Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-18 / 41. szám
/ S. oldal 19T1. február 18. csfllBriW Mii a golfpályán rosszul üt... KL'UsUíP A gazdag ember szórakozása a golf: a kapitalista világban azoknak a sportja, akik az úgynevezett előkelő társadalomhoz tartoznak. Természetes tehát, hogy Spiro Theodor Agnew, az USÁ-nak különösen az ifjúság, értelmiség és a liberálisok körében népszerűtlen alelnöke, űzi ezt a sportot. Eléggé balkezesen űzi. Indiana államból érkezett szerdán a jelentés, hogy Agnewt kitiltották az állam területének valamennyi golfpályájáról. Miután ugyanis korábban már voltak hasonló esetei, most újabb három embert sebesített meg rosszul kivitelezett ütéseivel. Könnyű Indiana államnak: a gyehge spor- tplót, a mások életét, épségét veszélyeztetőt a fennálló sportrendeletek és egyéb törvények alapján kitilthatja a pályákról. Már nehezebb dolguk van azoknak a tömegeknek, akik Agnewt nemcsak a golfpályáktól, de az alelnöki szélitől is szeretnék minél távolabb látni. Mert úgy vélik: sokban hozzájárul ez az alelnök ahhoz, hogy a Délkelet-Ázsiába küldött fiatal amerikai katonák testi épsége, élete nagy mértékben veszélyeztetve van. Miként sokaknak meggyőződése az is, hogy Agnew milliók szellemi épségét is veszélyezteti. Az elveket, az eszméket ugyanis nem kevésbé balkezesen kezeli, mint a golfütőt. Kétségtelen: a legnehezebb dolguk Délkelet- Ázsia veszélyezte tt népeinek, immár nemcsak Vietnam, de Kambodzsa és Laosz lakosságának van. E népek túlnyomó nagy többsége nem golfpályával törődik ugyan (azokból alighanem igen kevés van e térségben, s leginkább, ha van is, amerikai használatban), hanem termőföldjeivel, meg gyáraival, épületeivel. S mindenekfelett: önmagukkal, fiaikkal, leányaikkal, gyermekeikkel törődnek ezek a népek. Nekik függetlenségre, szabadságra, békére van szükségük. Ezektől a létfontosságú dolgoktól elsősorban az amerikai haderők jelenléte fosztja meg őket. Nehéz feladata az indokínai népeknek, kiűzni ezeket a hadakat területükről. Jóval nehezebb, mint Agnewt kitiltani Indiana golfpályáiról. Nehéz, de nem lehetetlen. Mert minél tovább bonyolódik bele az USA ebbs az agresz- szív háborúba, annál több „rosszul kivitelezett ütése” van. M 9 taps és Igazságos feltételezi A fiélhivatalos kairói A1 Ahram szerdai száma jelezte, hogy Egyiptom hajlandó hivatalos békeszerződést is aláírni- Izraellel, ha a zsidói állam kész teljesíteni a Biztonsági Tanács határozatából rá háruló kötelezettségeket. Az A1 Ahram közölte, hogy Jarring kétoldalas memorandumot kapott Egyiptomtól. Az emlékirat leszögezte, hogy az EAK kész végrehajtani a Biztonsági Tanács határozatát és „abban az esetben, ha Izrael is hajlandó elfogadni a (határozatban foglalt) elveket, kész előkészületeket tenni a békére”. Ennek megfelelően Egyiptom elvárja Izraeltől, hogy jelentse ki: — Kész kivonulni az ösz- szes megszállt területről; — Kész elfogadni a Palesztina) probléma igazságos rendezését; — Lemond az erőszak alkalmazásáról, illetve a területi terjeszkedésről. Egybehangzó hírügynökFolytatódik a postássztrájk LONDON (MTI) Teljes zsákutca — így jellemzik a hírügynökségek az angol postai, távíró- és telefonközponti dolgozók immár egy hónapja tartó sztrájkjának rendezésére irányuló kísérleteket. Kedden egész napon át tárgyalt Robert