Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-20 / 16. szám
R. oldal 19TL Jannár 8«, »erd» 100 ezer négyzetméterrel több parketta Termelő, leldolgozó, értékesítő társulások, új kezdeményezések a bajai járásban Az Épületasztalos és Faipari Vállalat kecskeméti gyáregységében 100 ezer négyzetméter parkettával készítenek az idén többet, mint tavaly. E többlet előállításához szükséges műszaki és munkaszervezési feltételek megteremtéséről adott tájékoztatást Németh József, a gyáregység igazgatója. Az előkészületeket még a múlt évben elkezdték. Ek- azt is elhatározták, hogy megszüntetik a harmadik műszakot. A döntést tulajdonképpen az indokolta, hogy ez a műszak nem volt életképes. Ennek többféle oka volt. Részben az. hogy az üzem dolgozóinak több mint fele nő, akik nem szívesen vállalták az éjszakázást. Ugyanakkor nehézségek mutatkoztak a karbantartási ügyelet megszervezésében is. A harmadik műszak megszüntetése nem volt elhamarkodott. ezt igazolja, hogy két műszakban is 17 millió forint értékű áruval Kedden a KISZ Központi Bizottságának székházában megalakult az ifjúsági szövetség mezőgazdasági ifjúsági tanácsa. A falun élő, dolgozó fiatalok képviselőit Főcze Lajoß, a KISZ Központi Bizottságának titkára tájékoztatta az ifjúsági mozgalom réteg- munkájának fontosságáról, a tanács feladatairól. Elmondotta, hogy a Központi Bizottság már jó néhány esztendeje irányelvet fogadott el a falun élő, a me_ zőgazdaságban dolgozó fiatalok helyzetének javításával, nevelésével kapcsolatban, s az irányelvekben foglaltakat valóra váltva rendezték meg a közelmúltban a termelőszövetkezeti fiatalok területi és országos parlamentjét, a földművesszövetkezetekben dolgozó fiatalok tanácskozásait. a tanyasi fiatalok területi konferenciáit, illetve az állami mezőgazdasági üzemekben tevékenykedők országos aktívaértekezletét. Ezek tapasztalataiból vonták le azt a következtetést, hogy szükség van egy olyan társadalmi termeltek többet 1970-ben a tervezettnél. A felszabadult létszámmal egyelőre a másik két műszakot erősítették meg, s ezáltal növekedett a gépek üzemelési ideje. Miután Kiskunhalason — az ottani testvér gyáregységben — változott a gyártmányösszetétel, ezért az idén már a kecskeméti üzem gyártja az eddig ott készült parkettamennyiséget is. Erre a célra 400 négyzetméteres alapterületű műhelycsarnok épült, melyben már az elektromos szerelvények és a forgácselszívó ' vezetékek szerelése folyik. Az új üzemcsarnokba kerülő gépek egyelőre Pesten vannak nagyjavításon, májusra azonban minden elkészül, és megkezdődhet a termelés. A forgács bálázására egy hidraulikus gépet állítanak be a kecskeméti gyáregységbe, s ezzel egyszerűbbé válik a hulladék tárolása, illetve szervre, amely a falusi ifjúságot érintő kérdésekkel átfogóan és rendszeresen foglalkozik, s ez a felismerés hívta életre az 50 tagú mezőgazdaságj ifjúsági tanácsot. A tanács feladata a falusi fiatalok helyzetével összefüggő fontos kérdések vizsgálata, elemzése, a falut és a mezőgazdaságot átfogóan érintő ifjúságpolitikai kérdések összegzése. A tanács segíti — ellenőrzi is —, a falusi fiatalsággal kapcsolatos irányelvek és határozatok végrehajtását. A tanácsülésen Kaza- reczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tartott előadást a mezőgazdaság negyédik ötéves tervének főbb célkitűzéseiről. A tanácsülés első napja dr. Fekete Józsefnek, a KISZ KB osztályvezetőjének előadásával zárult, aki a KISZ falusi munkájának főbb tapasztalatait összegezte. Elmondotta, hogy 700 000 KISZ-korosztályú fiatal él falun, s a mező- gazdaságban foglalkoztatottak egyre jobban megtaA termelés, a feldolgozás és az értékesítés három olyan ága az élelmiszergazdaságnak, amely az utóbbi 2—3 évben alakult, különböző rendeltetésű társulások, vállalkozások folytán egymással szorosabb kapcsolatba került. Megrövidült a termék útja, s ennek hasznát a termelő és a fogyasztó egyaránt élvezi. Egyéb előnye is van az ilyen együttműködésnek. Ismeretes, hogy a mező- gazdaságban a korszerű termelési technológiák meghonosítása müven nagyarányú beruházást igényel. Könnyebb és gyorsabb az anyagi eszközök előteremtése, ha a gazdaságok