Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-06 / 234. szám
IIMEDOSZ győzött a megyei rangadin KISKUNHALASI MEDOSZ—KUN BÉLA SE 2:1 (0.0) Kiskunfélegyháza, 200 inéző. Vezette: Gyarmati. Kiskunhalasi MEDOSZ: Dömény — Juhász, Rádi, Tóth II. — Tüske, Lévai — Udvari (Oláh), Mészáros. Tóth I., Kocsis, Csermák, Edző; Virágh István. Kun Béla SE: Gulyás — Kornfeld, Szável, Németh, — Dóra, Vass — Kókai (Jankuly), Karsai, Farkas, (Bordi), Dobák, Borbély. Edző: Kanyó János. Lanyha iramban indulta játék. A MEDOSZ harcolt ki némi fölényt és 3 helyzetet is kidolgoztak, de a befejezésről lekéstek a csatárok. A 15. percben Farkas 16 méterről küldött lövését Dömény hárította. A másik oldalon Kornfeld— Kovács adogatás után Karsai bombája a léc felett suhant el. A 30. percben Tüske négy védőt is kicselezett, de erős lövését Gulyás bravúrosan védte. Továbbra is a halasaik kezdeményeztek többet. Mészáros és Udvari lövése adott munkát Gulyásnak. A félidő utolsó percében Kovács 20 méteres lövését Dömény szögletre ütötte. A szünet után a Kun Béla SE védői csak nézték a vendégek sorozatos támadásait. Az 51. percben Mészáros mintegy 20 méterről küldött a kapura egy középerős lövést. Gulyás könnyelműen lábbal akart hárítani, a labda megcsúszott és a hálóba vágódott. 1:0. Csak a gól után lendült támadásba a Kun Béla SE. öt percen át beszorították a halasiakat, eredményt azonban nem sikerült elér- niök. sőt egy hosszan előrevágott labda a mintegy 2 méteres lesen álló Csermákhoz került. A partjelző is tovább engedte a játékot. Csermák a kiinduló kapus mellett a hálóba küldte a labdát. 2:0. Néhány perc múlva majdnem újabb gólt kapott a félegyházi csapat. Szável elengedte Csermákot, aki már csak a kapussal átt szemben, de elhibázta a mérkőzés legnagyobb helyzetét. Elkeseredetten támadott a Kun Béla SE. A 70. percben kavarodás támadt a MEDOSZ kapuja előtt és Bordi 3 méterről szépített. 2:1. A 75. percben Vass és Tóth I. összecsapott. A játékvezető Vasst kiállította. Az utolsó percekben a hazaiak támadtak, de a MEDOSZ védelme fölényes biztonsággal verte vissza a lagymatag próbálkozásokat. A Kiskunhalasi MEDOSZ kulturáltabban és tervszerűbben játszott. Bár góljait kapushibából és lesből érte el, a győzelme vitathatatlanul megérdemelt. A félegyházi csapat tudása nem éri el a NB III. színvonalát. Kitűnt a ME- DOSZ-ból Rádi, Tüske, és Lévai. Nagyszerű meglepetés Debrecenben Kiskunfélegyházi Vasas—DEÁC 2:1 (1:1) Debrecen, 800 néző, vezette: Ungi. Kiskunfélegyházi Vasas: Hluchány — Bense, Cser- kó, Villányi — Pünkösti, Sahin — Gerber (Bella), Kelemen, Ézsi, Linlca, Görög (Hajagos). Edző: Veréb István. DEAC: Palchuber — Csapó, Beneze, Szulyovszky — Fohn, Puskás (Molnár) — Tóth, Petróczky, Kiss S., Kiss L., Szabó. Edző: Bodor Lajos dr. A Kiskunfélegyházi Vasas ezúttal vaskos, de kellemes meglepetéssel szolgált szurkolóinak. Saját pályáján fektették két vállÉrtékes pontszerzés a fővárosban HI. KÉR. XT VE— KECSKEMÉTI TE 0:0 Budapest, 600 néző, vezette: Madarasi. KTE: Pogány — Pavlovié«, Beregi, Pongrácz — Nagy, Gudricza — Tormási, Mányoki, Magyar, Kovács, Parádi (Józsa). Edző; Vass János. A mérkőzésre Budapesten vasárnap délelőtt került sor. A kecskeméti együttes gépkocsija defek- tet kapott Dabasnál és csak az utolsó pillanatban érkezett meg a mérkőzés színhelyére. A játékosok az autóbuszban öltöztek mezbe és szinte bemelegítés nélkül léptek pályára. Ez meg is látszott az első percekben. Nagyon mereven mozogtak a KTE-já- tékosok, így a hazaiak lendületes támadásainak lehettünk tanúi. A kecskeméti védelem azonban nagyon higgadtan verte vissza a hazaiak meg-meg- újuló rohamait. Az első komolyabb gólhelyzet a KTE kapuja előtt adódott. Kovács az utolsó pillanatban mentett Pogány ezután remek védésekkel hívta fel magára a figyelmet. A KTE csatársora a 25. percben vezette első gólveszélyes támadását. Mányoki Jó iramú küzdelmes mérkőzés MEZÖFl SE—CSONGRÁDI SE 1:0 (1:0) Kecskemét, 200 néző, vezette : Barcs. Mező fi SE: Gyaraki — Sebők, H. Kiss, Dvorszki — Borics, Szabó E. — Padlás, Nagy (Szi tár), Harangi, Németh, Papp. Edző: Kri- vy Ottó. A mérkőzésre a széktód salakpályán került sor. A vendégek védekezésre rendezkedtek be, s megszállták kapujuk előterét. A Mezőfi SE azonnal előrelendült és Harangi vezérletével sok jó támadást vezetett a csatársor. A 14. percben Németh és Harangi adogatott, majd Nagy kapta a labdát, nyolc méterről a kapu mellé lőtt. A 21. percben újra Nagy előtt adódott gólhelyzet. Az ösz- szekötő rosszul találta el á labdát, s így a kapus védeni tudott. Érett a Mezőfi SE gólja. A 27. percben Borics lendületesen futott el a jobbszélen. Átívelt a túlsó oldalon felfutó Haranginak, aki a tisztán álló Papphoz küldte a labdát. A szélső nehéz szögből lőtt a hálóba. 1:0. A félidő végéig a hazai csapat támadott és a 41. percben tovább növelhette volna góljainak számát, de Harangi jó átadását Padlás nem tudta értékesíteni. Az oldalhálót találta el. Érdekesen alakult a második félidő. A vendégek ebben a játékrészben felhagytak passzív védekező taktikájukkal, sokkal Bátrabb játékkal rukkoltak ki. Több jó támadás futott a Mezőfi SE kapujára. A kecskeméti védelem azonban jól állt a lábán és így a vendégek nem tudtak komolyabb gólhelyzetet teremteni Gyaraki kapuja előtt. A 38. percben Harangi a félpályáról indult el, egyedül tört a kapura és az egyik védő csúnyán felvágta. A mozgékony csatárt hosszú ideig kellett ápolni. Jó iramú, küzdelmes volt a mérkőzés. Az első félidőben a hazaiak, szünet után a vendégek voltaic az aktívabbak, a többet támadók. A Mezőfi . SE megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, mert lényegesen több helyzete volt, mint ellenfelének. Jók: Harangi, a mezőny legjobbja, Németh, Szabó E. és Sebők. Barcs játékvezető higgadtan és tárgyilagosan vezette a mérkőzést lövése a kapufáról vágódott vissza éppen Kovács elé. A csatár forgolódott, s így fel tudott szabadítani a fővárosiak védelme. A félidő hátralevő részében felváltva támadott a két együttes, de komolyabb gólhelyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A második félidőben a KTE kezdett jobban, sorozatban vezette támadásait. Az 55. percben Kovács bombázott kapura, de a labda centiméterekkel ment mellé. A 60. percben 20 méteres szabadrúgáshoz jutott a kecskeméti együttes. Beregi bombáját bravúrosan védte a budapesti kapus. Ezután már inkább a KTE térfelén folyt a játék. Nagy munkában volt a védelme, amelyet jól segítettek ezekben a percekben a csatárok is. így azután gól nélkül telt el a mérkőzés hátralevő része. A KTE rászolgált az egyik pontra. A csapat nagy lelkesedéssel küzdött és időnként komoly mezőnyfölényt harcolt ki. Idegenben ez a pontszerzés nagyon értékesnek mondható. A csapatból Pogány, Nagy, Mányoki és Magyar nyújtotta a legjobb teljesítményt, de lelkesedéséért az egész csapat dicséretet érdemel. Madarasi játékvezető igen jól bíráskodott. Színvonalas mérkőzés VASAS LANG—SOLT VADKERTI TE 3:2 (2:1) ra a DEAC-ot, amely a múlt héten 2:0-ra nyert Budafokon. Az előző hetek sorozatos kudarcai után a félegyháziak küzdelemre elszántan utaztak Debrecenbe, és az akarásnak megérdemelt két pont lett az eredménye. A kezdés után azonnal a Vasas támadott, a vezetést mégis az egyetemisták szerezték meg. Egy jobb oldalról beívelt labdát a szemfüles Kiss S. közelről a jobb sarokba gurított. 0:1. A gól nem szegte kedvét a félegyházi csapatnak, s a 10. percben Linlca egyéni akció után 25 méterről küldött nagy lövést. A kapus csak nehezen védett szögletre. A beívelt sarokrúgást Gerber a jobb kapufa felé fejelte, s a kapus csak újabb bravúros védéssel tolta szögletre a labdát. A debreceniek gyors ellentámadásait a Vasas védői könnyedén hárították. A 35. percben Kelemen előtt nyílott jó helyzet, de a döntő pillanatban elcsúszott. A 38. percben Sahin szabadrúgását szögletre ütötte a kapus. Végre a 42. percben Villányi futott el a bal oldalon. Keresztbe lőtt labdáját Kelemen lekezelte és a kifutó kapus fölött a hálóba emelte. 1:1. A fordulás után mintegy 10 percig erősen szorongatott a Debrecen. Az 50. percben Szabó három méterről lőtt a kapu mellé. A Vasas csak az 57. percben jutott át először a DEAC térfelére. Ekkor Gerber—Linka-—Kelemen össz- játék után Kelemen ismét átemelte a labdát a kapuson, de a lövés gyenge volt, s az egyik védő a gólvonalnál utolérte és menteni tudott. Nagy erővel támadott ekkor a hazai csapat. Hluchány a bravúros védések egész sorozatát mutatta be így sikerült átvészelni néhány nehéz percet. A 73 percben Szabót (DEAC), a játékvezető kiállította. A 74. percben debreceni támadás közben Gerber a félvonalnál kapott egy elö- r evágott labdát. Negyven métert futott vele és a kiinduló kapus mellett 1 ' méterről a hálóba vágta a Vasas győztes gólját. 2:1. A 82. percben Hluchány lábbal mentett, a gólra éhes debreceni csatárok elől. Az utolsó percekben felváltva támadott a ké csapat, s az eredmény mai- nem változott. A Vasas ezen a mérkőzésen taktikai csatát nyert. A lelkes, jó játékért a csapat minden tagját dicséret illeti. A debreceniek közül Palchuber, Beneze és Tóth játszott kiemelkedően. NB n. KELETI CSOPORT X. Cegléd 8 5 3 _ 12- 6 13 2. Pénzű. 8 5 2 1 17— 7 12 3. Szegedi D. 8 4 2 2 13-10 10 4. Bocskai 8 3 3 2 13-11 9 5. Szóin. M. 8 2 5 1 10- 8 9 6. Budafok 8 9 3 2 10- 9 9 7. Közép. 8 3 3 2 9- 8 9 8. Lehel 8 3 2 3 9- 7 8 9. Szarvas 6 2 4 2 9-10 8 10. Gyula 8 2 3 3 14-11 7 11. DEAC 8 3 1 4 15-13 7 12. SZVSE 8 2 3 3 9-11 7 13. Vecsés 8 2 2 4 5-12 6 14. Kiskunf. 8 2 2 4 8-17 6 15. MGM 8 1 3 4 9-14 5 16. KISTEXT 8 — 3 5 8-16 3 Soltvadkert, 400 néző, vezette: Barna. Soltvadkert; Mayer — Vincze, Mészáros, Fritt- mann — Szabó, Meskó — Benkő (Fazekas), Fábián, Tóth, B., Bezsenyi, Schmél. Edző: Viszkok Sándor. A kezdés után nyomasztó fölénybe került a budapesti csapat. Negyed óráig szinte szóhoz sem jutott a Soltvadkert. Az 5. percben Kamrás lövését Mayer még védeni tudta, de a 7. percben Rozsnyói jobb sarokba tartó bombájával szemben már tehetetlennek bizonyult. 1:0, A vadkert továbbra is alárendelt szerepet játszott, s a 10. percben Berényi, a 13. percben Rozsnói lövését Mayer csak nehezen hárította. Az első hazai támadás a 16. percben indult, de Fábián beadásáról lekéstek a belső csatárok. A 25. percben Balogh kapura ívelt. Mayer kifutott, de nem tudta megszerezni a labdát. Kamrás az üres kapu felé irányította, s a befutó Meskó a gólvonalról fejelte szögletre. Fél óra elteltével a Soltvadkert vette át a játék irányítását, s néhányszor zavarba hozták a Vasas Láng védelmét. A lövésekkel azonban nem volt szerencséjük. A 36. percben egy ártatlannak látszó ellentámadás végén az üresen hagyott Garamvári három méterről a léc alá bombázott. 2:0. A 43. percben Mészáros hosszú átadásával Tóth B. lefutotta a védőket. Beadásából Meskó nagy lövést zúdított a bal alsó sarokba. 2:1. Szünet után nyomasztó fölénybe került a Soltvadkert. A hazai fölény ellenére a vendégcsapat növelte előnyét. A 78. percben Berényi beadását a csere- játékosként nemrég beállt Govnai kapta és fejjel a vetődő Mayer hasa alatt a hálóba csúsztatta. 3:1. A 87. percben Schmélt Eich hátulról elkaszálta. A jogos büntetőt Fábián a jobb sarokba lőtte. 3:2. A végig élénk iramú, változatos mérkőzést a szerencsésebb Láng csapata nyerte meg. A Soltvadkert legalább 60 percen át * fölényben volt, és így az egyik pontot megérdemelte volna. Jók: Mészáros, Meskó, Bezsenyi. TebetetliB veit a csatársor DUNAÜJVÄROSl építők— KISKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ 2:0 (1:0) Dunaújváros 300 néző, vezette: Szabó I. Kiskőrösi Gépjavító: Csesznák — Kállai I., Virág, Balogh — Váczl, Pet- rlk — Szlovák II., Szlovák 1., Kállai II., Szentgyörgyi 11., Trifont. Edző: Gacs Tibor. Lendületes támadásokkal kezdett a kiskőrösi csapat, már az első félidőben sok helyzet maradt kihasználatlanul. A 10. percben jobb oldalról beívelt labdát a dunaújvárosi kapus kiütötSok kihagyott BAJAI VASAS MTE—PEAC 1:1 (1:0) Baja, 400 néző, vezette: Rózsa. Bajai Vasas MTE: Majz- linger — Fodor, Márity, Zomborcsevics, Viszmeg — Ónody, Rausch — Borko- vics, Bartulov, Tényi (Szabó), Kemény. Edző: Csongor János. Nagy lendülettel kezdett a bajai csapat és már az első percekben több veszélyes támadást vezettek. Az 5. percben nagy védelmi hiba után vezetést is szerezhettek volna a bajaiak. Az egyik pécsi védő lyukat rúgott. Kemény megszerezte a labdát és már csak a kapussal állt szemben, de nem tudta a hálóba juttatni. Ezután mintegy 25 percen át meddő mezőnyjáték folyt a pályán. A 30. percben egy gyors bajai támadás végén Borko- vics 17 méterről küldött bombalövéssel megszerezte a vezetést. 1:0. A félidőig már nem történt érdeke sebb esemény. A szünet után is az MTE. kezdett jobban. A pécsi védők lestaktikával próbálkoztak és majdnem ráfizettek. Az 51. percben Ónodi a lesre játszó védők mellett átadás helyett hirtelen kapura tört. ö is már csak a kapussal állt szemben, és elhamarkodva a kapusba rúgta a labdát. A kihagyott helyzetek miatt úszott el az egyik pont. A következő percben ugyanis szabadrúgáshoz jutott a PEAC és a rosszul felálló sorfal mellett Légrádi 18 méterről a hálóba bombázott. 1:1. A mérkőzés végéig hullámzó volt a játék és inkább a pécsiek voltak enyhe mezőnyfölényben. A könnyel- műsködés és a kihagyott helyzetek miatt a pécsiek jogosan vittél? haza az egyik pontot. Jók: Márity, Zomborcsevics, Fodor. te, de a jól érkező Tritont csak a kapufát találta el. Tíz perccel később Szlovák I. remekül ugrott ki a védők közül, de hosszan szöktette magát és így a kapus menteni tudott előle. A 25. percben egy dunaújvárosi támadás végén a jobbról beívelt labda átszállt a kiskőrösi védők fölött és Kocsis közelről megszerezte a hazaiak vezető gólját. 1:0. A 35. percben Trifont játszotta magát tisztára, de a .kapusba lőtte a labdát. A 40. percben a mérkőzés legnagyobb helyzete maradt ki. Bal oldalról beívelt labda átszállt a dunaújvárosi védők felett, a tisztán álló Szlovák II-hoz, aki azonban elkapkodta a lövést. A második félidőben ismét védelmi hibából szereztek gólt a hazaiak. A 60. percben Kocsis volt eredményes. 2:0. Ezt követően szinte 5 percenként adódott gólhelyzetük a kiskőrösieknek. A 65. percben az előretörő Kállai II. a kapusba lőtte a labdát, öt perccel később ugyancsak Kállai II. volt jó helyzetben, de ezúttal a kapufát találta el. A 80. percben kifutással mentett előle a dunaújvárosi kapus, a 85. percben Kállai I az alapvonalról gurított vissza, az ötösön álló Kállai Il-höz, aki fölé lőtt. A 88- percben Trifont került 100 százalékos gólhelyzetbe, de a U-es tájékáról kapu mellé lőtt. A kiskőrösi csapat a második félidőben nagy lelkesedéssel és időnként jól játszott, de helyzeteit nerc tudta értékesíteni. Jók- Váczi, Trifont, Szentgyörgyi IL