Carr foglalkoztatottságügyi miniszter a vitában álló felek képviselőivel. Hírek szerint a postaigazgatóság nem hajlandó elfogadni, hogy közvetítőt jelöljenek ki a tárgyalásoknak a holtpontról való elmozdítása érdekeben és ehelyett azt javasolta, hogy amennyiben a további tárgyalások során sem jönne létre a megegyezés, a vitát terjesszék döntőbíróság elé. A postaigazgatóság javaslatát Jackson főtitkár a szakszervezet vezetőivel folytatott háromperces megbeszélés során elvetette. ségi jelentések szerint azonban Izrael teljes érdektelenséget mutat. Ragaszkodik ahhoz, hogy mielőtt válaszolna Jarringnak, feleletet kapjon Egyiptomtól az általa előterjesztett javaslatokra. Ezeknek lényegét a párizsi Jeune Af- rique így foglalta össze: „A haderőket vissza kell vonni azokról a területekről, amelyek a békeszerződésben megállapított vonalak előtt helyezkednek el”. Izrael tehát alkudozni akar a jövendő határokról, s a békeszerződést a Biztonsági Tanács határozatának az összes megszállt terület kiürítésére vonatkozó előírásától függetlenül — nem pedig annak alapján kívánja aláírni. A UPI szerint a Jarringnak átnyújtott egyiptomi válasz nyomán nem izraeli válaszra, hanem izraeli ellenkampányra lehet számítani. Az Egyiptomban Időzó Tito elnök, aki már korábban is kapcsolatot teremtett a négy nagyhatalom /vezetőivel, az A1 Ahram szerint újabb diplomáciai akcióra készül. A lap úgy tudja, hogy Tito ismét üzenetet küld Moszkvába, Washingtonba, Londonba és Párizsba. Az A1 Ahram értesülése szerint Tito már az első alkalommal felkérte a nagyhatalmadat: gyakoroljanak nyomást Izraelre a megegyezés érdekében. Újabb légitámadás a VDKellen A saigoni amerikai parancsnokság szóvivője szerdán reggel beismerte, hogy amerikai vadászbombázók kedden délután ismét támadták a Vietnami Demokratikus' Köztársaság légvédelmi állásait és radarberendezéseit Két vadászbombázó, amely a Tonkjni-öbölben „állandó jelleggel” cirkáló amerikai repülőgépanyaha- jókról szállt fel, behatolt a VDK légiterébe, és Vinh városától mintegy 10 kilométerre, a demilitarizált övezettől pedig mintegy 190 kilométerre északra, rakétákkal lőtt egy légvédelmi állást. Az , amerikai szóvivő elismerte: a két betolakodó repülőgép pilótája „netm észlelte”: hogy a VDK légvédelmi állása tüzet nyitott volna rájuk, viszont az észak-vietnami radarberendezések „felderítették” a betolakodó gépeket, ami az amerikai parancsnokság szerint már önmagában véve is „ellenséges akció”. A saigoni amerikai szóvivő végül beismerte, hogy a népi felszabadító erők légelhárítása kedden La- oszban lelőtte az Egvesült Államok egyik „F—4 Phantom” típusú vadászbombá- zóját. A szerda reggeli hírügynökségi jelentések szerint Dél-Vietnamban felélénkült a népi felszabadító erők harci tevékenysége. Erős harci tevékenység folyt Dél-Vietnam úgynevezett „észak! frontján” Quang Tri tartományban, ahol a Laosz ellen február 8-án megindított fegyveres agressziót „támogató” ösz- szes hátországi támaszpontokat elhelyezték. Saigonban szerdán újabb összesítő adatokat közöltek azokról a veszteségekről, amelyeket az amerikaiak és a saigoni kormánycsapa- tok az indokínai háború kirobbantása óta szenvedtek. A közlés szerint az indokínai hadszíntereken eddig több mint 44 500 amerikai meghalt és 295 000 megsebesült. A dél-vietnamiak