Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-05 / 260. szám

Á megyei bajnokságból az NB I B-ig és vissza Körkérdés kézilabdaügyben Nemrég fejeződött be a kézilabda-bajnokság A Kecskeméti MFSC hazai pályán játszotta utolsó mér­kőzését, s nem tudott győz­ni. Ezzel elszalasztottá az NB II-ben maradás utolsó lehetőségét is. Czagány Ká­roly edző elkeseredése ért­hető. Szavai is ezt tükrözik, de sok mindenben megfon­tolandó a mondanivalója. — Még 1965 őszén ke­rültem a Műszaki Főiskolá­ra testnevelő tanárnak. Volt akkor egy' megyei bajnok­ságban szereplő kézilabda­csapatunk, amelynek a lé­téhez Saemenkár György barátom odaadó, lelkes munkája is nagyban hoz­zájárult. Megkértek a fiúk, hogy legyek edzőjük. Szí­vesen vállaltam, s mivel tehetséges gárda jött össze. 1966-ban megnyertük a megyei bajnokságot s az osztályozón is túljutottunk, 1967 tavaszán már az NB II-ben kezdtük a játékot. Sikeres rajt volt sőt az MNK-ban is a legjobb nyolc közé kerültünk. Az NB I-es Pécsi Bányásztól kaptunk ki a végén 3 gól­lal. Az NB I B-ben az első 3 mérkőzést megnyertük, aztán mintha elvágták vol­na. Letört a csapat. Köz­ben munkahelyet változtat­tam, de továbbra is edzője maradtam az MFSC-nek. Kiesésre álltunk, s ék­kor felmerült a BRG-vel való egyesülés lehetősége. Az iskola nem egyezett be­le. 1969-ben egy végleg le­robbant csapattal kezdtük meg az NB Il-es szereplést Sikerült megúszni kiesés nélkül. Azt szerettük volna, hogy az idén ne legyenek ilyen gondjaink. Játékoso­kat akartam nevelni. Mégis kiestünk. Korábban segí­tették a tanárok a játé­kosokat, de a gyerekek visz- szaéltek vele. Azt hitték, hogy elég, ha kézilabdá­zásból vizsgáznak... A ta­nárok megelégelték a ló­gást, a „profi” életmódot. Erre a játékosok is bedob­ták a törülközőt. Noha ed­zésre rendszertelenül jár­tak, akkor nem tudtam őket mellőzni, mert az utánpótlás még éretlen volt a Nemzeti Bajnokság­ban való szereplésre. Hát így jutottunk idáig. Következő beszélge­tésünk színhelye a kecske­méti műszaki főiskola, ahol a sportkör illetékesei adtak választ a kérdésre; miért esett ki az NB II-ből is az MFSC? Kalmár Sándor sportköri elnök csak azt mondta: — Hirtelen felfutás volt, ko­moly bázis nélkül. Nem for­dítottunk idejében gondot az utánpótlás nevelésére. Sárái László sportköri el­nökhelyettes: — Meglazult a csapatfegyelem. Két já­tékostól — Horváthtól és Seffertől — meg kellett vál­ni. Az edzővel nem értet­ték meg egymást. Megbom­lott az egység. Pedig nagy A PETŐFI NEPE TOTÓ TANÁCSADÓJA Ismét több nyílt mérkőzés a szelvényen A totó november 8-i, 45. heti t sen a pécsiek otthonában szelvényén több érdekes NB j előnyt szokott jelenteni* I-es, NB I B-s, NB H-es, va- , lamint olasz A. osztályú mér- I Tippünk: x, 1. 