Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-21 / 273. szám
sei díszített, fekete yester szövetruhát, amely 720 forintért igazán egyike a legszebb meglepetéseknek. Bőséges a választék bakfiscikketoből is. A divatos nadrágkosztümök sokaságából hívjuk fej a figyelmet arra az alkalmi darabra, amely csipkéből készült és 862 forintos áron kelleti magát. November 23-án az áruház félemeletén megnyílik a karácsonyi játékosztály. Az olcsóbb, klasszikus játékokból, a bel- és külföldi gyártmányú babáktól a bonyolult mechanikai játékokig, szinte minden megtalálható lesz, aminek kisfiúk, kislányok örülnek. A legkapósab- baknak a 312 forintos diavtszont rangos helyet szán a szőnyegeknek, függönyöknek. A jelenlegi környezetben szinte mindjárt a lakás falai közé, vagy parkettájára képzelhetjük a szebbnél szebb újdonságokat. Az elegancia o jegyében Lehet, hogy „nem a ruha teszi az embert”, de ismerjük el: csinos, divatos holmikban mindenki jobban érzi magát; más a tartása, nagyobb az önbizalma — még a közérzete is kielégítőbb. Manapság bárki kevés áldozattal is szert tehet elegáns külsőre. Ehhez is hozzásegít bennünket a Centrum Áruház kínálata. gyakran újuló, s a divattal mindig lépést tartó áruválasztéka. Ami például a szövetféléket illeti, a hazai piac termékei mellett bőséges a választék egyebek közt osztrák és olasz szövetkülönlegességekből, mind férfiak, mind nő(k számára. Méterenként 325 forintért kapható kínai szövet, de igen tetszetős a többféle divatszínben gyártott, 220 forintos velúr kabátszövet, vagy a 254 forint méterenkénti áron, többféle választékban kínált ter- liszter szövet is. A zord évad már az ajtónkon kopogtat. Épp ezért nem árt, ha szót ejtünk a kabátokról is. Az áruház több ezer női, férfi- és gyermekkabátot tart raktáron, s megtalálhatjuk köztük, az alapanyagot tekintve, a szövettől kezdve a különböző műanyagokból (műirhából, műszőrméből) készülteken át, egészen a valódi szőrmekabátokig az ipar változatosan sok termékét. Tiszta gyapjú, valamint gyapjú és szintetiA női fehérneműt is új módszerrel, állványokon mutatják be. így ehhez a reggeli köntöshöz is nagyobb kedvet kap a vásárló. kus keverésű férfiöltönyök újszerű mintázattal, 1450 forinttól kaphatók. Olcsóbb öltönyökkel is „elébe megy” a Centrum Áruház férfivásárlóinak: csak náluk kapható például, sötét színekben, az a műszálas öltöny, amelyhez már 656 forintért hozzá lehet jutni. Még tetszetősebben... Asszonyaink, lányaink már évekkel ezelőtt rájöttek hogy ha ízlésesen, ■ ugyanakkor nem túl Kapós még a kockás gyapjúszövetből készült — 263 forintos maxialj is. A fiúk számára műszőrmével bélelt laminált kabátot és terliszter öltönyöket ajánlanak a konfekcióosztály dolgozói. „Utca” kalapokból Nehéz sorrendet tartva elmondani, hányféle újdonsággal kedveskedik az áruház az ajtóin belépőknek. Csapong a tekintet és éppen, mivel ilyen sokféle árucikk vonja A szakmában mindeddig páratlanul újszerű az áruház műszaki osztályának az elhelyezése. A mór említett betekintés kirakatok, bennük a járművek, háztartási gépek, elektromos cikkek sok-sok nézőt vonzanak, s korszerűen tetszetős voltukkal a vásárlási kedvet is fokozzák. költségesen alkarnak ru- házkodni, úgy érdemes a Centrumban szétnézni. Ez a tétel az idők folyamán mindössze annyit változott, hogy még mutató- sabb, tetszetősebb divatosabb áruskálával várja őket az áruház, az év minden szakában. Téli kosztümökből, ruhákból jelenleg igen nagy készlettel rendelkeznek. Említsük meg a műszálas anyagból készült utcai szövetruhát, amelynek ára mindössze 360 forint, vagy azt a gyöngy hím zésmagára a figyelmet, még nehezebb dönteni. Néhány jótanáccsal azért mégis szolgálunk. A pamut- és nyloningek nagy választéka mellett a könnyen mosható, pamut és szintetikus keverésű teryléning az újdonság, 162 forintért. De talán még ennél is jobban slágerszámba mennek az inget pótló, s igen közkedvelt ingpulóverek. Ezek kord- velúr változatát 280, míg a brynylont 410 forintos áron ajánlják. Az eddigihez képest csaknem a felényivel nagyobb lett a cipőosztály eladótere. Ez annyit jelent, hogy most több mint kétezer párral nagyobb mennyiség kaphat helyet az osztályon. Férfibun- dacipők, női csizmák, a főként ifjú hölgyek által kedvelt velúr bokacipők (220 forint), fekete műlakk cipők (172 forint), sokaságából lehet itt próbálni. Zsebrádiótól motorig Az önkiszolgáló illatszerosztály egy része. Ismét kapható a két közkedvelt japán zsebrádiótípus: a 430 forintos Sharp, és az 1350 forintos Sanyo. A „mindent tudó”, a ruhatisztítás többféle műveletét is elvégző, 8800 forintos automata mosógép, a Hajdúsági Iparművek terméke is bizonyára sokak érdeklődésére tarthat számot. Végre újból kapható — ötéves jótállással — az S—60 típusú, jól bevált hűtőszekrény. Amilyen mostoha volt még nemrégiben is férfikalapból az ellátás, úgy éld most „reneszánszát” ez a ruházatunkat főként tél jöttén szervesen, elegánsan kiegészítő cikk. Arról is ismert a Centrum, hogy nyakkendőkből nemcsak a legdivatosabbakat tartja raktáron, de nem ritkán egészen különleges egyedi darabokkal örvendezteti meg vevőit. Most például a külföldi divathoz igazodó, merészebb mintájú NDK- nyakkendőkből nyílik alkalom válogatásra. A különböző színű, angol mohair sálak ára 170, áz egészen új kivitelű, automata férfiernyőé pedig 280 forint. A szebbik nem ügyeimébe A szakosított eladótérben egyre-másra rábukkan az érdeklődő a mutatós női holmikra, a szebb- nél-szebb divatcikkekre. Pulóverek. kardigánok, hazai és import (olasz, francia, japán) garnitúrák, többféle színben szintetikus szettek kíván- tatják magukat, csábítanak a vásárlásra. Már 120 forinttól kapható olasz nylonkombiné, 74 forinttól pedig vékonyszálú harisnyanadrág, minden méretben. Rendkívül gazdag a választék a szinte valamennyi szocialista államból származó nylon- harisnyákból, amelyek ára 28—35 forint között váltakozik. A motorkerékpárok számos típusa mellett rádiók, tv-k, zeneszekrények, magnók, valamint a korszerű lakásvilágítás cikkel; csillárok, lámpatestek teszik teljessé a látogatókban sohasem szűkölködő műszaki osztály árukészletét Sokoldalú önkiszolgálás A félemeleti önkiszolgáló osztályon mindenekelőtt a kozmetikai cikkek, illatszerek, mosóporok stb. kaptak helyet Széles választékban megtalálhatók a legújabb hazai és import vegyikészítmé- nyek; a Bio-család jólismert népszerű „gyermekei”, púderek, kölnivizek, francia rúzsok (82—115 forintos áron), a szem kikészítéséhez szükséges, valamint egyéb kozmetikai cikkek. Itt található az üveg- és porcelánosztály, az óra- és bizsurészleg, mely utóbbi 380—700 forintos áron angol ezüst tálakat, 180—215 forint közötti érKorábban a nőikalap- ellátás sem volt mindenben kielégítő. Most viszont — talán azért is, mert ízlésesen, rangosán mutatják be — a bő választékból hatalmas a forgalom is. A modern fazonú, divatos színű kalapokból, sapkákból néhány nap alatt több száz daral talált gazdára. A kalapbemutató tőszomszédságában pedig kendőkből, sálakból, kesztyűkből is nyomban válogatni lehet. Az ünnepi műsort már az új tv-készüléken élvezheti a géppel képünkön még csak ismerkedő vásárló. Gazdag a választék női divatékszerekből is. tékű osztrák kézelőgombokat, továbbá az Írószerrészleg, amely a golyós és filctollak számos válfaját ajánlja a vásárlóközönség figyelmébe, ötlete® újítás és kedves figyelmesség, hogy a mindennapos, gyakorta használt rövidáru-cikkekből a legszükségesebbeket (cérna, tű, húzózár stb.) is árusítják a félemeleten. Jó néhány külföldi cigarettafajtából és márkás importitalokból is gazdag kollekció vár itt vevőre. Különleges ellátás A CENTRUM ÁRUHAZAK NAGY CSALÁDJÁNAK E®YIK TAGJA A KECSKEMÉTI IS. JELENTŐS DEVIZAKERETTEL GAZDÁLKODÓ KÖZPONTJUK A LEGKÜLÖNBÖZŐBB SZOCIALISTA és tőkés Államokkal All kereskedelmi KAPCSOLATBAN. NAGY JELENTŐSEGE VAN ANNAK, HOGY SZAMOS MAS KERESKEDELMI SZERVNÉL GAZDAGABB VÁLASZTÉKOT NYÚJT VEVŐINEK, S EZEK KÖZT JO NÉHÁNY AZ OLYAN CIKK, AMELY KIFEJEZETTEN A CENTRUM SPECIALITÁSA. KIZÁRÓLAG ITT KAPHATÓ. TÖBB SZAZAT TESZ KI AZOKNAK A CIKKEKNEK A SZAMA, AMELYEKET AZ ÁRUHÁZ TERMELTET, VAGY MONOPOL JELLEGGEL MEGVÁSÁROL. KÜLÖN TEXTILFELDOLGOZÓ ÜZEMÜK KIS SZÉRIÁBAN — DE A NAGYIPARI TERMÉKEKNÉL MÉGSEM DRÁGÁBBAN — ÁLLÍTJA ELŐ A LEGDIVATOSABB KONFEKCIÖARUKAT JÓZAN ÁRPOLITIKÁT FOLYTATNAK ÉS JELSZAVUK, CÉLKITŰZÉSŰK: MÉRSÉKELT ARAKKAL, NAGY FORGALMAT LEBONYOLÍTANI. Ünnepek küszöbén vetítő, meg a 680 forintos, lábbal hajtható kisautó ígérkezik, hogy a lengyel ródliról ne is szóljunk! A felnőttek sem maradhatnak ki azonban az ajándékozás örömeiből. Őket a legváltozatosabb árban szovjet és svájci karórák, vázák, díszműáruk, úti-, borotva- és manikűrkészletek, fotóalbumok, kínai töltőtollak várják, a már említetteken kívül. A hölgyeknek táskák, kendők, sálak, tárcák sokaságából találhatunk ajándékot. A család egészének pedig a kávéfőzők, a zsír nélkül sütő teflon edények, kukták, kenyérpirítók, s a többféle változatban kapható hangulatlámpák valamelyike okozhat örömet. Jó egyébként, ha mór most elkezdjük az ajándékok beszerzését, nem várva meg az ünnepek előtti csűcsidényben törvényszerű torlódást. A Centrum Áruház meghosszabbított, új nyitvatartási idővel is vásárlói segítségére siet (csütörtökön és pénteken 19, szombaton pedig 17 óráig árusítanak). Használjuk ki bátran ezt a lehetőséget, a heti négy órával hosszabb vásárlási időt, saját érdekünkben, (x)