Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-11 / 239. szám
tWO. október 11, vasárnap — 5. oldal Sokat tanultam önöknél... Táborlakók között A Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda, a TESCO vendégeként hazánkban tartózkodott Ibrahim El-Har- dan, az Iraki Mezőgazda- sági Fejlesztési Szervezet műszaki igazgatója. Számos termelő üzemet tekintett meg és országjáró körútja során a megyébe is ellátogatott. A Szikrai Állami Gazdatágban találkoztam az igen rokonszenves, magas rangú •rab vendéggel. Utazásának céljáról faggattam: — Sokat tanultam önöknél. Nálunk még eléggé elmaradott a mezőgazdasági termelés és a következő években akarjuk kialakítani a korszerű nagyüzemeket. Az itteni gazdaságok jó példával szolgálnak számunkra. Szervezettségük, eredményeik igen figyelemre méltóak. Azért is látogattam ide, a Szikrai Állami Gazdaságba, hogy tanulmányozzam, hogyan lehetne a tapasztalatokat a mi sajátosságainkra alkalmazni. Az iraki szakember tárgyalt a MEZÖBER megyei kirendeltségének vezetőinél. Négyezer hektáros mellgazdasági mintaüzemek szervezéséhez kért segítséget Magyar tervek alapján szeretnék létrehozni ezeket, elsősorban Irak északi vidékein. Megtekintette a Kecskeméti Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat gyártmányait is. A vállalat számos olyan gépet berendezést készít, amelyekre igen nagy szükség lenne az arab országokban. Ibrahim Él- Hardant elsősorban a szántóföldi termesztést segítő takarmánytároló berendezések érdekelték, de tanulmányozta a borászati gépeket is. Az utóbbin kicsit meglepődtem, mindjárt fel is adtam a kérdést: — Az önök országát nagyrészt mohamedánok lakják, akik tudomásunk szerint vallási okokból nem fogyasztanak bort. Elnevette magát: — Ma már nem veszik olyan szigorúan az arab országokban sem a korán tanításait. Nem beszélve arról, hogy idegenforgalmunk is egyre nő és gondolunk az exportra is. Irakban egyébként a következő években szeretnének jelentősebb területen szőlőt és gyümölcsöt telepíteni. Az ültetvények létrehozásánál szintén ' magyar szakemberek segítségét akarják kérni. — Amióta sikerült megegyezni a kurdokkal, megszűnt a belső villongás, a békés t építőmunkára tudunk minden energiát fordítani. A megállapodás, amely Manifesztó március 11 néven került a köztudatba, fordulópontot jelentett az ország történelmében. Az a célkitűzésünk, hogy az olajtermelésből származó bevétel jelentős részét a mezőgazdaság fejlesztésére fordítjuk. Olaj- termelésünk évről évre emelkedik, több mint 90 százalékát exportáljuk. Most, hogy napirendre került a mezőgazdaság fejlesztése, szeretnénk még szorosabbra fűzni kapcsolatainkat a szocialista államokkal. Az együttműködés elősegíti népünk szociális helyzetének javulását. Bízom benne, hogy rövidesen konkrét tárgyalásokra kerül sor a két ország mezőgazdasági szakemberei között. A TESCO szervezésében jelenleg is több magyar szakember dolgozik Irakban, .az élelmiszer-gazdaság. különböző ágazataiban. K. S. Bálint András KISZ-titkár már rutinos szüretelő, tavaly is a helvéciai táborban dolgozott. Milyen kicsi a világ — idéztük a meglepő találkozások ismert közhelyét Erdélyi Imre egykori tanárommal, akivel annyi év u1án először az elmúlt napokban a Helvéciai Állami Gazdaság központjában futottunk össze. Csakhamar az is kiderült, hogy mindketten a gazdaság ágasegyházi kerületébe igyekszünk, ahol a szegedi Ságvári Endre Gimnázium diákjai szüretelnek. Ü tközben a diákévek örök élményeiről, a kirándulásokról és a szüreti táborokról beszélgettünk. — Iskolánkban régi hagyomány a szüretelés — mondta tanárom, aki már jó néhány éve az őszi táborozásokon a brigádvezetői funkciót tölti be. — A múlt ősszel szintén itt voltunk. A gyerekek a szüretelést szeretik a legjobban. Azt mondják: „Ebben