7. DOROGI BÁNYÁSZ—PE­kőzések szerepelnek. A Bp. CSI ÉRCBÁNYÁSZ. NB II. Honvéd Szegeden, a sereghaj- j Nyugati csoport. Rangadót ját­tó SZEOL otthonában vendég szerepel, ígérkezik szik a Dorog, amely a jelek nagyon érdekesnek | szerint megkísérli az NB I B-be Rába ETO—Kom- való feljutást. Ehhez azonban lói Bányász mérkőzés is. Az erre a két pontra is szüksége NB I B-s mérkőzések közül a i van* Székesfehérvári MÁV—Kecske­méti Dózsa, és a Pécsi Bá­nyász-Oroszlányi Bányász ta­Tippünk: 1* 8. BEAC—KOSSUTH KFSE. NB n. Északi csoport. Két na­lálkozó ígérkezik a iegizgal- 1 gyón gyenge csapat találkozó- masabbnak. Rangadóra kerül j ján döntetlen körüli eredmény sor az olasz A. osztályban. : kialakulását várjuk* Milánóban kerül sor a Milan —Intemazionato összecsapásra. Tipp jeink: Tippünk: x, 1, 9. SZARVASI SPARTACUS— LEHEL SC (JÁSZBERÉNY). ___ , NB IL Keleti csoport. A hazai 3 L SZEGEDI EOL—BP. HON- | pályán a Spartacus képes ar- VÉD. NB I. A két együttes ra^ hogy a két bajnoki pontot között igen nagy a tudásbeli különbség. A Honvéd legutóbb Dunaújvárosban győzött. Sze­megszerezze. Tippünk: 1. 10. SZOLNOKI MÁV—PENZ­peüen is győzelmi reményei j UG»YÖR. NB EL Keleti csoport. A MÁV gyengén, a Pénzügyőr kitünően szerepei as idei baj­vannak. Tippünk: 3. . 2. RÁBA ETO— KOMLÖI BA- j nokságban. NYASZ. NB L A győri csapat nagy erővel küzd a veszélyes | Tippünk: x, 1. 11. NAPOLI—JUVENTUS. — zónából való kilábalásért. Ez Olasz A. osztály* A válogatott a jelek szerint sikerül, de eh­hez le kell győznie a komlóia­kat. Tippünk: L 3. SZOMBATHELYI HALA­DÁS—VIDEOTON. NB L A Haladás az elmúlt vasárnap az MTK otthonából vitte el az egyik pontot. De a Videoton mérkőzés miatt szünetelt az olasz A. osztályban a küzde­lem. A Juventus képes arra, hogy a bajnoki folytatásban Nápolyban megszerezze az egyik pontot. Tippünk: x, L 12. TORINO—FIORENTIN A. Olasz A. osztály. A Fiorentina is szép fegyvertényt hajtott hagyományosan jól szerePel végre: a Vasassal szemben i rormóhAn. Eérdés, hogy ez a Oto'-ás döntetlent ért el. hagyomány folytatódik-e va­Tippünk: 1. A Torino valamivel esély 0scö Do 1. PÉCSI DÖZSA—DüNAÜJ- Tippünk: 1, x. VÁROSI KOHÁSZ. NB I. A 13. MILAN—INTERNAZIO­forduló legsimábbnak ígérkező NALE. olasz A. osztály. A két mérkőzése. Biztos pécsi győ- régi vetélytárs találkozója bár- beimet várunk ezen a talál- hol játsszák is, mindig nyűt közön. Tippünk: 1. szokott lenni. Helyesen teszi a 5. SZÉKESFEHÉRVÁRI MÁV totózó, ha háromesélyesnek —KECSKEMÉTI DÓZSA. NB I. minősíti ezt a találkozót, B. A MÁV feljövőben van, 1 Tippünk: x, t, t, különösen otthon szerepel az +1 mérkőzés: t többi időben jói. A Dózsa vi- 1 14. CATANIA—VARESE. —-ont mély hullámvölgyben Olasz A. osztály. A Varese ” mcr-tairpt A7*" no— in, jobb csapat, mi képesnek tart- 1 '—’*0 ami* vártunk tői“ Tippünk: 1. juk arra, hogy legalább az 6. PÉCSI BÁNYÁSZ—OROSZ- egyik pontot CataniábOl is el- LANYI BÁNYÁSZ. NB L B. hozza. A Bányász-rangadón nagy küz- , Tippünk: x, 1. volt az érdeklődés a játék iránt. Most a kézilabdacsa­pat nem téma... Kuti István szakosztály- vezető, aki „akkor” még játékos volt: — Addig nem volt baj, amíg a csapat azt csinálta, amit az edző mon­dott. Nagyra becsülöm Cza­gány Károly törekvéseit. Jót akart A korszerű ké­zilabdát szorgalmazta. A problémák akkor kezdőd­tek, amikor egyes „menők” legyintgetni kezdtek a sza­vára. Seffer még azt is megtette, hogy nem jött le a pályáról, amikor az edző cserélni akart. Ez rossz hatással volt a töb­biekre is. Tóth Tihamér csapatka­pitány: — Az NB I B-be való felkerülésben nagy ré­sze volt annak, hogy két évvel ezelőtt jó képességű gárda jött össze. Sok olyan kézilabdázó érkezett