Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-28 / 279. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XXV. évi. 279. szám 1970. november 28, SZOMBAT Ára: 90 fillér fiz MSZMP X. kongresszusának pénteki tanácskozása Véget ért a beszámolók feletti vita Vendégeink fogadása a pártbizottságon Egységpártnak az MSZMP X. kongresszusán részit vevő két küldöttje: Hans Mahle és Harry Flichtbeil, a pártelnökség irodájának tagjai. A vendégeket az MSZMP megyed bizottságának székházában dr. Greiner József, a pártbizottság titkára, Erdélyi Ignác, a kecskeméti városi pártbizottság első titkára és dr. Posváncz László, a megyei nagy érdeklődéssel hallgatták meg Greiner elvtárs tájékoztatóját, amelyben megyénk, mezőgazda- sági és ipari termelési eredményeit, a népgazdaság egészében való részvételünk arányait ismertette. Ezután a küldöttek a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz.-be látogattak el, ahol Kása Antal, a termelőszövetkezet elnöke köszöntötte őket. hajtóval, aki lipicai négyesfogatával a közelmúltban Luzemben Európa- bajnokságot, s ezen kívül Aachenben és Hamburgban is díjakat nyert. Az MSZMP városi bizottságának székházában, pártaktivistákkal való baráti találkozással, s a két párt jelenlegi helyzetének kölcsönös megvitatásával zárult német vendégeink kecskeméti programja. ERDEI LÁSZLÓNÉ felszólalása Bevezetőben hangsúlyozta, hogy az utóbbi négy esztendőben a párt Központi Bizottsága nagy horderejű gazdasági, társadalom- és tudománypolitikai kérdések megoldását tűzte napirendre. E kérdések egyike a nők helyzete, amely közvetlenül társadalmunk felét, közvetve pedig egészét érinti. A Központi Bizottság erről átfogó, az intézkedések egész rendszerét magában foglaló határozatot hozott. — Ma a munkásoknak csaknem 40 százaléka nő — folytatta. — Nemcsak a hagyományos női munka- területeken, hanem a legdinamikusabban fejlődő iparágakban, a híradás- technikában, a műszeriparban, a gépgyártásban és a vegyiparban is jelentős számban dolgoznak. A termelőszövetkezetekben a tagság 35,6 százaléka, a segítő családtagok 75—80 százaléka nő. A szolgáltatások különböző ágai is egyre több nőt foglalkoztatnak- Az államigazgatás dolgozóinak 42 százaléka nő. — Az egyenlő munkáért egyenlő hért elve a női egyenjogúság egyik alap- íloly tatás a 3. oldalon) Pénteken reggel 9 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában folytatta munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa. A vita megkezdése előtt a délelőtti ülés elnöke, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára rövid beszédben megemlékezett Engels Frigyes születése 150, évfordulójáról. — Pártunk kongresszusa méltó alkalom arra, hogy megemlékezzünk Engels Frigyesről, a tudósról, a nemzetközi munkásosztály forradalmi elmélete, ä tudományos szocializmus megalapozó járói, aki 150 évvel ezelőtt, — 1820. november 28-án — született. Engels Frigyes neve örök időkre összeforrott a forradalmi munkásmozgalommal. Marx és Engels elévülhetetlen érdeme,, hogy a nemzetközi munkásosztály — megteremtve saját ideológiáját — a szervezett osztályharc, a világ forradalmi megváltoztatásának útjára lépett. Engels alkotó elméleti és gyakorlati szervező munkával kimagasló részt vállalt a munkásosztály forradalmi elméletének és osztályharcos internacionalista mozgalmának megteremtéséből és védelmezéséből az opportunista és anarchista áramlatokkal szemben. Marx halála után a nagy mű folytatója volt. Tanításai, eszméi élnek és hatnak a nemzetközi munkásmozgalom mai harcában. Pártunk X. kongresszusa a további tennivalók marxista meghatározásával, kommunista módon tiszteleg Engels Frigyes emléke előtt. A megemlékezés után Gáspár Sándor bejelentette, hogy a kongresszushoz újabb üdvözletek érkeztek a testvérpártoktól. Táviratban köszöntötte a kongresszust a Bolíviai Kommunista Párt, a Martiniquei Kommunista Párt, a Réu- nioni Kommunista Párt, és a Szíriái Kommunista Párt. Gáspár Sándor a kongresszus küldötteinek nagy tapsa közben mondott köszönetét a testvérpártok üdvözleteiért, majd megadta a szót a pénteki vita első hozzászólójának, dr. Bognár Gézának, a Távközlési Kutató Intézet tudományos igazgatójának, a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége tagjának, aki érdekes beszédet mondott, a tudományos-technikai forradalomról szólott. Ezután Nagy Richard, a budapesti VIII. kerületi pártbizottság első titkára kapott szót, majd Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke következett felszólalásra. Erdei Lászlóné után Bürgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója szólalt fel, majd Jakob Lechleiter, a Svájci Munkapárt titkára, Gunvor Ry- ding, Svédország Baloldali Pártja — kommunisták — Politikai Bizottságának tagja. Szünet következett, majd Balogh Mihálynak, a Fűzfői Nitrokémiai Ipartelepek pártbizottsága titkárának elnökletével folytatódott a tanácskozás. Dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára szólalt fel (beszédét lapunk 3. oldalán közöljük), majd Bácsik Lajos, a Maglódi Gépgyár művezetője, Bencs Tiborné, a barabási Béke Termelőszövetkezet főállattenyésztője, Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész, Pétervári Jánosné, a Kiskőrösi Vegyesipari KTSZ üzemegységvezetője (felszólalását lapunk 3. oldalán közöljük) és Garai Gábor Kossuth-díjas költő. Ebédszünet után Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának elnökletével folytatódott a tanácskozás. Nyugat-berlini pártküldöttek Kecskeméten Tegnap a megyeszék- I pártbizottság osztályvezetőhelyre látogatott a Nyu- j je fogadták. A nyugat- gat-berlini Szocialista j berlini pártfunkcionáriusok Megtekintették az országos hírű csikótelepet és megismerkedtek Abonyi Imre Biszku Béla bejelentette, hogy a kongresszushoz üdvözlő távirat érkezett a Dominikai Kommunista Párttól és az Ecuadori Kommunista Párttól. Ezután Benkei András belügyminiszter, Szabolcs- Szatmár megye küldötte emelkedett szólásra. A továbbiakban felszólalt Kovács Eva, a budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium igazgatója, Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Posch Gyula, a Magyar Optikai Müvek vezérigazgatója, Yakub Demir, a Török Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Az elnöklő Biszku Béla bejelentette, hogy 124 küldött jelentkezett hozzászólásra. Eddig 54-en kaptak szót, s az elnökség javasolja, hogy az idő rövidsége miatt a kongresszus már csupán két felszólalót hallgasson meg, majd zárják le a vitát. Az indítványt a kongresszus egyhangúlag elfogadta. Ezután dr. V. Nagy Lukács, a keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem mosonmagyaróvári kara párt- csúcsszervezetének titkára szólalt fel, majd Moravecz Ferenc, az Egyesült Villamosgépgyár munkása. Végül Nemes Dezső, a szerkesztő bizottság elnöke tett jelentést a kongresz- szusnak. Bejelentette, hogy a kongresszus határozattervezetéhez csaknem másfél száz észrevétel, javaslat érÜjságírók, szerkesztők, fotósok, rádió- és tv-riporterek serege dolgozik azon, hogy a hazai és külföldi közvélemény gyorsan, valósághűen értesülhessen a X. pártkongresszus eseményeiről. Képünkön; a kongresszus egyik sajtóirodája. kezett — a stiláris jellegű észrevételeken kívül. Ezek között egy sincs, amely ne egyezne a Központi Bizottság beszámolójával, a párt általános irányvonalával. Ez a tény — mondotta — önmagáért beszél, azt tanúsítja, ami megnyilvánult kongresszusunk egész tanácskozása folyamán, hogy elvi, politikai egység uralkodik közöttünk. A kongresszus a szerkesztő bizottság jelentését tudomásul vette. Az elnöklő Biszku Béla ezzel a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója fölötti vitát lezárta. Kérte, hogy akik nem kaptak szót a vitában, hozzászólásukat juttassák el a kongresszus titkárságához, amely természetesen továbbít minden észrevételt a Központi Bizottsághoz. Bejelentette továbbá, hogy Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a második napirendi pont előadója a zárszótól elállt. Ezután szünet következett. Szünet után nagy taps közben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett a szónoki emelvényre, hogy megtartsa vitazáró beszédét. (Kádár elvtárs beszédét holnapi számunkban ismertetjük.) Kádár János hosszantartó, nagy tapssal fogadott vitazárója után az elnöklő Biszku Béla bejelentette, hogy a határozat- hozatal következik. Először a Központi Bizottság beszámolója felett szavazott a kongresszus. Az elnök megállapította, hogy pártunk X. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a Központi Bizottság beszámolóját, az MSZMP X. kongresszusának határozatát, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt Szervezeti Szabályzatának módosítását. . A Központi Bizottság jelentését a kongresszus szintén egyhangúlag elfogadta. A kongresszus pénteki ülését ezzel befejezte, szombaton reggel 9 órakor zárt üléssel folytatja munkáját. A dolgozó nők helyzetének további javítása az egész társadalom érdeke