Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-02 / 231. szám
I \ A P T A B 1970. Október 2. Péntek. Névnap: Petra. Napkelte: 5 óra 44 perc. Napnyugta: 17 óra 22 perc. Holdkelte: 7 óra 44 perc. Holdnyugta: 17 óra 41 perc. Kádár János fogadta az olimpiai sakkcsapatot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta a 19. sakkolimpián Siegenben szerepelt magyar válogatott tagjait, Por- tisch Lajos nemzetközi nagymestert, Forintos Győző, Csőm István, Ribli Zoltán nemzetközi mestereket. 'A csoport további két tagja, Lengyel Levente és Bi- lek István nemzetközi nagymesterek külföldi versenyen vesznek részt.) A találkozón resztvettek a Magyar Sakkszövetség részéről Szerényi Sándor elnök, Gábor Zoltán alelnök, Flórián Tibor főtitkár és Papp-Navarovszki László szakfelügyelő. Kádár János gratulált a válogatott csapat tagjainak és a vezetőknek a kiváló sportsikerhez, amelyet jó küzdőszellemmel és a csapat kiváló együttműködésével értek el, s hatvan versenyzőcsapat közül — 25 év óta először — sikerült megszerezniök az olimpián a második helyezést, nagymértékben öregbítve a magyar sakk-kultúra hírnevét. (MTI) Felhívás A Hazafias Népfront budapesti bizottsága emléktáblát állít Soroksá- rott és Csillaghegyen, ahol 1943-ban és 1944-ben a csendőr-nyomozó telepen sokan voltak bebörtönözve; ezért kéri mindazokat, akik annak idején ezeken a helyeken szenvedtek: közöljék címüket a Budapesti Népfront Bizottsággal (VI., Népköztársaság útja 125.). — 150 holdon szedik a cukorrépát a mélykúti Béke Termelőszövetkezetben. Az eddigi eredmények alapján 260 mázsás hol- dankénti átlagra számítanak. Így 390 vagon cukorrépát tudnak értékesíteni, mintegy 2 millió forinttal növelve a közös gazdaság bevételét. — Szabálytalanul tolatott személygépkocsijával Kiskunfélegyháza belterületén Moravcsik István jugoszláv állampolgár, s elütötte Ficsor Jánosné gyalogost. Szerencsére Ficsor- né csak könnyebben sérült meg. A gépkocsivezető ellen eljárást indítottak. Holnapi lapunk tartalmából: Alkalmassági vizsgálat a mezőgazdaságban Egészségügyi felmérés a bajai járás szövetkezeteiben * Kecelen nem fukarkodnak a tettekkel * Rádió- és tvmeliéklet * A mi otthonunk — Három és fél holdas területen 1 millió 200 ezer forintos beruházással új telephelyet — irodát, műhelyt, munkásszállást, korszerű keverőtelepet — építenek a KPm Közúti Igazgatóság kiskunhalasi kirendeltsége részére. Az építkezést, amelynek területét még az idén 300 ezer forintos költséggel bekerítik. jövőre kezdik meg. A kalocsai színházi évad kezdete A kalocsai városi művelődési központ befejezte tárgyalásait a színházakkal és ennek eredményeként 10 előadásból álló bérletsorozatot bocsátott ki. Az október 6-án kezdődő kalocsai színházi programban öt alkalommal a Kecskeméti Katona József Színház társulata lép fel, négy előadást ad a Déryné Színház és egy operával a Szegedi Nemzeti Színház is vendégszerepei a városban. A Művelődési Központ négy, külön előadást kötött le a diákbérletesek délutáni előadása számára is. Változás a televízió mai műsorában 20.20: Maigret felügyelő. 