Petőfi Népe, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-14 / 267. szám
Lakberendezés — hosszútávra Mint minden szocialista országban, az NDK-ban is •wozatban épülnek az új lakóházak, s — akárcsak például nálunk — ott is gond az új lakások berendezése. A bútor, a lakástextil, a berendezési és használati tárgyak összhangja fontos kérdés. Megoldásán mérnökök, iparművészek, kereskedelmi és ipari szakemberek törik a fejüket. Hogy munkájukat összehangolják, három évvel ezelőtt megalakult „Intecta’’ néven egy olyan társulás, amelyben kilenc iparág képviselői vesznek részt, s egységes terv alapján korszerű otthont képesek létrehozni, a kilenc iparág között szerepelnek a bútor- és lakástextilgyárak, elektromos készülékeket, rádiót, tévét előállító üzemek, kerámia, porcelán- és műanyaggyártó vállalatok. Az „Intecta” programjával a lipcsei őszi vásár minden látogatója megismerkedhetett egészében és részleteiben is. A nagy nyék, legjobban formált tévé-, és rádiókészülékek és csillárok bemutatóján is. Tanácsadó szolgálatukkal is találkozhattunk. A legújabb típuslakások alaprajzi vázlataival fel- készülten várták az érdeklődőket a belső építészmérnökök, hogy mindenkinek minden kérdésére szakszerűen felelhessenek, s rögtön felvázolhassák javaslataikat is. Számunkra érdekes és tanulságos volt a sokoldalú bútorprogram. (Annál is inkább, mert az NDK- ból származó bútorok ma már nálunk is megtalálhatók és kedveltek.) A bútorgyárak a lakberendezés sokrétű feladatát alapul véve fejlesztik gyártmányaikat. A tervezők fő feladatuknak tekintik, hogy a tipizált elemekből összeállított bútordarabok minden egyéni igényt képesek legyenek kielégíteni, egyazon bútorcsalád különböző elemeiként a lakó-, a dolgozó-, vagy a hálószobában is. A teljes szekrényfalakat A Werdaui Bútorgyár új gyártmánya a „Kompliment”. Tizenkétféle elemből tetszés szerinti szekrényfalat lehet összeállítani. Felületét műanyag dekorfólia borítja. Ez megkönnyíti a később hozzá vásárolt részek azonos felületének kiválasztását. lakberendezési pavilonban szereplő kiállításuk híven tükrözte, hogy a lakást komplex egységként fogják fel, nem feledkeznek meg legkisebb részletéről sem. Emblémájukkal amely a kilences egységet tükrözi, nemcsak a bútorpavilonban találkozhatott a néző, szembeötlött az a legszebb háztartási gépek, legújszerűbb konyhaedéúgy tervezik, hogy azok elemeiben mindennek legyen hely: van akasztós és polcos része, nyitott és zárt eleme, olyan részek, amelyeken a tévé, rádió, lemezjátszó helyezhető el, könyvespolcok. lehajló íróasztalok, sőt egyes bútortípusoknál az ágy is a szekrényből nyílik. A részek összeállításával magasságban és szélességben is variálhatók a beépítések. A „Temaset” elnevezésű bútortípusnál például az egyes darabokat nemcsak zást is tartottak Lipcsében, amelynek címe; „A közeljövő lakberendezési problémái” volt. Kereskedelmi, ipari szakemberek Az AKA Electric egyik mintakonyhája a sok lehető változat közül. A mosogató-munkalap-tűzhely-munka- lap sorozatot a bútorba épített fénycső világít ja meg kitűnően. A tárolószekrények közé valósággal beépített grillsütő és hűtőszekrény használatát kényelmessé teszi, hogy szemmagasságba kerültek. egymás mellé helyezve lehet variálni, de a bútorok furatokkal ellátott oldallapjai lehetővé teszik az egyes darabok teljes átalakítását is. (E bútortípus 38 építőeleméből több mint 200 kombináció állítható össze.l Nagy súlyt helyeznek a konyhákra, a konyhabútorelemek olyan megformálására, amely nagyfokú variálhatóságukat teszi