Petőfi Népe, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-12 / 36. szám

■Mi I szagot, és nem tudtak be- mintegy 10—12 ezer lábtör- ban és az ország más váró- vetkezetben állandóan van szerezni néhány filléres, de lót és fürdőszobaszőnyeget saiban is, A múlt évi tér- munkájuk, a múlt évi ter­a traktorok üzemeltetéséhez készítenek részükre. A melésd értékük 7 millió fo- melési értékük elérte a 4 millió forintot. Bisztró A három évvel ezelőtt létrehozott reprezentatív éttermet tavaly át kellett alakítani. Nem volt étel-ár­támogatás és a nagy lét­számmal dolgozó zenés ét­terem ráfizetésesnek bizo­nyult. Átalakítását a tsz építőbrigádja végezte. Ha ehhez még hozzávesszük a háztáji jövedelmet... Nem sok termelőszövet­kezet mondhatja azt, hogy fiatalodik. A Vörös Októ­ber azonban ezek közé tar­tozik, tagjainak átlagéletko­ra mindössze 46 év. gyümölcstermesztő üzemá vezetője is megszerzi szak mérnöki diplomáját. A fia­talok nem feledkeznek me az idősekről sem. Évente kedves kis ünnepségen ven­dégelik meg őket és ezen túl havi száz forinttal egé­Tizenkilenc helyett ma csak hatan dolgoznak a bisztróban, a, zene meg­szűnt. Az ételek választéka és minősége továbbra is kitűnő, s remélhetőleg meg­felelő támogatással hama­rosan felküzdi magát a gaz­daságos üzemek közé. Kollekció az egykori hiánycikkekből Beszéltünk az üzemágak­ról, ismertettük eredmé­nyeiket, terveiket. Nem szól­tunk azonban még azokról, akik mindezt csinálják, akik a vezetőséggel szoro­san együttműködve egyre inkább magukénak érezve a gazdaságot, mindent el­követnek a fejlesztéséért. A tsz gazdái A termelőszövetkezeti ta­gok munkafegyelme az utóblü néhány évben meg­szilárdult. Évente 250 mun­kanap ledolgozása a köte­lező, de nagyon kevés van aki csak ennyit teljesít. Az - átlag eltérte a 300—350 napot. Természetesen en­Pillanatkép a Bisztróból Állandóan van felvételre jelentkező, és a gazdaság már megengedheti magá­nak, hogy csak azt veszi fel a tagok sorába, akinek munkaszeretetéről, és egyéb jótulajdonságairól is meg­győződik. Az új jelentkezők — most' is van >36 — elő­ször fél évet próbaidősként dolgoznak a . közösben, s csak azután dönt a tagság a felvételről örvendetesen növekszik a szakemberek létszáma. Jelenleg két ag­rármérnök és 8 főiskolát elengedhetetlen kis gumi- ilkatrészt. Különböző tö- nítőgyűrűk, kis gumihen- ;erek és más „gumiapró- ág” állandóan a hiánycikk- istán szerepelt. Gépeket zereztek, maguk kijavítot- ák, szakembert szereztek s megkezdődött a munka. Íz AGROKER és az Autó- ;er azóta is a legfőbb meg- endelők közé tartozik, lözben újabb vevő is akadt - újabb cikkekre. Évente cikklista bővült, a múlt év­ben már 150 fajta árut gyártottak, éves bevételük elérte a 4 millió forintot. Húsfeldolgozó Tevékenységét már érin­tettük, de néhány szót még érdemes róla elmonda­nunk: Töltelék és füstölt árui keresettek, nemcsak Félegyházán a saját bolt­jukban, hanem a főváros­A lakatosoknak sokat kell a szabadban is dolgozni rint volt, de ha az új üzem nek arányában növekedett felépül, még ennél is töb- a közösből származó jöve- bet érnek el, egyre jobban delem is. 1966-ban zárszám- javítva a lakosság húsellá- adáskor 12 ezer forint volt tását. az átlagjövedelem, a múlt évben már 25 ezer forint. Lakatosrészleg végzett szakember irányít­ja a termelést és tizenket- ten középfokú végzettség­gel rendelkeznek. Hamaro­san egy kertészmérnök fe­jezi be tanulmányait és a szitik ki nyugdíjukat. Rend­szeres gabonajuttatásban részesítik őket, s ciki még több segítségre szorul, azt külön is támogatják. Biztos a talaja a szocialista munkaversenynek, a bri­gádmozgalomnak. A múlt évben 293-an vettek részt a hasznos vetélkedőkben. A gazdaság; vezetősége a múlt évben 50 ezer forint juta­lomban részesítette a példa­mutató résztvevőket. A mérlegjavító brigád már hétszer nyerte el a meg­tisztelő címet és egy állat- tenyésztő, valamint egy nö­vénytermesztő kollektíva is hamarosan megkapja a ki­tüntetést. Néhány számmal fejezzük be a bemutatást. Ügy gon­doljuk, mindennél jobban alátámasztják az eddig el­mondottakat: A termelőszövetkezet kö­zös vagyona 1966-ban 14 millió forint volt, a múlt éy végére ez 46 millióra növekedett. A tiszta vagyon négy évvel ezelőtt 10, 1970- re pedig 21 millió forint értékű lett. A bruttó jöve­delem 4-ről 18 és fél millió­ra. Az eredmény 1 millió­ról 5 és fél millióra, növe­kedett és az 1966-ban kifi­zetett 3 millió forint mun­kabér helyett tavaly 13 mil­liót fizettek ki. A múlt év összes hozamértéke elérte a 61 millió forintot. (x) Munkájuk először saját célokat, saját szükségleteket elégített ki. A többi között ők készítették a tormaüzem gépeit, de ők kísérletezték ki és gyártották azt a gépet is, amellyel a tormát sze­dik. Bérmunkát vállaltak: a Ganz-MÁVAK-nak és az Élelmiszeripari Gépgyárnak dolgoznak rendszeresen. Húszán vannak és tavaly 2 millió forinttal járultak hozzá a közös gyarapításá­hoz. Építőbrigád Növekedik a kolbászhalons 30 tagja decemberben ad­ta át a korszerű AFIT szer­vizállomást. A termelőszö­Sokkal gyorsabb a torma szedés a saját konstrukciójú géppel

Next

/
Thumbnails
Contents