Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság tájékoztatá­sa szerint a Móron meg­tartott 41. heti lottósorso­láson a következő számo­kat húzták ki: IS, 41,65, 80, 82 Tiszteletpéldányok De Gaulle tábornok de­dikált példányt küldött mo6t kiadott emlékiratai­nak első kötetéből II. Er­zsébet angol királynőnek. Harold MacMillan volt angol miniszterelnöknek, Nyikita Hruscsovnak, a Szovjetunió minisztertaná­csa volt elnökének, Eisen­hower volt elnök özvegyé­nek, VI. Pál pápának és a tábornok három egykori miniszterelnökének, köztük Pompidou jelenlegi elnök­nek. * A népművészet előkelő helyet foglal el a lakásdí­szítő elemek között. Bizo­nyára sokan látnak szíve­sen étkező fülkéjükiien azt a kalocsai motívumokkal díszített étkezőgarnitúrát is, amelynek egyelőre még csak a mintadarabjai ké­szültek el a miskei Alkot­mány Termelőszövetkezet­ben. A tsz vezetői az aszta­losműhely téli kihasználá­sa érdekében úgy határoz­tak, hogy népművészeti konyhagamitúrákat készí­tenek. Tartozéka: asztal, négy szék, edény- és kö­csögtartó, éppen olyan mint amilyennel még a nagyanyáink férjhez men­Tegnap a kecskeméti piacon 406 pár élő csirkét árusítottak, páronként 40 —70 forintos áron. Élő tyúkból 200 pár talált gaz­dára 70—120 forintért. A Holnapi lapunk tartalmából: Tudósítások pártértekezletekről Beszámoló Kecskemét város és a kecskeméti járási pártértekezlet eseményeiről. Táborlakók között I Szüreti riport Helvéciáról. A fekete macska visszatér Folytatásos kémregény. Művelődés, irodalom, művészet Tájékoztató a bortermés bejelentéséről Tárgyalóteremből I . ____________ — Utazás közben a kelen­földi pályaudvaron dobta be a 33. játékhétre szóló lottószelvényeit özv. Bor­bély Józsefné, 69 éves nyugdíjas, öttevényi lakos. Az igazoló szelvényeket az utazás izgalmában elvesz­tette, s nem is emlékezett arra, hogy milyen számo­kat húzott át. Az egyik szelvényen négyes találatot ért el. Az Országos Taka­rékpénztár kinyomozta a szelvény tulajdonosát, s pénteken Győrött ki is fi­zették a boldog nyertesnek a 90 ezer forintot megha­ladó nyereményt. hogy néhány darab, — aminek elhelyezésére a mai kisméretű lakások al­kalmatlanok lennének, pél­dául a tulipántos láda. — hiányzik a garnitúrából. A mintadarabok 3 szín­ben készültek: fehér, vilá­goskék és sötétkék alapon, s a. drágszéli pingáló asz- szonyok kezenyomán gyö­nyörű tarka virágok díszí­tik a faragott széktámlát, az asztalt, a garnitúra min­den darabját. A tsz vezetői úgy szá­mítják, hogy évente — té­li időszakban — ezer da­rabot tudnának belőle csi­nálni. Forgalomba hozatalá­ról most folynak a tárgya­lások. 70 pár pulykát páronként 150—200 forintért kínálták. 6500 darab tojás cserélt gazdát, darabonként 1,20— 2 forintért. A zöldségpiacra ezer cso­mó sárgarépa és 1100 cso­mó gyökér érkezett. A ve­vők az előbbi csomóját 1 —2,50, az utóbbi csomóját 1.50— 4,50 forintért vásárol­ták. A 2900 kiló burgonya kilójáért 2—3 forintot kér­tek. A 340 kiló hagyma ki­lónként 4—5 forintért kelt el. Fejeskáposztából 2300, kelkáposztából 950 kilo­gramm érkezett a piacra. A fejeskáposzta kilónként 2.50— 3 forintért, a kelká­posztát 2,50—4 forintért kínálták. 3,50—4,50-ért kelt a 360 kilónyi karalábé. Karfiolból a termelők 1100 kilót kínáltak, kilójáért 7 —10 forintot kértek. 