a munkában van romantika...” őszi napsütés, mindenütt homok. Sárgásszöld és lila szőlőszemek csillognak a fonnyadt levelű tőkéken. Csillékben, tartályokban tornyosulnak a fürtök. Ismerkedés. A kérdésekre Bálint András iskolai KISZ-titkártól kaptam választ: „Kétszáznegyvenen vagyunk. Reggel 7 órától délután 4-ig dolgozunk, naponta 500—600 mázsányi szőlőt szedünk le. A bevételünk: mázsánként 20 forint, a puttonyozásért még külön öt forint.” S amint beszélgettünk, egyre nőtt, bővült körülöttünk a „diákgyűrű”. Tíz-ti- zenöten lehettünk. A szőlősorok végében leültünk a gyér fűre, cigarettáztunk, — a harmadikosoknak és a negyedikeseknek engedélyezték — beszélgettünk. „Emlékeztek? Hogyne emlékeznénk, amikor And- ra...” S hogy én is értsem, elmesélték a történetet. — Helvécián, a Hámán Kató önkéntes ifjúsági építőtáborban lakunk. Az egyik este kiabálást hallottunk Hattyas Ándreáék szobájából. Benyitottunk. Andrea a földön feküdt, s ezt kiabálta: „Megütöttem az állam, segítsetek!” A nagy ijedtségtől ezt úgy értettük: „Megütött az áram.” Rohantunk a tanárokhoz, onnan velük vissza a szobába. Andrea már az ágyon ült. Kérdeztük tőle, hogy kit ütött meg az áram? Meglepődött. „Az áram? — kérdezte ő is. Senkit. Elestem, s nézzétek, még a fogam is kitört...” Felsóhajtottunk, aztán nemsokára egy tréfás bökvers született. S máris újabb sztoriba kezdtek. — Aki még nem olvasta Karinthytól a Tanár úr kérem című könyvet, ne is vegye a kezébe — viccelődtek —, hiszen a főhős itt van közöttünk: Laci... Hajnecces, napellenzős, bajszos fiú ugrott elő. — Talán rólam van szó? — kérdezte. — Bizony rólad — folytatták a többiek nevetve. — Pontosabban arról beszélgettünk — kacsintottak egymásra —, hogy már megint üres a vödröd. Mások két-két és fél mázsát szednek naponta, te meg alig 40—50 kilónyit. — Tornából felmentettek — szólt közbe. — S emiatt mindig elkerülöd a munkát. Pedig megmondták, ha nem változtatsz a magatartásodon, hazaküldenek. — Persze, nem rossz fiú — súgták nekem —, szeretjük és sokat nevetünk a mondásain. A múlt vasárnap jöttek először dolgozni. Nagyon hideg volt. Délben az eső is esett. Ennek ellenére ötszáz mázsa szőlőt szedtek. Mint nappal a munkában, a délutáni és az esti program során is összetartanak. Szellemi vetélkedőket rendeznek, televíziót néznek, s ha az idő engedi, tábortüzet gyújtanak és szalonnát sütnek. Egyszer-kétszer már a mustot is megkóstolták. Tárnái László Pásztor Zoltán felvételei CSAK EGY NAPIG Aranyvasárnap a múzeumban A megye múzeumaiban őrzött értékes aranykincseket, a megye területéről származó műtárgyakat mutatják be ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a kecskeméti Katona József Múzeumban rendezett Aranyvasárnap című kiállításon. Emellett továbbra is megtekinthető a nagysikerű pengetőshangszer-kiállítás. Az osztályok közötti verseny sürgeti a lányokat, fiúkat. Egykettőre megtelnek szőlővel a vödrök, s a puttonyok. 3. Az erdő sötétjében baljós látványt nyújtott a romos turistaház. A villanyvezetéket még nem hozták rendbe, a kantinból petróleumlámpás pislákolt, mint egy kísértetfogadó ablakából. A teraszra kanyarodó kocsi reflektora bevilágított a széttépett falú hálóterembe, fénye a fekete macska tetemére hullott. A Vadgalamb gyászos és elátkozott hely benyomását keltette, az egyetlen derűs színfolt a kék Wartburg volt, amely szemlátomást sértetlenül várakozott az őrnagyra. A kivezényelt rendőrök parancsnoka jelentette, hogy a délután folyamán semmi gyanúsat nem észleltek: a ház körül idegen személy nem tűnt fel. Beke bement a kantinba: mindenekelőtt az idős házaspárral, akart beszélni. Csak a férfit meg a fiát találta ott. — A feleségem még mindig rosszul van. a kislányom ápolja, de azért idehivatom őket. . Tetszik tudni, a borzasztó ijedtség! Micsoda szörnyű eset! Hogy is fordulhat elő ilyesmi, kérem, amikor béke van? Az őrnagy felelhetett volna, de ő nem felvilágosító előadást akart tartani, hanem információt szerezni. — Reggel úgy láttam, hogy sok vendéget vártak... — Meg is érkeztek, kérem. Igaz, hogy elkésve, mert a helyi autóbuszjárat, amellyel jöttek, defektet kapott. „ Ez volt a szerencséjük, ezért maradtak életben. Különben .,. — Kik lettek volna? Mármint a vendégek... — Harminc diáklány, csupa tizenöt éves kislány. Gimnazisták, a tanárnőjük már jó előre lefoglalta a hálótermet. Úgy volt, hogy nyolc óra után érkeznek, s mindjárt lepakolnak, elfoglalják a termet, aztán meguzsonnáznak, és túrára indulnak. Az apáca szerint, aki velük jött, mindent percre kiszámítottak... — Apáca? — No, persze, ne tessék igazi apácára gondolni, az illető már a rend feloszlatása óta tanít. Azt mondta: lám, a jó Isten megoltalmazott bennünket! Kérdem: nem a defekt inkább? Ó, azt mondja, a defekt a jó Istennek köszönhető. Bevallotta, hogy valaha apáca volt és ma is hívő. Ehhez, ugyebár, joga van, kérem? — Természetesen — mondta Beke. ,— Tessék csak elképzelni, milyen szörnyű szerencsétlenség lett volna! Talán valamennyien meghalnak! Harminc ártatlan gyerek. Egy egész osztály. Az ember már a katasztrófa gondolatától is rosszul lesz. Pedig mindez kis híján megtörtént. És nyomában a szülők kétségbeesése, országos felzúdulás... — Mikor érkeztek ide? — Fél órával a szerencsétlenség után. S persze, rögtön visszafordultak. Most már biztosan otthon vannak, épen, egészségesen. Egyedül ön sérült meg. No, meg a ház. Nagy szó, hogy ennyivel megúsztuk... — Nagy! — mondta meggyőződéssel az őrnagy. Kezet fogott a gondnokkal, jobbulást kívánt a feleségének, azután a főhadnagytól is elbúcsúzott. Kocsiba szállt, nem kímélte a Wartburgját, a maximális sebességgel hajtott. A város felé, ahonnan az iskolások érkeztek. • A gimnázium igazgatója felháborodva ült a televízió előtt. Csaoata vesztésre állt. s a bíró nem adta meg a szerinte jogos tizenegyest. — Disznósási — kiáltotta az üres szobában. Ebben a pillanatban csengettek, s a küszöbön ott állt — egy honvédtiszt. Beke udvariasan tisztelgett. — Sajnálom —. mondta jegesen Hubert igazgató —, nem tudom fogadni önt. Csak kényszernek engedek. — Ugyan — felelte Beke —, kényszerről szó sincs! De higgye el, fontos volna. — Nekem az a fontos, hogy be tudjam fejezni a dolgozat ja vitást. Egyébként sem tettem semmi törvényellenest. Jó napot! Nem azért volt elhárító tiszt, hogy ne ismerje az emberi természetet. A futballközvetítés lármája kihallatszott az előszobába. Beke tudott a meccsről, az órájára pillantott, azt is látta, hogy mindössze hat-hét perc lehet hátra a végső sípszóig. Rágyújtott, és türelmesen várakozott az ajtó előtt. Tíz perc múlva, amikor újra csengetett, az igazgató megbékélt arccal fogadta.-— Hát, tessék — mondta. — Befejeztem a dolgozatokat... Mit óhajt tőlem? — Az I/b-vel szeretnék megismerkedni... — Az első osztályos növendékekkel? — Hubert most az iméntinél is döbbentebb volt. — És éppen a b. osztállyal? Ez... ez, hogy úgy mondjam ... szokatlan eset. Az őrnagy igazolta magát. — Vagy úgy ... Akkor természetesen nem faggatom. De a növendékek sajnos, nincsenek itthon. Osztálykirándulásra mentek. — Valószínűleg megérkeztek már. — Miből gondolja? a program szerint ma egy bakonyi turistaházban alusznak. — Megkérhetem, hogy telefonáljon a tanárnőjüknek? — Természetesen. — Hubert már tárcsázott is. — Meglátja, nem lesz otthon. E pillanatban egy női hang jelentkezett. Magdika? — Hubert harmadszor hökkent meg. — Maguk már itthon vannak’ Nem értem. Hogv el se mentek? De hát micsoda dolog! Ez nem mentség, kérem. Legalább bejelentette volna... Holnap majd beszélgetünk erről! (Folytatjuk.)
