Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-28 / 253. szám
1970. október 28, szerda S, oldal A Pacsirta a valamikori kerdarabok közé tartozott. bécsi operett történetói szerint Lehár életéből Ta példa ez az operett akárcsak a Paganini, így éppen a Giuditta, agy a nagy zeneszerző a jlághírűvé vált Mosoly Orbán sikerült jelenetek, a legparádésabban mozgatott finálék sem pontosan azt a hatást váltják ki, amit sugalmazni szeretnének. Talán még a humor, ami hatásos és amelyet bőven juttatott az átdolgozó, a kitűnő Kristóf Károly a Pacsirta Ima és Sándor (Gyólay Viktória és Rózsa Sándor). ága, a Víg özvegy és ixemburg grófja után ké- !s volt megújítani sa- t invencióját. Zenéi iyagukat tekintve késői lerettjei mintha ismét sszakanyarodtak volna a esi operett első, klasz- ikus gárdájához Suppé- :z, Strausshoz, de úgy, így közbén egy kicsit a tványos, nagy tömegeket ozgató francia nagyope- tthez is közelítettek. Lehet, hogy igaz. Miért mnánk kétségbe a köny- 'ű múzsa avatott isméinek véleményét. De :árhogy is kerülgetjük, a icsirta és a hozzá hason- műalkotások — érzésem érint — éppen most őriztek oda, hogy kifejezés- ódjuk, gondolatviláguk em beszélek itt az egyébét már saját korában is írgyúnak számító libret- ikról), lassan-lassan élvez- ttetlenné válnak a mi kőnk nézői számára. És en aligha segít bármiféle ógyír a precíz, ízléses, itásos, a giccses megoldókat kerülő rendezés. a rabot színpadra állító yüttes tisztes igyekezete, igyon nehéz ma már előadni a műben található ámai anyagot. A legjobezt láttuk a színpadon, ennek tapsoltunk, ennek örültünk és az együttes fegyelmezett, jóL összehangolt, ízléses játékának és még valaminek, a megújult, szépen hangzó, a dinamikai árnyalatokat érzékenyen tolmácsoló zenekarnak. Az előadás Lovas Edit invenciózus rendezésében jól gördül saját sínéin. Gyólay Viktória, mint Garami Vilma ünnepelt operaénekesnő fölényes biztonsággal — a harmadik felvonásban ráadásként kedves, egyéni humorral formálta meg ezt a nem sablonos primadonnaszerepet. Az ő jeleneteiben szárnyalt igazán teljes szépségében a Lehár-melódia. Hibátlan, lendületes éneklése a legtisztább zenei élményt nyújtotta. Berta Erzsi Juliska szerepében kedvesen szemérmes, úgy hogy az egy naiva- primadonnához illik. A szerep szerencsés módon találkozik színészi adottságaival. Kellemes meglepetés Jablonkay Mari bemutatkozása Borcsa szerepében. Nem kis fizikai erőfeszítést kívánt az a teljesítmény, amit a szerepkönyv megkívánt, de Jablonkay A magándetektív és tanítványa ' (Sas József és Jablonkay Mária). második és harmadik felvonásának. Alkalmasint csak azt lehet megeleveníteni a Pacsirtából, amit az átdolgozó Kristóf Károly hozzátett. Tulajdonképpen Mária könnyed, elegáns játékával feledtette a nehézségeket, jól táncol, kedvesen karikíroz. A férfiszereplők sorából első helyen Sas Józsefet kell említeni. A második és harmadik felvonás nagyrészt az ő utánoz- hatatlanul humoros játékától vált igazán lendületessé, hangulatossá. Mulatságos átváltozásain, átlátszóan együgyű detektív- trükkjein derült a közönség. Még némi rögtönzéssel is sikerült hozzájárulni a premierközönség hangulatának emeléséhez a harmadik felvonásban. Ez azért is stílusos volt, mert valamikor az operett szövegét nem kezelték annyira szentírásként, mint manapság. Egy-egy nagy színészegyéniség megengedte magának az ízléses rögtönzést, sőt bizonyos esetekben félreérthetetlen napi politikai aktualitásokat is belejátszottak a darabba. Rózsa Sándor, mint Sándor a sikeres festőművész, az első felvonásban kissé mereven, elfogódottan lépett a közönség elé. A második felvonás nagyjelenetében azonban feloldódtak gátlásai, dinamikusabb, mozgékonyabb volt a színpadon. Ábrahám István, sajnos, mindvégig teljesen idegenül mozgott, nem találta el a megfelelő hangot. Időnként mintha szégyellte volna az egyébként tényleg suta és hatástalan mondatokat, amiket eljátszani kényszerült. Az epizódalakítások közül Juhász Tibor Rezső pincér szerepében remekelt. Mulatságos, kellemes játékkal járult a sikerhez Szentessi Zoltán és Budai László. A tánckar Széki József, a vendég koreográfus jóvoltából temperamentumos, a darabhoz hangulatilag töTánckép az első felvonásból. A falusi szerelmespár (Ábrahám István és Berta Erzsi) (Tóth Sándor felvételei.) kéletesen igazodó, fegyelmezett játékával tűnt ki. Szépék voltak Poós Éva jelmezei, különösen Gyólay Viktória mindkét kosztümje és Berta Erzsi stilizált kalocsai ruhája. Egyébként is jó ötlet volt a rendezőtől, hogy itt Bács megyében, a mindannyiunk szívéhez nőtt, színpompás kalocsai népviseletbe öltöztették a táncosokat. Csinády István díszletei kitűnő játékteret adtak, különösen a második felvonás színpadképe tűnt ki választékos, elegáns egyszerűségével. És mégegyszer a zenekarról. Hadd mondjuk el, hogy hosszú idő óta nem hallottunk ilyen fegyelmezett, dinamikailag is helyesen értelmezett játékot, mint amit a színház idén szerződtetett karmesterének, Németh Lászlónak a tehetséges vezetésével nyújtott Csálsy Lajos 17. — Az egyikkel — kezdte Paál — éri foglalkoztam. egnap telefonáltam a sportszövetségnek, ahol Czu- ort, a sofőrt, számontartják. A vélemény lehangoló olt. A fiú féltehetség, de zseninek képzeli magát, áromszor cserélt klubot, mert úgy érezte, hogy el- yomják. Behívásakor követelte, hogy a szövetség lentse fel a katonai szolgálat alól, mint a magyar lotorsport reménységét, aki nem eshet ki az edzésekül. Egyszóval: reménytelen eset. — Zalay ugyanezt mondta. — Egy belga sportújság mást mond.; 1 Az őrnagy meghökkent: — Czukor és egy belga sportújság? Azt se tudják, ogy létezik-e?! — Ügy látszik, informálták őket... Az ügy úgy érült ki, hogy valaki elvette Czukor P. Howard konyát. és megtalálta benne a kivágott cikket. Kérdem: ogyan jutott eszébe egy belga lapnak, hogy épp Czu- orról, ódát zengjen? Nem másképp, mint úgy, hogy megfizették! Mégpedig azért, hogy a motorzsenit meggyőzzék róla: nem csupán hitegetik. Ha itthon használhatónak bizonyul, odakint karrier vár rá... Nos, a gyakorlat éjszakáján, úgy látszik, „használható” volt. A cikk megpuhította... A „motorzseniről” — ahogy a tisztek Czukort elkeresztelték — az élelmiszeres kocsi másik utasára fordult a szó. Róla Ébert százados számolt be: — Utánanéztem az ügynek, amiért Király őrmestert megdorgálták. Még ősszel történt, de sikerült megállapítani a napot. Királyt az ügyeletes szeptember tizenkilencedikén este találta a kiképző tiszt irodájában. Másnap, amikor kérdőre vonták, bevallotta, hogy a szocialista verseny vizsgakérdéseit másolta le. Ezt a magyarázatot akkor el is fogadták tőle. Én, tegnap óta, nem tudom elfogadni. — Eszerint az őrmester más okból tartózkodott az irodában? — Feltétlenül. — Mi bizonyítja ezt? — Az, hogy a kérdéseket már tizennyolcadikén elárulta katonáinak. A szobában súlyos csend volt. — Persze — folytatta Ébert —, az igazi okot nem ismerjük. Tény, hogy a kiképző tisztnél akkoriban semmiféle bizalmas irat nem volt. Semmi, amiért érdemes lett volna besurranni az irodába, s lemásolni vagy lefényképezni. Némi túlzással: Király annyi katonai titkot sem lophatott el abból az irodából, mint egy újságos bódéból! — Ez nem sok — mosolygott Beke. — Egy szobának azonban nemcsak a berendezése lehet fontos. Nemcsak az, amit ott talál valaki — Hát mi? — Ugyan, Paál! Éppen te kérdezed ezt, aki hetente kitörsz a szomszédod hangos rádiózása ellen? Egy szobának a fala is fontos lehet! Illetve az, ami áthal- latszik rajta. Továbbá nagyon érdekes lehet... nagyon érdekes lehet — Beke félrerántotta a függönyt, és kimutatott az utcára: ... az ablaka is! Király, természetesein hazudott, amikor a vizsgakérdéseket említette. De miért irányította a figyelmet az íróasztalra? Hisz tudjuk, ez kényes pont, s így veszélyes lehetett számára. Nyilvánvalóan azért, hogy elterelje arról a pontról, ami valójában érdekelte őt, amiért felkereste az irodát. Mivel a kérdéseket már tizennyolcadikán kiadta, ott kellett legyen tizenhetedikén is. A falak valószínűleg semmit nem mondtak számára, hiszen a szomszédos helyiségek üresek voltak. De, tegyük fel, hogy az ablakból látott valamit, ami izgatta, érdekelte, amire kíváncsi volt... — Az utcán? — Vagy a szemközti házban! Egy lakásban, ahová beláthatott. Ébert keserű grimaszt vágott: — Végül kisül, hogy az őrmester holmi hálószobái sztriptíz kedvéért szökdösött be az irodába! Egy vetkőző széplány kedvéért. — Akik ismerik, ezt könnyen el tudják képzelni róla. Ez a gyengéje. — A nők? — Inkább a kislányok.. 1 — Kár — mondta Ébert. — Ha így van, akkor az ügy mégiscsak érdektelen. (Folytatjuk^ 1 »