810 kiló paradicsom várt vevő­re, kilónként 4—5 forin­tért. Zöldpaprikából 4800 kiló cserélt gazdát, kilón­ként 2,50—8 forintért. Ke­vés sóska és paraj került még árusításra. A gyümölcspiacon 2100 kiló alma volt, kilóját 2,50 —6 forintért kínálták. Kör­téből 9 mázsányi került árusításra kilónként 4—10 forintért, míg az 5 mázsá­nyi őszibarackot kilónként 3— 7 forintért mérték. Szil­vából 1700. szőlőből 2300 kiló volt a kínálat, az előbbit 2,50—4, az utóbbit 4— 8 foritért árusították. A tegnapi piacot gyenge fel­hozatal és nagy kereslet jellemezte. — A Jánoshalmi Bácska Ktsz építőipari részlege még a nyáron felajánlotta, hogy a X. kongresszus tisz­teletére 16 millió forintos éves tervet az év vége előtt három hónappal teljesíti. Szeptember 30-ra el is ér­ték ezt és december végéig szeretnék még 3 millió fo­rinttal túlteljesíteni. A Baromfiipari Orszá­gos Vállalat kecskeméti gyárában az automatizált baromfivágóhídon — pél­dátlan mennyiségű — na­ponta 50 000 aprójószágot dolgoznak fel. Pecsenye­csirkét, kacsát, galambot, pulykát, kövér libát és nyulat készítenék elő sü­téshez, főzéshez a hazai és a külföldi konyhák szá­mára. A társüzemek közül a kecskeméti gyár kínálja a leg választékosabb árut: ösz- szesen 133' félét. Ezek kö­zül a legnagyobb sikere a pecsenyekacsának és. puly­kának van, a legkereset­tebb azonban továbbra is a libamáj. Megkezdődött a kövérliba-feldolgozás sze­zonja is. naponta kétezer kerül belőlük a kopasztóba, Órákkal azután, hogy az olasz Riviérán pusztítani kezdett a kiöntött Bisagno folyó árja, Genovában és környékén ismét szakadni kezdett az eső és ez még csak fokozta az aggodal­makat. Az árvízben, amely két esztendeje Itália legna­gyobb áradása, eddig 23 halálesetről bizonyosodtak meg, de a hivatalos szer­vek attól tartanak, hogy amint a mentőosztagok to­vább kutatnak az iszap bo­rította romok között, a veszteséglista még növek­szik. A Reuter-iroda tudó­sítója szerint több százra — A Swissair svájci lé­gitársaság gépein ezután páncélajtó választja el a pilótafülkét az utastértől. Ipari televíziót is szerel­nek a gépek utasterébe, hogy a pilóták állandóan megfigyelés alatt tarthas­sák az utasokat. Az intéz­kedések célja: a gépeltérí­tések megelőzése. (Reuter) a csúcsidényben pedig 4— 5000 halad át a feldolgozó pályákon. Örvendetes, hogy évről évre „májasabb’ li­bák érkeznek a tömőktől. A legtöbb kövér libát az idén Kiskunfélegyháza, Ja- kabszállás, Bugac és Fülöp- szállás környékéről várják. Összesen mintegy 400 000 májliba feldolgozásával szá­molnak. A májat jégkockák között szállítják a francia, nyugatnémet és osztrák megrendelőknek. ' A kecskeméti baromfi­ipar termékeit 18 ország vásárolja, emellett az idén kétszerannyi vágott barom­fit adnak az ország ellátá­sára, mint tavaly. A folya­matos és megfelelő vágott barmofikínálat csak a ke­reskedelem rendelésén mú­lik. tehető a sebesültek száma. A legtöbbet szenvedett környék tudvalevőleg Ge­nova, amelynek utcáin csü­törtökön kétméteres vízfal söpört végig, elöntve gép­kocsikat. autóbuszokat, s elborítva még a fákat is. Házak omlottak össze, s az ár elmosott egy ősi ró­mai hidat. A szerencsétle­nül járt emberek hidakon, lakásaikban, gépkocsijaik­ban