Petőfi Népe, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-11 / 239. szám

Adás-íétel Részt veszünk az SZNSZ tízéves fejlesztési programjában Dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke, aki Rév Lajossal, az OKISZ elnöké­vel együtt részt vett a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Központi Bizott­ságának londoni jubileumi ülésén, útjáról a követke­zőket mondotta az MTI munkatársának: — Hetvenöt éves az SZNSZ, tehát háromnegyed évszázadot tekintettünk át. Az ülés megállapította, hogy a szövetség jól tölti be hivatását. Fellendülésé­nek időszakát éli az egész mozgalom. A szocialista és a fejlődő országokban is új szövetkezetek egész so­ra alakul, s ezek keresik a maguk útjait. — Külön öröm számunk­ra, hogy az SZNSZ Köz­ponti Bizottságának ezen a jubileumi ülésén felvet­ték az SZNSZ tagjai közé az Országos Szövetkezeti Tanácsot. A központi bi­zottság állásfoglalása a fel­vétel mellett azt is tükrözi, hogy az SZNSZ-ben rokon- szenvvel kísérik a magyar szövetkezeti mozgalom fej­lődését. Ez nemcsak a kb- ülésen tűnt ki, hanem ta­lálkozásaink, illetve az SZNSZ tagjainak hazánk­ban tett látogatásai során is. Különösen a fejlődő or­szágok érdeklődnek az iránt, hogy a felszabadulás után hogyan indultunk el, s hogyan vált népi jelle­gűvé szövetkezeti mozgal­munk. Felszólalásomban üdvö­zöltem a 75 éves SZNSZ-t, majd azt a tényt, hogy el­fogadták felvételi kérel­münket, hiszen a magyar szövetkezetek az alapítók­hoz tartoztak annak idején. Felajánlottuk, hogy szí­vesen bocsátunk szakértő­ket, szaktanácsadókat az SZNSZ rendelkezésére az ENSZ munkaügyi szerveze­Állásfoglalás a gyermekgondozási jogosultságról Megjelent a hivatalos szervek állásfoglalása arról, milyen feltételek mellett il­leti meg gyermekgondozási segély az anyát munkavi­szonya megszűnése esetén. A rendelkezés szerint, ha az anyának megvan a szü­lést közvetlenül megelőző másfél éven belül 12 hónapi munkaviszonya és legalább napi 6 órát dolgozott, jo­gosult a gyermekgondozási segélyre akkor is, ha pró­baidővel, vagy határozott időtartamra létesített mun­kaviszonya a 20, illetőleg meghosszabbítás esetén 24 hét szülési szabadság alatt megszűnik. Több helyütt vitára adott okot, hogy megilleti-e a gyermekgondozási segély azt az anyát, aki a szülést megelőzően kezdi meg szü­lési szabadságát, de azalatt munkaviszonya megszűnik, s így a szülés időpontjában már nem áll munkavi­szonyban. Az érvényben le­vő rendelet szerint az anyá­nak a szülési szabadságot a szülés előtt négy héttel kell kiadni; csak saját ké­résére és orvosi vélemény­re halaszthatja el a szülési szabadság megkezdését a szülés utánra. Ézt figye­lembe véve, a gyermekgon­dozási segélyről szóló ren­delkezés — összhangban a szülési szabadságra vonat­kozó rendelkezéssel — ha­tályba lép már a szülést megelőzően is, akkor, ami­kor az anya szülési szabad­ságát megkezdte. Ha az anya érvényes rendelkezé­sek alapján már szülés előtt megkezdte szülési szabad­ságát, jogosult lesz a gyer­mekgondozási segélyre ak- | kor is, ha munkaviszonya a szülést megelőzően, de a ! szülési szabadság ideje I alatt szűnik meg. „Tűznyelő“ barlang A déli Gerecsében nagy