Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-30 / 304. szám

Egy ökölvívósiker tanulságai Fejlődő asztalitenisz-élet a bajai járásban LAPUNK ünnep előtti számában — a lapzárta miatt — csak röviden tud­tunk beszámolni a Kecs­keméti Fémmű n kás—Szé­kesfehérvári MÁV NB I. B-s mérkőzésről. Az ered­mény: 15:7 a Fémmunkás javára. Az eredmény tu­lajdonképpen önmaga he­lyett beszél, fölényes ha­zai győzelmet mutat. Akik azonban látták a mérkő­zést, tanúsíthatják, hogy milyen szoros volt a küz­delem, s mindössze , né­hány olyan összecsapás akadt, amely nem három­menetes volt, s feladással végződött. Nagy izgalom ült a Fém­munkás-terem nézőterére.' A szurkolók latolgatták: sikerül-e legyőzni a kitűnő formában levő fehérvári­akat. Beszéltünk a mérkő­zés előtt a vendég sport­vezetőkkel, a csapat edző­jével. Szinte egyöntetű volt a véleményük, hogy leg­rosszabb esetben döntetlen eredményt érnek el. Mi vi­szont a bajnoki tabella alapján kiszámítottuk, hogy ha vereséget szenved a Fémmunkás, vagy akár csak döntetlen eredményt ér el, könnyen előfordul­hat, hogy a kiesés sorsára jut. ILYEN előzmények után vette kezdetét a találkozó. Orbán I. kezdte a győzel­mek sorát, majd Orbán IX. folytatta. Mindketten egy­hangú pontozásos győzel­met arattak, s ez meg- nyugtatólag hatott az egész együttesre. Asztalos döntetlen ért el a kitűnő Varga II. ellen, s már 5:1- re elhúzott a Fémmunkás. Ezzel a bírói ítélettel nem értettek egyet a vendégek és bizony a szorító környé­kén nem éppen sportsze­rű jelenetek és megjegyzé­sek zajlottak le. Ezután következett az est fénypontja, a Görög— László összecsapás. Két ki­tűnő formában levő ver­senyző küzdelméből meg­érdemelten került ki győztesen Görög. Ügy lát­szik Vígh Sándor edző megtalálta Görög igazi súlycsoportját. Helyes ezt a tehetséges öklözőt a ne­ki legjobban megfelelő pe­helysúlyban indítani. Ezután következett Fló­rián, aki az elmúlt hetek­ben nem kényeztette el a kecskeméti szurkolókat jó eredményeivel. Most na­gyon magabiztosan ver­senyzett és nem érdemelt vereséget. Kár, hogy a harmadik menet végére nagyon elfáradt, s ekkor Kiss* néhány ütése célba éi-t. Így a pontozók, akik Asztalos esetében talán egy kicsit jóindulatúak voltak, itt visszaadták a fehérváriaknak az egy pontot. A VIHAR ezután tört ki a nézőtéren. Pásztor és Rajkó egyformán sokat szabálytalankodtak. Bányai mérkőzés vezető azonban rendre csak Pásztort intet­te, figyelmeztette, majd — szerintünk teljesen elha­markodottan — leléptette. Nehezen állt helyre a rend a nézőtéren. Az eredmény 1:5-re alakult, tehát szo­rossá vált a küzdelem. De most jött Vígh Jan­csi. Néhány pontos ütés és Rosner feladta a kilátás­talan küzdelmet. Jól jött ez a győzelem, mert a nagyváltósúlyban László igen kemény ellenfelet ka­pott Gruber személyében, aki ütéseiről híres. László a tőle megszokott stílus­ban öklözött mind a há­rom menetben, sikerült el­hárítani Gruber ütéseit, amelyek rendre elzúgtak László feje mellett. A III. menet végén a sokat sza­bálytalankodó Grubert a mérkőzésvezető leléptette. Nagyon fellélegzett ezután a győzelem után a néző­tér, hiszen már döntetlen­nél nem lehetett rosszabb az eredmény. AZ IGAZI meglepetés ezután következett, még­hozzá kellemes meglepe­tés. Gsőke legyőzte a ke­ményfejű és nagy ütőere­jű Balomot. Már győzött a Fémmunkás. A félnehézsúlyú Kiss Ist­ván nem sok időt töltött a ringben. Megsorozta Tau- sert, akinek edzője bedob­ta a törülközőt. A nehéz­súlyú Szabari viszont ha­marosan feladta Antal el­len. így alakult ki a 15:7-es Fémmunkás-győzelem. A cikk címében tanulsá­gokat ígértünk olvasóink­nak. A Fémmunkás 1970. Kosárlabda Kiskunfélegyházán a ko­sárlabda ÓIK női döntő­jének harmadik fordulójá­ra került sor kedden dél­előtt. Mindhárom mérkő­zésen az esélyes csapatok nyertek, de ezek a győzel­mek a vártnál sokkal ne­hezebben születtek meg. A Kecskeméti Dózsa nagy­arányú vezetés után a má­sodik félidőben kissé visz- szaesett. A Szigetvár ju­tott előnyhöz, de a végén a kecskemétiek jobban hajráztak. A nap mérkőzése a Cse­pel—BSE találkozó volt. A hajrában 1 pontra feljött a BSE és a Csepel magas középjátékosa Farkas ki­pontozódott. Az utolsó má­sodpercekben mégis a cse­peliek bizonyultak jobb­nak és Versitz kosaraival megszerezték a győzelmet. A KSI—MTK mérkőzés is érdekes volt 20 percig. Ezután az MTK elfáradt és 20 ponttal győzött a KSI. Kecskeméti Dózsa— Szigetvári ÁFÉSZ 41:34 (19:15) Vezette: Mihalyovszky, Zsíros. Ld.: Zakiján 11, Király és Báder 9—-9. illetve: Par- ragi 15, Balogh 9. Csepel—BSE 45:38 (25:20) Vezette: Gergely, Miha­lyovszky. Ld.: Versitz 18, Farkas 14, illetve: Szikora 10, Kreismann 8. KSI—MTK 70:50 (37:30) Vezette: Gergely, Zsíros. Ld.: Szuehy 21, Bogdán 17, illetve: György 21, Nagy 12­évi NB I. B-s szereplésére még visszatérünk, de egy tanulságát ennek a bajnok­ságnak mindenképpen le kell vonni a Fémmunkás szakvezetőinek. Ez pedig az, hogy az eddiginél fo­kozottabb gonddal kell az utánpótlást nevelni, mert a harc nagyon kiélezett, s bizony nem elég jól sze­repelni a hazai közönség előtt. Márpedig a Fém­munkásnak mindössze há­rom-négy olyan verseny­zője van, aki idegenben is a győzelem reményében veheti fel a küzdelmet. Ennél ma már több szük­séges. Az értékelésre rövidesen sor kerül. Az ökölvívó NB I. B. végeredménye 1. Csepel HO 7 1 2 123: 95 IS 2. Bp. Épít. 1« 6 — 1 116:104 12 3. K. Fém. 10 4 1 5 110:110 9 4. Szív. M. 10 5. Borsod. .10 4 1 4 1 6. Steinmetz 10 3 — 5 107:111 9 5 101:119 9 7 99:119 6 M. I. Két éve már, hogy utol­jára serdülő és ifjúsági asztalitenisz-versenyt ren­dezték a bajai járásban. A közelmúltban újjászervezett járási asztalitenisz szövet­ség — élen Mojzes József elnökkel és Dobos József titkárral — a megyénkben először, de országos vi­szonylatban is az elsők közt rendezték meg az or­szágos szövetség által előírt technikaminimum-vizs- gát. Mindezt egybekötve a járási és városi újonc, vala­mint serdülő bajnoksággal. A meghívott 18 községből és városból 24 sportoló je­lent meg. Dávodról 13, Nagybaracskáról 9. Bátmo- nostorról 1 fiú és Bajáról mindössze 1 leány. Ez az egy Teszárik Éva, feltétle­nül dicséretet érdemel sportszeretetéért. A verseny eredményei: Űjonc leány: 1. Bíró M., 2. Bíró I., 3. Balázs I. (dá- vodiak). Serdülő leány: 1. Bár­sony A., 2. Bíró I., 3. Bíró M. (szintén dá vöd jak). Leány páros: 1. Csillag— Teszárik, 2. Bíró I.