Petőfi Népe, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-15 / 12. szám

és termelés Jkr APN munkatársa arra kért választ Bosztyi szláv Rravcsenko professzortól, a mezőgazdasági minisztérium országos kibernetikai tudo- tnánf.*. kut^v*_itézeté&ca igazgatójától, a közgazda- sagtudományoa doktorától, hogyan alkalmazzák a szov­jet mezőgazdaságban az elektronikus számítógépe­ket és a matematikai mód­szereket. ISMERETES, hogy a szov­jet kolhozok és szovhozok nagy gazdaságok, a kolho­zok átlagban több mint 6 ezer, a szovhozok pedig, ugyancsak átlagban 22 ezer hektáron gazdálkodnak. Egy-egy ilyen gazdaság termelési és pénzügyi ter­vének elkészítése a régi módszerrel 2—3 hónapot vesz igénybe, e fennáll az a veszély, hogy nem is a legjobb variációt választ­ják. A Szovjetunió Miniszter- tanácsa tavaly határozatot hozott arról, hogy be kell vezetni a mezőgazdaságban az elektronikus számítógé­peket és a matematikai gazdaságosság-számítási módszereket. Létrehozták a szovjet mezőgazdasági mi­nisztérium országos kiber­netikai tudományos kutató­intézetét. Ez dolgozza ki a tervezés, az elszámolás és a mérlegkészítés informá­ciós számítástechnikai, va­lamint a mezőgazdasági termelési rendszert. A mun­katársi gárda agrárköz­gazdászokból, technológu­sokból, matematikusokból és elektronikai mérnökök­ből áll. AZ INTÉZET mellett a ki bernetika mezőgazdasági alkalmazásán több mint 30 más tudományos intézmény és egy sor egyetem közgaz­dasági-kibernetikai tanszé­ke is dolgozik. A szovjet tudósok e téren a KGST keretében szorosan együtt­működnek Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelor­szág és más szocialista ál­lamok tudományos köz­pontjaival. A Szovjetunióban már tekintélyes tapasztalatot gyűjtöttünk a kolhozok és a szovhozok optimális ter­melési tervének kidolgozá­sa terén. A volgográdi te­rületen levő Gyeminszkij szovhoz az optimális terv alapján 26 százalékkal nö­velte tiszta jövedelmét. A moszkvai területi Konez- tantyinovo szovhotóban például 23 százalékkal csök­kentették a takarmánynö­vények vetésterületét, még­is 29 százalékkal több ta­karmányt termesztettek. | Az elektronikus számító­gépekkel és matematikai módszerekkel kidolgozott j optimális program szerint j dolgoznak már sok gazda- I ságbUn. Litvániában pél­dául számítógépek segítsé- 1 gével elemzik az állatte- j nyésztés fejlődését, gépesí- | tik a tenyészállomány számbavételét. Gépek dol­gozzák fel a növényter­mesztési tapasztalatokat, meghatározzák az anyagi alapok elosztását, s a ter- I mékek elhelyezését. AZ AGRÄRKÖZGAZDA- í SÄGI kibernetika célja az, hogy meghatározza azokat az elveket, módszereket és ! technikai eszközöket, ame- j lyekkel a mezőgazdaságban I a legjobb eredmény várha­tó. Az ágazati automatizá­lási irányítási rendszer az a szervezeti forma, amely egyesíti mindezeket az el­veket, módszereket, techni­kai eszközöket és az embe­reket, akik a döntéseket hozzák. ILYEN RENDSZER létre­hozásán országos méretek­ben intézetünk dolgozik. Komplex kutatásokat szer­vezünk az egész mezőgaz­daság irányítására köztár­sasági, kerületi, végül kol­hoz és szovhoz méretekben. Minden szinten tökéletesí­teni kell az irányítás struk­túráját és funkcióját, a me­zőgazdasági termelés előre­jelzését és tervezését, gé­pesíteni kell a nyilvántar­tást és az információ elem­zést. A kidolgozott terveket — elképzeléseink szerint — I hét talaj- és klímakörzet- j ben ellenőrizzük, ahol re­gionális információs számí- I tórendszer létesül. Az Észt Köztársaságban már műkö­dik is ilyen központ. A SZÁMÍTÁSOK SZE­RINT az irányítás informá­ciós-számító rendszerének alkalmazásával 8—10 szá­zalékkal növelhetjük a me­zőgazdasági termelést, mi­közben a kiadások 4—6 százalékkal csökkenthetők. Ez az egész szovjet mező- gazdaságban 6—7 milliárd rubelnyi megtakarítást je­lent. Az elektronikus rend­szer megteremtésével járó kiadások 1,5—2 év alatt megtérülnek. (APN) KöiUnÓBf ek Kőreftnctoythránítáa. Hálás kö­szönetét mondok mindazoknak a rokonoknak, jo barátoknak, ismerősöknek, külön a petőfi- szállási tantestületnek és a ga­lambost tanyavilág lakóinak, akik felejthetetlen feleségem: Kocsis istvánné temetésén meg­jelentek. sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, mély fájdal­mamban részvétükkel velem együttéreztek Kocsis István, Kiskunfélegyháza. 43 Köszönetnyilvánítás. — Hal As szívvel mondunk, köszönetét, mindazon rokon oknak, jó ba­rátoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen jó férjem, édes­apánk és nagyapánk id. Czalcó István temetésén részt vettek sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló Gzakó család, Kiskun­félegyháza. 38 KösrönetnyüvánJtáfc. tét mondunk mindazon roko­noknak, ismerősöknek, a Kecs­keméti Ruházati Ktsz dolgo­zóinak, akik Varga Pál teme­tésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, a fájdalmunkban velünk együtt­éreztek. Gyászoló Balányi csa­lád. Kecskemét. 195 Apróhirdetések Adás-vétel Kiskunfélegyházi apróhirdetések SÖTÉTSZÜRKE. hosszú so­főrbunda eladó. Kiskunfélegy­háza, Horváth Zoltán utca 28. __________ 29 H ÁZRÉSZT vennék 40 ezer forint készpénz, többi havi looo forint részlet-fizetéssel Kiskunfélegyháza, Alkotmány utca 20. 30 KÖLTSéGM^TÉRfTÉSS^T’' keresek egy szoba-konyhás lakást. Címet a félegyházi hirdetésszervezőhöz kérjük. (Ady Endre utca 8.) 31 négyszáz négyszögöl gyü­mölcsös, drótkerítéssel körül­kerítve, eladó. Ri-Skunfélegv- h'áza, Bikahegy 33-as ház szomszédságában. Érdeklődés ott.__ 33 B EKÖLTÖZHETŐ különportás házat vennék készpénzért. Ajánlatot a kiskunfélegyházi hirdetésszervezőhöz: Ady End­re utca s. alá kérek. 34 ELADÓ faragott barokk háló és ebédlő bútor. Dr. Héjjas, Kecskemét, Csongrádi út 1. _________ 35 S ZOBA-KONYHÄS lakást köít- ségtérítés mellett bérelnénk. Cím: Kiskunfélegyháza, Ady Endre utca 8. alatt, a hirdetés- szervezőnél. 36 ELADÓ egy asztal négy szék­kel. Kiskunfélegyháza, Mártí­rok utca 2. 37 SZABÓ László, Bugac, Feíső- monostor 156. számú tanyája szőlővel eladó. 38 Hízott sertések, 180—220 kg-ig, eladók. Kiskunfélegyháza, Holló Béla utca 35. 39 SZERÉNY, idősebb, kis nyug­díjjal rendelkező asszonyt ke­resek, egyszerű háztartásba, napi négy-hat órai elfoglalt­sággal, aki segítene idős szü­leim gondozásában. Balogh, Kiskunfélegyházi Kórház, mű­tő. 41 Kecskeméti 125-Ö« Értesítjük t ügyfele­Galambtenyésztő inket, hogy a Egyesület HULLADÉK 1971. január 18—17-én KARKASZ galambkiállítást (elhasznált gumiabroncs) begyűjtését március rémié* 31-ig szünetel tétjük. A PIARISTA GIMNÁZIUMBAN Omzájros frjrl «mvltpart vá.Ualsi Érdeklődőket szeretet­PALMA ted várja a rendezőség. NvlreevhArf 187 uumtgyar 34 ▼ El.ADÓ 50 kilós hízó. Kiskun- félegyháza, Attila utca 66. 