21.10: „Halló — konzerv”. Egyébként a kiadott műsor szerint. (MTI) Öregek napja Félegyházán A kiskunfélegyházi városi szociális otthon száz lakójának a vezetőség minden évben megrendezi az öregek napját. A hagyományossá vált ünnepre az idén október 4-én, vasárnap kerül sor. Reggel zenés ébresztővel köszöntik az öregeket, délelőtt Nagy Jánosné vezetésével a fiatalokból álló citerazene- kar ad műsort számukra. Délután a rádióból és televízióból is ismert, felnőttekből álló citerazene- kar mutatja be műsorát Nagy Judit és Nagy Jánosné énekével. (Tóth Miklós leveléből.) A nyereménytietétkönyv sorsolás eredménye Az Országos Takarék- pénztár csütörtökön Sár- várott tartotta a nyeremény-betétkönyvek 1970. 3. negyedévi sorsolását. A húzáson az 1970. szeptember 29-ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek vettek részt. Azok a betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább _felsorolt számokkal, az 1970. harmadik negyedévi átlag betétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték: — Nagyszabású építkezés kezdődött Kiskunfélegyháza központján a Kossuth Lajos utcában. A Bács megyei Építőipari Vállalat a helybeli Építőipari Ktsz-szel kooperálva L alakú,, háromemeletes házat épít, amelyben 98 család nyer otthont. A Kossuth Lajos utcai részen korszerű, szép üzleteket nyitnak majd az építkezés befejezése után: — Korszerű szolgáltató- ház épül Garán, az Építőipari Ktsz központi telepén. Az építkezést kora tavasszal kezdik. A tervek szerint KECSKEMET! KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MOSÓBA Október 2. du. 3 óra CSERESNYÉS Ifjúsági C-bérlet Mozik műsora Október 2. KECSKEMÉTI VÁROSI tél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor ONIBABA 16 éven felülieknek KECSKEMÉTI ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor AZ EMIR KINCSE Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, többfelé esővel. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati, később néhány helyen megerősödő és északnyugatira forduló szél. Enyhe éjszaka. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőméreékletj 15 fok körüL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti s Szeptember 30-án a középhőmérséklet 8,8, (az 50 éves átlag 14,8), a legmagasabb hőmérséklet 15,6 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 7,4. Október 1-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 6,3, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 14,1, a legalacsonyabb hőmérséklet 4,6 Celsius-fok. Múzeumi rendezvények Nagykőrösön Nagykőrösön, az Arany János Múzeum október— MA ESTE 7 órakor a autó-motor javító Du,na, Fotoklub klubestje- v ______ m űhelyt, valamint háztar- kereten belül Horvath ben gazcjag programot kí- tási kisgépjavító részleget Peter tart előadást a foto- nal a látogatóknak. Iskívánnak üzemeltetni. A r}°?íf2sr!?5.' , ^z ifjúsági meretterjesztő kirándulá- továbbiakban a lakosság ’.ÜL]!!- sokat, gyermekrajz-kiállí igényeitől függően bőví- “ " "" "" ’ tik a javító-szerelőipari szolgáltatásokat. Már ad az új szolnoki rádióállomás Üj rádióállomást helyeztek üzembe csütörtökön Szolnokon. A bérén nőttek klubjában ugyan- tást városismertető sétán csak - a Tiszán innen, A Já emiékünnep- Dunan túl negyeddöntő- séget> vetélkedőt. és a jenek II. fordulóját, Bacs- rjagykőrösi Konzervgyár Kiskun Borsod megye ve- múzeumának ismertetését telkedojet hallgatják meg vették programba. A ren- kozosen a klubtagok. dezvények, előadások jő na_ részét dr. Balanyi Béla, a 5qq kecskeméti Levéltár veze— Húszezer mázsa túrlecsót és 13 ezer Kon öZomoKon. uereu- vállalta