Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
A vasárnap kiemelkedő eseményei Kecskeméten: November utolsó vasárnapjánál tartunk, de még mindig van néhány nagy érdeklődésre számot tartó sportesemény a megyeszékhelyen. Délelőtt a kosárlabdázókat és a röplabdá- zókat láthatjuk. A Petőfi kosarasai a Honvéd ellen is győztes Csőszerelő csapatát látják vendégül a szovjet teremben 10.30-kor. A Katona József Gimnázium tornatermében pedig reggel fél 9 órától folytatódik a már szombaton kezdett Mező Imre röplabda-emlékverseny. A Széktói Stadionban 13.30-tól az NB I. B. bajnokság őszi utolsó fordulójában a Dózsa a Szolnoki MTE ellen játszik. A szolnokiak kemény ellenfélnek ígérkeznek, s ha igaz a Dózsa formajavulásáról tett megállapításunk, akkor búcsúzóul még jó mérkőzést láthatnak a szurkolók. Kiskunfélegyházán; A Bajai Bácska Posztó— Ganz-MÁVAG NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés ígérkezik nagy eseménynek. Érdekes, hogy a bajai kosarasok Félegyházán is naA birkózás „olimpiai pontszerző” sportág A Magyar Birkózó Szövetség háromnapos értekezletre hívta meg az elmúlt héten a megyei birkózószövetségek vezetőit. Az MTS duna varsányi edzőtáborában keddtől csütörtökig tanácskoztak a legjobb vidéki szakvezetők a sportág problémáiról. A fontos megbeszélésen megyénket Fehér János, a megyei birkózó szövetség elnöke képviselte és az ott elhangzottakat röviden így foglalta össze olvasóink számára. — Először is azt kell kihangsúlyoznom, hogy a birkózósport az MTS értékelése szerint az úgynevezett olimpiai pontszerző’’ sportágak közé tartozik, tehát a fejlesztésére fokozattabb gondot fordítanak és ennek megfelelő a sportág számára juttatott erkölcsi és | anyagi támogatás is. A du- navarsányi értekezleten szó volt a birkózósport fejlesztéséről, és a tömegbázisok kiépítéséről. Ez számunkra azért, is érdekes, mert az országban 10 helyen szándékoznak ilyen bázist kialakítani és ezek közt Kecskemét is szerepel, sőt a sor elején vagyunk. Ezzel összefügg, hogy felvetették a birkózó sportiskola létesítésének gondolatét. A fentieken kívül még apró részletekig megbeszéltük a jövő évi hazai és nemzetközi versenynaptár minden egyes pontját, és elemeztük az ebből adódó feladatokat. A megyei birkózószövetség elnökének mi a véleménye a megye birkózósportjáról. Elégedett-e a fejlődéssel? — Ha az utánpótlás fejlődésére és a fiatalok elő Mit várhatunk a birkózóktól jövőre? — Azt hiszem, további fejlődést. Elsősorban az ifjúsági versenyzőktől várhatunk sikereket, az eddig remekül szerepelt serdülőink jövőre már ebben a korosztályban lépnek szőnyegre és itt is jó szereplésre képesek, a felnőtt csapataink tartani tudják az eddigi eredményeiket. Igaz, a Szamuely SE együttese kiesett az NB I-ből, de a Kalocsán biztosítható feltételek mellett az országos élvonalban nem is várhattunk többet tőlük. A birkózósportban még a főszezonban járunk, tehát korai lenne évi mérlegről beszélni. Azt azonban máris megállapíthatjuk, hogy versenyzőinkre, szakvezetőinkre az idén nem lehetett panasz, s ahogy én látom, jövőre sem lesz. Szabó Zoltán NB I-es eredmények Ferencváros—Diósgyőr 1:1 Újpesti Dózsa—Pécsi Dózsa 5:1 MTK—Szegedi EOL 2:0 Csepel—Videoton 0:0 gyón népszerűek és sokan látogatják a mérkőzéseiket. Igaz, hogy kevés