Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-14 / 241. szám

Láttuk — hallottuk Elégedett-e a Dózsa a 2:2-vel? A MÉM és a TOT felhívása az őszi mezőgazdasági munkák meggyorsítására HA EZT A KÉRDÉST a Ganz-MÁVAG—Kecskeméti Dózsa NB I B-s mérkőzés el-sit tették volna fel a kecskeméti szurkolóknak, vagy a játékosoknak, akkor az „igen” nem kétséges. Miért voltak mégis elége­detlenek a Dózsa-szakveze- tők, a döntetlenül végző­dött mérkőzés után? — Mert a 2:2-es ered­mény úgy alakult ki, hogy húsz perccel a mérkőzés befejezése előtt még a kecskeméti lila-fehérek 2:0- ra vezettek. Mindehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a hazai csapat érezve a Dózsa fölényét, már-már beletörődött a vereségbe. A fordulat ekkor következett be. A kecskeméti csatárok két „ordító” gólhelyzetet kihagytak, a hazaiak pe­dig a védelem jóvoltából szépítettek. EKKOR MÁR mindenki tudta, hogy a hátralevő ne­gyedórában drámai küzde­lemre kerül sor. Míg a mérkőzés háromnegyed ré­szében eléggé lagymatag volt az iram, s a színvonal sem emelkedett az átlagos fölé, most minden megvál­tozott. Az edzők két-két mezőnyjátékost cseréltek, s olyan hajrá következett, amilyenre régen volt pél­da. A hazaiak a kiegyenlí­Modellezők sikere Jól szerepeltek a magyar autómodellezők Kisinyev- ben a baráti országok had- sereg-spartakiádján; Bródi, Rúzsa és Egedi holtverseny­ben 2—3. lett. NB III. DÉLKELETI CSOPORT 1. Mezőfi 9 6 í 2 10- 9 13 2. B. Agyag. 9 5 2 2 16- 6 12 3. BVTSK 9 4 4 1 18- 9 12 4. Csongrád 9 4 3 2 12- 5 11 Kkhalas 9 4 3 2 16- 9 11 fi. Szeg. AK 9 4 3 2 12- 7 11 7. Szentes 9 4 3 2 8- 5 11 8. Sarkad 9 3 4 2 10- 9 10 9. Gyoma 9 4 1 4 22-12 9 10. Hódmv. 9 3 3 3 9-11 9 ll. Mezőkovh. 9 4 — 5 15-16 8 12. Tiszaföld. 9 3 2 4 9-13 8 13. Szalvai 9 2 2 5 8-17 6 14. Kun Béla 9 2 1 6 9-13 5 15. Mezőhe. 9 2 í 6 13-26 5 16. Kossuth 9 1 1 7 3-23 3 NB LH. KÖZEPCSOPORT 1. Vasas Li. 9 7 2 — 19- 8 16 2. Ganz-Vill. 9 7 1 1 18- 5 15 3. ni. kér. 9 4 3 2 16- 7 11 4. Elektr. 9 5 1 3 15-11 11 5. Ercsi 9 4 3 2 15-13 11 6. MOM 9 4 2 3 16-12 10 7. Soroksár 9 4 2 3 11-14 10 8. Kiskőrös 9 3 2 4 12-12 8 9. Bp. Vegy. 9 4 5 12-20 8 10. KTE 9 2 3 4 12-13 7 11. MA VAUT 9 2 3 4 7- 9 7 12. M. Kábel 9 1 5 3 7-10 7 13. D.újv. É. 9 3 1 5 11-16 7 14. Soltvadk. 9 1 4 4 9-15 6 15. D.újv. P. 9 2 2 5 10-18 6 16. MAFC 9 1 2 6 8-15 4 NB ra l tésért, a Dózsa az ered­mény megtartásáért küz­dött. Nekik sikerült. Most- már arról volt szó a hátra­levő tíz percben, hogy a hazaiak megszerzik-e a győztes gólt. Erre már nem volt ereje a fővárosi csa­patnak, vagy fogalmazhat­nánk úgy is, hogy ezt már nem hagyták a kecskemé­tiek. ÍGY AZUTÁN mindkét csapatnak meg kellett elé­gednie az egy ponttal, amelynek ezúttal a hazaiak örültek jobban. A kecske­méti öltözőben azért így sem volt túlságosan rossz hangulat, hiszen hatalmas harcban alakult ki ez az egyébként minden dicsére­tet megérdemlő eredmény. Ne felejtsük el. hogy ezt a mérkőzést a Kőbányai úton játszották, s az NB I B egyik legjobbjától hozta ha­za az egyik pontot a kecs­keméti együttes. VASÁRNAP délután újra nehéz feladat előtt áll a Dózsa, A tabella hátsó ré­giójába tartozó BVSC lesz az ellenfele a Széktói Sta­dionban. Oktalan dolog lenne lebecsülni, sőt fél­vállról venni a vasutasokat. Ügy érezzük, nagyszerű küzdelem alakul majd ki a két együttes között. Ér­demes lesz kimenni és győzelemre biztatni a K. Dózsa csapatát. RÉGÖTA volt olyan gyen­ge NB-s csapataink heti mérlege, mint az október 11-i fordulóban. A Vasas újabb vereségére egysze­dElnyugati csoport 1. P. VSK 9 7 1 1 2f- 6 15 2. Bonyhád 9 5 3 1 14- 9 13 3. P. Helyi. 9 3 5 1 11- 6 11 4. Db. VSE 9 4 3 2 7- 4 11 5. Szelsszárd 9 3 4 2 12- 5 10 6. P. EAC 9 3 4 2 16-10 10 7. Kaposv. V. 9 3 4 2 8- 5 10 8. Barcs 9 3 3 3 15-14 9 Steinmetz 9 2 5 2 10- 9 9 10. Marcali 9 3 3 3 12-14 9 11. Baja 9 2 4 3 10-10 8 Nagymá. 9 3 2 4 10-10 8 13. Mohács 9 3 2 4 13-15 8 14. Lábod 9 2 2 5 11-20 6 15. Katinka 9 1 2 G 8-30 4 16. P. Volán 9 — 3 6 3-14 3 Ha túl szigorú a játékvezető... Alig néhány napja láttuk a tv képernyőjén a Bp. Honvéd— Aberdeen KEK visszavágó mérkőzésen Lo Bello világhírű olasz FIFA-játékvezetőt. Ar­ról, hogy élesszemű és hatá­rozott bíró, mindenki meg­győződhetett. Azt viszont már kevesen tudják róla, hogy a labdarú­gás történetében mindössze j egyetlen olyan esetet jegyez- j tek fel, amikor a játékvezetői döntés nyomán keletkezett vi­haros ügy a parlament elé ke­rült. A szicíliai származású Con­cetto Lo Bello ugyanis a Spal —Napoli mérkőzésen Ferrará- ban három 11-est ítélt a Spal ellen, s a Napoli 4:1 arányban győzött. Bár valamennyi el­lenőr szerint a 11-esek jogos­ságához nem fért kétség, a vádak özöne indult meg elle­ne. Szigorú vizsgálatot köve­teltek a siracusai hatóságok­tól; miből gazdagodott meg ilyen gyorsan a világhírű já­tékvezető. Talán a Napoli dús­gazdag elnökének milliói ván­doroltak Lo Bello zsebébe? Az eset Marcella Sgarlata siracusai képviselő interpellá­ciója nyomán eljutott az or­szág legfelső fórumába, az olasz parlamentbe a pénzügy- miniszter elé. A vizsgálat eredménye: Lo Bello siracusai polgár becsü­letén nem esett folt. Ferrarában — írta az egyik olasz lap — a Spal játékosai nyilván azt hitték, hogy az első 11-es után teljes büntet­lenséget élveznek a lfi-oson belül. Aztán jött a második, majd a harmadik büntető. Lo Bello ítélt volna akár tízet is, ha a játékosok erre okot ad­nak. Azt hogy közben a kö­zönségből fröcskölt a düh és a gúnyolódás, az nála nem [ számított. Amikor Siracusában nyilvá­nosságra került Lo Bello mel- lőztetése a mexikói világbaj­nokságon, tömegtüntetés kez­dődött, az olasz szövetség el­len. Később aztán kiderült, hogy nem a szövetség hanem a FIFA volt a „vétkes”. Ta­lán féltek Lo Bello szigorúsá­gától? (Részlet Somos István „Ezerarcú futball” című, most késíiilö könyvéből.) rűen nem tudunk ment­séget túlélni és haszta­lan volna például ma- gyarázgatni, hogy a Kis­kőrösi Gépjavító sorrend­ben a negyedik veresége a balszerencse sorozata. Ahol olyan minimális a játéko­sok lelkesedése, és annyi a közömbös vezető, ott per­sze a szerencse is ritka vendég. Mindezt éppen Kis­kőrösről kell elmondanunk, ahol annyi éven át fogcsi­korgatva küzdöttek és ren­geteget áldoztak a bejutá­sért, a jobb sportélet ki­alakításáért. Folytathat­nánk a sort a Soltvadkert, a KTE, a Bajai Vasas MTE és a Kun Béla SE csapatá­val. Ök sem jeleskednek valami fényesen, s ha így folytatják, talán nagy gondban lesz a jövő ta­vasszal a megyei labdarú­gó szövetség elnöksége, s néhány megyei csapatunk érdemtelenül juthat majd a kiesés sorsára. Mindez persze még nagyon távoli és borúlátó jövő, s addig még sok mindent lehet ten­ni. Csak egyszer el is kel­lene már kezdeni valaki­nek ... Mezei—Szabó A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium és a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa felhívással fordult a közös gazdaságok tagjaihoz és vezetőihez: gyorsítsák meg az őszi me­zőgazdasági munkákat. A felhívásban egyebek között ez áll: a szövetkezeti moz­galom eltelt két évtizedé­nek talán legnehezebb esz­tendeje az idei. A késői kitavaszodás, a sok csapa­dék, az árvíz és a jégverés megnehezítette a munkát. Ezért idén gabonából a vártnál kevesebb került a magtárakba, a készletet ki kell egészíteni a tavalyiból megmaradt tartalékkal és így lehet biztosítani az or­szág kenyerét. Más növé­nyi kultúráknál is mutat­koztak kisebb-nagyobb ki­esések, mindent egybevet­ve azonban arra van szük­ség — állapítja meg a fel­hívás — hogy a mintegy négymillió holdon termelt növényi kultúrákat — a cukorrépát, a kukoricát és másokat — gyorsan és a lehető legkisebb veszteség­gel betakarítsák. Még eb­ben az időszakban el kell vetni az őszi kalászosokat és mintegy 4 millió holdon fel kell szántani a talajt. A nagy munka a szövetkeze­tek tagjaitól és vezetőitől fokozott erőfeszítést kíván. „Bronz kincsesládikát“ nyertek a magyar tévések A forduló NB lü-as válogatottja I. csapat: Gulyás (Kun Béla SE) — Juhász (Kis­kunhalas), Szável (Kun Béla SE), Frittman (Solt­vadkert) — Lévai (Kiskun- hálás), Szabó E. (Mezőfi SE) — Rausch (Baja), Mé­száros (Kiskunhalas), Ha­rangi (Mezőfi SE), Oláh (Kiskunhalas), Csermák (Kiskunhalas). II. csapat: Mayer (Solt­vadkert) — Kornfeld (Kun Béla SE), Márity (Baja), Zomborcsevics (Baja) — Váczi (Kiskőrös), Ónodi (Baja) — Padlás (Mezőfi SE), Magyar (KTE), Ko­vács (KTE), Németh (Me­zőfi SE), Trifont (Kiskő­rös). SZÓFIA Hétfőn este az eredmé­nyek kihirdetésével és a díjak ünnepélyes átadásá­val véget ért Szófiában a második OIRT nemzetközi tv-játék fesztivál. A nemzetközi zsűri az első díjat — az „Arany kincsesládikát” — a len­gyelek „Jegyzetfüzet” cí­mű tv-játékának ítélte oda. A második díjat a „Köszöntjük apukát” cí­mű szovjet film nyerte, s harmadik díjat — „Bronz kincsesládikát” — kapott Szemes Piroska és Zsurzs Éva „Mondd a neved” című tv-játéka. MEGJELENT STEFAN ZWEIG: Csillagórák A kiadó Stefan Zweig hasonló című gyűjtemé­nyéből válogatta ki és fűz­te össze ebben a kötetben a történelmi tárgyú novel­lákat. A más-más korban, különböző helyeken leját­szódó elbeszéléseknek az a közös vonásuk, hogy mindegyik egy olyan tör­ténelmi pillanatot, válsá­gos órát örökít meg, amelyben az emberiség sorsa szempontjából vala­mi jelentős, hosszú időre kiható esemény követke­zett be, sorsdöntő elhatá­rozás született. A legré­gibb időre visszatekintő elbeszélés a XV. század­ba, abba a drámai küz­delembe vezeti az olva­sót, amelynek során a tö­rökök bevették Bizáncot, a kelet-római császárság utolsó fellegvárát, a kor­ban hozzánk legközelebb álló novella pedig száza­dunk egy kalandos és nagy hatású epizódját, Le­ninnek az emigrációból való hazatérését beszéli eí. (Gondolat Kiadó.) A tagok és a vezetők csak jól szervezett munkával, a gépek megfelelő kihaszná­lásával és a szövetkezetek­kel kapcsolatban levő álla­mi és társadalmi szervek nagyfokú segítségével bol­dogulhatnak. A felhívás megállapítja: az állam az árvíz idején és most is a lehetőségekhez képest segíti a szövetkezeti parasztságot. Az idei ki­sebb termés bevételkiesés­sel jár, ezért az állami szervek — az állam anyagi erejéhez mérten — olyan intézkedéseket tettek és tesznek a jövőben is, ame­lyek lehetővé teszik, hogy a szövetkezeti tagok terve­zett részesedése ne csök­kenjen számottevően. A nehéz helyzetben a szövetkezetek összefogására van szükség, ugyanúgy, mint az árvíz idején. A szövetkezetek között át kell csoportosítani a gépeket és messzemenően fel kell tár- ‘ni a helyi lehetőségeket. A mezőgazdaságra háruló feladatokat csak úgy lehet teljesíteni — mutat rá a felhívás —, ha a jövő évi termést megfelelő színvo­nalon alapozzák meg a gaz­daságok. Ezért — ameny- nyiben szükség van rá — a gazdaságoknak igénybe kell venniök a rendelke­zésre álló hiteleket, és minden lehető módon gon- doskodniok kell az elérhető legkedvezőbb anyagi-mű­szaki feltételekről. A felhívást dr. Dimény Imre miniszter és Szabó István, a TÓT elnöke írta alá. »0» orient 2ór-Ft. 6210 Vállaiatok, köziiletek, magánosok, figyelem! KECSKEMÉTI FÉMIPARI SZÖVETKEZETNÉL épületburkolásra és tetőfedésre kiválóan alkalmas 2000—7000x1200 mm méretű bordázott alumíniumlemez kapható 50 százalékos árengedménnyel Érdeklődni; a szövetkezet, Kecskemét, Szent István város 17. sz. alatti telephelyén, reggel 6-tól 14 óráig. Ügyintéző: Uzsoki Mihály. Telefon; 28-61. 2242 FELHÍVJUK a kalocsai olajkályha-tulaj (Ionosok szíves figyelmét, hogy •1 '1 gyorsabb kijavítása érdekében olajkályháik meghibásodását helyben, a kalocsai 521. sz. Vasboltban is bejelenthetik a 167 telefonon. Központunk címe: Bajai Vas- és Fém Ktsz, Baja, Vörösmarty u. 10. sz. Telefon: 74. 6600

Next

/
Thumbnails
Contents