vesztesége — saigoni forrás szerint — több mint 115 000 halott. (AFP, UPI, Reuter) Fontos fordulópont Kenneth Kaunda zambiai államelnök felavatott egy új rézhuzal- és kábelgyártó üzemet. Ez az első olyan zambiai üzem, amely rezet használ fel nyersanyagként. Zambia, a világ harmadik legjelentősebb réztermelő országa, eddig európai és ázsiai rézfeldolgozó üzemek és fogyasztók számára exportálta egész réztermését. Kővel töltött hógolyók Észak-í rország fővárosában, Belfastban kedden este újabb incidensek voltak' a tüntetők és az angol katonák között. Az összecsapás súlypontja a várcs katolikus negyedében volt. A tüntetők kedden először alkalmaztak „új fegyvert”: hógolyókat, amelyek belsejében azonban nagyobb kődarabok voltak. Ezzel támadtak az ellenük felvonuló angol katonákra. A fegyverkezés következményei Az ENSZ-közgyűlés határozata nyomán 14 ország megbízottai kedden megtartották első ülésüket a fegyverkezés gazdasági^ és társadalmi kihatásairól. A bizottság /jelentést terjeszt majd a közgyűlés elé, amivel kapcsolatban U Thant főtitkár kijelentette: reméli, hogy a szakértők egyhangú döntésre jutnak a.kérdésben. ' Debray Kubába utazott Ismét hallani Debray- ről: a guevarista francia író és filozófus, akit a bolíviai hatóságok a múlt év decemberében bocsátottal^ szabadon, kedden elindult Kubába. Nem ejtették el a vádat Az egyik manilai bíró* ság szerdán elutasította a védelem kérelmét, hogy ejtsék el a vádat Benjamin Mendoza bolíviai festő ellen, aki november 27-én a manilai repülőtéren merényletet kísérelt meg VI. Pál pápa ellen, A bíróság a tárgyalást február 25-ig elnapolt«*. Népi Tanács Szíriában Ötéves szünet után Szíriának ismét van parlamentje. A damaszkuszi rádió kedden este hírül adta, hogy az uralkodó Baath- párt ideiglenes vezetősége kinevezte a „Népi Tanács” 173 tagját, akik az ötmilliós szíriai társadalom minden réteget képviselik. Vannak közöttük munkások, parasztok, értelmiségiek, kereskedők; képviselőket delegált a nőszövetség is. Colombo és Moro az USA-ba utazott Emilio Colombo olasz miniszterelnök és Aldo Moro külügyminiszter szerdán Nixon elnök meghívására ötnapos hivatalos látogatásra Rómából repülőgépen az Egyesült Államokba uta-; zott. Bahr-Kohl-találkoző Lángoló barikádok Reggióban REGGIO DI CALABRIA (MTI) Reggio két városnegyedét, Sbarret és Santa Ca- terinat a szerdára virradó éjszaka füstölgő és helyenként lángoló barikádok választották el a tartományi székhellyé nyilvánítástól végleg elesett, hosszú hónapok óta zavargások sújtotta város többi részétől. A Sbarre negyedbe vezető két hidat kiégett autóroncsokból, a Santa Cateri- naba vezető utakat pedig nagyobb kövekből és vasgerendákból összetákolt barikádok torlaszolták el, amelyek mögött benzines BERLIN — NYUGAT- BERLIN Az NDK és az NSZK küldöttségeinek hatodik ösz- szejövetele öt óra hosszat tartett szerdán Berlinben. A kiadott közlemény szerint Kohl NDK-államtitkár és Bahr nyugatnémet államtitkár legközelebb Bonnban, február 26-án, pénteken találkozik egymással. Bahr államtitkár a szerdai találkozó után Nyugat- Berlinben újságírók előtt kijelentette, hogy a megbe- < szélések „mind érdekeseb- I ........................................ b é válnak” mindkét fél i kozott kiemeli, hogy 11 Szovjetunió segítségével A keddi varsói lapok kommentárjának központi témája a tavaly decemberi élelmiszer-áremelési kormányrendelet visszavonására vonatkozó hétfői pártós kormányhatározat. A Trybuna Ludu „Gondoskodás a társadalom jólétéről” című cikkében a számára, de még korai lenne előrehaladásról beszélni. a tavalyi élelmiszer-áremelés visszavonásával a tárA megbeszélések még nem | sadalofn 11 milliárd zlo- jutottak a tárgyalási sza- tyt takarít meg. kaszba — jelentette ki. Ismételten hangsúlyozta, hogy „Berlint” érintő kérdések csak akkor kerülhetnek megtárgyalásra a két küldöttség között, ha ehhez az illetékes hatalmak „zöld fényt” adnak. (MTI) A Zycie Warszawy kiemeli: „A nagy horderejű döntés meghozatalát elsősorban az tette lehetővé, hogy az elmúlt napokban jelentős hosszúlejáratú hitelt kaptunk a Szovjetuniótól. Érvénybe lépett a határozat palackokkal felfegyverzett suhancok álltak őrt. Kedden este az olasz minisztertanács jóváhagyta a tartományi tanács határozatát, amelynek értelmében Catanzarót nyilvánították tartományi székhellyé, a tartományi gyűlés viszont Reggióban ülésezik majd. Az olasz minisztertanács határozatot hozott továbbá arról, hogy Cosenzában új egyetemet létesítenek. Ezenkívül különböző intézkedéseket határoztak el új ipari üzemek létesítéséről, amelyek 15 ezer dolgo- nes provokációkat szervezzenek nyújtanak majd \ni, a szovjet zsidók háta munkalehetőséget Calabria mögött dönteni sorsukról. tartományban. * Isznak Mine 75 éves akaProvokáció - nem más Kerekasital-értekezlet Moszkvában A Novosztyi szovjet saj- [démikus, az oroszországi dcmböző nemzetiségű embetóügynökség által rendezett jszocialista forradalomról rek, köztük a zsidók életét kerekasztal-értekezleten \szóló kétkötetes történelmi \nentette meg a hitleristák- zsidó nemzetiségű szovjet \ mű szerzője rámutatott, tói. állampolgárok — írók, tu- .hogy „a cionizmus és az j A kerekasztal-értekezle- dósok, munkások, katonai [antiszemitizmus azonos im- 1ten elmondták véleményű- vezetők — kifejezték tilta- jperialista úton halad”. j két azok is, akik Izraelből kozásükat a Brüsszelben' megrendezésre kerülő cionista kongresszus ellen, amely „a Szovjetunióban élő zsidók védelmét” szándékozik napirendjére tűzni. „A szovjet’ zsidóknak nincs szükségük senki védelmére” — mondotta Áron Vergelisz költő, a Sovietish Heimland című, Moszkvában megjelenő jiddis nyelvű irodalmi folyóirat szerkesztője. A brüsszeli konferencia célja: szovjetelleGrigorij Lapidusz, gorlov- miután hazug kai zsidó bányász (Donycc- peretekkel • k!cJabltott^ medence) kijelentette- „nem ?ket:."A momstak azért tudom, kitől akarnak meg- \™>“k Izraelbe a szovjet szabadítani? Grúzokkal, ZSldokat< ferí “ukseguk ukránokkal oroszokkal, őr- ! v.an az . olc.s° munkaerőre ményekkel dolgozom egy%*Z ágy utóit elekre az brigádban. Senkinek kö- í'ab°k f,Uen folytatott hárulunk nem kell senkitől .moid°tta Mi,805 «t» Polina Gelman egykori [ évben tért vissza a Szovpilótanő, a Szovjetunió Hőse és David Dragunsz- kij vezérezredes felháborojetunióba. Izraelben segédmunkásként napi 16—18 órát dolgozott a legszördottan beszéltek arról, hogy \ nyűbb hőségben. „Az a re- a brüsszeli gyűlést február mény éltetett, hogy össze ?3-ra hívtál: össze, amikor jubV.eumát ünnepli a szovjet hadsereg, amely a kütudom spórolni a pénzt és hazatérhetek a Szovjetunióba” — mondotta.