dezés a réginél két és fél- mazsa sűrített paradicso- loJe cUldua elA megyei népzenei társaság ülése A Hazafias Népfront meHúszezer mesterségesen tenyésztett fácán számvégz. % számvégz. */o 116 25 615 100 135 25 703 25 226 25 715 25 232 25 757 25 255 50 764 50 299 25 809 25 342 25 843 25 418 25 873 25 432 25 889 25 476 25 890 25 518 25 919 200 566 25 948 25 586 25 A nyeremenyösszeget a betétkönyvet kiállító fiók, vagy postahivatal október 15-től kifizeti. Húszéves a szakszervezeti társadalombiztosítás Ünnepség as SZMT-székháxban Két évtized telt el azóta, hogy a párt javaslatára kormányzatunk a szakszervezetekre bízta a társadalombiztosítás irányítását, ellenőrzését. Ebből az alkalomból csütörtökön Kecskeméten, a szakszervezeti székházban ünnepi ülést tartottak. Borsodi György, az SZMT megyei titkára üdvözölte a megjelenteket, köztük a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának, valamint a megyei párt- és tanácsi szerveknek az elnökségben helyet foglaló képviselőit. Megnyitó beszédében a társadalombiztosítás jelentőségét méltatta. Majd Virányi Imre, a Szakszervezeti Táreada1- lomblztosítási Főigazgatóság megyei igazgatóságának vezetője emlékezett meg ünnepi beszédében a rászorulókról való gondoskodás hazai múltjáról, s összegzésül hangsúlyozta: Csak a felszabadulás után vált lehetővé az új, szocialista jellegű, s a dolgozó rétegek mindegyikét felölelő társadalombiztosítás kialakulása. A szociális szolgáltatások köre két évtized során jelentősen bővült. Legutóbb az MSZMP IX. kongresszusa szabott irányt a további fejlesztésnek, kimondva, hogy fokozatosan meg kell szüntetni a dolgozók egyes rétegeit hátrányosan érintő megkülönböztetéseket. Mindennek a megvalósulását számos gyakorlati példa igazolja. Az ünnepség végén jó munkájuk elismeréseként kitüntetéseket, jutalmaikat nyújtottak át a társadalombiztosítás és a szakszervezet aktivistáinak. J. T. szer nagyobb teljesítmény- mot gyártottak az elmúlt nyel sugározza a Magyar hónapban a Kecskeméti Rádió szolnoki stúdiójának Konzervgyárban. A továb- műsorát, s ezzel az eddigi- biakban 4,5 decis palacnél lényegesen jobb vételi kokba ezer mázsa para- hizottsáaa mellett műlehetőségeket teremt szin- SÄSo te az egesz Alfoldon. es hoznak forgalomba. ;óber 2_án taryfl üíéséí. A megbeszélés napirendjén az elmúlt nyár népzenei találkozóinak értékelése és Tanácskozás “ *?**“*?.“*«* fpu , , j- -i adatainak kijelölése szerea vadgazdalkodasml pei Szóba kerül a megyei ,, . ... népzenei stúdió kérdései A megyeben 37 vadasz- gyében az országos atiag- 0 kluh és érdekvédele^ tarsasag működik, csaknem nal jóval kevesebb az oz. idöszerű feladatai, vala- 1500 taggal. _ Tevékenyse- A vita során számos vad- mint a népzenei kutatás pe- guk egymillió hold terule- gazdálkodást segítő javas- dagógiai és népművelési tét érint. lat hangzott el. helyzete is. A vadgazdálkodás helyzetét vitatták meg csütörtökön Kecskeméten, a MA- VOSZ megyei intéző bizottságának munkaértekezletén. A tanácskozáson részt vettek a vadásztársaságok elnökei, intéző bizottsági tagjai. Jelen volt dr. Kol- Szerdán este súlyos köz- utána haladó már előző lár Mihály a MAVOSZ fő- úti szerencsétlenség történt Kockás László ecseri lakos titkára. Benei Sándornak Lajosmizse határában az motorkerékpárjával el a megyei intéző bizottság 5-ös számú