—Bár­sony, 3. Bíró M.—Kollár. Űjonc fiú: 1. Zrínyi I., (Bátmonostor), 2. Balázs (Dávod), 3. Janostka (Nagy- baracska). Fiú serdülő: 1. ürmösi, (Nagybaracska), 2. Farkas, 3. Matkó. Fiú páros: 1. Farkas—Ür­mösi, 2. Matkó—Pétiké, 3. Sümegi—Korsós. A leányoknál a dávodiak értek el 100 százalékos si­senyszámban az első helyen végeztek. Külön ki kell emelnünk a Bíró testvére­ket. Ügyesek és tehetsége­sek és biztos, hogy sokat hallatnak ínagukról. A fia­talabbak közül László Éva, Németh Tünde és Héjas Anna játékáról is elismerés hangján szólunk. Nem ér­tek ugyan el helyezést, de máris nagyon ügyes játé­kosok. A fiúknál a bátmonosfo- ri Zrínyi István, valamint a nagybaracskai Ürmösi Farkas szereplése bíztató. Atlétika A Bajai Járási TS atlé­tikai szakszövetsége 1970- ben a városi közép- és álta­lános iskolák részére „Ván­dordíjas bajnoki” verseny- sorozatot irt ki a sportág ZÉCHY TAMÁS: Utolérjük a „nagyhatalmakat”... Országos meghívásos hosszútávú úszóverseny színhelye volt a közelmúlt­ban a kecskeméti fedett uszoda. Több neves fővá­rosi egyesület küldte el versenyzőit — sajnos sztá­rok nélkül. — Hogyan vélekedik er- rőL Széchy Tamás, a Köz­ponti S.portiskola jeles úszóedzője? — Szerintem erről a versenyről mindössze hár­man hiányoztak, de azok nagyon. A nők közül Gyar­mati Andrea, a férfiak kö­zül Borlóy és a feltörőben levő Császári. Rajtuk kí­vül a hosszútávú számok­ban érdekelt versenyzők mind eljöttek. — Az említettek távol- maradása mennyiben érin_ tette a rendező egyesüle­teket? — Ellenfelek nélkül nem lehet csúcsokat úszni. Itt olyan riválisokra gondo­lok, akik megszoríthatják egymást. Amikor megtud­tuk, hogy Gyarmati Ózdra megy, Borlóy és Császári pedig nem kíván indulni, akkor tettunk egy javas­latot Kuti Lajosnak, a MUSZ főtitkárának, hogy engedélyezze két NDK-beli versenyző meghívását. Konkrétan Wolfram Sper­lingre és Kari Reidinger Mannra gondoltunk, akik kiváló hosszútávú úszók. Az előbbi 4., az utóbbi pe­üMMt j 'HU \ fcii.nl dig 8. lett az EB-n. Sajnos a főtitkár elutasította ezt a kérésünket. — Mivel magyarázható, hogy Hargitay mégi^ or­szágos csúcsot ért el? — Azzal, hogy ragyogó formában volt és a hosszú táv ellenére is frissen fe­jezte be a versenyt. El­lenben meg vagyok róla győződve, hogy komoly el­lenfelek mellett 400-on is csúcsot úszott volna, s 1500-on is más lett volna az eredménye. — Minek tulajdonítja, hogy néhány élversenyzőn­kön kívül sehol sem va­gyunk a nagy nemzetközi vizeken? — A korcsoportos felké­szülés hiányának a követ­kezménye. Miközben a Szovjetunióban az Egye­sült Államokban, NDK- ban, az NSZK-ban és a többi úszósportban élenjá­ró országokban a korcso­portos felkészülést és ver­senyrendszert szorgalmaz­ták éveken át, addig ná­lunk a szakorvosok azon vitatkoztak, hogy megter­helés-e a gyermeki szer­vezetnek a folyamatos ed­zésmódszer és versenysze­rűség. Mire ez letisztázó­dott, addig évek teltek el. A követelményekkel lépést tartó Országok nagyhatal­mak lettek az úszósport­ban, míg mi és a hozzánk hasonló módszerrel dolgo­zók lemaradtak. — Tehát mi a szakorvo­sok döntése ebben a kér­désben? népszerűsítése és az után­pótlás biztosítása érdeké­ben. A bajnolki jellegű pont­szerző versenyeken részt ve­vő iskolák egyéni- és csa­patszámokban 1—6 helye- lvezésig pontozásban része­sültek. A sorozat a felsza­badulási váltófutás, mezei bajnokság, úttörőolimpia, középfokú és általános is­kolák városi bajnoksága, valamint a városi korcso­portos bajnokságok verse­nyeiből tevődött össze. A győztes iskolák leg­többje általában minden jellegű versenyen sok pon­tot szerzett és biztosan győ­zött. Kivételt képezett a kö­zépiskolás fiúk pontverse­nye, ahol végig heves küz­delem folyt az első helye­zésért. Elmondható, hogy több iskola igen jó hozzáállással, míg egyes iskolák igen mérsékelt részvétellel vet­tek részt a versenysoroza­ton. Remélni lehet, hogy a jövőben még népszerűbbé fog válni az iskolák közötti nemes vetélkedés. Középiskolák versenyé­ben leányok: 1. Türr Ist­ván Szakközépiskola 1229 (testnevelő: Kiszely Zol­tán,né), 2. III. Béla Gim­názium 670, 3. Kertészeti Szakiskola 568 ponttal. Fiúk: 1. Tóth K. Gimn. 972 (testnevelő: Szil-mai Józsefné), 2 Kertészeti Szakiskola 960. 3. MŰM 609. sz, ITSK. 676 ponttal. Általános iskolák verse­nyében, leányok- 1. Kállai É. Központi leány 947, (testnevelő: Torna Jánosné), 2. Bajaszentistván 431, 3. Felsőváros 342 ponttal. Nem kaptak kiírást Lapunk december. 17-i számában a Kecskeméten rendezett országos jellegű szabadfogású birkózó-ver­senyről készült tudósítá­sunkban hiányoltuk a bajai birkózók távolmaradását. A Bajai ÁG MEDOSZ birkózószakosztály nevé­ben Szabados Imre írt le­velet sportrovatunknak. Elmondta, hogy a bajai bir­kózók örömmel vettek vol­na részt a versenyen, hisz legutóbb a Baján rendezett „Bácska Kupa” alkalmával a kecskemétiek is nagyszá­mú birkózógárdát küldtek Bajára és el is nyerték a j kupát. A részvételüknek [ csupán az volt az akadálya, hogy nem tudtak az orszá­gos versenyről. Nem kap­ták meg a versenykiírást. Mint azt Szabados Imre írja, sajnos korábban is többször előfordult már, hogy a sportkörük cím- és névváltozása következtében a kiírások későn, vagy egy­általán nem is jutnak el a ! bajai birkózókhoz. Ez pedig ! számukra komoly hátrányt ! jelent. Javasoljuk tehát a j megyei birkózószövetség­nek, hogy most a következő év elején tisztázzák ezeket a vitás kérdéseket. — Az, hogy 1970 január 1. óta nálunk is engedé­lyezték a korcsoportos fel- készítési rendszert. Ennek már ilyen rövid idő alatt ; is megmutatkozott az ered­ménye, bár véleményem szerint legalább 5 év szük­séges ahhoz, hogy felnő­jünk a nemzetközi élvo­nalhoz és utolérjük az élenjárókat. — Melyek azok a* egye­sületek, amelyek élenjár­nak a korcsoportos mun­kamódszer alkalmazásá­ban? —r Első helyen van a Központi Sportiskola, az­tán a Bp- Honvéd, az Eg­ri Dózsa, a Kaposvár, Kecskemét. Szolnok, Bé­késcsaba, Tatabánya... 1. I. Fiúk: 1. Felsőváros (test­nevelő: Horváth Lászlóné) 855, 2. József Attila Ált. Isk. 340, 3. Központi Fiú Iskola 336 ponttal. Fölényes győzelem Dánia ellen Koppenhágában a nem­zetközi jégkorongtornán a magyar válogatott harma- «dik mérkőzésén fölényes 8:1 (3:0, 2:1, 3:0) arányú győzelmet aratott a ven­déglátó Dánia ellen. Gólütők: Bálint (3), Menyhárt (2), Havrán, Go- golák és Ugray, illetve: L. Kristiansen,

Next

/
Thumbnails
Contents