40 750-ES Zastawa személygépko­csihoz való új vezérlánc és két fogaskerék eladó. Kiskun­félegyháza, Engels ti. 10. 42 HÜSJELLEGŰ hízott sertések? 120—150 kg-ig, eladók. Kiskun­félegyháza, Molnár Béla utca 60.______ 44 ELADÓ Petőfiszáilás 331. ta­nyaszámú épülőt 700 négyszö­göl telekkel, kedvezményesen. Keresünk udvarra nyíló, egy személy számára szükséges, fűthető, üres helyiséget is. Érdeklődni: Kiskunfélegyháza. Almos _utca 5._ szám alatt. 46 M ENYASSZONYI ruha, burn da kölcsön kapható. Kiskun- félegyhóza, Jósika utca 2. 48 IGÉNYES házaspárnak külön bejáratú üres szoba kiadó. Ér­deklődni: Kiskunfélegyháza, Mikes utca 36. 49 HÓFEHÉR bundámat esküvő­re kölcsön adom. Kiskunfél- egyháza^JMóra Ferenc tér 2. 51 KONYHABÚTOR olcsón eladói Kiskunfélegyháza, Kossuth ut­ca 6. Ráez István. 52 ALPARON, Hunyadi utca 5. számú kétszobás ház, pékség­gel együtt eladó. Azonnal be­költözhető. 53 GYÖNYÖRÓ, ezüsttel átszőtt gyöngyös, csipke menyasszo­nyi ruha eladó. Kiskunfélegy­háza, Móra Ferenc tér 2. 54 HÁLÓSZOBA bútör eladó' Kiskunfélegyháza, Fürst Sán­dor utca 5. n. 10. 55 ___________ 55 HÍZOTT sertés eladó. Kiskun­félegyháza, Vörösmarty utca 22. szám alatt, RádiéknáL 36 KONYHASZEKRÉNY, kályha? kerékpár,. kézikocsi eladó. Kiskunfélegyháza, Tanácsköz­társaság útja 4C. 57 | KALAPÁCSOS daráló eladó? Kiskunfélegyháza, Almos u. 3. ____________________ 58 TŰZÖTT sertés eladó. Kiskun­félegyháza. Csongrádi u. 103 első bejáró, jobbra, Tóth ék. 60 Kalocsai apróhirdetések FOBERLETI «soba-konyha fürdőszobás lakásomat e1 cse­rél fim Kalocsaira. Cím: Sza­badi Sánclomé, Budapest, X., Bánya n. i)._________________5 K ÉT szoba összikomfortos ház eladó, azonnal beköltözhető. Soós Lajos Dunaszentbenedek, ugyanott hároméves sodrott esikó eladó. S tfj családi ház költözködés miatt olcsón eladó. Kalocsa, Szőlők köze 25. 2 Ivm-OTERMELÖK FIGYELEM! MINDEN SZŐLŐTERMELŐ MEGTALÁLJA SZÁMÍTÁSÁT, ha értékesítési szerződést kot BORRA Szerződé* «elkötés* végett keres— fai a Magyar Állami Pincegazdaság Alföldi Oseméaefc illetékes üneésxetét, *** 9. SZ. AKÖV gépjárművezetői tanfolyamai szervez Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, KECSKEMÉT, Csáktornyái u. 4—6. 127 FIAT li300-as kiutalás színki- választással átadó. Érdeklődni: Kecskemét, Park Étterem. 9247 OLAJKÁLYHA eladó.~Kecskfr- méL Tél jut. 6. VÉSZEK kerékpárokat, gu­miait, alkatrészeit. Miletics r Boldizsár műszaki-kereskedő, Kecskemét, Bem u. 9. 161 MOSZKVICS felújított motor­ral, 13 800 Ft-ért eladó. Motor­kerékpárt beszámítok. Kecske­mét, Szélmalom u. 35. 9233 OLAJKALYHA eladó. Kecske­mét, Tömöri Pál u. 2. Tüdó- kórház mögött. 177 TÖSÉRDÖN telket keresek ér­és helymegielöléssei ..Építkezés 219 71F* jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 180 HÄ.ROMSZOBÄS Összkomfortos családi ház. beköltözhetően, részben is eladó. Kecskemét, Széchenyi fert. 47 *a. (Ráeskerí­tés.) W55 KB.: 160—170 kg-os hízott ser­tés eladó. Kecskemét, Kossá István sétánv 31. Érdeklődni: szombat, vasárnap. 97 ÁTVESZEK szövetkezeti egy­szobás összkomfortos lakást, lehetőleg a központhoz közel. — Válaszokat: „.Megegyezéssel 219 649” ieligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 120 CM rendszámú Trabant sze- mélygénkocsi eladó. Kecske­mét. Sarkantyú utca 4/a. 125 irt ZOTT sertések, felezve is el­adók. 200 kg-on felülik, man­galica és hússertés. Érdeklőd­ni^ Kecskemét Szívós u. 1. 9220 200 KG körüli? fehér~hűs1 elle- gű. hízott sertés eladó, Lugo- si éknél. Kecskemét, Körösi- hegy 1TÜ. Köztemető mellett. __________________________9218 1 2 DB fehér hússüldők eladók. Id. Fodor József. Kecskemét. Paraszt főiskola 9203 Jó állapotban levő, mély gyer­mekkocsi eladó. Kecském ót Sörház u. 9/a 9197 170 KILOGRAMMOS hízó eladó. Kecskemét. Toldi, u. 11. 9230 TRABANT Combi személygép­kocsit. ötszázasat veszek. Sze­ged, Balázs Béla u. 1. 70 OLDALKOCSI, Duna típusú, vasajtó, tokkal, 4 négyzetmé­ter padló eladó. Kecskemét, 137 I Kupa u. 24/a. 9250 ELADÓ tanya Felsőiászlófalva 247. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Reiszr mann Sándor utca 14. 143 ELADÓ 2Ö0 négyszögöl terület Kullai közben, házhelynek al­kalmas villany van. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Béke fasor 46. alatt. (Kis lakás) 145 1971. MARCTUSÄBAN kiadásra kerülő Wartburg Limousine gérxkoosikiutalást- átadnék — ..Wartburg” jeligére a Kiskun- halasi Hirdetőbe 15 500-AS Trabant most felújított, eladó. Kiskunmaisa. Tanács- köztársaság u. 58. Bármikor megtekinthető. . 61 ELADÓ ház. Kecskemét, Rend- őrfalu. Bakonyi Antal u. 39. szám. Érdeklődni a helyszínen: hétköznap 5 óra után, vasár­nap egész nap. 9219 ZOMÁNCOZOTT. níkkede^~Ba mottos fűrészporos kályha ol­csón eladó. Orgovány, Kossuth L. u. 11.1. _____ 9227 T ORINÓI Fiat 134-es. igényes­nek eladó. Érdeklődni Kecske­mét, Katona József tér 6. sz. alatt. Szászfaynál lehet. 9231 1300-AS Polski Fiat, színválasz­tással eladó. Leveleket „Január 9232” jeligére a kiadóhivatalba kérem. 9232 ELADÓ UB—28-a® traktor, pót­kocsival, 2-es ekével, külön is eladók, valamint 600-as stabil vasvázas fűrészgép, villanymo­torral. Szabó István, Orgovány, Kun JSéla út 7. 9234 MÉNTELEK 411. szám alatt 2 hónapos bikaborjú és 7 db vá­lasztási malac eladó. Budapest felé a. 75. km-néd, Király Gá­bornál. ___ 9336 Ö LÁJKALYHA, olajtüzelésű fürdőszobakályha, olajoshor- dók eladók. Kecskemét, Ybl Miklós u. 2. sz 9237 NYÄRLÖRINC, Lenül \T. 2É számú és a Kossuth L. u. 44. számú ház eladó. Érdeklődni Nyárlőrine, Lenin u. 28. sz. alatt., Hári Antalnál. 9238 SKODA S—100-as eladó. Kecs­kemét. Csongrádi u. 25. I. em. 106. Érdeklődni szombat, va­sámap. ___________________9241 G ARANCIÁLIS motorral, War­szawa személygépkocsi eladó. Kecskemét, Bethlen krt. 38. 9243 FIATAL hízott eertés 170 kg-os feladó. Kecskemét., Kőrösihegy 9., * Ceglédi úton, az olajma- lommal szembeni ki? utca. Bo ZSik. 9244 SÜLL VESZTHETÖS Singer női varrógép, olcsón eladó. Kecs- kemét, Ba1csy-Zs. u. 9. 9249 EGYSZOBA összkomfortom la­kás eladó. Kecskemét. Műk^rt- Kertváros I. u. 20. fsrt. 1. Ér­deklődni este 8—8 óra között. (Népfront-lakások). 9256 SKODA 1000-es MB s'/em élv- gépkocsi jó állapotban. ígé­ri--ősnek cin dó. Solt, Nádor An- iai, tel.: m. «HC ELADÓ családi ház, a központ­ban két szoba, konyha, mel­lékhelyiség azonnal elfoglalha­tó. Kecskemét, Kaszap u. 5/a. Kiss.______ 156 E LADÓ tűzhely. Kecskemét, Kü Is őszaba dsá g út 11.______157 H ÁZ 400 négj’szögöl telekkel eladó. Lakitelek, Hunyadi u. 3. Sinkáék. 160 KÉTSZOBA összkomfortos — ikervillarész, kerttel, mellék- helyiséggel eladó. Kecskemét, Hunyadiváros, Mátyás király körút 8. Hunyadiék. 162 BALLÓSZÖGBEN, az Izsáki út mellertt, 4 hold szőlő részletek­ben is eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét. Takács György u. 2. ___________________________170 E LADÓK szép rekamíégami- túra, sezlon. rekamié, konyha­bútor, szekrények. Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. Rákóczi útból. 171 ELADÓ Hetényegyháza, — Szarkás 1183. számú ház. Érdok- lödnri 186._szám alatt. 172 ELADÓ 300 kg-os fehér hízott sertések és borfejtőgép. Kara László, Kecskemét, Mária hegy 78. Budai betonúton. 179 ELADÓ Kecskemét, Rendőrfa­lu, Lőcsey utca 32. számú ház, azonnal elfoglalható. 182 ELADOM vagy másfél kétszo­bás, szövetkezeti lakásra el­cserélem háromszobás családi házamat. Érdeklődni: 5 óra után, Kecskemét, Hoffmann Já­nos utca 15. 183 601-ES Trabant kitűnő Állapot­ban eladó. Megtekinthető: dél­után 2 órától, Kecskemét, Ker­tész utca 1&/L 185 MODERN mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Rcndőrfalu. Csókás József utca 2. 183 T^IlöSZÖBABÜTOR eladó. — Kecskemét, Lenin tér 1. Tas­kovics._____ 193 E LADÓ egyszobás ház nyári átadással. Kecskemét, Cserha- I lom 11. 18. (Basa autófénve-'ő mellett.) Érdeklődni: délután 3-tól, szombat, vasárnap égés? nap. 194 VESZEK kétszobás lakást OTP- átvállalással, — kiskecskeméti belvízkárosult lakások előny­ben. Leveleket: „Március 219 7-25” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 197 ELADÓ azonnali beköltözéssel. Kecskemét, Horváth Döme ut­ca 25. számú ház. Érdeklődni: Budai Dezső fasor 11. 200 REKAMIÉ. foteä, szék. ‘ fotel- ágy, garnitúra ágybetét, sez- lon fizetési kedvezménnyel kapható, javítást vállal. Kecs­kemét. Rákóczi út 2. 201 MUNKÁCSY televízió eladó. Kecskemét, Nagykőrösi utca 30. ^ 202 POLITÚROZOTT hálőszobabú- tor és ágy eladó. Kecskemét. Zsinór utca 90. 224 Vegyes Orvosi, hír. Dr. Andre János bőrgyógyász, orvoskozmetikus, venerológus és általános orvos, a megyei bőr- és nemibeteg- gondozo intézet szakorvosa ren­delését megkezdte az új tár­sasházban, Kecskemét, Szabad­ság tér 5. Hl em. 10. (Lift van.) Rendel mindennap délelőtt 8— 9-ig és délután 5—6-ig. ___106 G ONDOZÓNŐT keresek más HENGERFÜRAfv főtengely- görgőz'és, aluminium hegesztés. Pólyák Béla, Kecskemét, Szi­lád! Károly u. 8. (Malom mö­göttL_ ' 31 kÍFOGÁSTÁLAN újszerű 601-ea Trabantomat elcserélném meg­kímélt 500-as 'Trabantért, meg­egyezéssel. „Trabant” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe. 11 AZONNALI beköltözéssel el­adó Kecskemét, Sörház utca 15. számú ház. Érdeklődni: dél­után 3 órától.__ 153 B ÚTOROZOTT szoba kiadó 2 nő vagy gyermektelen házas­pár részére. Érdeklődni: Kecs­kemét, Nagytemplom mögötti vasboltban lehet. 