tartózkodtak, amikor támadni kezdett az árvíz, és » rendőrség úgy véli, hogy a rohanó ár sok holt­testet a tengerig sodort. (Reuter) V A P T A B 1970. október 10, szombat Névnap: Gedeon Napkelte: 5 óra 55 perc. Napnyugta: 17 óra 07 perc. Holdkelte: 15 óra 10 perc. Holdnyugta: 0 óra. kecskeméti KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MCSORA Október 10. este 7 óra CSERESNYÉS Jászay-bérlet Mozik műsora Október 10: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 0 és 8 órakor KALEIDOSZKÓP KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SZERELMESFILM — A BAJAI járási községi művelődési otthon igazga­tóinak értekezletét októ­ber 20-án tartják meg a Bajai József Attila Városi Művelődési Központban. A megbeszélés napirendjén a járás népművelésének jövő évi tervei szerepelnek. A tervezés aktuális kérdései­nek előadója Bánáti Tibor, a művelődési központ igaz­gatója lesz. Egymillió dollárt nyert Rekordnyeremény a New York-i lottón; George Ash­ton és családja a legutóbbi húzáson egymillió dollár­hoz jutott. Az 50 éves Ashton, akinek sógornője vásárolta meg a 3 dollá­ros szelvényt, egy New York-i áruház női divat­áru osztályának eladója. A nyereményből orvosi ku­tatások céljára is juttatni kíván. (Reuter) — KECSKEMÉTEN, a KPM Közúti Igazgatóságán tegnap délután Cs. Ns.?y Pál igazgató az árvízvé­delmi munkában résztvett dolgozóknak ünnepélyes keretek között kitüntetése­ket adott át. Hét dolgozó Árvízvédelmi Emlékérmet, húszán pedig dicsérő okle­velet kaptak. A 27 kitün­tetettnek egyben pénzju­talmakat nyújtottak át. — Az augusztus 31-én véget ért gazdasági évben a francia konyakgyártás történetében először halad­ta meg a 100 millió palac­kot az eladásra került ko­nyakmennyiség. (DP A) — Keverőgéppel gazda­godott a városföldi Dózsa Termelőszövetkezet nyárlő­rinci húsfeldolgozó üzeme. Az új gép segítségével na­ponta 8—10 sertést dolgoz­nak fel töltelékáruvá. — Megjelent Bulgáriá­ban — a Narodna Mladesz kiadóvállalat gondozásában — A Pál utcai fiúk. A húszezer példányban ki­adott kötetet Katja Kame- nova fordította és Georgi Krumov írt hozzá utószót. Piaca korlátlan A főzeléknövények közül a spárga a „sztár” külföl­dön. Mivel a magyar kony­ha keveset használ fel be­lőle, így a hazai termés zöme exportra kerül. Ke­resettségére jellemző, hogy idényében szinte korlátlan mennyiségben fogadja kül­föld. nagyobb részét az NSZK-ba szállítják min­den évben. A termőkörzete az Alföld, főleg Bács-Kis- kun megye, ahol az idén tovább bővítették a spár­gaültetvényeket. Újabban sok háztáji gazdaság ren­dezkedik be az évelő spár- ga termesztésére. Várható időjárás ma estig: Napközben kevés felhő, eső nem lesz. A haj­nali és reggeli órákban többfelé köd, egy-két he­lyen ködszitálás. Éjszaka gyenge, napközben mérsé­kelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet: 7—12, legmaga­sabb hőmérséklet ma álta­lában 20—24 fok között, a tartósan ködös helyeken egy-két fokkal 20 fok alatt. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: október 8-án a kőzéphőmér- séklet 14.9, (az 50 éves átlag IS), a legmagasabb hőmérsék­let 21 Celsius-fok. A napsüté­ses órák száma 10. Olftóber 9-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 10,2, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 23,4, a legalacsonyabb hőmérséklet 9,1 Celsius-fok. Három változás a IV műsorc: an 15.00: Mélyhűtött szere­lem. Magyarul beszélő nyu­gatnémet tv-film. — 16.20: Reklámműsor. —16.25: Hí­rek. (MTI) — Találkozót rendezett nyugdíjas tagjai részére a rémi Dózsa Termelőszövet­kezet. A több mint 200 nyugdíjast Németh Ferenc elnök köszöntötte, majd át­adták a közös gazdaság ajándékait és ebéddel ven­dégelték meg az idős szö­vetkezeti tagokat. Hangverseny Bartók Béla emlékére A Kecskeméti Óvónő­képző Intézet KlSZ-alap- szervezete Bartók Béla ha­lálának 25. évfordulója al­kalmából hangversenyt rendezett a világhírű zene­szerző emlékére. Az inté­zet énekkarai, hangszeres szólistái és irodalmi szín­padának tagjai jól szere­peltek. Az ünnepségen részt vett a művelődési ház aranyéremmel kitün­tetett kamarakórusa is. Nagy sikert aratott az in­tézet kétszáz tagú kórusa, melyet dr. Kálmán Lajos zenetanár vezényelt. — Három traktort, há­rom tehergépkocsit, egy bálázó és egy kukorica-pé- pesítő gépet, valamint szá­mos más munkagépet vá­sárolt az idén 800 ezer fo­rintos beruházásból a kis­kunhalasi Vörös Szikra Termelőszövetkezet. — Év végére befejezik a félmillió forintos költség­gel készülő orvosi rendelő és szolgálati lakás építését Kunbaracson, ezzel megte­remtik a munkalehetőséget egy odatelepülő orvos szá­mára. A Pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka Amint azt előzetesen is közöltük, a Kecskeméti Katona József Színház tár­gyalásainak eredményeként a 75 éves Pécsi Nemzeti Színház kétnapos vendég­fellépésre érkezik Kecske­métre. Október 13-án este A veronai szerelmesek mártiruma című 2 felvo- násos balettet mutatják be. A főszerepeket a Jászai- díjas Bánffy György, és a Liszt-díjas Handel Edit és Csifó Ferenc táncolják. Ok­tóber 14-én délután 3 óra­kor ifjúsági előadáson, majd este 7 órakor a West side story kerül műsorra. A nagysikerű 2 részes mu­sical _ koreográfiáját Bogár Richárd készítette. Népművészeti bútorok — szövetkezeti asztalosműhelyből tek, azzal a különbséggel, Csökkenő felhozatal a kecskeméti piacon gépesített hagymabetakaritas A Gorzsai Állami Gazdaságban gépesítették a vöröshagyma betakarítását. Holland gyártmányú berendezésekkel dolgoznak. Az egyik gép kiemeli a földből a termést, a másik pedig fel­szedi és szállító járműre ömleszti. Képünkön: Munkában a nagy teljesítményű hagymafelszedő berendezés. (MTI-foto — Tóth Béla felv. — KS) 133 féle termék Libamáj jégkockák közt Forgalmas az őszi idény a BOV-ban Még nem végleges az áldozatok száma Kétméteres vízfal Genovában t’STOFl NÉPE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megy el Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel- Kiadja a Baca-Klskun megyei Lapkiadó Vállalat. — Felelős kiadói dr. Mezei István tgazgatö. — Szerkesztőség: Kecskpmét Városi Tanácsház. - Szerkesztőségi telefonközpont: 2fi-l», 25-1« Szerkesztő bizottság: i»-38. — Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér 1Ja. Telefoni 17-0#. — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— forint Báca-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni U-83. — Index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents