Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-22 / 248. szám

Láttuk — hallottuk Hideg zuhany a stadionban Amire csak nagyon ke­vesen számítottak — be­következett. Az NB I. B. sereghajtója Kecskeméten legyőzte a Dózsa csapatát. Ha higgadtan és tárgyila­gosan pergetjük vissza a mérkőzés filmjét, akkor el kell ismernünk, hogy a BVSC rászolgált a győze­lemre. Sokkal lelkesebben és harcosabban küzdöttek a kiesés rémétől hajtott vasutasok, mint a tabella második helyére pályázó K. Dózsa. Mi ennek az oka? Annyi bizonyos, hogy a BVSC évek óta egyik leg­nagyobb „mumusa” a kecskemétieknek. A Dózsa mindig nagy küzdelmet vívott és vegyes eredmé­nyeket ért el a múltban a fővárosi vasutas csapattal szemben. Most úgy ala­kult a helyzet, hogy a BVSC félve a kieséstől, ha­talmas lelkesedéssel lépett Kecskeméten pályára. Per­sze még így is csak az egyik pont megszerzésében bízott Marosvári Béla, a BVSC edzője. Ugyanak­kor a kecskeméti játéko­sok mintha lebecsülték volna ellenfelüket, kissé könnyedén kezdtek és csak akkor ocsúdtak fel, ami­kor már egy súlyos védel­mi hiba után a vasutasok megszerezték a vezetést. Addig is kilenc ember­rel védekezett a vendég­együttes, s ezután sem ad­ták fel a körömszakadtáig tartó védekezést. Amint a végeredmény mutatja, he­lyes volt ez a taktika, ez­úttal fényesen bevált. Valljuk meg őszintén, abban, hogy a vendégek terve sikerülhetett, nagy szerepe volt a kecskeméti­eknek is. A fővárosiak a kapujuk előterében vi­szonylag kis területen vé­dekeztek. A Dózsa-táma- dók meg sem kísérelték, nb m. délkeleti csoport 1. Mezőfi SE 10 7 1 2 13-10 13 2. B. Agyagip. 10 5 3 2 16- 6 13 3. B. VTSK 10 4 5 1 19-10 13 4. Kiskunhalas 10 5 3 2 17- 9 13 5. Gyoma 10 5 1 4 26-12 11 6. Csongrád 10 4 3 3 12- 7 11 7. Szegedi AK 10 4 3 3 12- 8 11 8. Szentes 10 4 3 3 8- 6 11 9. Sarkad 10 3 5 2 11-10 11 10. Hódmezővh. 10 4 3 3 10-11 11 11. Mezőkovh. 10 4 1 5 15-16 9 12. Tiszaföldv. 10 3 2 5 10-16 8 13. Szalvai SE 10 3 2 5 11-18 8 14. Kun B. SE 10 3 1 6 11-13 7 15. Mezőhegyes 10 2 1 7 14-29 5 16. Kossuth SE 10 1 1 8 3-27 3 NB m. közepcsoport 1. Ganz-Vili. 10 7 2 1 18- 5 16 2. Vasas L. 10 7 2 1 19-12 16 3. Elektr. 10 6 1 3 24-11 13 III. k. 10 5 3 2 20- 7 13 5. Ercsi 10 5 3 2 17-14 13 6. MOM 10 5 2 3 20-14 12 7. Soroksár 10 4 3 3 11-14 11 8. Kiskőrös 10 4 2 4 14-12 10 9. Bp. Vegy. 10 5 — 5 15-22 10 10. D. Papír. 10 3 2 5 13-18 8 11. MAVAUT 10 2 3 5 9-12 7 12. KTE 10 2 3 5 12-16 7 13. D. Ép. 10 3 1 6 13-20 7 14. M. Kábel 10 1 5 4 7-19 7 15. Soltvadk. 10 1 4 5 10-17 6 16. MAFC 10 1 2 7 8-17 4 NB III. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Pécsi VSK 10 8 1 1 2«- 9 17 2. Bonyhád 10 5 4 1 15-10 14 3. Domb. VSE 10 5 3 2 11- 4 13 4. P. Helyiip. 10 4 5 1 12- 6 13 5. Szeksz. V. 10 3 5 2 13- 6 11 6. Pécsi EAC 10 3 5 2 17-11 11 7. Nagym. 10 4 2 4 13-10 10 8. KapOSV. V. 10 3 4 3 8- 6 10 9. Steinm. SE 10 2 6 2 11-10 10 10, Baja 11, Barcs 12, Mohács 13, Marcali 14, Lábod 15, Pécsi V. 10 2 5 3 11-11 9 10 3 3 4 15-18 9 10 3 3 4 14-16 9 10 3 3 4 12-17 9 10 2 2 6 14-25 6 10 1 3 6 6-14 5 16. Latinka SE 10 1 2 7 8-33 4 hogy a széleken vezetett gyors támadásokkal okoz­zanak zavart soraikban. A mérkőzés napján megjelent lapszámunk sportrovatában a Dózsa né­hány játékosát és edzőjét szólaltatta meg egyik mun­katársunk. Ilyen kijelenté­sek hangzottak el a cikk­ben: „Most jót együtt van a csapat.” „Äz NB X B- ben nincsen nálunk jobb.” „Szeretnénk feljutni az NB I-be!” őszintén szólva ezeket a magabiztos nyi­latkozatokat nem igazol­ták a Dózsa játékosai ezen a délutánon. Azt nem vi­tatjuk, hogy akarnak. Sőt, talán az a baj, hogy na­gyon is akarnak. Ebből azután görcsös erőlködés, kapkodás és fejetlenség származik. Lélektani okok­ban kell keresni a Dózsa rejtélyét. Miért nem képes a csapat elviselni a fele­lősség terhét? Miért játszik olyan rosszul a Dózsa fon­tos hazai mérkőzésein? Évek óta törvényszerűen bekövetkezik a lila-fehé­reknél a letörés. Mindig akkor, antikor a csapat a tabellán jól áll, s amikor az a „veszély fenyegeti”, hogy a labdarúgás élvona­lába, az NB I-be kerül­het ... Érdemes lenne ennek okát megkeresni. Azt ugyanis valóban senki sem vitatja, hogy jó együttes a Dózsa, és azt sem, hogy szakvezetők, de a játéko­sok is becsületesen arra tö­rekednek, hogy a csapat a legtöbbet és a legjobbat nyújtsa, A következő fordulóban Győrben a MÁV DAC el­len lép pályára a kecske­méti együttes. Itt az alka­lom a bizonyításra! A ki­tűnően szereplő győriek el­len nyugodtan játszhat a Dózsa, hiszen ezen a mér­kőzésen inkább a hazaiak­nak van mit veszteniük. A Dózsa csak nyerhet. Jó és harcos játékkal Győrben ki lehet köszörülni a BVSC elleni csorbát. Ha ragaszkodunk a tel­jes igazsághoz, akkor azt is meg kell mondanunk, hogy nemcsak a Dózsa szereplése rejtély számunk­ra. Ki tudná például meg­magyarázni, hogy a Kis­kunfélegyházi Vasas miért áll ezzel a csapattal az utolsó helyen. Vagy, hogy miért nem képes többet nyújtani a Soltvadkert, a KTE, a Kun Béla SE, és annyi bírálat után a Ba­jai Vasas MTE sem. A Kiskőrösi Gépjavító négy vereség után — egé­szen váratlanul — idegen­ből hozta haza a két pon­tot. Bohács, a kiskőrösiek kitűnő csatára így magya­rázta a váratlan sikert. — Rettenetesen el vol­tunk már keseredve, így aztán mindenki úgy ját­szott, mintha az élete füg­gött volna ettől a mérkő­zéstől. Volt egy kis sze­rencsénk is. Bejöttek a helyzetek és nyertünk. Hogy miért szereplünk mostanában ilyen gyengén? Nem az én feladatom ezt megállapítani, de úgy ér­zem. hogy nagyon egyedül maradt nálunk a csapat és az edző is. Akadt néhány érdekes esemény a héten a megyei bajnokságban is. Seres Lajos, a Város­föld edzője például a já­tékvezetőre panaszkodott a Klapka SE-től elszenve­dett vereség után. — Két akkora lesgólt kaptunk, hogy még az ellenfél csatárai is nevet­ték, s közben meg való­sággal szétrúgtak bennün­ket. A hét legbalszerencsé- sebb játékosa nyilván a császártöltési kapus volt. Vasárnap Baján már ve­zetett a csapat a Kinizsi ellen, amikor a császártöl­tési kapuvédő szépen vé­dett egy labdát. Köpnye- dén kifordult a zsákmá­nyával, aztán éppen a visszafelé ballagó Kinizsi­csatár elé ejtette. Sári megköszönte az ajándékot és — bár egy kissé maga is meglepődött — gyorsan a hálóba rúgta. Így úszott el mindkét pont, pedig az egyikkel most az 5. he­lyen állnának a császár- töltésiek. Mezei—Szabó Szabó Gyula 4. lett' fuióvatüttvésben Az arizonai Phoenixben folytatódtak a 40. sportlö­vő-világbajnokság küzdel­mei. A 3. versenynapon véget ért a futóvadlövő­verseny és ebben a számban magyar színeket képviselő Szabó Gyula a 4. helyet szerezte meg. Világbajnok: Gőte Gaard (svéd) 562 kör... 4. Szabó 552 kör. Csapatvilágbajnok: Szov­jetunió 1439 kör. További eredmények: Férfi koronglövés, csapat­világbajnok: Egyesült Ál-, lamok 579 pont. Női ko­ronglövő egyéni világbaj­nok: Julia Szidorova (Szovjetunió) 136 pont. Kis­öbű sportpuska, 40 lövés, álló (egyéni világbajnok): Vitái Parhimovics (Szov­jetunió) 376 kör. Kisöbű sportpuska, 40 lövés, álló, csapatbajnok; Egyesült Ál­lamok 1475 kör. SiAvKfK A 9. sz. AKÖV nyerte Kecskemét város csapatbajnokságát! Harmadik a Nyomda Kézilabda . A Kiskőrös jövőre is az NB ll-ben — Kiesett a MFSC Kiskőrösi VM Spartacus— VM KÖZÉRT 8:4 (7:2) NB Il-es női mérkőzés, Kiskőrös, 200 néző, vezet­te: Molnár. Kiskőrös: Csirke — Te- mesiné, T. Nagy, Vass — Szabadi, Domonyi, Bal- dóczky. Csere; Szenta, Kre- peta, Szerériyi, Farkas. Ed­zői Martinovics László. A bentmaradás szem­pontjából döntő fontossá­gú mérkőzésen ismét fel­nőtt a feladathoz a kiskő­rösi csapat. Noha 1:0 után az elleniét egyenlített, de jó játékkal sikerült átven­ni a kezdeményezést és a félidőig 5 gólos előnyre tettek szert a hazaiak. Szünet után nagy takti­kai harcban a kiskőrösi csapat tartotta az ered­ményt és végül is megsze­rezte a fontos két bajnoki pontot. Ezzel a Kiskőrösi VM Spartacus biztosította bentmaradását a Nemzeti Bajnokság II. osztályában. Góldobók: Vass 3, Domo­nyi 2, Temesiné, Boldócz- ky, Szabadi. A kiskőrösi csapat valamennyi tagját dicséret illeti átlagon fe­lüli teljesítményéért. HÓDIKÖT— Kecskeméti MFSC 15:13 (13:9) NB Il-es férfimérkőzés, Kecskemét, 200 néző, ve­zette: Anderko, Szolno­ki II. K. MFSC: Hegedűs — Deák, Fazekas, Gyovai — Filó, Szabó, Gál. Csere: Kontra, Tóth, Bóna, Ran- kó, Lovász. Edző: Czagány Károly. Igen nagy iramban kezd­tek a csapatok, de a jól helytálló védők mellett percekig sem esett gól. A vendégek nyugodtabh, ma­gabiztosabb támadójáték­kal 4 gólos vezetést sze­reztek a félidőig. Szünet után feljavult az MFSC, de három hetest ki­hagytak és ígv nem tud­ták behozni a HÓDIKÖT előnyét. Az MFSC ezzel a vereséggel elbúcsúzott az NB II-től. Ld.; Fazekas 4, Tóth 4, Gál 3. Jók: Hege­dűs, Gyovai, Gól. VII. forduló; Nyomda—Műszaki Erdészet 3:1, Kiskunsági Erdőgazdaság —Alföldi Cipőgyár 1:3, 9. sz. AKÖV—Rádiótechnika 4:0. VIII. forduló: Műszaki Erdészet—Kiskunsá­gi Erdőgazdaság 1:3, Rádió­technika-Nyomda 2:2, Alföldi Cipőgyár—9. sz. AKÖV 2,5:1,5. IX. forduló: Nyomda—Alföld), Cipőgyár 0:4, 9. sz. AKÖV—Kiskunsági Erdőgazdaság 1:3, Rádiótechni­ka-Műszaki Erdészet 2,5:1,5. X. forduló: Műszaki Erdészet—9. sz. AKÖV 0:4, Alföldi Cipőgyár- Rádiótechnika 4:0, Nyomda—i Kiskunsági Erdőgazdaság 3:1, A bajnokság végeredménye 1. 9. sz. AKÖV 10 8. —t 2 : 2. Alföldi Cipő. 10 7 2 1 : 3. Bkm. Nyomda 10 3 4 3 4. Kk. Erdőgaz. 10 3 3 4 1 5. Rádiótechn. 10 1 4 5 13 6. Műszaki Érdé 10 1 1 8 10,5 A kislétszámú, de nagy si­kerű városi bajnokságot meg­érdemelten nyerte a 9. sz, AKÖV csapata Reméljük, hogy e bajnokság jó alapot ad egy rendszeres, nagyobb létszámú és színvonalú bajnokság elinr dításáhöz! Polgár Szapundzsiev (magyar) (bolgár) Primorskó, 1970. 1. e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fb5, a6 4. Fa4, Hf6 5. 0—0, He4: 6. d4, b5 7* Fb3, ed: 8. Bel, d5 9. Hc3, de; 10. Fd5Fb7 11. Fe4:, Fe7 12. Ve2, Kf8 13. be:, Ha5 14. a4, Fe4: 15. Ve4: ab:, Hd6 17. Vc6, Ilb5: 18. Ba6: Bb8 19. He5, f6 20. Hd7t, Kf7 21. Hb8:, Vb8: 22. Ve6| (1:0). Fenti játszmát azon a bulgá­riai versenyen játszotta a győztes Polgár mester, melyen a kecskeméti Tábor mester is részt vett. Az alábbiakban a sakkolim­pián második helyezést elért magyar csapat egyik legjobb pontszerzőjének egy játszmá­ját közöljük: Forintos Amos (magyar) (Kanada) Siegen, 1970. NIMZÓINDIAI VÉDELEM 1. d4, Hf6 2. c4, e6 3. Hc3, Fb4 4. Vc2, d5 5. a3, Fc3:j 6. Vc3:, He4 7. Vc2, Hc6 8. Hf3, e5 9. e3!, Ff5 10. Fd3, ed: 11. 0—0, Fg6 12. ed:, 0—0 13. c5, Be8 14. Fe3, Vf6 15. ßael, Fh5 ^KI§*Ü mtmx ip Bál is_ 16. He5!? (ismételt gyalogáldo­zattal világos váratlan fordu­latot ad a játszmának) 16. —, He5: 17. de:, Ve5: 18. f3, Hf6 19. f41, Ve7 20. h3!, Vd7 21. £5!, d4 22. Ff2, Hd5 23. g4, Hf4 24. Hc4 16. i Kh2, Vc6 25. Fg3!, Bel: 26. Bel:, Fg4: 27. Ff4:, Ff3 28. Vf2, Bd8 29. b4, a6 30. Vg3 és sötét feladta. (1:0) Gímes György nrt A PETŐFI NÉPE iy !U TANÁCSADÓjA A Bp. Honvéd—FfC és a MÁV DAC—K. Dózsa mérkőzés a szegényen Fordulóról fordulóra érdeke­sebbé válik a különböző osztá­lyokban a labdarúgó-bajnok­ság, Idén valóban elmondhat­juk, hogy mind az NB I-ben, mind az alacsonyabb osztá­lyokban nincsen előre lefutott mérkőzés. Csaknem valameny- nyi mérkőzés nyílt, s még a pályaválasztó csapat sem me- h$t biztosra. A totó október 25-i, 43. játékhetén is akad a szelvényen több olyan mérkő­zés, amelynek kimenetele na­gyon bizonytalan. Az NB l-ben például sorra kerül a Bp. Hon­véd—Ferencváros, az NB I B- ben a MAv DAC—Kecskeméti Dózsa rangadó mérkőzés. Az olasz A. osztályban a legna­gyobb érdeklődés az Interaa- zionale—Cagliari mérkőzés felé fordul. Tippjeink: 1. BP. HON VED—FERENC­VÁROSI TC. NB I. Az utolsó bajnoki fordulóban mindkét csapat győzött. A Honvéd a Bp. Vasas otthonából hozta el a két pontot. Az FTC feljövő­ben van, nem tartjuk lehetet­lennek azt, hogy az egyik pon­tot megszerzi. Tippünk: 1, x. 2. tatabanyai bányász— SZOMBATHELYI HAL AD AS. NB I. A hazai pálya nagy előnyt jelenthet a Bányásznak. A Haladás idegenben ritkán szerez pontot. Tippünk: I. 3. dunaújvárosi KOHÁSZ —RABA ETO. NB I. A Kohász csapata nagyon bizonytalan formában van, de nem jobb a helyzet Győrött sem. Mi hazai győzelmet tippelünk. Tippünk: l. 4. ROMLÓI BÁNYÁSZ—SAL­GÓTARJÁNI bányász, nb i. A Bányász-rangadón nagy küz­delem várható. A vendégek ki­tűnő formában szerepeltek az elmúlt hetekben, s idegenben is sikereket értek el. Ezt most sem szabad kizárni a tippelés- kor. Tippünk: I, x. 5. SZEGEDI EOL—PÉCSI DÓ­ZSA. NB I. A sereghajtó SZEOL ugyan javult’ az elmúlt hetekhez viszonyítva, de még mindig nem tudja bebizonyíta­ni, hogy helye van az NB I- ben. Tippünk: 2, x. 6. MÁV DAC (Győr)—KECS­KEMÉTI DÓZSA. NB I B. AZ elmúlt hét szomorú szenzáció­ját szolgáltatta a Dózsa. Otthon Kapott ki a BVSC-től. Nem hinnénk, hogy a kitűnő gyón csapatot meg tudná a Dózsa szorítani. Tippünk: 1. 7. SZÉKESFEHÉRVÁRI MAV —SZOLNOKI MiE. NB I B. Nehéz helyzetben van a tabel­lán mindkét együttes. Egyfor­mán kell a pont. A hazai pá­lya előnye a MAV melleit szól. Tippünk: 1. 8. VASAS IKARUS—ESZTER­GOMI VASAS. NB II. Északi csoport. Az Ikarus valamivel megbízhatóbb csapatnaK túnt az eddigi találkozón. Az eszter­gomiak inkább a saját pályá­jukon szerepelnek jobban. Tippünk: 1. 9. GYULAI MEDOSZ—CEG­LÉDI VSE. NB II. Keleti cso­port. A bajnokjelölt Ceglédnek nehéz percei lesznek Gyulán. Ugyanis a MEDOSZ idén jó formáról tesz hétről hétre ta­núbizonyságot. Tippünk: l, x. 10. FOGGIA—BOLOGNA. Olasz A. osztály. Döntetlen kö­rüli eredmény várható ezen a találkozón. A Foggia bizonyá­ra nem tiszteli majd sajat pá­lyáján nagynevű ellenfelét. Tippünk: 1, x. 11. INTERNAZÍONALE—CAG­LIARI. Olasz A. osztály. Az Inter jelenleg a 7. helyen áll, míg ellenfeje a Cagliari baj­nokhoz méltóan idén is az el­sőn. Tippünk: x, 2. 12. JUVENTUS—MILAN. Olasz A. osztály. Mindkét együttes a tabella élvonalába tartozik, többszörös bajnokok. A torinói csapat valamivel esé­lyesebb ellenfelénél. Tippünk: 1, x. 13. LANEROSSI—TORINO. Olasz A. osztály. A Torino áll lényegesen jobban a tabellán, s nem esélytelen sem. A Lanerossi meglepetésre. Tippünk: 1, x. + 1 mérkőzés. 14. VARESE—ROMA. Olasz A. osztály. A Róma eddig jobban szerepelt, de idegenben nem mehet biztosra. A Varese, ha nem akar leszakadni, mindkét pontot meg kell szereznie. Tippünk: 1, x. A további mérkőzésekre tipp- jeink: x, 1. D. I. idegenben képes a KEK-mérkőzés Kispesten Gyovai dob gólt a HÓDIKÖT kapujába. Manchester City— Bp. Honvéd 1:0 (0:0) IC1:;; 10 0.7 ni.. . . i zette; Medina (spanyol) I Góllövő: Lee. Ezzel a Bp. Honvéd egy- i gólos hátránnyal kezd a Tvcrnber 4-i visszavágón 1 Manchesterben.

Next

/
Thumbnails
Contents