lehetővé. De helyet adnak a bútorok között mindennek, ami egy konyhában kell: a szagelszívónak, a grillsütőnek, a hűtőszekrénynek, a robotgépnek stb. Az elrendezés elvi alapja pedig az, hogy a háziasszonyoknak minél kevesebbet kelljen fáradnia, járkálnia (ezért — ahol lehet — étkezősarkok elhelyezését is javasolják). A szerkezetek korszerűsítése mellett foglalkoznak az újszerű és újfajta felületi megoldásokkal is. Nemes furnérok mellett egyre több a szép műfurnér, a „dekorfólia”, amelyet dörzsölt hatású vagy magas fényű lakkozott kivitelben is készítenek. Legújabb a puha tapintású műbőr, „habszivacsfólia”, melyet dekoratív felületi díszítésekkel is ellátnak. Az őszi vásárral egy időben, nemzetközi tanácskoés mérnökök, iparművészek mellett tudósok is részt vettek a tanácskozáson, hiszen a társadalom- tudománynak is fontos kérdése az otthon kialakulása. az otthon berendezése. A tanácskozás eredményei nyilván hatnak majd az NDK bútor- és lakberendezési iparára, s a hatás bizonnyal mutatkozik majd nálunk is. Pataki Mária Az iskola — a reggelivel kezdődi A CSALÁDOK többségénél a reggeli vajasvagy zsíroskenyér, zsemle, dzsem. Évről-évre, minden reggel egyformán. Eltekintve attól, hogy nincs unalmasabb, egyhangúbb valami, mint ez a reggeli, nem veszik figyelembe azt sem, hogy a reggeli — fontos energiaszolgáltatás a szervezetnek. Egyetlen autós sem kockáztatná meg, hogy a tankba reggel csak néhány liter benzint töltsön, amikor pedig pár száz kilométeres utat szándékozik megtenni. A vezető maga viszont talán alig vesz magához annyi kalóiiát, amennyi az első óra szükségletét kielégíti. Amj a felnőtteknél „csak” az egészségre ártalmas hanyagság, az a gyermekeknél sokszor nehezen jóvátehető kár okozója lehet. Különösen iskolás gyermekeknek van szükségük nemes tápértékű anyagokból álló energiaforrásra. Nem elsősorban a kalória meny- nyisége a fontos. De a szellemi koncentráció, amire az oktatás alatt nagy szükség van, megkövetel egy tartalmas reggelit, amelyben sok vitamin, ásványi anyag és fehérje van. A HAGYOMÁNYOS reggeli helyett az iskolásgyermeket hozzá kell szoktatni a kenyérre tehető, más, sokkal értékesebb eledelre, amely főképpen állati fehérjéből áll. (Ilyen a sajt, a kolbász, a sonka-, stb.). A gyermekek talán még a felnőtteknél is jobban élvezik az ilyen komoly reggelit. Az is elég gyakori, hogy a gyermek reggeli nélkül megy az iskolába. Az anyák .pénzt adnak nekik: kalácsra, vagy csokoládéra. A felelősségtudat ilyen hiánya, vagy esetleg kényelemszeretet, veszélyes a gyermek számára. AZ ISKOLÄSGYER- MEK teljes értékű táplálkozásához nem elég az otthoni, nyugodt légkörben elfogyasztott, jó táp- érték-összeállítású reggeli, hanem szükség van az iskolában elfogyasztott tízóraira is. Egy felvágó ttas szendvics, sajt, némi gyümölcs vagy zöldségféle újra feltölti az energiakészletet. Azonban ennél a második reggelinél is óvakodjunk az egyhangúságtól. Kísérletek bizonyítják, hogy a gyermekek általában jobban szeretik a barna kenyeret, s nem igen kívánják délelőtt az édességet. A kenőmájas, az alma és a paradicsom, zöldpaprika rendkívül népszerű tízórai. E. R. A „SEeutríe 13”, mint már a neve is mutatja, egy régebben futó gyártmánysoro- zat legújabb tagja. A Zeulenroda Bútorgyárban készülnek ezek a világviszonylatban is újnak számító műbőr felületű bútorok, amelyeknek homlokzatát változatos ornamentika-jü préselt minta díszíti. Kozmetika—férfiaknak A jólápolt modem nő társától is elvárja, hogy kifogástalanul gondozott legyén. Testápolásra a férfiaknak is egész