. Nyilas József, a bajai 609. számú, Tóth László, a kecskeméti 623. számú ' szakmunkásképző intézet igazgatója. Kiinger Adám, a megyei tanács vb szakmunkásképzéssel foglalkozó előadója. Hegedűs József, a megyei tanács munkaügyi osztályának előadója. Weither Vilmos és Molnár Mihály. Az an- kéton elhangzott vita részletesebb ismertetésére lapunkban visszatérünk. Képünkön az ankét résztvevői. N. O.