hoz­zánk, aki már korábban NB-s csapatokban játszott Itt Czagány Károly sze­mélyében jó patrónusra ta­láltak, aki nagy lelkese­dései látott a csapatépítés­hez. Ez sikerült is. Az ered­mények igazolják. De a legnagyobb probléma az volt, hogy a 8—10 jó képes­ségű játékos és az utánpót­lás tagjainak tudása között egy óriási űr tátongott. Nem tudtuk pótolni a tá­vozókat. De az itt maradt és edzésre rendszertelenül, vagy egyáltalán nem járó­kat sem tudta kihagyni, mert rájuk volt szorulva. Kecskemét város Test- nevelési és Sport Tanácsa 1966-ban hozok egy olyan határozatot, amely szerint a Kecskeméti MFSC-ben látja biztosítottnak a vá­ros kézilabdasportjának mi­nőségi fejlesztését. Vajon mennyiben van ezzel össz­hangban az MFSC kézilab­dacsapatának teljesítmé­nye? I Király József a városi TS ! elnöke mondja: — A kecs­keméti, városi TS 1968. jú­lius 7-én tárgyalta az MFSC sportegyesület mun­káját, és megállapította, hogy az egyesületben bajok vannak. Már ekkor kilógott a lábuk az NB I B-bpl. Feltettük nekik a kérdést, hogy vállalják-e a város minőségi kézilabdasportjá­nak továbbvitelét. Vállal­ták. A VTS elnökségi ülé­sén felhívtuk a sportegye­sület vezetőinek figyelmét az utánpótlás nevelésére is. Aztán megtörtént a „csoda”; ősszel kiesett a csapat az NB I B-ből. 1969 elején végre megindult az után­pótlás-nevelés. de már ké­sőn. 1969 nyarán ismét leültünk az iskola és a sportkör vezetőivel, hogy megbeszéljük a kézilabda- sporttal kapcsolatos kér­déseket. Megnyugodtunk, mert azt ígérték, hogy megkísérlik a visszakerü­lést az NB I B-be. 1970. elejéin ismét kimentünk Borszéki elvtárssal, hogy le­rendezzük a kézilabda­ügyet. Megegyeztünk, hoffv nem mondanak le a minő­séé! ké7\labdasport tovább­viteléről. de meeí^értov hogV Ül alttunkra V) „Iitptí V Ünnepi tanácsülések A BAJAI Járási Tanács tagjai tegnap emlékezitek meg, a Fegyveres Erők Klubjában rendezett ünne­pi tanácsülésen, a taná­csok 20 éves fennállásáról. Dr. Gajdócsi István vb- elnök ünnepi beszédét kö­vetően kitüntetések, jubi­leumi oklevelek átadására került sor, majd a bajai járás életet, eredményeit bemutató filmeket vetítet­tek. Egyidejűleg a járási tanács székhazában meg­nyitották a díszítőművész szakkörök kiállítását. MA DÉLELŐTT Soltvad- kerten tartanak ünnepi nagyközségi tanácsülést. Részt vesz az ülésen dr. Dallos Ferenc nyugalma­zott miniszterhelyettes, Soltvadkert volt megyei ta­nácstagja. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ne­vében Csenki Ferenc titkár köszönti az ünnepség részt­vevőit. Ez alkalommal nyújtják át azoknak a ta­nácstagoknak, akik tiszt­ségüket két évtizede töltik be, az Elnöki Tanács elis­merő oklevelét. TISZAKÉCSKÉN, a mű­velődési ház nagytermében pénteken rendeznek ünne­pi nagyközségi tanácsülést. A jubileumi ülést Tóth Sándor, az MSZMP községi bizottságának titkára, a nagyközségi tanács vb tag­ja nyitja meg, majd Miskó István vb-elnök mond ün­nepi beszédet. Az elismerő oklevelek átadását kultúr­műsor követi majd. Kitüntetések az árvízvédelemben való helytállásért A nyári katasztrófa ke- mi Emlékérmet: Miskó Ist- serű emlékeit, az árvíz eile-! ván, a Tiszakécskei Koz­ni megfeszített védekezés ségi Tanács V. B. elnöke, napjait, a munka sikerét Sántha Károlyné vb-titkár, idézték a tiszakécskei párt­székház vendégei a tegnap délután megtartott baráti hangulatú ünnepségen. Bács-Kiskun megyében Tiszaújfalutól Tószegig, mintegy 40 kilométeres sza­kaszon 110 napig közel 500 üzemi munkás, termelőszö­vetkezeti tag, diák, katona, munkásőr éjt nappallá téve dolgozott a gátakon. Több mint 35 ezer köbméter föl­det, 60 tonna terméskövet, 3000 négyzetméternyi mű­anyagfóliát és 46 ezer ho­mokzsákot használtak fel a védekezési munkában. A tiszakécskei, lakiteleki, ti szaújfalui lakosok május kö­zepétől júliusig tartó véde­kezése sikerrel járt: meg­fékezték a nekivadult fo­lyót. Az eseményen Bene And­rás, a Kecskeméti Járási Tanács Végrehajtó Bizott­ságának elnöke üdvözölte a megjelenteket, közöttük Hegedűs Lajost, a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazga tóság vezetőjét és Horváth Ignácot, a kecskeméti já­rási pártbizottság első tit­kárát. Az árvíz elleni védeke­zésben kifejtett jó munká­jukért ezúttal tizenheten kapták meg az Árvízvédel­Újdonságok a mozikban Novemberi, decemberi bemutatók Cicimet és pontosztozkodást vá- A további mérkőzésekre műk, A hátai pálya kftltafe 1 urpiaíci; i, Is a, í Vénű' »s felvetődik p kérdés,- hogy ki a hiM*-" Mindannyian azok va<*vnnk. Banczik István November 12-én kerül a mozik műsorára az „Érik a fény” című mai témájú magyar filmalkotás. Szemes Mihály rendezésében. A film forgatókönyvét Ka­rn ondy László írta, a fény­képezés Somló Tamás mun­kája. A főszerepben romá­niai magyar művészt, Csiky Andrást ismerheti meg a hazai közönség. Paul Newmann rende­zését a „Rachel, Rachel” című színes amerikai film­drámát Joanne Woodward- dal a főszerepben ugyan­csak november 12-től ját­szók. Ilf és Petrov Tizen­két székének feldolgozását 12x1” címmel francia pro­dukcióban láthatjuk a no­vemberi moziműsorban, az időközben gyilkosság áldo­zatául esett Sharon Tate- tel a főszerepben. Jean- Paul Belmondo az „Égy férfi, aki tetszik nekem” című színes, francia alko­tásban mutatkozik be leg­közelebb, Marina Vlady pe­dig a Csehov életéből ösz- szeállított epizódok filmfő­szerepét játssza „A sirály születése” című szovjet filmalkotásban. „Szeptem­ber és május között” a címe annak a dokumen- tumfilmnék, amely a má­sodik világháborúban har­colt lengyel antifasiszták hősiességét idézi fel. December első premierje Mészáros Márta filmje lesz. Címe: „Szév lányok, ne sírjatok”. A főbb szere­pekben számos beat-együt- tes mellett Jarka Shallero- va, Zala Márk és Balázso- vits Lajos mutatkozik be. A. karácsonyi filmbemuta­tók sorában úiabb maw-- ■p^r*<;Voí t nuró elintivitA~ +&len-n,náTonr9 f*'mö filmszatíráiét Koncz Gá­borral a főszerepben. Az. ünnepi filmprogramban sze­csodalámpa” című, egész estét betöltő színes francia rajzfilm, valamint „A Kreml toronyórája” című művészi szovjet alkotás. Az év két utolsó pre­mierje Szilveszter napján lesz. „Mr. Zero három éle­te” címmel színes angol filmszatíra, „Az inkák kin­cse” címmel pedig May Károly regénye nyomán készült bolgár—NSZK ka­landfilm kerül a mozik vásznára. Tóth Sándor, a községi pártbizottság titkára, Faze­kas János, az ÁFÉSZ elnö­ke, Németh Antal építési előadó, Bányai András