csapat van az NB I-ben. amely látványos játékban, bravúros kosarakban felülmúlná a Bácskát Kiskunhalason; A Kiskunhalasi MEDOSZ is búcsúzik a közönségtől, s erre az utolsó találkozásra a Délnyugati NB III. csoportelsőjét. a Pécsi VSK-t hívták meg. AZ MNK megyei selejtezője is elérkezett az őszi utolsó fordulóhoz. A mérkőzéssorozat hű maradt a hagyományokhoz és a legjobb 14 csapat közt most is több a járási, mint a megyei I. o. csapat. A forduló azért is érdekes, mert itt már csak olyan megyei csapatokat találunk, ahol valóban komolyan vették az MNK-t. Ellenfeleik viszont — bár csak a járási bajnokságban játszanak — már több magasabb osztályú együttes „skalpját” is az övükre tűzték. Meglepetés most is várható. Félidő után Ritkán váltott ki sakkverseny világszerte olyan érdeklődést, mint a Palma de Mallorca-i világbajnoki zónaközi döntő. Ha a versenyzők névsorát nézzük, azt látjuk, hogy tulajdonképpen a világválogatott játszik Szpasszkij világbajnok, valamint a jövő évi döntő két résztvevője, Petroszjan és Korcsnoj kivételével. A magyar sakkozók különös érdeklődéssel tekintenek Portisch Lajos szereplése elé. Az őszi sakk- olimpián a magyar csapat a második helyezésével meglepte a világ sakkozóit. Csak egy ponttal maradt le a győztes szovjet csapat mögött. A ragyogó olimpiai siker után a magyar sakkozók Portischtól jó eredményt várnak, akinek a világ legjobb nagymesterei ellen kell felvennie a harcot. Nézzük meg, kik azok a nagymesterek, akiknek esélyük van arra, hogy bejussanak az első hat közé? Az elsők között Fishert kell említenünk. Az egykori csodagyerek, aki 13 éves korában megnyerte az USA bajnokságát és 15 éves korában nemzetközi nagymesteri címet szerzett, most már 27 éves. Az elmúlt két Ragyogó magyar győzelem Halmstadbai A svéd nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon férfi versenyzőink pénteken éj - jel feltették a koronát eddigi ragyogó szereplésükre. A férficsapatverseny döntőjében a Klampár—Jónyer összeállítású magyar együttes 3:0 arányú győzelmet aratott Svédország válogatottja fölött, s ezzel megszerezte a bajnoki címet. Eredmények: Jónyer—Alser 2:0 (21:13, 21:9) Klampár—S.Bengtsson 2:0 (21:14, 21:15). Jónyer, Klampár—Alser, Bengtsson 2:1 (21;12, 14:21, 21:12) A női csapatverseny döntőjét a Kínai Népköztársaság válogatottja 3:0 arányÖkölvívás l áltósűlyban: Vígh—Kajái döntő Pénteken este a Sport- csarnokban zajlott az ökölvívó országos bajnokság elődöntője. A nézőtéren olyan régi, nagynevű verretörésére gondolok, akkor ( senyzők is helyet foglaltak, elégedett vagyok. Ezen a ! mint Harangi Imre, vagy téren Kecskeméten, Baján és Kunszentmiklóson komoly előrelépés történt. Ugyanezt nem mondhatjuk el például Kiskunfélegyházáról, ahol némi visszaesést Szigeti Lajos. A színvonal nem volt túlságosan magas, de a küzdelem annál nagyobb. Mi — a kecskeméti és kiskunfélegyházi versenyzők sorozatos veresége láthatunk. Talán az eddig ! miatt — már csak a váltóoly nagy lelkesedéssel dolgozó Besze László edző fáradt el? Igaz. nagyon egyedül maradt. Nincs segítsége s úgv hallottuk, a Vasúlyban voltunk érdekelve. A kecskeméti Vígh János viszont folytatta jó szereplését. Pontozással győzött a gyöngyösi Barcza ellen, és sas Sportkör támogatása | ezzel bejutott a döntőbe, sem a régi