Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-15 / 293. szám

1970. december IS, kedd K. oldal „d múltból is jövőt teremt9 Építészmérnök — Kalocsa krónikása A kalocsai orvosok i gítette a szülőanyákat. Ha- históriájához kerestem ada-1 sonló érdekességeket, fon­tokat. A könyvtár vezetői azt tanácsolták, hogy ke­ressem fel Bozsó Ferencet, 6 „mindent tud” a város jelenéről és múltjáról, őhozzá, a nyugalmazott városi főmérnökhöz küld­tek akkor is. amikor tős­gyökeres pedagógusdinasz- tiákat kerestem. Tömöri utcai lakása fi­óklevéltár, . tudományos műhely. Kedvesen és szol­gálatkészen fogadott Ko­rábban is hallottam róla, időnként egy-egy cikkét is elolvastam, tudtam fel­szólalásairól, közéleti tevé­kenységéről. Az általa összegyűjtött és korszerű elvek szerint ren­dezett anyag, adattár nagy­sága mégis meglepett. Vá­rosaink múltja engem is érdekel, sokfelé jártam magam is, de ilyen szorga­lommal, kitartással másutt alig-alig találkoztam. Az egyik szekrényben va­lamennyi polc dugig kü­lönféle összesítésekkel, ki­mutatásokkal, Találomra kiemeltem néhányat. Az egyiket 1969. december 1- én fejezte be. Hétszázti- zennégy pedagógus adata­it tartalmazza, külön cso­portosításban a felszaba­dulás előtt diplomázotta- kat és külön azokat, akik az elmúlt negyedszázadban kezdték meg működésüket. Kutatásai szerint mintegy 250 orvos prakti­zált eddig a városban. Összegyűjtötte a középkori gyógyítókra vonatkozó adatokat, és napjaink köz­egészségügyi hálózatának fejlődését jelző tényeket. Hivatkozik a XVI. század­ban élt Ferenc borbélyra, és a kórház híres főorvo­saira. Tőle tudjuk, hogy 1759-ben Kálóczy Erzsébet személyében már bába se­tos adalékokat tartalmaz az ügyvédek történetét fel­dolgozó munkája. Tetszetős dolgozatban foglalta össze a demokrati­kus közigazgatás kialaku­lásával kapcsolatos tudni­valókat. Hogy halad az idő! A felszabadulás után te­vékenykedő szakemberek közül ma már csak Köves­éi Ferencné, nyugalmazott pénzügyi osztályvezető ta­lálható meg a tanácsházán, időnként, szerződéses mun­kaviszonyban. Hazafelé azon töpreng­tem, hogy mikor gyűjtötte össze ezt a nagy értékű ezernyi adatot? Egész éle­tében aktívan részt vett a város közéletében. Ma is szorgalmas tagja a Katona István Társaságnak, és nél­küle aligha dicsekedhetne az Értelmiségi Klub or­szágra szóló sikerekkel, Kalocsa városa híres arról, hogy felelősséggel gondozza múltját. Tudunk arról, hogy Bozsó Ferencet tisztelik, támogatják. Nyil­ván már gondolkodnak azon is, hogy miképpen le­hetne élete munkáját a honismereti mozgalom ré­szére hasznosítani. Remél­jük, hogy az elkövetkezen­dő években kiadják a leg­fontosabb tanulmányait és az olvasók, kutatók soka­sága gazdagíthatja általuk ismereteit Érdekes, értékes ember. Hivatalában a . rajztábla mellett vonalzóval, körző­vel új utcákat, házakat tervezett évtizedekig, a holnapot szolgálta. Odaha­za azon töpreng, gondol­kodik, hogy a múlt üzene­tét miként hasznosíthatja a jelen. A kétágú, kétfajta érdeklődés, hajlam közötti ellentmondás csak látszó­lagos: Kalocsa szeretet®, az adott közösségért érzett felelősség a közös eredő, indíték. A legjobb értelem­ben vett lokálpatriotizmus serkenti újabb és újabb vállalkozásokra, akcióik szervezésére. A megyei pártértekez­leten elismeréssel szóltak a honismereti mozgalom fon­tosságáról, legjobb megyei művelőiről. Dr. Bozsó Fe­renc közéjük tartozik. Hellai Nándor Egy falumúzeum születése A teremtés legendájának híres mondatpárosa, her­cegszántói változatban va­lahogy így hangzik: Legyen falumúzeum! És lön múzeum. Ha nem is egyik pillanat­ról a másikra, de rövid két év alatt állt össze a község néprajzi-népművészeti gyűjteménye. S majdnem a semmiből... Az elhatározás a „hu­szonnegyedik órában” szü­letett. Az elmúlt évtized el­ső felében még majd min­den háznál régi paraszti használati tárgyak, edé-- nyék, népviseleti ruhada­Folyóiratszemle A decemberi folyóiratok is­mét tartogatna^ az olvasók számára néhány meglepetést. AZ ÜJ ÍRÁS igazán kedves ajándékot ad idei utolsó számában a verset kedvelőknek. Tizenkét ismert költő — köztük Weöres Sán­dor, Nagy László, Csoóri Sán­dor, Juhász Ferenc és Zelk Zoltán — írt egy-egy verset az év hónapjairól. Ugyanezeket a verseket fakszimilében is koz- lik — a költők arcképeiből ké­szült fotómontázzsal együtt a folyóirathoz mellékelt falinap­táron. Csak dicsérni tudjuk az ötletes kezdeményezést. Az Üj Írás most különösen a széppróza mennyiségével hív­ja fel magára a figyelmet, öt elbeszélés és egy regényrészlet (összesen negyvenhat nyomta­tott oldalon!) e számnak csak­nem a felét kiteszi. Ha a mos­tanában sokat emlegetett no­vellaválságra gondolunk, szin­tén elismerően szólhatunk a széppróza ilyen jellegű támo­gatásáról is. A Körkép rovatban jelent meg Laczkó Géza: A fasizmus Kelet- és Közép-Európában cí­mű tanulmánya, mely a szer­zőnek azt a vitaindító előadá­sát tartalmazza (rövidítve), melyet a Moszkvában rende­zett Xin. Nemzetközi Történész Kongresszuson elmondott. Eb­ben többek között hangsúlyoz­za, hogy a fasizmus a polgári rendszer első világháború utáni válságperiódusának terméke. A szerző nyomatékkai hangsú­lyozta a fasizmus társadalom­gazdasági alapjainak szerepét is, és annak földrajzi-területi régióit elemezte. A Körkép rovatban találha­tó Szabó B. István cikke, me­lyet a hetvenedik születésnap­ját ünneplő Féja Gézáról írt. AZ ALFÖLD decemberi számában több szíiv- vonalas, értékes írást olvasha­tunk. A nemrég elhunyt Szabó Pálra Juhász Béla emlékezik. S ugyancsak az ő emlékét idézi Czine Mihály is ,,Szülőföldem, Biharország” című tanulmá­nyában. Részletesen kimutatja, hogy az íróra hogyan hatott szűkebb hazájának, Biharnak a törté­nelme, s jelene. A másik nagy halottunk, Ve­res Péter emlékét idézi Nádas- di Péter írása, melynek címe: Veres Péter és az Alföld. Mel­lette közük Veres Péter írását is, Részletek az olvaisónaplóm- ból címmel. Ezek a sokszor aforisztikus jellegű szemelvé­nyek mély betekintést enged­nek a nagy író gondolkodásá­ba, szellemi műhelyébe. Külön értéke az Alföld új számának a „Bartókra emlé­kezünk” rovat, melyben Dé- mény János: Fejezetek Bartók Béla művészi kibontakozásá­nak időszakából és Straky Ti­bor: Gondolatok egy Bartók- hangverseny után című írása érdemei figyelmet. Kóbor Tamás cikke a Figyelő rovatban olvasható. Címe: Ki­nek, s mi végett csináljunk fo­lyóiratokat? írásában a szerző az októberben megtartott nyír­egyházi konferenciához fűz né­hány megjegyzést. A szabolcsi „fővárosban” a vidéki folyó­iratok helyzetét és feladatait tárgyalták meg a résztvevők. Igaza van Kóbor Tamásnak, amikor folyóirataink sajátos profiljának kialakítását sür­geti. Varga Mihály Űjabb széllökés, egy pillanatra ismét odahullik a fény, a kapualj üres... Veszek három mély lélegzetet. Ne ijedj meg, öreg fiú — nyugtatom magam —, pines semmi baj, ideges képzelődés, közönséges érzék­szervi csalódás, az utóbbi hetekben annyit gondol­tál Lins kisasszonyra, hogy vágyad szellemalakot öl­tött. Felzaklatott lelkiállapot, üres gyomor, ilyen kö­rülmények között mással is megesik efféle. Indíts be, evés, hajcsikáaás, erre van most szükséged. (6.) II. FEJEZET MÁSNAP — Mennyivel tartozom? / — Négy korona, húsz őre. Pontosan, ahogy a lilakörös mókus mondta. Kiguberálom a pénzt, aztán valami főúri hevületből kifolyólag előhalászok a táskámból egy kis üveg ba­rackpálinkát, átnyújtom. — Igya meg az egészségemre. A viszontlátásra. Felderül az arca, íme, van kulcs a mégoly zárkózott telkekhez is. Ha a barackkal kezdem, tudnék minden helyi pletykát. De most már késő. Ballagok befelé. — Egy pillanat, uram! Megállók, hozzám lép. Odahajol a fülemhez; — Az imént nem voltam egészen őszinte — dör- mögi. — Az az igazság, hogy Aarlesnek is van egy specialitása. Éppen az a bizonyos lila kör. Az ön ki­fejezésével élve, a távdajka. Minthogy ön csak egy napig tartózkodik nálunk, szívből remélem, hogy to­vábbra is csali előnyös oldalairól ismeri meg a mi távdajkánkat. Megszorítja a kezemet, szalad a kocsijához, meg­lepő fürgén beugrik és elhajt. Fordulnék, indulnék már a szállodába, amikor az utca másik oldalán széllökés billenti meg a közvilági- tási lámpát, fénykéve csapódik egy homályos kapu­aljra. És... és mintha valami kis bújkáló alak les- kelődne ottan!... Fekete esőköpenyben, fejére húzott kapucnival. Szőke hajat villant fel a sugárkéve. Renate?! Nem mozdulok, nem kiáltok, leblokkolt az agyam. Szállodai sarokszobám balkonjáról gyönyörködöm a kilátásban. Éjszakai első benyomásom nem csalt meg, sőt, most, reggeli napsütésben még inkább tetszik ne­kem ez a városka. Érthető. Először is azért, mert egy vizsgálat eredménye némiképp mindig függvénye a vizsgálatot végző személy hangulatának. Márpedig ne­kem most, kialudva és kipihenve, tíz ponttal jobb a közérzetem, mint tegnap volt. Túl a szubjektív té­nyezőn, tegnap csak a csinos házakat vehettem szem- ügyre úgy-ahogy, míg a taxi elment közöttük, most viszont teljes a panoráma, háttérben a tengerszoros­sal. Szép látvány. Aarlesnek, illetve főútjának olyan alakja van, mint egy antiquából szedett kérdőjelnek. A Folteking épp a félkörív kiterebélyesedő találkozá­sánál áll, a központban. A kanyargó főút a hajóállo­másnál kezdődik, felső öblében ritkábbak a házak, a legsűrűbben lakott rész alattam terül el, itt az épüle­tek nagyobbak, magasabbak, itt van a főtér is. Lige­tes rész tölti ki az alsó félkör nagyobb részét. A pont pedig a kérdőjel alatt — egy nagy gyár. Kéményei a fák mögé magasodnak. Az ébredező város utcai forgalma e percekben szin­te teljesen egyirányú. Kerékpáron főleg, de motorbi­ciklin és autón is dél felé, az üzem felé áramlik a nép. Az iskolák Is ott lehetnek a ligetes tájon, a gyerekek mozgásából ítélve. Zsibongás, motorzaj, lüktető élet. mennyivel ked- vemrevalóbb ez a kép, mint a nyomasztó múlt éjsza­kai. (Folytatjuk/ rabok hánykolódtak, poro­sodtak, ám a hazai és kül­földi magángyűjtők —1 er­refelé portyázó nyugatné­met vadászok — jó szimat­tal idejekorán felfedezték a szántóval „kincsesbányát”, s megkezdődött a letárolás. Ösztökélve a népművészet Iránti igaz rajongástól, de nem csekély mértékben a haszonleső kalmár-szellem­től is — utólag eldönteni lehetetlen, kinél milyen arányban működött a két­féle hajtóerő. S hogy a község szélén megnyílt a határátkelőhely, beözönlő déli szomszédaink is vá­sárlóként jelentkeztek még­hozzá egészen más okból, mint a fentebb említettek: a jugoszláv falvakban még hódolnak a népviseletnek, de a készítéséről már le­szoktak, a modern textil­ipar figyelmén viszont kí­vül esik ez az igény. Ezek után a falumúzeum csak arra támaszkodhatott, ami megmaradt... Az elgondolás és a kivi­telezés egyaránt Vélin Ma­rin, a hétközi diákotthon nevelőtanárának nevéhez tapad. — Pár nappal azután, hogy ideköltöztem Mohács­ról, megérlelődött bennem a gondolat. Az is, hogy a gyűjtéshez nagyon sürgősen hozzá kell látni... Először is az anyagi alapokat kel­lett előteremteni, mint­hogy az árakat eléggé fel­verte a magángyűjtők nyüzsgése. A bajai járási tanács ötvenezer forint tá­mogatást adott. Ezt fel is használtuk az utolsó fil­lérig. Azt hiszem, jól gaz­dálkodtunk vele, a gyűj­temény egy-egy darabja át­lagosan 240 forintba került. Nem egészen laikusként fogott hozzá, Mohácson — puszta műkedvelésből — részt vett a múzeumi gyűj­tőmunkában, s megszerezte a szükséges néprajzi isme­reteket is. Ám egymagában így sem boldogult volna. Pedagógus mivoltát is lat­ba kellett vetnie: a község­ben maradó tizenévesek közül tizenkettőben sike­rült felébreszteni a gyűjtő­szenvedélyt. Ök. lettek a „tanítványok”. (Lám, itt is mennyire kézenfekvő a bibliai párhuzam!) Mélyszántó eke fordított a felszínre honfoglalás­előtti temetkezési urnada­rabokat — összeszedték. Padlások szuvas gerendái alatt kutatták fel a vesző­dő kerámiákat, amiket még nem törtek össze az egeré- sző macskák. „Figyelőszol­gálatot” szerveztek; ha régi házat bontanak a falu­ban, kettő-három közülük mindig ott lábatlankodik, hátha előkerül valami... Magnószalagra vették a ré­gi rigmusokat, lakodalmi versezeteket. Ez szellemi közkincs, rögzíteni kellett csupán. A tárgyi relikviák­kal nehezebb a helyzet, a legértékesebb darabokhoz olyannyira ragaszkodnak, hogy semennyi pénzért nem adják oda. Ily módon nem kerülhetett a gyűjte­ménybe égy csodaszép „tye- lim-terítő” — csak búcsú­kor és karácsonykor terí­tették le vele az asztalt hajdanán —, tulajdonosa egyszerűen kijelentette: „Nem eladó!” Az összegyűjtött anyagot három helyen zsúfolták ősszel Ezeket sorra járjuk. Polcok a diákotthon fo- . lyosóján, rajta égetett agyagedények. Dombormű­ves korsó, 1871-ből. De vannak régebbiek is. Hatal­mas lakodalmi főzőedények. A nevelőtanár megjegy­zi: különböző használati tárgyakkal a diákotthon padlása is télé van. A művelődési otthon ki­állító termében található a máris nagyon gazdag sokác népviseleti gyűjtemény. Egész sorozat hímzett női ingekből, vászonból, csip- keujjakkal, fekete és piros motívumokkal. A század- forduló idejéből már pom­pázatos flitteres ruhane­műk akadnak. Hajdan a la­kodalmi asztalokat kulti­kus jelentésű termőág dí­szítette, ezekből is sikerült néhányat begyűjteni. A ka- zsu nevű hímzett ködmön remek szűcsmunkáról ta­núskodik. Aztán a külön­böző térítők. Ezekhez ra­gaszkodnak leginkább tu­lajdonosaik, újabban a mo­dern berendezésű lakások­ban a hercegszántói fiata­lok is felhasználják, jó íz­lésre valló díszítésként. Itt van a községi csordás tel­jes felszerelése, a bocskor- tól a faragásos tülökig. A gyűjtemény legrégibb da­rabja a mintegy 200 éves szíjgyártó szék, a hozzávaló összes szerszámokkal együtt. Külön kis helyiség­ben halmozták fel a kender­feldolgozó eszközöket. Pénz- és pipagyűjtemény, régi szerb nyelvű kalendá­riumok, dokumentumok, fényképek a földosztás ide­jéből ... S még sok-sok, a régi paraszti világot idéző tárgyi emlék. A központi iskolában ka­pott helyet a magyar nép­viseleti gyűjtemény, amely a sokáéhoz képest még eléggé szegényes, s a gyűj­tők szerint is kiegészítésre szorul. Ez utóbbi kijelentés kü­lönben az egész kollekció­ra áll: a gyűjtés a jövőben is folytatódik. Egyrészt a múlt régiségeinek további feltárásával, másrészt a krónikaszerkesztéssel. Bi­zonyos szerény anyagi ke­retek viszont ehhez is szük­ségesek. A művelődési ház anyagilag nem áll rosszul, évi 3—4 ezer forint már nagyott lendítene a falu­múzeum gazdagításának ügyén. Hamarosan létre­jön a fotószakkör is, amely­nek konkrét feladata lesz a fényképes dokumentu­mok gyűjtése és produká­lása. Ám a gyűjtemény jelen­legi elhelyezése semmiképp sem tekinthető végleges­nek. — A legnagyobb gond'a helyiség, a kiállító terem hiánya — panaszkodik Bajai János iskolaigazgató. — A művelődési otthon mostani helyisége ilyen célra semmilyen szempont­ból nem alkalmas. Főleg azért nem, mert kicsi. Al­kalmas kiállítási terem az ÁFÉSZ űzletházában, vagy a régi pártházban is talál­ható volna, de az illetéke­sek részéről elzárkózás ta­pasztalható. A gyűjtemény csak akkor nyeri el a múzeumi ran­got, ha méltó környezetben bárki megtekintheti. Ez a községnek is érdeke, hiszen általa nemcsak a jelen és a jövő. de a múlt irányá­ban is feltáruló gazdagságot mondhat magáénak. A vá­rosiasodó, egyre mutatő- sabbá váló faluközpont is ezzel nyer igazi távlatot. Hatvani Dániel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents