Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-23 / 300. szám
I olds! It’ll, december B, Parancsnoki továbbképzésen flfeÜS $F Haszon! cs Ferenc szakasz parancsnok-helyettes a tüzelőállásban. Évenként egy alkalom-1 mal továbbképzés keretében ismerkednek meg munkásőr-alparancsnoka- ink a következő kiképzési ev alapját képező legfontosabb feladatokkal. Me- gyenaoen kétszer egyhetes összevonáson — Kun- fehértón — gyakorlatban j tanulmányozták az objek- j tumőrzés, a karhatalom feladatait, ismételték át a közrendvédelmi, közbiztonsági ismereteket Emellett politikai, híradótechnikai, műszaki, parancsnoki képzettségüket fejlesztették tovább. Az egyik parancsnoki szakasz Bozó Istvánnak, a kiskunhalasi egység parancsnokhelyettesének vezetésével éppen a terepen gyakorlatozott. A kiképzés tárgya: objektum másodfokú védelmének megszervezése, műszaki biztosítása volt. Bozó István, aki a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Ktsz bádogos részlegének vezetője, először nagyon alaposan elmagyarázta mindazokat a tennivalókat, amelyek nélkülözhetetlenek az ilyen feladattal megbízott parancsnokok számára, majd gyakorlatban is bemutatta a lövészteknő, a géppuskafészek elkészítését. A kérdések — mert ilyen is akad bőven — megválaszolása után az addig hűvös szélben topogó szakasz valamennyi munkásőrének mozdulatai meggyorsultak, kezdetét vette a besújkolás. Ha- szonics Ferenc a kunbajai Béke Csillag Tsz vízvezetékszerelője, a bácsalmási alegység egyik szakaszparancsnpkának helyettese nagyon harcszerüén, kúszva foglalta el a tüzelőállást. Ö itt raj parancsnoki minőségben tevékenykedett, adta ki parancsait. A golyószóró tüzelőállásában Roboz Sándor a bajai egység szakaszparancs- nok-helyettese és Bányai András a tiszakécskei alegység omwicsiiokheljrettese úgy alakította ki a fedezéket, hogy akár napokig is kényelmesen meg bújhattak volna benne. Bányai András 12 éve tagja a munkásőrségnek, s szívesen vesz részt ezeken a foglalkozásokon. — Amellett — mondta —, hogy alaposan megismerjük a harcászati s-.a- bályokat, a híradótechnikát, alkalmunk nyílik arra is, hogy kicseréljük a szolgálatban szerzett tapasztalatainkat. Bálint Sándor a munkásőrség megyei parancsnokának égjük beosztotta, aki kísérőül szegődött hozzám, a következőket mondta eL — A munkásőrség egyik alapvető feladata a hátország objektumainak megvédése a diverzánsokkal, a károkozókkal szemben. Ennek a gyakorlatnak az a célja, hogy a középületeket. gazdasági központokat ért támadásokat elhárítsuk. Ehhez természetesen szükség van arra, hogy az alegységek megsemmisítsék a csapást mérőket. A kétszer egyhetes parancsnoki továbbképzés befejeződött. Dr. Cserháti László, a munkásőrség megyei parancsnoka így summázta a tapasztalatokat: — Elégedett vágjuk a továbbképzés színvonalával, a résztvevők aktivitásával. Állíthatom, hogy a következő kiképzési évben ezeket a feladatokat muhkásőreink kiválóan hajtják végre. Vizes panaszok Egy eldugott szennyvíz- levezető-cső elegendőnek bizonyult ahhoz Kecskeméten, hogy a Zója utcában egy mesterséges tavat hozzon létre. A Mátyás téren lakók és az arra járók már nyár óta „élvezhetik” a bűzös, egyre nagyobbá váló tó ottlétét. A kiömlő víz feltehetően a közeli Szabó Lőrinc utcai új lakótömbből áramlik ide. A környékben levő házak pincéiben a talajvíz észrevehetően emelkedik, a lakások belső falfelületén is mind magasabbra csúszik a vízrajzolta „térkép”. Intézkedést kérünk! V. L. Kecskemét Kiskőrös kellős közepén a Rákóczi, Kassai és Tompa utcában körülbelül félkilométeres hosszúságban fedetlen a szennyvízcsatorna. A község honvédlaktanyájából és a közeli ecetgyárból is idefolyik a felesleges víz, rendkívül kellemetlen „illatot” árasztva. A községi tanács vb már három