lendülettel folyó karszt- hidrológiai vizsgálatok, barlangi feltárások időről időre újabb és újabb „rejtvénnyel” lepik meg a terület vallatóit, nemrégi­ben ismét egy rendhagyó jelenség késztette gyons távozásra a kutatókat. A millenniumi turul­emlékmű környékén egy jégkorban eltömődött víz­nyelő feltárását kezdték meg a barlangászok. A bombatölcsérhez hasonló kráter alján sikerült is behatolniok az ősi vízve­zető járatba, néhány mé­ter után azonban szikla­omlás zárta el a tovább­vezető utat. A torlasz el­távolítására ketten eresz­kedtek a mélybe. Harma­dik társuk közvetlen a felszín közelében levő szűk méretű üregben he­lyezkedett el. Részben a többiek biztosítására, rész­ben, hogy a szerszámokat továbbítsa a lentieknek. Eseménytelenül múltak a negyedórák, a lent dol­gozók nem kértek újabb szerszámokat. A felső Regben kuksoló őrszem így unalmában rágyújtott, illetve rá akart gyújtani. Egymás után haj igái ta el a felparázsló, de meggyul­ladni sehogy sem akaró gyufaszálakat. Először ar­ra gondolt, hogy tűzszer- száma esetleg átnedvese­dett, de csakhamar rá­jött, hogy a gyufa kifogás­talanul száraz. A furcsa jelenségre lenn dolgozó társait is figyelmeztette, akik erre gyufa helyett ön­gyújtóval próbálkoztak, de nekik sem sikerült a ben­zines kanócot lángra lob­bantam. Bár légzési nehézséget senki sem észlelt, s a lenti levegő tökéletesen tisztának tűnt, a kutatók „riadó starttal” szálltak felszínre. Itt kontrolikép­pen papírfáklyákat gyúj­tottak, s ezzel közelítették az üreg szájához. A heve­sen égő papír azonban már a felszínen, fél mé­terre a lyuk szája fölött kialudt, jelezve, hogy a barlangból lassan kiáram­ló különleges összetételű levegő gátolja az égést. A különleges jelenség magyarázata többféle is lehet. Többek között szá­zalékosan olyan oxigén tartalmú levegő, ami a légzést nem nehezíti, de az égést nem táplálja. A titokzatos tűznyelő bar­lang rejtélyére azonban majd csak a pontos labo- ’--'Mumi elemzés adhat választ, Dr. Molnár Frigyes nyilatkozata tétn keresztül. Javasoltuk, hogy 1972-ben — vagy ha akkor nem lehetséges, 1973- ban — Budapesten rendez­zék az SZNSZ nemzetközi szemináriumát. Továbbá — a fejlődő országok megse­gítése érdekében — java­soltuk, hogy közreműkö­dünk külföldön különböző szövetkezeti kis- és közép­üzemek létesítésében. A konfekcióipar, a bőrfeldol­gozó-, kerámia- és faipari tevékenység köréből már készen is áll mintegy 40 ilyen üzemre vonatkozó tervdokumentációnk. Felajánlottunk némi pénz­ügyi segítséget is, évi 100 ezer forintot — ugyaneny- nyií ajánlott fel az OKISZ is —, hogy abból fedezzék I hazánkban a különféle [ SZNSZ-rendezvények költ­ségeit. 0 KM-ES Trabant Limousine eladó. Kecskemét, Benke Jó­zsef u. 25. _____________ 3851 J Ö állapotban levő Munkácsy televízió eladó. Érdeklődni le­het mindennap Kecskemét, Reptér XIX. ép. I. em. 5 ajtó. _________ 3743 S OLTVADKERTEN, Petőíi-tó- nál 78 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni lehet Izsák, Dózsa tér 2. Hős Lászlónál. 3852 ELADÓ ház, szőlővel, kerttel. Kecskemét, Máriahegy 87/13. Ugyanott 290 négyszögöl telek. Bogovicsfalu végén, Vágsellei­ház._____________________3745 ELADÓ iker villarész, nagy kerttel. Kecskemét, Szentist- vánváros 25/F alatt. 2503 EGY szoba, konyhái utcai házrész eladó. Kecskemét, Da­rab utca 16. 2513 JÖ állapotban levő, 407-es Moszkvics személygépkocsi el­adó vagy elcserélem Traban­tért. Ceglédi betonútban 6 km- nél, Kecskemét, Orrét 99. Mol­nár Péter. 2499 KECSKEMÉT, Alsószéktó IV. u. 17. számú ház eladó. Ér­deklődni ugyanott. 3719 8 DB G—56—44 vasbeton ge­renda eladó. Kecskemét, Ki­nizsi u. 12. sz. 3735 ELADÓ iker villarész, 2 szoba komfortos. Kecskemét, Mátyás király körút 20. 2415 Értesítjük tisztelt megrendelőinket, hogy a Talfája utca 1. szám alatti javító részlegünket 1970. október 31-vel megszüntetjük ! Kérjük a javításra beadott cipőket a fenti határ­időig kiváltani szíveskedjenek. Kecskeméti Cipész Ktsz vezetősége. 2507 Szőlőtermelők, figyelem! A Magyar Állami Pincegazdaság Alföldi Üzeme az 1970. évi termésre a borszőlő-, must- és borértékesítési szerződések kötését megkezdte A szerződéseket pincészeteink kötik, ahol bővebb felvilágosítást adnak. Magyar Állami Pincegazdaság Alföldi Üzeme, Kecskemét FIGYELEM! Béke Tsz eladásra felajánl Moszkvics személygépkocsit és Warszawa pu. 0,8 tonnás tehergépkocsit 120 db 25 folyóméteres hollandiágyat, 100x125 cm-es melegágyi keretet, Ár megegyezés szerint. Érdeklődni; a tsz központjában, Kecskemét, Ürrét 24. 2456 ÉRTESÍTJÜK VÁSÁRLÓINKAT, HOGY 1970. október 17-től november 1-ig alkatrész-és miszakiáry- raktárainknál leltározás miatt az árukiadás szünete! Szegedi, szolnoki, székesfehérvári és pécsi társvállalatainknál azonban ebben az időszakban is van beszerzési lehetőség. AGROKER VÁLLALAT, Kecskemét, Halasi út 29. 2494 Apróhirdetések BEKÖLTÖZHETŐ szoba, kony­ha, spejz, kamrából álló ház eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky út 34. 2496 KERTES családi ház eladó. Kecskemét, Máriahegy 91/13. (Bogovicsfalu), Horváth Lász- lóéknál. 2486 ELADÓ Lakitelek, Vörösmarty utca 2. számú ház műhellyel együtt. Érdeklődni: a helyszí­nen. _________________________2376 SÜRGŐSEN eladó mindenórás, vemhes üsző. Érdeklődni: Nyárlőrinc, I. kér. 14. Juhász Benjaminéknál. 2424 ELADÓ beköltözhető 2 szobás, ! több mellékhelyiségű, újonnan 1 falazott belsőportás házrész. Kecskemét, II kér. Cserép ut­ca_29/a. ____________ 2476 Í JJ ház eladó. Jászszentlászló, Vasút_utca 46. sz. alatt. 6586 EG-Y szoba összkomfortos, új I épület eladó. Kecskemét, Kis- i kecskémét, Kürt utca 1. Iker- J házak mögött. 2362 NAGY ház beköltözhetően el- j adó. Kecskemét, Rendőrfalu, Matkói út 9. sz. 3650 ELADÓ 350 négyszögöl szőlő, : Felsőszéktó Kullai közben, vil- ; lány van. Érdeklődni: Kecs- kemét, Cserép utca 1. 2435 i RENDKÍVÜL olcsón eladó: há- ! lószobabútor, konyhabútor, 1 kályhák, üstház, rézüsttel, ke­rékpár, gyermekágy. Kecske- 1 mét, Hajdú u. 2. 3716 ÉLADÓ 2 db jó állapotban le­vő, 20 hl-es boroshordó. Kecs­kemét, Alsószéktó 139. Tóth. (Homokbánya mellett.) 3715 HONVÉDKÓRHÁZNÁL Kecs­kemét, Mathiász János u 6 számú kertes ház eladó igé­nyesnek. Megtekinthető 2—6 Éfájg._______ __ _ 3714 E LADÓ vagy feles bérbe kiadó a Korhánközi úton 2 és fél km-re 1 hold 1436 négyszögöl szőlő, eladás esetén komplett felszereléssel. — Érdeklődni: Kecskemét, Horváth Döme ut­ca 2g*__________ 2465 E LADÓ kombinált szekrény, konyhaszekrény, heverők, asz­talok. Érdeklődni: 5 óra után, Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 23, Zsigmopdéknál. 2454 ÜRIHEGYBEN másfél hold szőlő eladó, üres lakóépülettel. Érdeklődni: Hetényegyháza, Petőfi utca 4. szám alatt. 2451 ELADÓ Kecskemét, Felsőszék­tó 41. szám alatt 200 négyszög­öl telek, villany, városi vízve­zeték van. Kiskecskeméti autó- buszmegállóhoz 3 perc járásra, Nyilas Kovács közben. Érdek­lődni: a helyszínen egész nap. ____ 2442 K ÉTSZOBA összkomfortos, I. emeleti lakás eladó. Érdeklőd­ni : hétköznap Centrum Aru- Jiáz portáján, szombat, vasár­nap, Kecskemét, Kertváros V. utca V. ép. I. emelet 7. Her- telendyék. 2458 SKODA 1000 MB, kitűnő álla­potban eladó. Érdeklődés: Kór­ház portánál, Kiskunfélegyhá­zán. 6588 PERZSALABBUNDA jó álla­potban, jutányos áron eladó. Érdeklődni: Kiskunfélegyháza, Fadrusz János utca 25. 6589 NŐI betegápolót keresünk bentlakással. Lehet fiatal há­zaspár is. Kecskemét, Bethlen körút 44. 2519 KIADÓ külön bejáratú, albér­leti szoba, 2 személy részén. I Kecskemét, Jókai utca 44. 2498 BÚTOROZOTT szoba, konyha, spejzos lakás kiadó, gyermek- , télén házaspár részére. Kecs­kemét, Rendőrfalu, Lőcsei ut- , ca 44. 2480 KÜLTSÉGMEGTÉRÍTÉSSEL I szoba, konyha, spejzos lakást 1 keresek Kecskeméten, egyszo- ba összkomfort előnyben. Le­veleket: „Város bármely ré- ; szén 158 258” jeligére a Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe ké­rek. ___ 2462 K ISGYERMEK mellé egész j napra gondozót keresek. Kecs- I kémét, Wesselényi utca 6. I. ; emelet első ajtó, este 6—8 ! óráig.________________ _ 2457 ; TÁRSASHÁZ építéséhez egy társat keresünk, sürgősen a I Kecskemét, Mátyás király krt. ! 47. számú házhoz. Értekezni ugyanott, pénteken délig, ; szombat és vasárnap egész 1 nap, más napokon este 6 óra után.____ 3722 ; HAROMSZÖBÁS plusz garázs, ! társasház építéséhez társakat keresek. Jelentkezés a hely- I színen. Kecskemét, Bethlen krt. 18. 18 óra után. 3727 4 SZOBÁS, modern, kertes családi ház eladó. Dr. Szabó, Kecskemét, Mikes u. 8. 2321 ÜJ ház eladó félkész állapot- ban, a Kinizsi Konzervgyárhoz 300 m-re. Érdeklődni: 17 órá­tól és vasárnap, Kecskemét, Szolnoki út 8. Csernus Albert. ___________________________ 2391 K ETTŐ komplett szobaberen­dezés és egyéb háztartási kel­lékek eladók. Bútordarabok, esetleg darabonként is. Kecs­kemét, Horváth Döme utca 25. Megtekinthető délelőtt 10 óráig; délután 5—7-ig. 2314 BÜDÖS-TÓN két elsőosztályú telek eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét, Reiszmann S. u. 15. ÁTADOM beköltözhető 2 szo­ba összkomfortos, szövetkezeti lakásom. Leveleket: „Szalag­ház 158 201” jeligére a Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. ______________________________2411 H ÁROMSZOBAS olcsóbérű, földszintes, belvárosi nagy la- , kásomat elcserélem két és j félszobás, központi vagy gáz- I fütésesre. Ajánlatokat levél- I ben „Kecskemét, belvárosira” jeligére a kiadóhivatalba ké­rek._____________________ 6555 K ÜLÖN bejáratú bútorozott és üres albérleti szoba kiadó, fiatal házaspárnak is megfelel. Kecskemét, Alsószéktó 26/2. 3691 _____________3717 H ETÉNYEGYHÁZÁN, a vasút­állomással szemben levő villa másfél hold területtel eladó. Érdeklődni aJhelyszínen. 3720 TRABANT Combi-kiutalás 1972. évi átadó. Leveleket: „6090 sorszám alatt 158 145” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirde­tőbe.________________________ 2356 E TAGE-KAZÄN KL-2-s még garanciális 214-es, sürgősen el­adó. Izsák, Nyár utca 25. Mun­kaidőbe^ telefon: 29. 2460 JÓ állapotban levő. 500-as Tra­bant eladó. Baja, Határ u. 63. ______________________________ 6575 MENTA majorannacséplő ön­járó Diesel-motorral eladó. Gereb Károly. Bátya. 6536 ELADÓ 120 db birka. Száraz József, Orgovány, Rákóczi út 11._____________________ 2401 2 HOLD jó termő szőlő 70 db termő almafával, két családi házzal (cserepes, padolt szo­bák, melléképületekkel) autó- buszmegállónál, betonút mel­lett, meleg gyógyfürdő köze­lében, üdülőnek ’s alkalmas, havi életjáradékért eladó. Le­veleket: „Szikrai bor” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdető­be^ kérek. 2405 50—60 HL között levő, ászok hordót, príma állapotban meg­vételre keresünk. Rákóczi Mg. Szakszövetkezet. Soltvadkert. 6577 Hunyadiváros központjá­ban 2 szintes, 8 lakásos. 1 szoba hallos — továbbá 3 szintes, 9 lakásos, 1—2—3 szobás társasházashoz éoít9?árs»kaf keresünk! Víz, gáz, közcsatorna be­köthető. Jelentkezés: Kecskemét, Szolnoki út 27., délután 5 órától. Telefon: 22-05. Néhány lakrész még leköthető! 3749 GYERMEKBALETT újra indul ; október 15-től. Jelentkezés: j Kecskemét, színházportán. ______________ 2355 j AKTATÁSKA elveszett más I számára értéktelen iratokkal : és „Kecskeméti Vegyes Ktsz ! Asztalos részlege” feliratú bé- I lyegzővel. Kérjük a becsüle- j tes megtalálót, hogy adja le a I ktsz Kecskemét, Mária u. 7. sz. irodájába. I SZABÁS-varrás tanfolyam in- 1 dúl a Kecskemét, Városi Mű- ! velődési Központban október J 15-vel kezdők és haladók ré- ; szére. Jelentkezni lehet októ- j bér l-től (szombat kivételével) reggel 9-től ia óráig. Kecske­mét. Rákóczi út 3. I em. 2235 I ÁLTALÁNOS iskolai tanulónak í különórákat adok. Leveleket I „Tanár” jeligére a kiadóhiva- I 3721 FŐISKOLÁT végzett szakem- I bér, több éves gyakorlattal, 1 4—6 órás komoly, felelősség-’ ! teljes munkakört vállal. Aján- ! latokat „Azonnali” jeligére a kiadóhivatalba kérem. 3731 I KISGYERMEK nappali gondo- ! zását vállalom. Kecskemét, Kandó Kálmán út 26. sz. Lo- soncziné. 3730 NOVEMBERBEN átvehető GOl-es Trabant-kiutalás azonnal átadó. Érdeklődni: Kecskemét; telefon: 25-04. 2511 ELCSERÉLEM kiskunfélegyhá­zi 2 szoba, konyhás. főzőfül­kés, fürdőszobás lakásomat, kecskeméti hasonlóra. Kecske­mét. Jókai utca 14. Telefon: 11-38. 3-as mellék. 2506 KÖZÉPKORÜ, józanéletű férfi házasság céljából megismer­kedne házias, elvált vagy öz­vegyasszonnyal. — Leveleket ..Boldog házasélet” jeligére a kiadóhivatalba kérem küldeni. 3746 49 ÉVES, 176 cm magas, bar­na kisiparos keresi korban hozzáillő özvegy, elvált asz- szony vagy leány ismeretségét házasság céljából. Leveleket: „Nem jó egyedül 158 269” jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe k&eels* 2478

Next

/
Thumbnails
Contents