173 NAGYKÖRÖSÖN, központban levő, 3 szoba összkomfortos la­kás Igényesnek elcserélhető kecskeméti egy- vagy kétszo­bás, esetleg főbérleti lakájért. Érdeklődni: Kecskemét, Rákó­czi u. 10. Péntek, szombat, egész nap. Berente Antal (bel­ső udvar), ugyanott hordozha­tó cserép olaj kályha eladó. ___________________ 9225 M OSÁST, vasalást vállalok ott­honomban. Leveleket „Kézzel** jeligére a kiadóhivatalba ké­rek.______________________9223 B ÚTOROZOTT szobába ágy kiadó férfi részére. Kecskemét, Puskin u. 6. 121 KERESEK Kecskeméten üres, illetve bútorozott szoba, kony­hái albérleti latkást, házaspár rés zé re. Level eket: ., Költs ég­megtérítés is érdekel 219 R74” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 144 1973-TRA visszaigazolt. Trabant Limousine-kiutalás átadó. — Kecskemét, telefon: 13-r 6., délután 118-tói. ___ 158 V ÁLLALATOK figyelem! 10x5 m jól fűthető helyiség garázs­nak, műhelynek, raktárnak ki­adó. Érdeklődni: 15-812 telefo­non vagy délután 18 órától, Kecskemét, Malomköz. 4. szám •aJfiU. Faur. 173 BUDAPESTI" pII.^er7T~szo - ba, komfortos, I. ont. lakást cserélek kecskeméti hasonló­ra esetleg házért. Érdeklődni: Kecskemét, Felsőszéktó Jő8. Nagyéqhál. 192 KUlÖN bejáratú szobába ágy férfi részére kiadó. Kecskemét, Sörliáz utca 21/1). ' '>8 NAGYMÉRETŰ szoba ki. ó munkásszállásnak. Kecsk miét, Bethlen körút_ 55.. 199 VAS.ÁRN ÁP, 16-én korr i ’ él­utáni órákban elveszed kemót, Csilléri.telep 9— n. ­szint 1. szám alól vizsla- kutya, barna övvel a nyakán. Megta­láló jutalomban részesül. 241 ÁLTALÁNOS iskolások és gim­nazisták korrepetálását válla­lom magyarból és történelem­ből. Juhász Ferenc, Kecske­mét, Kisfaludy u. 36. du. 3—5-ig keressenek. 9243 K—25-ÖS Zetor eladó, ekével, vagy UE—28-asért elcserélem, megegyezéssel. Bohács, Apos­tag, Nagykőt 20.__ _ 9254 K IADÓ udvarra nyíló szoba és katnrá. munkásszállásnak is, és 3 lónak istálló. Kecskemét, Ár­pádváros 12. Varga. Korhánkö- zi út. 9255 Házasság ' 26 ÉVES, 167 cm magas, ko­moly, barna elvált férfi megis­merkedne házasság céljából 20 —25 éves korig komoly, be­csületes elvált vagy özvegy­asszonnyal, aki hűséges kis fe­leség tudna lenni. Fényképes leveleket: „Otthonomba várlak 219 705” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 174 60 ÉVES özvfegyasszony férj­hez menne hasonló korú nyug­díjas özvegyemberhez, akinek saját háza vagy lakása van. Kizárólag családtalánok írja­nak. Leveleket „Május” jeligé­re a kiadóhivatalba kérem. __________________________9252 4 2 ÉVES asszony egy fiú gyermekkel, házzal, kocsival, józan életű élettársat keres. __________ Kalandorok kíméljenek. Leye­f él éves kislányom mellé azon- i leket: „Jogosítvánnyal rendel­nali belépessek Dr. Hódosy. j kez.ők előnyben” jeligére a Kísérleti intézet 'Kecskemét, kiskunfélegyházi hlrdetesszer­(Re pül ötérrel szemben. 4-e*> ! verőhöz: Ady Endre utca « buszvégállomás), telefon; 1J-021, alá kérem. 12-740. ___________________ 9239 K ÉTSZOBÁS, gázos leninváro- si következet! lakásomat el­cserélem két garzonra. Levele­ket „Sürgőa 9226” jeligére a kiadóhivatalba kérem. 9226 ELCSERÉLEM <*gy szoba, kony ­ha, mellékhéiyiségDŐl álló, ut­cai lakásomat, kétszoba össz­komfortos lakásra megegye­zéssel. Leveleket ..Tavaszi cse­re” jeligére • kiadóin va'slba kére**. ttü Fizessen elő a Petőfi Népére!

Next

/
Thumbnails
Contents