Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-24 / 20. szám

Itn. Janaáf H, vasárnap í\épí régiségek megrablása ? Gergely Miklós, született Györgye László Téli napokban, amikor a földműves nép is jobbára otthon melegszik, élelmes üzletemberek serege lepi meg falvainkat, hogy vásá­roljon: rokkát és rézmozsa­rat, petróleumlámpát és köpülőt, kannát és köcsögöt, korsót és régimódi, fasze­nes vasalót. Hogyan vélekedjünk er­ről? — Ha valahol csontokat vagy cserépdarabokat for- dít ki az eke a földből, rög­tön megjelennek a régé­szek: mérlegelnek és érté­kelnek: leletet mentenek. De ki törődjék az udvarok és padlások lim-lomjai kö­zött rejlő régiségekkel? Nincs abban semmi elve­tendő, hogy a nagylány vagy a fiatalasszony mák­törő famozsárban vagycse- répköpülőben állít barkát vagy rügyező faágat szép­szobája sarkába. Ez ma a módi — és egészséges di­vat! De szabad-e engedni, hogy éppen ebből a divat­ból üzlet kerekedjék? Hogy egy rokkáért ötven, egy öt­literes kőkorsóért száz fo­rintot fizessenek az élelme­sek és ötszörös-tízszeres áron adják tovább: igen gyakran külföldieknek is! (Nem is merem megkérdez­ni: fizetnek-e adót e tevé­kenységük után!?) Országszerte is, megyénk­ben is örvendetesen gyara­podik a honismereti moz­galom; az iskolákban külön környezetismereti óra van; zsendül a falumúzeumok, ügye ... Nemde e mozga­lom központi irányítóinak és helyi képviselőinek kel­lene kézbe venniök a népi régiségek ügyét is!? Igen, de hogyan? A környezetismereti órá­kat vezető pedagógusban kell annyi tárgyszeretetnek és ízlésnek lennie, hogy nö­vendékeit rá tudja vezetni a népi értékek becsülésére és védelmezésére, hogy meg tudja különböztetni a bú­zát a konkolytól, az értékes népi régiséget a talmitól. A KISZ-vezetők, az ifjú­sági klubok irányítói győz­zék meg a fiatalokat, hogy a rokka, a köpülő és a réz­mozsár jó helyen van a szépszobában. Nem giccs, hanem eleink munkaeszkö­ze, s ha díszes, művészi igé­nyük és ízlésük kifejezője is. A népfront és a felnőt­tekkel foglalkozó összes társadalmi szervezet veze­tői is figyelmeztethetnek: a népi munkaeszközök a mú­zeumban, a szépszobában, vagy éppen a kamrában — még használatban — van­nak a helyükön, nem az üz- í .letelők karmaiban! ... És a falumúzeumot is minden községben — a szó szoros értelmében is — mi­előbb „tető alá kell hozni”. A „tető” rendszerint min­denütt megvan már: van iskola és művelődési ház. Csak egy helyiség, egy-két szekrény szükséges: pénz alig, szinte kizárólag csak tárgyszeretet és lelkesedés kell hozzá! A falvak minden lakója szereti annyira szűkebb ha­záját, hogy inkább a helyi közösség számára ajánlja fel régiségeit, semmint áru­ba bocsátja Bognár András Tapasztalatcsere Jugoszláviai kutatók jár­tak a napokban Kecske­méten, a Zöldségtermesz­tési Kutatóintézetben. A vendégek a Szerbiai Kony­hakertészeti Tanintézetből érkeztek, s elsősorban a paradicsomnemesítés ered­ményes iránt érdeklődtek. A látogatásra annak a programnak a jegyében ke­rült sor, amelynek során gyakoribbá válnak a na­gyon jól kamatoztatható külföldi tapasztalatcserék. Cigánygyerekek iskolája Kecelen A keceli cigányiskolá­ban tett látogatásom élmé­nyei színesen élnek emlé­kezetemben, és bevallom, j egy kissé nyugtalanítanak. Az embernek van egy kol­lektív, társadalmi lelkiis­meretnek nevezett tudata is. Az etika egyik tétele ar­ról beszél, hogy felelősek vagyunk egymásért — az emlékképek bennem eh- r hez a törvényhez kapcso­lódnak. A nyomorúság, a tudat­lanság és elmaradottság te­hetetlenségi nyomatéka he­lyenként nagyobb, mint or­szágunkban a mindenki előtt nyitva álló lehetősé­gek összessége. Ez tartja életben és teremti újjá a putrik és barakkok népeit. És így csak rajtunk mú­lik; fennmaradnak-e a ke­celi, kalocsai, kiskunmaj- sai nyomorúságos viskók növekvő számú nagycsa­ládjai, vagy megtalálva a kiemelkedés fölfelé vivő lépcsőit, társadalmunkba illeszkednek. Hiszen nem egy más értékrendű nép­csoport, hanem egy elma­radott szociális helyzet ál­tal megkötött népesség el­avult szokásrendje áU a fejlődés útjában. Nem vagyok meggyőződ­ve, hogy mindenütt bölcs belátással igyekeznének elősegítem ezt az egyetlen járható utat — a kulturá­lis felemelkedését — és ez nyugtalanítja lelkiism er ete­met. 9 :... ... il A cigánygyerekek külön iskolaépülete a köz­ség szilasi részén, a külte­rületi általános iskola és óvoda hajdani pedagógus­lakásában kapott helyet. Egy kicsiny tanterem, ebéd­lő, apró mosdó, öltöző és egy mosogató fülke együt­tesen szolgálja a felsete ha­jú gyerekek tanulását. 1965 októberétől tölti be jelenlegi rendeltetését. Ez évben 28 tanuló lá­togatja az írni és olvasni próbáló elsősöktől a felső­tagozatos ötödikesekig. Az utóbbiakat csak a közel­múltban helyezték ide a központi iskolából. Tizen­hármán vannak, oda azon­ban csak 3—4 járt el rend­szeresen. Jobban érzik itt magukat, vagy csak az itt hathatósabban érvényesülő büntetés által életre keltett szülői kényszer eredmé­nye? ... Talán mind a ket­tő. A lényeg: ha mosto­hább körülmények között is, de tanulnak. Három ember végzi ne­velésük csak a hivatástu­dattal magyarázható fárad­ságos munkáját. * A tanár bácsi, Lak­ner János az iskola meg­alapítása óta tanítja a ne­bulókat. Cigányul nem tud, azt mondja, képtelenség el­sajátítani nyelvüket, mert a fogalmakra alkalman­ként más-más hangalakú szavakat használnak. Hely- lyel-közzel megérti őket, de csak magyarul beszél. Nem az óktatái a fő gondja, ha­nem a szükséges felszere­lés megszerzése. Panaszko­dik, hogy csak a legna­gyobb nehézségek árán ké­pes ruhát adni a gyerekek­re. A keceli általános isko­la akkori igazgató-helyette­se hosszas utánjárás útján nagy nehezen megszerezte az újonnan meginduló isko­lához szükséges ruhameny- nyiséget. Még ma is ezek az öt évvel ezelőtt használ­tan kapott nadrágok és szoknyák képezik ruhatá­ruk alapját. 1968-ban már jobb híján az Elnöki Ta­nácsnak írtak, és kará­csonyra így kaptak egy te­levíziós készüléket és öt­ezer forintot. Az ebből vá­sárolt ruha már régen el­használódott és ismét csak gond a váltás. Évi ötezer forintos támogatás meg­szüntetné a nehézségeket, de nincs aki ezt az össze­get biztosítaná. Amikor ott jártam, épp meghozták a járási köz­egészségügyi csoport aján­dékát. Huszonkét klottnad- rág — ennyi telt az év fo­lyamán a cigányiskola gyermekeire. A pedagógu­sok úgy hálálkodtak ezért az alig pár száz forintos juttatásért is, hogy az új­ságíró szégyellte magát — a társadalom nevében. • * Hegedűs Károly, a napközis foglalkozások ve­zetője a szemléltető eszkö­zök és játékok mennyisé­gét elegendőnek tartja. Csupán az új ötödikesek nélkülözik a tanulás eme fontos segédeszközeit. Tisz­tálkodási és tanszerekből — könyvet, füzetet és íróesz­közt is itt kapnak a tanu­lók — nem szenvednek hi­ányt, ezek a központi is­kola költségvetését terhe­lik. Csak a ruházatra nin­csen megfelelő „rovat”. A községi napköziből érkező koszt is kielégítő. A tisztaság és a kelle­mes meleg téli felülvigyá- zója Morvái Ferencné, az iskola Julis nénije. Harma­dik nevelőként ügyel a reggeli mosakodás szertar­tására, 6 méri a kosztat és szervezi a kollektív mun­kát is. A gyerekek már reggel hat órára összegyűl­nek és a kapuban lesik ér­kezését. A salakolás, söp- rögetés és az étkezések előkészítését közösen vég­zik. a lányok egymás ke­zéből kapkodják ki a söp­rűt, a tányérokat. Bünte­tés a számukra, ha eltilt valakit a közreműködéstől. Kedvencei; Györgye Erzsi és Kolompár Mari gyakor­ta megvárják, és hazakísé­rik este, a munka után. * Az egyik hátsó pad­ban ülök és figyelem az óra menetét. Az első osz­tályosok már a szomszéd ebédlőbe vonultak, napkö­zis foglalkozásra. A har­madikosok csendben mesét olvasnak a beteg kisgye­rekről, az ötödikeseknek számtanórájuk van. A tég­latestről tanulnak. Ha ne­hézkesen is, de használják az elvont fogalmakat Ki­terjedés, egybevágóság, me­rőleges — hallom a meg­határozásokat és átérzem a pontos válasz megfogalma­zásán töprengő gyerekek feszültségét. Később szöve­ges feladatok megoldására kerül sor. Ez is meglepő. A táblánál is gyorsam és pon­tosan végzik el a számtani műveleteket A szünetben megkérde­zem Kolompár Sanyit, mi­ért csak december közepén kezdett iskolába járni? Egyszerű választ ad. Az öt testvérnek csupán három pár cipője van. Szülei meg­kapták a háromszáz forin­tos pénzbüntetésről szóló határozatot a mulasztásért, ezért most őt küldték el, és az öccse maradt odaha­za. Egyébként szeret ide­járni; meleg van, ruhát és kosztat is kap — mindeb­ben otthon csak szórványo­san részesül. * A benyomások egyik legélesebbikét Gergely Mik­lós keltette bennem. A te­lepen találkoztam ezzel a tizenhat éves fiatalember­rel. Megtudtam, hogy jó tanuló volt, hat osztályt el is végzett, de már túlko­ros. Hiába szeretné foly­tatni tanulmányait, a köz­ségben jelenleg erre nin­csen mód. Elmondta, hogy el akar menni innen. Gyárban sze­retne dolgozni, mégpedig olyanban, ahol szakmát is tanulhat Amikor a nevét tudakoltam, kísérőm, a köz­ponti iskola külterületi igazgatója a fejét csóválta. — „Már hogyan lennél te Gergely Miklós, amikor mindig is Györgye László­nak neveztek?.. A fiú elővette személy­azonossági igazolványát és megmutatta a beírásokat. Gergely Miklós — apja ne­ve Györgye László. Aztán faggatásunkra el­magyarázta a névcsere okát is. A telepen számos más, hasonló nevű ember lakik. Ő azonban nem akar ezek közé az egyforma nevű és életű Györgye Lászlóik kö­zé olvadni. Ezért választott új nevet jelzéséül önálló személyiségének és elhatá­rozásának, hogy kiemelke­dik a telepi környezetből. És ezért vált Gergely Miklós emlékezetemben a keceli cigánytelep gyerme­kednek — vagy bármely más cigányisikola — lehe­tőségeinek szimbólumává. Pavlovit» Miklós 11 A LEPRASOK orvosa Annak ellenére, hogy az izraeli határ mintegy há­rom kilométernyire húzódik Akabától, az utóbbiban zajló élet sem tükrözte a hadiállapotot. A hajók rend­szeresen jártak a kikötőbe, akárcsak Eilatba is. A Kö­zép-Keletre irányuló hajóforgalom lebonyolítása végett épített, repülőtérrel is rendelkező, modern izraeli ki­kötőváros jól látszott a hajóról. Maga a Jordán kikötő is meglehetősen fejlett. A ré­gi viskók helyébe jó néhány korszerű házat építettek már, az izraeli határtól félkilométernyire modern szálloda is látható. Mellette emeletes villa: Husszein király nyaralója. Miközben a 800 tonna eternitcső berakása történt a Székesfehérvárra, egy 26 éves innsbrucki orvos ké- redzkedett a hajóra. Kitűnően beszélt angolul. El­mondta, hogy a lepratelepeket látogatja, a szörnyű be­tegséget tanulmányozza. Járt már Indiában. Ausztrá­liában, s a nyugati újságokban több cikke megjelent a lepráról. Útjait mindig „hajóstop”-pal, tehát pénz nélkül tette meg a különböző nemzetiségű teherhajő- kon, s a kikötőkben