mérnök, Hegyi Béla, a köz­ségi tanács csoportvezetője, Soós Vince, a Szabadság Tsz elnöke, Vincze Lajos, az Új Élet Tsz elnöke, Kurdits János gyáregység­vezető, Dömötör Péter, a gépjavító vállalat főmér­nöke, ifjú Vonák Pál, a Tiszagyöngye Tsz tagja, Pá­linkás László, a Tiszagyön­gye Tsz tagja, id. Hajdú József, a tiszaújfalui Al­kotmány Tsz rakodómun­kása, id. Bartók Ferenc, az Alkotmány Tsz tagja, Gu­lyás József, a lakiteleki Szikra Tsz főagronómusa, Lörincz Istvánná nyugdí­jas. Rajtuk kívül még har­mincán oklevelet kaptak. T. L. Ünnepi aktívaülés az SZMT-nél Tegnap délelőtt, a Szak- szervezetek Megyei Taná­csának székházában ünne­pi aktívaüLést rendeztek, a szakszervezeti munkavé­delmi tevékenység 20 éves jubileuma alkalmából. A meghívottak — valameny- nyien a megyében dolgozó társadalmi, munkavédelmi aktivisták és felügyelők —ij Ekker la jós, az SZMT mun­kavédelmi bizottsága veze­tőjének megnyitó szavai || után Némedi Sándor SZMT- titikár ünnepi megemléke­zését hallgatták meg. A megemlékezés után ke­rült sor a társadalmi mun­kavédelmi felügyelők és ak­tivisták jutalmazására. Har­minchármán — húsz éve dolgoznak aktivistaként —, oklevelet és összesen közel 20 ezer forint pénzjutalmat kaptak. Hat, rövidebb ide­je tevékenykedő aktivistá­nak pedig oklevelet nyúj­tottak át. Az ülést baráti beszélgetés zárta le. Pályázati felhívás A Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsa az 1970/71. évi szakszervezeti választások alkalmából me­gyei fotópályázatot hirdet valamennyi szakszervezeti alapszervezet részére, az alábbi feltételekkel: A pályázaton részt vehet az alapszervezetek tagjai­ból bárki egyénileg vagy csoportosan. A pályázat témája: A szakszervezeti és üzemi élet | eseményeinek minél színe­sebb, sokrétűbb ábrázolása. A témajavaslatok között szerepelnek: Képek a ter­melőmunka folyamatairól, a szocialista brigádok életé­ről, a szociális, kommuná­alább 24x30 cm. Egy sze­mély vagy kollektíva több képpel is pályázhat. A ké­pek hátoldalán fel kell tün­tetni a kép vagy képsoro­zat címét, szerzőjét, mun­kahelyét, beosztását, kol­lektíva esetében a fotókör címét. A képeket 1971. február 15-ig kell az SZMT kultu­rális osztálya címére, Kecs­kemét, Rákóczi u. 1. bekül­deni. A beküldött fotókat a zsűri értékelése után díjaz­zuk. A legjobb képeket az SZMT küldöttértekezlete alkalmával rendezett kiállí­tás keretében mutatjuk be. A legeredményesebben lis, kulturális ellátottság j szereplő egyéni pályázók helyzetéről (üzemen belül), epizódok vállalati üdülők­ben pihenő munkásokról, országjáró kirándulásokról, a könyvtárak, az ismeret­terjesztés, szellemi vetélke­dők, n yei. Továbbá névadók, iársadalmi esküvő. szak- •zervezeti sport--ndezvé­tyek. valamint munkás­portrék. A fotópályázatra beküld- _ hetők olyan fekete-fehér repel még az „Aladdin, s a 1 képek, amelyek mérete leg­között kétezer forintot, a kollektívák (fotószakkörök) között háromezer forintot fogunk pályadíjként szét­osztani. A megyei fotókiállítás klubélet stb. esemé- j keretében a díjazott képe- ’'’’n kívül — a z*ür­fünnő^v -- mV’s ­- anyagai in szarey',7hrf k. SZMT Kulturális Agitációs és Propaganda Osztálya Kecskemét, Rákóczi m, 1.

Next

/
Thumbnails
Contents