Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-06 / 4. szám

5. oldal 1971. Januar 6, szerda A ez él György ’ Eszménk erejével A kötet Aczél György kulturális életünk problé­máiról szóló előadásainak, interjúinak válogatása. Ezek a megnyilatkozások funkciójukat tekintve elemzések, műfajuk szerint tanulmányok, hatásukat vizsgálva élmények. Még­pedig frissek: kulturális életünk elmúlt években felmerült problémáival, a változó valóság mindennél aktuálisabb gondolataival és tényeivel szembesítenek ma is. Nem kronologiku­san. hanem a kialakult problémák, folyamatok, vi­ták összetettségének szint­jén, olyan szintézisben, ahol az összefüggések vi­lágossá, a konzekvenciák elkerülhetetlenekké vál­nak. Ilyen értelemben Aczél György könyve fel­öleli kulturális életünk minden lényeges, megol­dott, vagy vitatott kér­dését. Mi teszi vonzó olvas­mánnyá, a témák sokszor rapszodikus változásában is folyamatosan érdekessé, izgalmas stúdiummá köny­vét? A választ könnyű megadni: mindenekelőtt a szerző fáradhatatlan erőfe­szítése és hivatottsága, hogy alakuló szocialista kultúránk jelenségeiről ha­tékony marxista elemest adjon. Ahogy másokra vo­natkozóan egyik előadásá­ban konkrétan is mgfogal­mazza: .,A közvélemény azokra figyel, akik a va­lóságos kérdésekről be­szélnek, akik elvszerűen kezelik a lényegesnek vélt problémákat, akiknek szellemi rangját a.z adja meg, hogy alkotóan képe­sek mgfogalmazni mar­xista álláspontjukat.” A megállapításban ter­mészetesen leglényegesebb az, hogy Aczél maga is al­kotóan alakítja ki marxista álláspontját az általa fel­vetett, megoldásra, vagy megvitatásra érett kérdé­sekben. Ez a tény alapve­tő, gyakorlattá válása pe­dig azért oly termékenyí­tő, mert nem a múlt, ha­nem napjaink művészi és tudományos produktumai­ra, a kiadást, a népműve­lést. az ismeretterjesztést érintő kérdésekre alkal­mazza. Éppen ezért szükséges a kötet írásainak néhány ál­talános, Aczél György szemléletét meghatározó vonását kiemelni. Annál is inkább, mert ezek a téte­lek ma már kulturális éle­tünk gyakorlattá vált alapelvei. így mindenek­előtt az a tétel, amelyet nemcsak kimond, hanem következtetéseiben hitele­sít is — hogy a politika és kultúra között igen szo­ros, de nem mechanikus az összefüggés. A kötet konkrét példái igazolják, hogy a szerző a művészi érték és humánum értője és tisztelője. Gondolatme­netében nem a napi poli­tika téziseitől jut el az ér­tékítélethez, hanem az al­kotói tendencia és erede­tiség bázisát, elvezerűsé- gét kutatva mutatja fel, hogy számunkra mit je­lent. mit ér a mű. E mód­szeréből következik a kö­teten is végigvonuló min­den kultúrpolitikus szá­mára nélkülözhetetlen em­beri alapállás: a tehetség védelme. S minthogy a te­hetség önmagában még nem eredmény, nem gon­dolati, vagy művészi ön­megvalósulás, csak alkotói lehetőség, a szerző tisztá­ban van e lehetőség ve­szélyeivel és buktatóival. Fenntartja számukra — és ezzel önmaga számára is — a tévedés jogát. Saját szavaival: „Nem abból kell tehát , kiindulnunk, hogy nincsenek hibák, s hogy minden tekintetben meg­oldottuk feladatainkat, ha­nem abból, hogy eddigi eredményeink, objektív és szubjektív adottságaink, kellő alapot biztosíthatnak a meglevő problémák meg­oldásához.” E tételekből alakui ki az Eszménk erejével című kö­tetet átható elvi — ideoló­giai pozíció, e sajátos vo­násokkal jellemezhető te­rületen, a kultúrpolitika frontján. A dogmatizmus és revizionizmus zátonyai között kalauzolja az olva­sót, a tudomány és mű­vészet marxista elemzésé­nek és értékelésének nyugtalan vizein. Avatott és gyakorlott érzékkel al­kalmazza egész politikánk kétfrontos gyakorlatát, kulturális életünké jelensé­geire, nem