egyesítik erőiket. Ezt is- | merte fel a bajai járás hét termelőszövetkezete még 1967-ben, amikor megalakította az építőipari tsz- közi önálló vállalkozást. lálják a helyüket a közös gazdaságokban, az állami mezőgazdasági üzemekben. Egyre többen választják élethivatásul a mezőgazda- sági munkát, s a falu gazdasági, társadalmi vezetői is mind szélesebb körben számolnak az ifjúság igényeivel. Sajnálatos tapasztalat — emelte ki —, hogy a KISZ-bizottságok, -szervezetek gyakran csupán formális tevékenysége miatt nem elég hatékony a fiatalok részvétele a termelési tanácskozásokon, a termelőszövetkezetek közgyűlésein. A mezőgazdasági ifjúsági tanács szerdán az ifjúsági törvény tervezetének megvitatásával folytatja ülését. (MTI) A nőbizoftságok u feladatairól tanácskoznak A Kecskemét—Kiskunfélegyháza környéki Mező- gazdasági Termelőszövetkezetek és Szakszövetkezetek Területi Szövetségének nőbizottsága négynapos tanfolyamot szervezett a nőbizottsági elnökök és aktivisták részére. Január 19—20-án a kecskeméti járási pártbizottság, 21—22- én pedig a kiskunfélegyházi városi pártbizottság székházának nagytermében tartanak foglalkozásokat. A tanfolyamok résztvevői előadásokat hallgatnak a szövetkezeti nőbizottságok tennivalóiról az üzemi feladatok végrehajtásának elősegítésében, valamint a nők közötti politikai és kulturális nevelőmunka feladatairól. A nő-, a család- és ifjúságvédelmi kérdések az MSZMP X. kongresszusának határozata és a IV. ötéves terv célkitűzéseinek tükrében cíVT ű előadásra a nőbizotbári tagokon kívül meghívást kaptak a Vöröskereszt veAz első ilyen kezdeményezés volt ez akkoriban a Bácskában. Azóta már több is létrejött. A vállalkozás tagjaként 1970-ben már 13 termelő- szövetkezet látta hasznát erői . összefogásának. Az 1967. évi 4 és fél millióról 1970-re 25 millióra emelkedett a vállalkozás termelési értéke, s bi unkájának 90 százalékát szarvasmarha-istállók, sertéstelepek építése tette ki. Az építkezéseket kivitelezők hiánya miatt korábban nem tudták lebonyolítani. A nevéhez fűződik a járás állattenyésztő telepein a hézagmentes padozat., a köny- nyen tisztán tartható és almozás nélkül is alkalmazható úgynevezett hidegaszfalt elterjesztése, amelyet az Építéstudományi Intézet szabadalma alapján készít. A húsellátás javítása Az építő vállalkozást követte a madarasi Béke és a Kossuth Tsz sertéshizlaló társulásának megalakulása, s az évente 3—4 ezer vágósertést kibocsátó kombinát működésének kezdeti gondjait két megyei vállalat szakmai támogatása is igyekezett enyhíteni. Bácisal- máson szintén két termelő- szövetkezet ismerte fel érdekeltségét a közös sertés- hizlalásban. A helyi fogyasztási szövetkezettel szerződve most a városiasodó nagyközségnek és környékének húsellátását javítják. Hasznosnak ígérkezik a Bácsbokodi Fogyasztási Szövetkezet és a helyi egyesült Aranykalász Tsz összefogása ugyancsak a hizlalásban, feldolgozásban, értékesítésben és az ÁFÉSZ körzetéhez tartozó négy község, sőt a járási székhely töltelékáruval való ellátásában. Eredményes volt a három bácsbokodi tsz gépjavító vállalkozása, amely különösen az alkatrészellátás gondjait tudta valamelyest enyhíteni a nehéz időszakokban. A község szövetkezeteinek január 1-én történt egyesülésével azonban a vállalkozás elvesztette társulási jellegét. Félmilliós haszon Mindkét fél számára előnyös volt az az időszakos kapcsolat, amely a Hosszúhegy! Állami Gazdaság és a nemesnádudvari Kossuth Tsz között 1970-ben jött létre. A szövetkezet a gazdaságnak adta át szőlőtermését feldolgozásra, mert így többet kapott érte, mintha a pincegazdaságnak adja el. A bácskai tsz- szövetség kimutatása szerint a különbség félmillió forint volt és az állami gazdaság sem fizetett rá az együttműködésre. Sőt a negyedik ötéves tervben a hosszúhegyi gazdaságnak társulás jellegű tevékenysége még jobban kibontakozik. Dávodon, Nagybaracskán a helybeli termelőszövetkezetek és a MÉK a hagv- ' matárolásban és értékes! találták meg erő'1 ■gyesilésének a hasznát. !ermé azonban majd a tavaszi hónapokban hozzák forgalomba. Ugyanis mindkét községben 130 vagonos hagymatároló épült. Tízezer négyzetméter ter- mőterületű gombaházat építtet majorjában a bajai Duna Tsz, amely 1970-ben lépett be egy hattagú gombatermesztő országos társulásba. Jövőre már szedik a termést. A csávolyi Egyesülés Tsz-nek 16 ezer hektoliteres pincéje van. Ismerve a tárolási gondokat, a szövetkezet borérté- kesítósi társulásban látott jól kiaknázható lehetőséget. Ellenőrzés Tizenöt bajai járásbeli gazdaság tagja annak a betegellenőrző társulásnak, amely a termelőszövetkezetek táppénzes betegeit látogatja Dávod-Püspök pusztán egy tsz faipari önálló közös vállalkozás alakult, amely fafeldolgozással és kenderbéráztatással próbálkozik hasznot hajtó tevékenységet kifejteni. Nem kimondottan termelőmunkát végez — de közvetve összefügg azzal — az a két társulás, amely 26 tagszövetkezet gazdaságos villamosenergia-fel- használásának előmozdítására és az elektromos berendezések érintésvédelmi szempontból való rendszeres felülvizsgálására jött tétre. 1968—69-ben az érdekelt tsz-ek összesen 900 ezer forinttal fizettek kevesebbet a helyes időbeosztással elfogyasztott villamosenergiáért. A társulás másik tevékenységének pedig munkavédelmi szempontból van nagy jelentősége. JÖN A A hét második felében megjelenik a Delta új évi első száma. A szokástól eltérően ez alkalommal előzetes ismertetőt közlünk a lapról, annak a tájékoztatásnak az alapján, amit a szerkesztőségtől kértünk. „Megépül-e a holnap városa?” — teszi fel a kérdést az új lapszámban Hosszú Ferenc. A szerző válasza annál is érdekesebb, mert évenként körülbelül 12 millió lakás épül a világon. S bár ez is kevés, jogos az aggodalom: mivé válnak az egyre duzzadó városok, s mi lesz az összezsúfolódó emberekkel. A Delta Magazin képeket is közöl a ma még jórészt fantasztikusnak ható megoldástervezetekről. A szeletelő kamera címmel egy új látványos fényképészeti eljárásról, az Atomok a képernyőn címet viselő cikkben pedig egy friss elektronmikroszkópos vizsgáló módszerről olvashatunk. A lap ismerteti a gépi intelligencia megvalósításának vívmányát, a négyezer éves indusi kultúra feltárásának adatait; beszámol a Iakásberendezes- ben alkalmazható faburkolatokról; áttekintést ad a repülésbiztonság korszerű eszközeiről. Elsőként ír részletesen két tudományos felfedezésről is. Az egyik a férfi nemi kromoszóma egyszerű kimutatása (ami mesterséges megtermékenyítés esetén a születendő gyermek nemének meghatározását is lehetővé teheti), a másik pedig az a ) röntgeneljárás, amely az évmilliókkal ezelőtt kihalt őslények pontosabb megisr mérését szolgálja. Ezenkívül számos izgalmas értesülés egészíti ki a Delta januári számát. K. A. 9. SZ. AKÖV gépjárművezetői tanfolyamét szervez Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, KECSKEMÉT, Csáktornyái u. 4—6. 127 ÜZEMKÉPES E—302 GUMIKEREKES KOTRÓ és SZ—100-as TOLÓLAPOS DÓZER áron alul eladó Érdeklődni: ÉBKM Vízmű Vállalat központi üzeme, Kecskemét, Izsáki út 13. 212 A Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat értesíti a fürdőző közönséget, hogy a strandfürdő (Kiskunhalas) területén épült fedett fürdőt január 25-én 38 fokos gyógyjellegű termálvízzel, fűtött helyiségekkel, színvonalas vendéglátói szolgáltatásokkal megnyitja. (A víz jellegénél fogva szív- és tüdőbetegek részére nem javasolt.) A fürdő igénybevételére bérletek jutányos áron válthatók: Kiskunhalas, Brinkus Lajos u. 1. sz. 16. számú szoba, HAVI BÉRLET: Felnőttek részére: 60 Ft Gyermekek, diákok részére: 30 Ft MEGYEDÉVES BÉRLET: Felnőttek részére: 135 Ft Gyermekek, diákok részére: 45 Ft A megváltott bérletek a fürdő mindennapi i nybevételére érvényesek. dő nyitvatartása: mindennap 10—18 óráig. . Vízmű Vállalat szeretettel várja Eürdőző közönséget! 27 szállítása. P. M. Megalakult a KISZ KB mezőgazdasági ifjúsági tanácsa ÉRTESÍTJÜK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT, hogy a hatósági húsboltot A TOVÁBBIAKBAN Kecskemét, Arany János u. 7. szám, a Ichúsboltot Ka da Elek n. IS. szám alatt ÜZEMELTETJÜK. A LÓHÜSBOLTUNK ÜZEMELÉSÉT FEBRUÁR 1-EN kezdi meg, ÁTALAKÍTÁS MIATT. 204 v . ..." _____L- M I 1 ■ 1 ‘ ....... < ek egv részét helyben. illetve T\'e*»n bocsá- jetói. illetve aktivistái is. totíák áruba, a többségé*