már. Tény, hogy 1 Ellenfele Kajdi János volt az idén sokkal kevesebb I Európa-bajnokunk lesz va- versenyre jöttek el, mint | sárnap délelőtt, aki Tóth azt korábban megszoktuk j (Szekszárdi Dózsa) ellen tőlük. I győzött a döntőben. Van e esélye Vígh Jancsinak a sokszoros bajnokkal szemben? Ezt most nehéz lenne megmondani. Kajdi tapasztaltabb és talán valamivel képzettebb ökölvívó, de ütőerőben Vígh is felveheti vele a versenyt Sok függ attól, hogy az előző mérkőzések mennyit vettek ki a kecskeméti versenyzőből. Vasárnap sokan szurkolnak majd neki Kecskeméten, és az egész megyében a tv képernyője előtt A döntő párosítása; Papírsúly: Zubik—Gedó, Lég- súly; Junghaus—Orbán S., Harmatsúly: Badari—Oláh, Pehelysúly; Kovács L.— Nagy A., Könnyűsúly: Fehér—Varga, Kisváltósúly; Kari—Mincsik, Váltósúly: . Vígh—Kajdi. ban nyerte Dél-Koreéval szemben. A svéd főváros különben férficsapatunknak a kínai válogatott felett az elődöntőben aratott 3:2 arányú győzelmétől hangos. * „A le- győzhetetlennek tartott kínaiakat kiütötte a dinamikus magyar pár” — olvasható egyiik sajtó jelentésben. . évben alig játszott, különböző feltételeit a versenyek rendezői nehezen tudták teljesíteni, önkéntes száműzetéséből visszatérve ebben az évben a Szovjetunió—Világválogatott mér- ; kőzésen pompásan szere*- pelt. Petroszjan ex-világ- bajnokot fölényesen verte meg 3:1 arányban. Ezt követően vett részt egy erős versenyen, ahol két pent előnnyel győzött a szovjet és jugoszláv nagymesterek előtt. A nyáron a Bueinos Aires-i versenyen nagy fölénnyel győzött a vilá g legjobbjainak társaságában. Ügy látszik Fisher tartja ragyogó formáját, s a mostani verseny félidejében megőrizte vezető helyét. A szovjet nagymesterek közül Geller van a legjobb formában, de Polu- gajevszkij és Tajmanov is joggal pályázhatnak a magas helyezésre. Szpasszkij világbajnok nemrég úgy nyilatkozott, hogy elégedett lenne, ha két szovjet nagymester szerezné meg Palma de Mallorcában a döntőbe jutás jogát. Az elmúlt években a legtöbb nemzetközi nagymesterversenyen Lar»ennek sikerült megszereznie az első helyezést. Éppen ezért a világválogatottban is az első táblán játszott a Szovjetunió ellen. A dán nagymester hihetetlenül szívós, a fáradtságot nem ismeri. Már a verseny kezdete előtt a szakértők sokat vártak az NDK bajnokától, Uhlmann nagymestertől. Valóban ő is esélyes az első hat helyre. A jugoszláv Gligorics és Ivkov, valamint az argentin Pannó. a brazil Meckinggel együtt a verseny első felében jól játszottak, s bármelyikük bejuthat az első hat közé. Mi az esélye Portisch Lajosnak? Nagymesterünk óvatosan kezdett, de erre meg is volt az oka, mert a verseny kezdetén erős ellenfeleket kapott. Hideg zuhanyként érte a sakkozók táborát Polugajevszkijtől és Uhlmanntól elszenvedett veresége. Bizony Portisch nevét a 10. forduló után csak a versenytáblázat közepén találtuk. Ezután következett a 11. és 12. forduló, amelyben pompás játékkal sikerült győznie Filip és Hort ellen. A verseny első felében csupán négy nagymester előzte meg. A 24 résztvevős maratoni verseny utolsó harmadában minden eldől. Ki bírja jobban idegekkel és fizikummal a fordulók idegtépő izgalmait? Portisch Lajos eddigi győzelmei során sokszor bebizonyította, hogy a verseny végén is tud koncentrálni és nyerésre játszani. Bízunk benne, hogy nagymesterünket most sem hagyja el közismert hidegvére, s ott lesz az első hat helyezett között. Tárnái László Hiibnsr— Portisch függi A csütörtöki szabadnap után pénteken a 13. fordulóval folytatták Palma de Mallorcán a sakkvilágbaj- nok-jelöltek zónaközi versenyét. A Hübner (NSZK)— Portisch játszma függőben maradt. Az amerikai Fisher legyőzte a jugoszláv Ivkovot és ezzel előnye az első helyen 1 pont lett Geller és Uhlmann előtt. Az élcsoport; Fisher 9,5 pont, Geller, Uhlmann 8,5 —8,5 pont, Mecking 8 pont, Hübner 7,5 pont (1), Polu- gajevszíkij, Tajmanov 7,5— 7,5 pont, Gligorics, Larsen, Panno, Portisch 7—7 pont (1-1). A 14. fordulóban Portisch Szmiszlowal játszik. Búcsú a barátoktól Korának népszerű komikusa Megyeri Károly (1798 —1842) halálos ágyán így szólt barátaihoz: (lásd a vízszintes 12., és a függőleges 1. szám alatti sorban.) VÍZSZINTES: 1. H. Rákóczi Ferenc hű kísérője volt (keresztnevének kezdőbetűjével). 7. Csomóba kötött gabona (névelővel). 12. Megyeri szavai. 14. Több magyar király neve volt. 15. Bizet operája. 16. Római szám. 99. 18. .. .-útfélen. 20. Fel is út, ... út. 21. B. G. S. 22. Órahang. 23. A reneszánsz stílust követő művészeti irányzat. 25. Török basa, nagy a . .. 26. Omszk folyója. 27. Délszláv nép. 28. Megformál, a színpadon életre kelt. 30. . . . édes. 32. Egyik megyénkből való. 34. Szélsőséges, túlzó. 35. Apró, gömbölyű, töltött csokoládé. 37. Vasból való hordozható üstház. 39. A francia kártya egyik lapja (névelővel). 40. Nyugat-Ausztrália fővárosa. 42. T. I. A. 44. Üdülőhely Brassó közelében. 46. Kürtös vezér. 47. Ügymint, röv. 48. Légnemű anyag (névelővel). 49. A réz- és bronzkort követte. 51. Bolgár hírCsepü. 7. Folyó Iránban. 8. Női komikus színész. 9. Díszes. 10. Létezik. 11. E. D. 12. Ókori germán néptörzs. 13. Mérgező hatású gomba. 17. Nagyobb ütközet. 19. A tyúkfélék hímje, szolgálati iroda. 52. K. N. T. i 21. Lassan, nehézkas léptekkel 53. A vízszintes 7., de névelő megy. 23. Község Vas megyé- nélkül. 54. Egykori iskolafajta, ben. 24. Lábával ránehezedik. 55. Kicsinyítő. 56. Kakasnak 25. Füleivel érzékel. 2ö. A revan. 58. Hármas találat a régi formáció megindítója és egyik lottón. 61. Csipkés fodordísz a vezére. 31. Tüzérségi robbanó női ruha nyakkivágásánál. 62. lövedék. 33. Az állatégöv egyik Kelet-ázsiai eredetű gongszerű jegye. 36. Az a másik. 38. A ütőhangszer. i ,,Három testőr” egyike. 39. Szellemi sport (névelővel). 41. FÜGGŐLEGES: 1. Megyeri ! A hónap kezdő napja. 43. A szavai. 2. Érv, megokolás, ma- j gabona őrlésével foglalkozó gyarázat. 3. Zeneíró, zeneszer- üzem (névelővel). 45. Nagy ző (Aurél). 4. Ez a bizonyos, testű harapós kutya (névelő-, 5. Kén és fluor vegyjele. 6. vei). 50. Ünnepélyes beiktató. 51. Női név. 53. Becézett női név. 54. Eldug. 56. T. T. S. 57. Testkép. 58. A 62. számú vízszintes fele. 59. Mutatószó. 60. Egyiptomi Napisten. Beküldendő: a vízszintes 12., és a függőleges 1. számú sorok megfejtése. B. J. A november 22-én közölt rejtvény helyes megfejtése: (Vízszintes 1.:) Az igazi férfi a sorsának kovácsa; (Függőleges 13.:) Oh. sors! — ez csak a gyávák óbégatása. A november 22-i számban közölt keresztrejtvény megfejtéséért könyvjutalmat nyeri: Kugler Zoltán, Lajosmizse, Szabadság tér 6.