fosztva meg magát stílusának és gon­dolatmenetének egyéni ízeitől. Ily módon, a válto­zó és alakuló valóság re­ményeiben, sikereiben és kudarcaiban segít rendez­ni gondolatainkat, össze­gezésének kísérleteiben a múlt és a jelen tapaszta­latai alapján megrajzolja azt a politikai erőteret, amelyben további felada­taink és tennivalóink ki­bontakoznak. K. I. Barkochba és asztalitenisz A kecskeméti színház tájelőadásán Az év első színházi bemutatója Szakonyi Károly Adás­hiba című műve kétségte­lenül az elmúlt év egyik kimagasló hazai színházi sikere. A Vígszínházát kö­vetően szinte valamennyi vidéki együttes bemutatta. Kecskeméten, január 8-án, pénteken este játsszák elő­ször a debreceni Ruszt Jó­zsef rendezésében. A dísz­leteket — szintén vendég­ként —, a szegedi Sándor Lajos tervezte. Szereplők: Perényi László, Falvay Klára, Hetényi Pál, Kor- buly Péter, Mojzes Má­ria, Ats Gyula, Kölgyesy György, Csomós Mari. Jel­meztervezők: M. Nagy Ilona és Laczai Imre. A Katona Jó­zsef Színház társalgója füs­tös eszpresszó­hoz hasonlít. Csaknem min­den asztal fog­lalt. De amint megszólal a hangszóró: — „Kérjük a tájelőadás részt­vevőit, szíveskedjenek he­lyüket elfoglalni az autó­buszban” — mozgolódás tá­mad, és a helyiség csaknem kiürül. A „Huszonhét fu­var gyapot” és a „Black comedy” szereplői, és a ma estére színházi dolgozónak felcsapott riporter, ott­hagyják a meleg környeze­tet és megkerülve a szín­ház épületét, beszállnak a megyeszerte ismert piros autóbuszba. Odabenn sötét és kelle­metlen hűvösség fogadja az utasokat, de senki sem reklamál. Megszokták, hogy csak az utazás vége felé melegíti fel a motor a le­vegőt. Elindulunk. A Leninvá- rostoan még egy percre megáll a kocsi: Falvay Klári és Hetényi Pál száll fel, majd gyors ütemben elmaradnak a városi fé­nyek. A társulat megszokott módon helyezkedik el. Elöl azok gyülekeznek, akik az utazás perceit is haszno­sítják. Orbán Tibor, a da­rab rendezője ma színész­ként is fellép a megbetege­dett Sárosi Gábor helyett. Ezért Csomós Marival, partnerével, a ' szöveget gyakorolja. Később a má­sik beugró, Falvay Klári is csatlákozik kettőjükhöz és gyors, csak a pontosságra ügyelő mormolásuk beleol­vad a motor zúgásába. a lehető legképtelenebb — dolgot is. Hetényi Pál viszonylag könnyű kérdést adott fel az előadás ügyelőjének, Takács Lászlónak. A műsoron sze­replő Shaffer vígjáték kéz­iratának első lapjára gon­dolt és ez nem okozott gondot rutinos ellenfelének. Az egyhangú zaj és a si­mának nem mondható út „hullámzása” szunyókálás- ra csábítja a fáradtabba­kat, hiszen az esti előadás színészeinek a délelőtti pró­bák alatt is megfeszített erővel kellett dolgozniuk. Megérkeztünk a nemrég át­adott kaskan- ' yúi új klub- .:önyvtárhoz. A társulat tagjai leugrálnak az autóbuszból és meleg helyiség után néznek. Sajnos — ez­zel fogad az igazgató —, csak az egyik öltözőt1 sike­rült felfűteni. Ez termé­szetesen a nőké lesz. A színpadon a technikai személyzet már elhelyezte az első darab díszleteit. Alig fértek el a szűk he­lyen. A rendező és az ügye­lő ellenőrzik a hinta, a ke­rítésajtó és a függöny mű­ködését. A színfalak mögött látszólagos zűrzavar : a má­sodik .rész kellékei, kana­pé, hintaszék, könyvespolc, álíólámpa, nagy Buddha- szobor és sok más dolog hever szanaszét. A község vezetői ígérik; legközelebb- re kibővítik a színpadot és az majd csökkenti a jelen­legi zsúfoltságot. A közönség csak lassan Elhagytam a szattyán tás­kámat! ...” Szünet. A nézők hango­san tárgyal­ják a látot­takat. — Ó, hogy azok ketten ott milyen jól tudtak nevetni!... Az egész nézőtéren senki sem mula­tott ilyen jól — mondja egy kislány. — Dehogynem — véli a társa, egy hosszú hajú fiatalember. — Csak itt nem illik olyan hango­san hahotázni. — Én saj­náltam azt a nagy, lapaj embert, hogy ilyen egy fe­lesége van — morfondíro­zik egy gazdaformájú em­ber. — Na jó, de azért mégsem kellett volna gyúj­togatni!... — veti ellene a felesége. — De ha már megtörtént. akkor meg miért nem tudja tartani a száját!? Miniszoknyás kislány hallgatja kettejük beszél­getését, majd kuncogva a barátnéjához fordul. — Ne­ked is jobban tetszett az a másik ember, aki elcsábí­totta az asszonyt?... Tíz óra elmúlt, mire az utolsó taps is elcsendese­dik a nézőtéren. A színé­szek letörlik arcukról az izzadtságot és az öltözőkbe indulnak. A színpadon be­rendezett szoba pillanatok alatt a tehergépkocsira ván­dorol: a díszletezőik is siet­nek hazafelé. A szereplők fáradtan cse­rélik ki öltözetüket. A ba­jusz és szakáll, paróka és festék alól előtűnnek „hét­köznapi” vonásaik. Min­denkinek jólesik, amikor Kiss Pál, a klubkönyvtár gyülekezik. Addig néhány ! vezetője bort hoz és körbe­színész a klubteremben szó­A busz hátsó ülésein az rakozó fiatalok közé ve­esténként ismétlődő utazá­sok unalmát elűző „szel­lemi párbaj” zajlik. A fel­adat: a barkochba játéksza­bályai szerint kitalálni az ellenfél által kigondolt — 22. — Az isten szerelmére, dehát hogyan kényszeríthet­ném én ilyesmire?! — Fogalmam sincs. Az a nagy előnye azonban min­denképpen megvan önnek velünk, aarlesi polgárokkal szemben, akik szinte gyerekkorunk óta a kibaut-rend- szer automatái között élünk, hogy a homo novus, az új ember szemével, kívülről látja ezt az egész szövevényt. Nem kötik emlékek, beidegződések, észre vehet olyas­mit, amire mi nem figyeltünk fel, annyira megszok­tuk. Gyakran egészen egyszerű, kézenfekvő a legbo­nyolultabbnak tűnő problémák megoldása. A közeli dombról esetleg többet árul el titkaiból az erdő, mint­ha a fák közé hatolnánk. — Már bocsásson meg — mondom ingerülten —, ezek közhelyek. És ha már a hasonlatoknál tartunk, a szóbanforgó dió túl kemény az én fogamhoz. Nem válaszol. ' — Tibi — szólal meg Rena és közelebb húzódik hoz­zám, — az én kedvemért, próbáld meg, törd egy ki­csit a fejedet... Te olyan okos fiú vagy. Ott Pesten is milyen nagyszerű ötleteid támadtak... Emlékezz csak a talált tárgyak osztályára. A nem létező ezüst cigarettatárcára. Vagy elfelejtetted már? Hogy elfelejtettem-e? És főleg a jutalmat, amit utá­na kaptam? Hisz más sem jár azóta az eszemben. Most, sajnos, nem lesz prémium... Me-feledkezve Hans jelenlétéről, Renate keze után nyúlok. — Grrrh — mordul rám a nagyobbik dog, Gorm. Nyilván azt hiszi, bántani szándékozom gazdiját. Elkapom a kezem, farkasszemet nézek a kutyával. A tekintetében nincs harag, sőt, mintha azt akarná mondani; „Öregem, tökéletesen tisztában vagyok vele, hoáy nem vezérelt gonosz szándék. De te is értsd meg az én helyzetemet. Időnként valamilyen formában je­lét kell adnom, hogy éber vagyok és harcrakész, hogy megvédem minden támadástól a Lins-család tagjait. Hadd lássák, hogy nem vagyok holmi tohonya ingyen­élő. Vili?” Szavamra, most a pillantása teljesen emberi. Em­beri?! Megvan!!! Miként Pallas Athene ugrott ki teljes fegyverzetben apja fejéből, úgy pattan ki az enyémből is az ötlet. Aprólékos részletességgel, kristálytisztán. Hiszek az ihletben, az ihletett pillanat csodájában. Érzem — mit érzem? — tudom, hogy sikerülni fog. V. FEJEZET TÁRGYALÁS A TÖRPÉVEL Megzö mennék a bokrok, s megérkezik a tisztásra Nagy Erik, Ilse és a csemetéjük, a Kis Erik. Az apró férfi csupa m&szat, lehorgasztott fejjel slattyog a két őrzője- között, görnyedt vállán tizenéves élete minden keserű csalódásának, szörnyű nyomorúságának terhe. — A strandon fogtuk el — meséli az anyja. — Be­ásta magát a homokba, csak az orra meg szeme volt kint. ítéletnapig sem találjuk meg, ha egy darázs nem száll a nózijára. Elhoztuk magunkkal, hogy szem előtt legyen. Nem baj? — Nemcsak hogy nem baj — mondom egy újabb sugallat hatására —, hanem éppen ró van most a leg­inkább szükség a tervem megvalósításához. Általános meglepődés. Várakozásteljes izgalom az arcokon. — Igen, igen — folytatom — tudniillik mégiscsak tá­madt valami ötletem. Talán megoldom vele az önök Törpe-ügyét. Minthogy azonban végrehajtása néhány apróbb büntetendő cselekményt is elkerülhetetlenné tesz, Kis Eriket szemeltem ki bűnsegédemnek. Ha rajta vesztünk, az esetleges büntetést ő úszhatja meg a legolcsóbban, minthogy kiskorú. — Olyan veszélyes a vállalkozás? — érdeklődik ijedten Ilse, és magához szorítja szeplősképű cinkos­jelöltemet. — Nagyon — mondom és megnyugtatóan kacsintok. — De azért van esélye, hogy rendkívüli ügyességgel és bátorsággal kivágja magát a bajból. A részleteket .sajnos nem közölhetem önökkel, azok csak kettőnkre tartoznak. Kérem, hagyjanak magunkra. Mindnyájan a faházikó mögé húzódnak, ketten maradunk Kis Erikkel. (Folytatjuk) gyűl és lazításul nagysza­bású asztalitenisz-csatát rendez. Fél nyolc után az ügyelő eligazít néhány fodrot Dé- vay Kamilla ruháján és el­lenőrzi a reflektorok válto­zó fényeit. Egy pillantás a függöny „kukucskálóján” át a közönségre: telt ház. Gyors utasítások röpködnek; mer­re hagyják el a szereplők a színpadot a jelenetek vé­gén. hol tudnak pillanatok alatt ruhát váltani, melyik oldalon álljon a súgó ... Azután kialszanak a fé­nyek, a magnetofon mű­ködni kezd és megszólal­nak .az amerikai dél forró éjszakáinak egzotikus hang­jai. A függöny lassan szét­nyílik és mintha mi sem lenne természetesebb, fel­hangzik a gyapottermelő farmer elkényeztetett fele­ségének hangja: — „Jaké! kínálja az italt. ízlelgetik, és a néhány korty feloldja az előadás feszültségét. Megindul a beszélgetés, adomák kerülnek elő az emlékezet, a színház vilá­gában ’mindig gazdag tár­házából. Azután megszólal az autó­busz indulást jelző kürtje. Odakinn sűrű köd ereszke­dett le, s ez ugyancsak el- nyújtjá a hazautazást, összehúzott felöltőkben, fá­zósan telepszenek a hideg ülésekre, és a megindult motor zakatolásába már nem igen vegyül beszélge­tés. Holnap délelőtt ismét próba, este új előadás — takarékoskodni kell az ener­giával. A busz a színház felé ka­nyarodik Kecs­keméten, ki-ki hazafelé veheti útját. Pavlovits Miklós Magyar oklevelek Zágrábban A Művelődésügyi Mi­nisztérium Levéltári Igaz­gatóságának megbízásából egy hónapig kutatott a zágrábi levéltárban dr. Ko­pasz Gábor pécsi főlevél­táros. Tevékenysége része volt annak a széles körű kutatómunkának, amelyet a magyar szakemberek folytatnak Európa levéltá­raiban. Dr. Kopasz Gábor há­romszáznál több magyar vonatkozású középkori ok­levélre bukkant, amelyek a XIII. és XVII. század közötti időszakban kelet­keztek. Az oklevelek érdekes be­pillantást nyújtanak a kö­zépkori belviszályokba. A „cselszövő” oligarcha. Cil­iéi Ulrik gróf katonáival elfoglalta Zágrábot és sa­nyargatta a város lakóit. A polgárok Mátyás királyhoz fordultak oltalomért, aki efi smerte sérelmeiket és megparancsolta a horvát bánnak, hogy védje meg a várost a nemes urak ga­rázdálkodása ellen. Már kevésbé fenséges tett fű­ződik Mátyás természetes fiához, Corvin Jánoshoz. Az oklevelekben foglált „történelmi pletyka” sze­rint a Szlavónia vezére címmel felruházott királyi sarj pénzzavarba került és 1495. novemberében 800 forintot kért kölcsön a zágrábi polgároktól. A kölcsön fejében elengedte a város évi adóját it

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents