Petőfi Népe, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-12 / 291. szám

Kézikötőgépek Svájcból Sikerrel tárgyalt az ELEKTROMETÁL Munkában a kézikötogép Különböző mintákat, ruházati cikkeket készít a Presta Tavaly még Bács-Szol- nok megyei Vas- és Mű­szaki Nagykereskedelmi Vállalat néven dolgoztak. Az idén kora ősszel már megváltozott — ELEKTRO- METÁL — elnevezéssel hívták össze gyártási, for­galmazási tanácskozásra a szállító partnereiket, hogy ezzel a kezdeményezéssel is segítsenek pótolni a hi­ánycikkeket. Az ELEKT­ROMETÁL nemrég lezaj­lott börzéjét tárgyalások követték, amelyeknek ha­tásaként várható, hogy megcsappan a hiányzó cikkek listája. Így szere­pelnek tehát a jövőben az üzleti élet porondján és a névváltozás óta eltelt hó­napokban így váltak újra ismertté a termelők illetve a további forgalmazást le­bonyolító kiskereskedelmi Üzletfeleik előtt. Nem a formaság, hanem tevé­kenységük továbbfejlődése követelte meg a külső vál­tozást is. B-kalegóriában Túlléptek a korábbi ér­tékesítési szintjükön, s ma már nem kevesebb, mint 13 ezer áruféleséget for­galmaznak. A változást egy elismerés is jelzi, ami­vel mintegy felsőbb osz­tályba léptek. Az történt, hogy az országosan érvé­nyes minősítés az előző C-kategóriából egy maga­sabba, B-be sorolta az ELEKTROMETÁL-t, ami a forgalom növekedését tük­rözi. Csupán Bács-Kiskun megyében több száz kiske­reskedelmi üzlettel állnak szoros kapcsolatban. Egy valami viszont lé­nyegét tekintve nem vál­tozott munkájukban; to­vábbra is az igények ki­elégítését tartják szem előtt. Szerepüknek megfe­lelően a vas- ég műszaki áruk beszerzésével, raktá­rozásával és a kiskereske­delem ellátásával törőd­nek. Ebben a helyzetben na­gyon sok függ tőlük, hogy érzékenyen jelezzék a fo­gyasztói piac igényeinek változását a termelőknek, illetve mindent megtegye­nek a kereslet kiszolgálá­sáért. Az ELEKTROME­TÄL rendszeresen részt vesz hazai és külföldi ipari kiállításokon, vásárokon. Tájékozódnak a kínálat, kereslet változásairól, s a hazai termelőket import­ból beszerzett cikkekkel is ösztönzik a korszerűbb, szélesebb választék meg­teremtésére. Jugoszláviából például — a szabadkai ipari vásáron történt meg­jelenést kamatoztatva — a központi fűtésszerelés al­katrészeit hozzák be. Az áteresztő szelepek, ívek, könyökök ugyanis gyakran hiányoztak a hazai üzle­tek polcairól. Világszerte ismerik Az ELEKTROMETÁL felismerte azt is, hogy hi­ány mutatkozik belföldön | a kézikötőgépekből. Eh­hez a berendezéshez csak külföldről, vagy magánkis­iparosoktól tudtak hozzá­jutni a családok. Ugyan­akkor sok lány és asszony szeretne olyan pulóvereket és egyéb kötött árukat vi­selni, illetve készíteni, ame­lyek a konfekciótermékek­nél változatosabbak, egyé- niebbek. A nagykereske­delmi vállalat oly módon segíti a szándék megvaló­sítását, hogy Svájcból megvásárolta a Presta ké­zikötőgép két típusát. A gépek a Presta kézi­kötőgépek világszerte is­mert családjának legfiata­labb, továbbfejlesztett tag­jai. A másutt tapasztalt gyakorlat alapján — min­den valószínűség szerint — nálunk is jó szolgálatot tesznek a háziasszonyok­nak. Egy sima kötésű pu­lóver például alig több mint két óra alatt elké­szíthető velük. A felsőru­házati cikkektől — puló­ver, kabát, sál, kesztyű — a harisnyanadrágig sok minden előállítására meg­felelnek a szóbanforgó be­rendezések. A divatlapok­ban vagy másutt megtet­szett ötletek, különféle minták megvalósítására szolgálnak, s így mind többen köthetik anyagba egyéni, csak rájuk jellem­ző képzeletüket. Jön a bemutató Az ELEKTROMETÁL ál­tal forgalmazandó kézikö­tőgépek kezelése egyszerű. A működtetés elsajátításá­ra tanfolyamokat szervez a kecskeméti székhelyű nagykereskedelmi vállalat. Az ELEKTROMETÁL el­sőnek Kecskeméten rendez szaktanácsadással egybekö­tött bemutatót a tiszti klubban december 15-től 18-ig. Az érdeklődők meg­győződhetnek a gép tudá­sáról, teljesítő képességé­ről. A tájékoztatók napon­ta 10-től 18 óráig tartanak. Ezek a kézikötőgépek szinte a „második varró­gép” szerepét tölthetik be a családok életében amel­lett, hogy sajátos örömet is ad a velük végzett mun­ka. A következő esztendő első negyedévében már kaphatók lesznek a hazai üzletekben. (x) A XL sz. Autójavító Vállalat kiskunfélegyházi telepén megnyitja új szervizállomását 1970. december ló-án Vállalunk személy- és kistehcrgépkoesik garanciális, futó- és középjavitási munkákat 7013 Apróhirdeté sek ■ Adáe-vétéí SÜRGŐSEN eladó 2 db 4 hó­napos boxer kutyakölykök. Baja, Dózsa Gy. u. 94. &80 L300-AS fehér Polski Fiat 0 ki­lométeres sürgősen eladó. Ér­deklődni Takács Ferenc, Alsó­mégy 30. 296 .VENNÉK új Trabant Limou- sine-t. Jánoshalma, Széchenyi j utca 8. 923 250 KÖBCENTIS Jawa motor- kerékpár 25 ezer kilométerrel eladó. Soltvadkert, Deák Fe- renc utca 3. Slezák. 927 ELVESZETT 10 malac Pirtón, Fejes György tanyájáról, ké­rem a becsületes megtalálót, vagy nyomravezetőt, jutalom ellenében értesítsen. 929 ELADÖ MTZ traktor, egy nagy teherbírású kétkerekű utánfu­tóval. Kiskunhalas, Székely ut­ca 19. Vízkeleti, telefon: 179, 3 óra után. 931 KISABLAKOS Volkswagen sze­mélygépkocsi eladó, igen jó állapotban. Kiskunhalas, Kmeth Sándor utca 13 932 Áramfejlesztő agregátor Diesel-motorral 330/220 V 2 kW, üzemképes állapotban eladó. Tanyacsoportok motorikus és világítási áram ellátására is al­kalmas. Gátér, Petőfi u. 158. ___ 2918 W ARTBURG Limousine 0 km-es, eladó. Kiskunfélegyhá­za, Szilágyi utca 7. 2937 LAKITELEK-TÖSERDEI 82 négyszögöles, szép fekvésű tel­kemet eladom. Érdeklődni es- 1 ténként Kiskunfélegyháza, Bá- J thori utca 6. 2942 : 1000 MB-S személygépkocsit | veszek 50 000.— Ft plusz meg- j egyezés. Leveleket: „Üj ki- ! adásúak előnyben 219 087” jel- ! igére a Kecskeméti Magyar ; Hirdetőbe kérek. 3647 | 6500 KTM-T futott Wartburg Li­mousine eladó. Kecskemét, i Budai betonúton utolsó neon- | lámpa mellett, Szabó József- • nél. _______________________ 3661 4 45-ÖS Skoda jó állapotban ' 23 000,— Ft-ért sürgősen eladó. I Érdeklődni: Izsák, központ, Nagyné, trafiknál. _______ 3669 180—190 KG-OS hízott sertés eladó. Hetényegyháza, Petőfi utca 24. ________ 3688 E LADÖ ház minden elfogad­ható áron. Kecskemét, Bánk bán_utca 6. 3697 RS—09-es traktor felújított mo- , torral, eredeti szivattyúval és lovas permetező eladó. Hach- hold Péter, Bocsa n. kér. 51. __■_________ 3706 E LADÓ Kecskemét, Talfái köz 10. szám alatt 3 és félszobás villa, 220 négyszögöl telekkel. Megtekinthető: mindennap 12 óráig.____________________ 3800 CN-ES Skoda H000-es eladó. Érdeklődni vasárnap hattól- kettőig. Kecskemét, Szolnoki­hegy 10. ép. L em. 6. 8009 JÓ karban levő, ZUK 0,9 ton­nás tehergépkocsi és nehéz igásló eladó, ár megegyezés szerint Bármelyik munkana­pon megtekinthető a kerek­egyházi ÁFÉSZ-nél, Kerekegy­háza, Ságvári u. 12. sz. alatt. 8010 ORION Tisza televízió, kitűnő állapotban eladó. Megtekint­hető naponta délután 5-től 7-ig, vasárnap délelőtt Kecskemét, Rákóczi út 28. m. em. 5. 8035 ELADÓ Wartburg CN-es kis- kerekű 45 000 forintért. Vas­vári Károly, Kecskemét, Hl. kerület, Bakony u. 3. szám, a Nyíri útról nyílik. 9027 ELADÓ modern, csehszlovák, mély gyermekkocsi. Kecske­mét, Czigány János u. 30 . 8883 I ÜZEMKÉPES UTOS erőgép el­adó. Érdeklődni, lehet a solt- ! vadkerti Kossuth Mg. Szak- j szövetkezetben. ________ 8891 ! RÖPlTÖTÄRCSÄS műtrágya- j szóró eladó. Utánfutónak is ! megfelel. Kossuth Mg. Szak- szövetkezet, Soltvadkert.___8892 R EKAMIE, fotel. zék, fotel­ágy. garnitúra ágybetét, sez- lon fizetési kedvezménnyel kapható Javítást 'állaL Kecs­kemét. Rákóczi út 2. 2901 VARRÓGÉPEK eladása garan­ciával, vétele — cseréje — ja­vítása, szabóvarrógépek nagy választékban. Miletics Boldi­zsár, műszaka kereskedő, Kecs­kemét, Bem utca 9. ___• 3656 E LADÖ ezres baromfikeltető. , Rózner István. Géderlak, Kos- i suth utca 47. ________________295 I 4L2-ES Moszkvics nullkilomé- | teres, fehér eladó. Baja, Szé- ! chenyi u. 2. EL em. 887 FIATAL, kettőszáz kiló körüli hízott sertések eladók. Sükösd, | Fontányi. Paprikamalommal ! szemben. 882 CSALÁDI ház azonnal beköl- j tözhetően eladó. Baj ászéntist- ván, Achim András u. 36. 884 1 ZASZTAVA 750-es, jó állapot­ban eladó. Baja, Miklós u. 8. !________________________________885 ; HÄZ eladó Jánoshalmán, Tó- í part utca 16. szám alatt (Kis- | telek). Érdeklődni lehet a helyszínen, Evinger Józsefnél. ______________________________7027 | ELADÓ házhelyeknek is meg­felelő 800 négyszögöl jó termő szőlő, a Békéscsabai úton 500 m-re. Autóbuszjárat, villany van, építésre alkalmas. Érdek- í lődni: Kecskemét, Bethlen j körút 12/b naponta délután 15-től és_ vasárnap.________3602 B ÓCSA, ÜL kér. 45., felfüré­szelt száraz tűzifa és 3 hold szőlő, gyümölcsfákkal, kúttal, öregség miatt, áron alul el­adó. Érdeklődni a helyszínen. ______________________________ 884 C R rendszámú Trabant kifo­gástalan állapotban eladó. Kis­kunhalas. Szász Károly utca 29. _____________________________891 E LADÓ Kiskunhalason Tégla­gyár mellett 12. számú lakó­ház, 300 négyszögöl szőlő, gyü­mölcsössel. Érdeklődni 3 óra után helyszínen, Berényi And­rásnak_______________________ 893 J Ó karban tartott Skoda 1000 MB gépkocsi eladó. Dr. Ber- zátzky László, Kiskunhalas, Szövetség tér 1. 898 ELADÓ bécsi márkás zongo­ra. Igényesnek fizetési ked­vezménnyel megfelel. Kecske- mét, Fürdő u. 42. 8013 180—250 KG-IG fehér hús jelle­gű hízott sertések eladók. Kecskemét. Külsőmáriaváros 31. Kupa utca végénél, Varga János. 9017 KÉTSZOBA összkomfortos ház­rész, garázzsal eladó. Kecske­mét, Kazinczy u. 13. 8020 IGÉNYESNEK 8 mm-es film­felvevő eladó. Kecskemét, Ka- zinczy u. 13.________________8021 E LADÓ 2 szoba, konyhás, víz­vezetékes házrész, mellékhe­lyiségekkel, vétel esetén elfog­lalható. Kecskemét, H. Cserép u. 29/a._____________________ 8023 T RABANT Combi CS rendszá­mú eladó. Érdeklődni: Kecs- kemét, Petőfi u. 7.________ 8028 H ÍZOTT sertés 120—230 kg-ig eladó. Kecskemét, Cédulaház U. 41.________________________8032 F EKETE Volga személygépko­csi kitűnő állapotban eladó. Gyula, Béke Sugárút 2. Tele­fon 507:_____________________7049 Ó RIÁS gyümölcsű szentendrei egres és nagygyümölcsű hol­landi piros, fekete ribizketö- vek kaphatók darabonként 8,— Ft-ért, Toronyi Kertésznél, Bé­késcsaba, Botyánszki- Pálné u. 27. __________________________ 7056 E LADÓ kis kertes ház. Kecs­kemét, Csalogány u. 4. alatt, a Vaesi közből nyílik. Érdek­lődül 4 órától szombat, vasár­nap agész Öt&S tÍLADö fcáarSS2, cftfben eá« fbglalhatóan, ugyáfttítt hál 6- és konyhabútor eladó. Kecs­kemét, Boldog u. 15. sz. 8037 OLAJKALYHA eladó. Érdek­lődni: Kecskemét, Széchenyi kd't 12. Telefon; 12-5%. W38 NOVEMBER fc-én Kiskunhala­son elveszett egy drótszőrű, I hónapos kölyökkutya, fekete fehér foltos, rövidfarkú hím. Becsületes megtaláló vagy nyomravezető jutalom ellené­ben, jelentse Batthyányi utca 4. szám alatt. 918 LAKATOS szakmában is jár­tas mérnök elhelyezkedne Kecskemét környéki tsz-ben. Leveleket „Gépész” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 8002 FIATAL mérnök általános is­kolai, gimnáziumi matematika­fizika korrepetálást olcsón vál­lal. Leveleket „Fizika” jeligé­re a kiadóhivatalba kérek. 8003 OROSZ tanárnő orosz—angol korrepetálást vállal olcsón. Le­veleket „Óraadó” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 8004 DIÁKLÁNY szobatársat keres fürdőszobás albérletbe. Kecs­kemét, Zója u. 4. 8874 KÖZPONTBAN levő, két szoba étkezőfülkés, távfűtéses, gázos, hideg-melegvizes szövetkezeti lakásom elcserélem kétszobás főbérletire megegyezéssel. Le­veleket: „Teljes összkomfort 219 081” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 3646 ELCSERÉLNÉM kecskeméti 1 szobás, komfortos lakásomat, kiskunhalasi hasonlóért. Aján­latokat Kiskunhalas, Felső­öregszőlők 237, Tusori Balázs címre kérek. 917 BEKÖLTÖZHETŐ, két lakás kialakítására alkalmas házat bérbevennénk, vagy megvásá­rolnánk Kiskunhalason. Aján­latokat „iDarvállalat” jeligére kérünk a Kiskunhalasi Hirde­tőbe. 896 ' Házasság * 1 47 ÉVES, önálló kisiparos, mű­szerész, megismerkedne kor­ban hozzáillő, szorgalmas jó kedélyű falusi nővel. „Boldog otthon” jeligére a Kiskunha­lasi Hirdetőbe, 925 Lászlófalvi Alkotmány Mg. Termelőszövetke­zet tipizálás miatt elcserélné kifogásta­lan állapotban ieyö ZIL—130 típusú pótkocsis és IFA—50. szóló tehergépkocsi­jait MTZ—50-es vagy Z—50-es típusokra megegyezés szerint. 7030 GYERMEKS ZERETÖ házaspár kisgyermek nappali gondozá­sát vállalja január 1-től (két­évestől) Műkertvárosban. Le­veleket „KISZ-lakás” jeligére a kiadóhivatalba kérem. __ 8008 E LCSERÉLEM salgótarjáni ket­tőszoba összkomfortos lakásom i kecskeméti hasonlóra, állás is ' van. Ajánlatokat „Hegyvidék” jeligére a kiadóhivatalba ké- rem.__________________________8013 KERESEK egyszobás összkom­fortos vagy garzon lakást, költségmegtéritéssel. Telefon: Kecskemét, 12-413.__________8026 D UNAÚJVÁROSÉ távfűtéses földszintes lakásomat elcserél­ném kiskunmajsal vagy kis­kunhalasi családi házra. — OTP-s nem akadály. Érdek­lődni: Kiskunmajsa, Petőfi u. 12.___________________________ 7054 GARÁZS kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, Kertváros, I. utca 16, földszint 3.________ 3649 KECSKEMÉTEN szőlőt, gyü­mölcsöst 800 négyszögölig, lak­ható kis épülettel. Leveleket: „Autóbuszhoz 500 m-re 219 132” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 3695 Hirdessen a Petőfi Népében! Közlemény! Közöljük a T. pébégáz-fogyasztóinkkal, hogy a téli időszakban a készülékek javítása a rossz útviszonyok mellett nehézségekbe ütközik. Saját érdekükben kérjük a fogyasztókat, hogy amennyiben a készülékük meghibásodott, a pa­lackot zárják le ás addig ne használják a készü­léket, míg a szerelő a helyszínre nem érkezik és a hibát el nem hárította. DfiGÁZ

Next

/
Thumbnails
Contents