sor korszerű kozmetikai készítmény áll rendelkezésre. Első teendő: vásároljunk meg szaküzletben mindent, amire egy jólápolt férfinek szüksége van, így pl. fürdősót, arcvizet. speciális bőrkrémet, lábápolószereket (PED), szájvizet, jő minőségű fogkrémet, hajmosószert, dezodoráló (izzadásgátló) szert, kölnit. Olyan készítményeket vásároljunk azonban, amelyek férfiaknak valók, így pl. fanyar illatú férfikölnit, mert nevetségesen hat női illatszer férfin. Fürdősóban a fenyőillatot ajánljuk. Púdert a férfiak nem használnak, fürdés után azonban egészségügyi szempontból a testhajlatokat hintőpo- rozzuk be. Egészségügyi és esztétikai szempontból egyformán fontos követelmény: mosdás és lábmosás nélkül egyetlenegyszer se feküdjünk le! Az egész napi port, piszkot este kell lemosni és nem másnap reggel! Így sokkal intenzívebb a pihenés is. Lábmosás után sósborszesz- szel masszírozzuk meg a lábat, alulról felfelé, az egész napi járkálás után frissítőén hat. Kulturált ember a zokniját mindennap kimossa. Ha izzad a lábunk, a lábmosó vízbe jegyünk egy. kis Lysoformot. Jó hatásúak a PED lábápolószerek. Az arcbőr minősége férfiaknál is többféle lehet: száraz, normális és zsíros. Borotválkozásra használ-, junk borotvakrémet, utána a bőr minősége szerint bőrgyógyászatilag hatásos, vit.aminos krémet. Előbb azonban arcvízzel töröljük át a bőrt, megakadályozza a kirepedést, semlegesíti a borotválkozáshoz használt anyagot, hűsít, frissít, fertőtlenít. A borotválkozási segédeszközöket tartsuk tisztán. A kulturáltság fokmérője is, hogyan gondozzuk fürdőszobai holmijainkat. Az ápolt kéz nemcsak nőknél, férfiaknál is kellemes látvány. A rövidre vágott, tiszta köröm alap- követelmény. A férfiak élettani adottságaiknál fogva hamarabb kopaszodnak, mint a nők. Tehát nagyon fontos a helyes hajápolás. Elsőrendű szabály: Nem szabad vizes hajjal hideg levegőre menni!! Nagyon helytelen szokás alakult ki a férfiak nagy részénél. Reggel megvizezik a hajukat, megfésülik, és utána azonnal: elindulnák a munkahelyükre. Télen is így csak idő kérdése, hogy mikor fázik meg úgy a fejbőr, melyből kóros hajhullás következik be. Ezt a folyamatot megállítani nem lehet. a mindinkább ritkuló' haj kopaszodáshoz vezet. Helyes hajápolás: este gondosan keféljük ki a halat, ha szükséges benedvesítjük, vagy. hafc. ápoló szerekkel bekenjük megfésüljük a kívánt frizurát, és hajhálóval lekötjük. így reggel kifogástalan a frizura. Mit tegyünk, ha hullik a hajunk? Azonnal forduljunk bőrgyógyászhoz a szakorvos eldönti, hogj kóros elváltozás-e, vágj csupán természetes haj- változás. Általában haj- szesz használatát írja elő mely nagyon jó hatássa] van a fejbőrre. Ezen túlmenően ajánljuk a következő hajmosási receptet egy tojással dörzsöljük be a fejbőrt és a hajat. Utána öblítsük le többször, az utolsó öblítést kamilla- főzettel végezzük, melybe tegyünk egy kávéskanál citromot, kitűnő hatású a fejbőrre a kvarcféríykeze- lés is. A hosszú haj divatról: Sok vita hangzik el manapság, huligán-e az, aki hosszú hajat visel? A válasz igen egyszerű: nefn a haj hossza dönti el. hogy valaki huligán-e vagy sem, hanem minden esetben az illető viselkedése! Ebbe beletartozik a haj gondozottsáea is. A divatos hosszú haiat is lehet kulturáltan viselni, ha gondozott és nem elhanyagolt lobonc. Igen sok fiatal télen is fedetlen fővel iár. Naev könnyelműdé*! Már igen sokan ráfizettek err° n káros divatra. Megfázott a feibőrük. és kihúzott a bajuk. Pedig a férfiak is szere+ik a szén. dús haie+ Vigvázzunk rá, amíg ne"’ késő. E. K.