általában a misszionáriusok és a cserkészek által fenntartott olcsó fogadókban élt. Most az egyik etiópiai lepratelpet szándékozott fel­keresni. Süveges László nem vehette fel a hajóra, s elsősorban nem azért, mert ez szabályellenes (soha nem lehet tudni, valójában ki az illető, s ha baja esnék, a kapitány lenne felelős őérte is), hanem, mert a Székesfehérvár a Vörös-tengernek nem a nyugati, hanem a keleti partjára igyekezett. Végül egy foszfát­szállító olasz hajó kapitánya vette pártfogásába az oszt­rák orvost, aki így még jobban is járt, mert az ola­szok Djiboutiba mentek, tehát elhajóztak az etióp par­tok előtt, ahová már csónakon is kiszállíthatták ven­dégutasukat ... Akaba kikötőjéből már majdnem elindult a Székes- fehérvár, amikor újabb hajóstopos jelent meg a rali­parton. Jávor-bajszú, kreolbőrű, alacsony férfi volt. a kapitány jordánnak nézte. Legnagyobb meglepetésé­re magyarul kéredzkedett a hajóra. Disszidens volt, 1956-ban, az ellenforradalom leve­rése után hagyta el hazánkat. Mint mondta, altiszti beosztásban ügyködött egyik egészségügyi alakulat­nál, de arról nem beszélt, hogy mi kényszerítette Ma­gyarország elhagyására. Volt valami a füle mögöt! vagy kalandvágyból vette nyakába a világot? Minden­esetre külföldön nem csinált karriert. Állítása szerint a Nemzetközi Vöröskereszt svájci szervezete alkal­mazta, s abban az időben azzal bízta meg, hogy a Csád Köztársaságban hozzon létre egy egészségügyi telepet. Hogy miképp jut Afrikának majdnem a köze­pére? A hajóstopja nem azt bizonyította, hogy azzal sokat törődtek a svájciak. Ám az is lehet, hogy hazu­dott a disszidens. Süveges László — a többi közt azért, mert nem ha­józott át a Vörös-tenger nyugati partjára — át se» vette fel a hajóra. S büszke volt rá, hogy a beosztottai közül senki sem mutatta a leghalványabb jelét, annak, hogy engedély nélkül elhagyja a hajót, disszidáljon. Ezt pedig minden kikötőben bárki megtehette volna. Az eternitcsövekkel augusztus 10-én indultak Qizan- ba, s hat nap múlva érkeztek oda. A semmiféle jel­zéssel el nem látott korallzátonyok miatt nem észak­ról juthattak a kikötőbe, hanem délről, a 300—400 egységből álló Farasan-szigetek megkerülésével. A számtalan szigeten alig láttak élőlényt, csak a nagyob- bakon fedeztek fel egy-két embert. A kikötőnek egyébként nincs rakpartja, ezért a parttól négy-öt kilométerre vetett horgonyt 800 ton­nányi rakományával a Székesfehérvár. Az arab ügynök — Abdelrahim Muíareg — tolmács segítségével közölte, hogy a szállítmány kirakására öt-hat napig kell várni. Addig a kapitány a szolgálatban nem levő tengeré­szeivel csónakon kikötött a parton, s megtekintette a várost. Megállapították, hogy a mintegy 50 ezer la­kosú településen a modernség keveredik a hamisítatlan kelettel. A korszerű házak közvetlen szomszédságában nyomorúságos sárviskók virítanak. A férfiak, akik szinte kivétel nélkül tőrt hordanak, i hálóingszerű galabeát viselik. Nőt alig látni nyilvá­nos helyen. Amelyik sietve végighalad az utcán, an­nak lefátyolozva az arca. Az üzletekben úgyszólván mindent lehet vásárolni: ventillátort, táskarádiót, termoszpalackot, konzervfé­léket. S gyógyszert is a vegyeskereskedésekben. Az utcán viszont kupacokban árulják a puskatöltényt. Kurblisak még a telefonod s a vezetékük a földön kígyózik a távbeszélő-tulajdonosok lakásától a posta- hivatalig. Az utóbbiban egyébként nem adnak bélye­get, készpénzben kell leróni a levélszállítás díját. (Be­csületükre legyen mondva: tengerészeink itt feladott levelei mind hazaérkeztek.) {Foljltatit«£$

Next

/
Thumbnails
Contents