főútvonalon. S. akarta kerülni az ütközést, elnökének üdvözlő szavai Erzsébet 13 éves iskolai félrerántotta a kormányt, s után Rajnik Ferenc az in- tanuló Lajosmizse felé ke- emiatt az árokba szaladt téző bizottság titkára is- rékpározott. Az egyik mel- ahol fölborult. S. Erzsébet mertette az eddig elért lékútvonalra akart leka- nem sérült meg, de Kockás eredményeket és a soron nyarodni, kinyújtotta bal Lászlót medéncecsonttö- levő feladatokat. Elmondta, karját, s ezzel egyidőben réssel, súlyos állapotban hogy a megye vadásztár- már kanyarodott is. Az szállították kórházba saságai elkészítették tízéves vadgazdálkodási és vadászati tervüket az országos és a megyei elképzelések alapján. Némi eredményt már értek el. Elsősorban a mesterséges fácántenyésztésben van előSúlyos baleset Négy tiz, 18 ezer forint anyagi hár Kedden délután Kecske- gi kárt okozott. Két órával rehaladás. Tavaly öt va- méten. a Melléktermék és később Miskén kigyulladt dásztársaság 12 ezer fácán- Hulladékgyűjtő Vállalat te- Kővári Ferenc, Horváth Jócsibét nevelt fel. Az idén lepén kigyulladt a prizmá- zsef és Szöbölődi Lajos Danmár tíz helyen kapcsolód- ba rakott burgonyát védő kő utca 12 _14, szám alatt t ak be a tenyésztői mun- szalma. A megállapítások levő nádfedeles lakóépüle- kába. Ennek eredménye- szerint a tüzet a magasfe- tének teteje. A kalocsai álképpen csaknem 20 ezer szültségű elektromos veze- lami, a miskei, valamint a fácánt neveltek fel. Nem- fékből kipattanó szikra drágszéli önkéntes tűzol- régen újabb tíz vadásztár- okozta. A tüzet a kecske- tók a gyermekjátékból ke- saság jelentkezett fácánte- méti állami tűzoltóság ol- letkezett tüzet eloltották nyésztésre. Jövőre előrelát- tóttá el, jelentős értéket Az anyagi kár meghaladja hatólag 40 ezer darab mes- mentve meg a pusztulástól, a 10 ezer forintot. Este 8 terségesen nevelt apróvad Szerdán három tűz ke- óra után Kiskunhalason az kerül az erdőkbe. letkezett a megyében. 9 Állomás utca 7. szám alatt, Egy vadásztársaság je- óra után kigyulladt Kiss a Baromfiipari Országos lentkezett mesterséges fo- József. Bugac, Felsőmonos- Vállalat gyáregységében golynevelésre is. tor 237. szám alatti tanyá- (kigyulladt egy villamosFelhívta a figyelmet az jának udvarán egy 160 meghajtású targonca. A élő vad értékesítésére. Az köbméteres szénakazal. A rövidzárlat következtében elő nyűiért négyszeres árat kiskunfélegyházi és a kecs- leégett gépen 3500 forint ad a MAVAD. Hangsúlyoz- keméti állami tűzoltók lo- anyagi kár keletkezett A ta azt is, hogy ésszerűen kalizálták, megmentve a három tűzeset ügyében a kell foglalkozni az őzállo- lakóépületet és az istállót, vizsgálat még tart. mány kilövésével. A me- A tűz 4 ezer forintos anya- G. G. i»ETOFI nEPB. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Klskun megy el Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel - Kiadja a Bacs Kl3kun megyei tapkladű vállalat - felelős kiadói dr. Meze! István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét városi Tanácshaz. — Szerkesztőségi telefonközpont: 2B-H. f5-i<s Szerkesztő olzottság: t0-38. — Kiadóhivatal! Kecskemét Szabadság tér i/a. Telelőn: 17-02. — Terlesztl a Magyar Posta - Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés] dl) egy hónapra: 20,- forint Bács-Klskun megyei Nyomda V, Kecskemét. Telefoni U-85. — Index: 25 065