évvel ezelőtt cementgyűrűket hozatott erre a részre, de csodálkozásunkra egy idő után elszállíttatta onnan. Gyermekeink vannak, aggaszt bennünket ez az egészségtelen, bűzös vizesárok, hiszen intézkedést a gond megoldására évek- óta nem látunk. Tizennégy név és teljes «ám. Kiskőrös Megnyílt az újjáalakított Hírős étterem Tegnap délelőtt Kecskeméten, a Rákóczi úton megnyitották az újjáépített Hírős éttermet. Molnár János, a Bács-Kisskun megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója elmondotta, hogy az építkezés és a korszerű, ízléses létesítmény berendezésének költségei összesen mintegy 6 millió forintot tesznek ki. Az étterem feletti galériában presszó, a földszinti teremben a bisztró kapott helyet. A vendéglátó kombinátot hangulatos bárhelyiség teszi teljessé. Az üzem teljes befogadó- képessége meghaladja félezer személyt. Felkészültek a vendéglátók reprezentatív családi és társadalmi rendezvények megtartására is. A felszolgáló gárda zömmel fiatal szakemberekből áll, a kollektíva átlagélet- kora nem haladja meg a 25 évet. A Hírős egyébként kedden este tartotta premierjét a nagyközönség számára. J. T. Télen is dolgoznak Hazánk legnagyobb vízügyi beruházásának, a kiskörei Tisza 2. vízlépcsőnek építői télen is folytatják a munkát. Az erőműtelepen temperáló fűtés védelme mellett mélyépítési munkáltat végeznek. Az óránként harminc köbméter teljesítményű félautomata betongyárat téliesítették. A melegbetont hőszigetelt szállító kocsikban továbbítják a helyszínre. A tervek szerint 1971. május 31-ig folyamatosan mintegy 12 000 köbméter betont építenek be. GYAKRAN igen furcsa és gondolkodásra késztető dolgokat produkál az élet. Ezeknek a „furcsaságoknak” a zöme a bíróságoknál csapódik le, s a tárgyalótermekben fény derül olyan jelenségekre is, amelyeket egyáltalán nem ért az ember, s a válasz legkisebb reménye nélkül megkérdezi önmagától: Hogyan történhetett ez? Emberölés bűntettének a kísérlete miatt került a vádlottak padjára Kovács János MÁV-ellenőr, Baja, Szabadság utca 69. sz. alatti lakos. Meg akarta ölni a feleségét. A bűnügyekben az eljárási szabályokhoz tartozik a vádlott életrajzának, társadalmi és munkakörülményeinek ismerete is. Elmondta Kovács János, hogy korábban Városföldön, az ottani MÁV-ál- lomáson teljesített szolgácsi bizonyítványából, majd a korábbi bűnügy irataiból tudta meg a bíróság, I hogy Kovács János két alkalommal is büntetve volt. Először — 1957-ben felgyújtotta após® tanyájának egy melléképületét, amely porig leégett. Másodszor pedig — 1965-ben — azért, mert a MÁV tulajdonából 12 mázsa szenet ellopott. Ehhez járult még, hogy az állomás dolgozóinak járó szén kimérésekor csalt, s így hat embert összesen 15 mázsa szénnel károsított meg. MINDEZEKET talán felfoghatnánk amolyan kis „perzsa játéknak”, ha nem lenne csattanója a bűncselekményeknek. Az történt ugyanis, hogy az iöo'5. június 4-én jogerőre emelkedett hathónapi felfüggesztett börtönt kiszabó ítélet után egy hónappal Kovács János megkapta a kiváló dolgozó kitüntetést. Mégpedig a MÁV-tól, ahol szenet lopott Nem tartjuk valószínűnek, hogy a vasútnál ez az általános gyakorlat, de azt sem hisz- szük el, hogy valaki komolyabban megnézte volna, kinek adja a kiváló dolgozó kitüntetést Kovács János számláján ugyanis nem csupán a szénlopás volt, hiszen gyakran és mértéktelenül italozott, s nem egyszer otthagyta a munkahelyét NYOLC ESZTENDŐT tölt majd börtönben, eny- nyire ítélte a megyei bíróság a már említett bűn- cselekmény miatt Kovács János kétéltű ember: hivatalos helyeken magát áldozatnak igyekszik beállítani, mindenért a feleségét, annak családját okolja. De ha kettesben marad két felnőtt gyereke édesanyjával, gyakran megveri a törékeny assszonyL Elmondták a munkatársak, hogy előfordult: Kovács Jánosné kék-zöld foltosán jelent meg a munkahelyén, megverte a férje. Kovács jeleneteket rendezett — persze részegen — felesége munkahelyén, más férfiakkal gyanúsította az asszonyt akkor, amikor ő élt együtt más nővel. Talán ez a momentum bizonyítja legjobban Kovács János kétéltűségét, s még az, hogy amíg ő egy felszolgálónővel élt együtt, hazajárt törvényes feleségéhez, hogy azt szidja, megverje, ellenőrizze, zaklassa stb. Így ment haza az eset napján, 1970. május 28-án is. Egész nap ivott, ittas- san teljesített szolgálatot, de senki nem szólt neki emiatt Egyszeresek beállított felesége lakásába, amely a vasútállomás épületében van. Az asszony félt tőle, áthívta a szomszédasszonyt, aztán hármasban távoztak onnan, a városba. Az úton — miután a harmadik elvált tőlük — Kovács János már megöléssel fenyegette feleségét, aki végül is a kórházba menekült az ittas férfi elől. Csak késő délután találkoztak, lányuk lakásán. Nos, a lányuknál látszólag nem volt baj, de amikor kettesben, maradt Kovács János a feleségével, azonnal vita alakult ki közöttük. Mindez néhány percig tartott, s az lett a vége, hogy Kovács kést rántott elő a zsebéből, s több helyen megszúrta a védekezni alig tudó asz- szonyt, akit hamarosan kórházba vittek, mégoperáltak. Sérülései igen súlyosak, veszélyesek voltak, közel egy hónapig ápolták kórházban. A TETTES közben elbujdosott. Vonattal elment Jánoshalmára, onnan másnap vissza Bajára, de az eset után két nappal élettársa lakásán elfogta a rendőrség. A bíróságon ha- zudozott, „látomásokra” hivatkozott — s ahogy ez már lenni szokott — nem emlékezett semmire. A nyolcévi szabadság- vesztés nem jogerős. G, 5. Teljesen érthetetlen előttem, hogy Kecskeméten a mozik előadásai miért kezdődnek később a meghirdetett időpontoknál. December 14-én a Városi moziban a 20 órás előadás, 20 óra 48 perckor kezdődött és 22 óra helyett 23 óra 15 perckor fejeződött be. Sajnos, az Árpád moziban ugyan ez a helj'zet. A közelmúltban láttam a „Vörös berkenye” című filmet, melyet pontosan háromnegyed órával későbben kezdtek meg. A következő alkalommal — emlékezve előbbi várakozásaimra — két percet késni mertem, de már nem mehettem be, ekkor várnom kellett. Ebbe belenyugodtam volna, ha nem győződtem volna meg arról, hogy az üzem vezetője egyik-másik vendégnek a megkezdés után is engedélyezi a belépést. Nem vagyok szakember, de hiszem azt, hogy egy film vetítési idejét előre rögzíteni lehet, és akkor nem következnek be ilyen „csúszások”. Természetesen technikai hiba néha előfordulhat, ekkor azonban a közönség joggal elvárja, hogy a mozi vezetősége kérjen elnézést. Varga Imre Kecskemét Miért savanyú — miért szálkás? Az elmúlt nyáron építkeztünk, illetve tataroztuk házunkat. Sem időm, sem erőm nem maradt a befőzésre. Most konzerv- és mirelitkészítményekeit vásárolok, abból főzök családomnak ebédet, vacsorát. Igyekszem eligazodni a minőségi jelzések között, most már tudom, hogy a borsókonzervek között a legfinomabb a „különleges” jelzésű. Néhányszor vásároltam sárga hüvelyű vajbabot is, ami csupán puha volt, de olyan szálkás, hogy kény-. télén voltam kidobni. A „natúr” jelzésű gyalult tök viszont átöblítés után is nagyon savanyú maradt, és ennek ellenére főzésnél péppé válik. A főzelékkonzervek között — eddigi tapasztalataim alapján — a Nagykőrösi Konzervgyár „finom főzelékének” adnék jelest, mert az üvegben azt találtam, amit vártam: mellékíz nélküli, sótlan. puhára főtt zöldborsót és sárgarépakockát. Kocsis Lórándné Kecskemét Gémes Gábor Bozó István gyakorlatban is bemutatja a lövészgödör elkészítését, Menjünk-e moziba? A golyószóró tűzereje meghátrálásra készteti a támadókat. Roboz Sándor irányzó és Bányai András irányzóhelyettes.