Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-08 / 210. szám

197fc szeptember 8, kedd

5. oldal

Erdélyi alkotóműhelyekben

A FORRÁSNAK (sőt lár elődjének, a Kiskun- ignak is) kezdettől fogva j kapcsolata volt a kör- yező országok magyar íróval, művészeivel. Élsősor- an a vajdasági barátaink- al volt gyümölcsöző ez a apcsolat, de az utóbbi lőben a pozsonyi, kassai, it ungvári irodalmi-művé- :eti életbe is belekóstol- attunk.

Egyedül a romániai matar szellemi éle,t maradt éggé távol tőlünk. Ezt yekeztünk most pótolni, nikor a Forrás szerkesz- i bizottságának négy tag- i (Bodor Jenő, Hatvani ániel, Szekér Endre és jó- laggm) meglátogatta az daqi írókat, művészeket. Mikolától Zsögödig és agyváradtól Marosvásár- äjyig §ok alkotóval kerül- ink kapcsolatba az út sóin.

Először a szerkesztőségeit említeném. A kolozs- íri Utunk és a Korunk erkesztőivel hasznos be- élgetést folytatnunk, meg- merkedhetttink a szer- isztőségi műhelyekkel. A tűnő és tekintélyes Ba- gh Edgár publicista és Dclalomszervező, a sok- dalú Herédi Gusztáv, a nindenes” László Béla a orunknál, a költő-főszer- >sztő Létay Lajos és az ökké vidám Marosi Pé- r az Utunknál fogadott •nnünket.

Itt találkoztunk Gy. Sza- > Bélával, a híres grafi- issal, aki Magyarországon jól ismert. (Éppen a mi egyénkben töltötte régeb- ;n egy jelentős alkotói iriódusát.)

A marosvásárhelyi Űj ét képes hetilap, főszer- :sztője Sütő András, aki- :k új regényéről beszélik ott most mindenfelé, i címe: Anyám könnyű mot ígér). Vele is megis- erkedtünk.

KAPCSOLATOT teremttünk egy tekintélyes ro- án folyóirattal is. a eau-val. Ennek Aurel Rau iltő a főszerkesztője, aki rt már Kecskeméten és csérően szólt a városunk1. Meghívott egy négytagú csoportot a Forrástól, egyhetes ott tartózkodásra.

Találkoztunk utunk során több tekintélyes és nálunk is ismert íróval. Mol- ter Károllyal, aki betegen is szívesen töltött velünk néhány órát, s elmondta: Kecskeméten jáx't középiskolába. Külön élmény volt hallgatni, amikor Kecske- mét-kömyéki népdalokat énekelt nekünk. Bartalis Jánossal kolozsvári lakásán, Horváth Imre költővel Nagyváradon, Gellért Sándorral Mikolán találkoztunk. Ö rendkívüli hatást tett ránk. Ezer és ezer sor verset tud mondani fejből, ilyet még nem látott egyikünk sem. Szenvedélyes és mélyen emberi, rendkívüli dinamikájú, legendás hírű költő ő.

Művészek műtermében is voltunk. A kolozsvári „fellegvár” mellett, a hegyen

van a két Szervátiusz (apa és fia) műterme. Művészetük ereje lenyűgözött mindannyiunkat. Fából, kőből, vasból készített szobraik monumentálisak és mélyen emberiek, szuggesztív erejük magával ragadó.

Nagybányán Vida Géza szobrász, Désen Incze János festő műtermébe látogattunk el. Zsögödön Nagy Imre festőművész vendégei lehettünk egy tartalmas és emlékezetes félnapig. (Ő már a Forrás lapjain is szerepelt.)

MINDENT egybevetve elmondhatjuk, hogy a további jó kapcsolatok érdekében hasznos volt ez az utazás, az eddigieknél is világosabban, szemléletesebben áll előttünk, hogy a romániai magyar kulturális |élet igaz értékeket hordoz, olyanokat, melyekre érdeVarga Mihály

Külterületiek...

A legkisebbeket keresem ebben a vörös téglás, modern bócsai iskolában, azokat akik falkapaszkodtak a magas kerékpárokra és a kátyus földuta- kon először indultak a messzi iskolába. A zsibongó gyerekhangokból hamar különválasztódnak a tanyasiak, a szokványosnál is riadtabb, félénkebb apróságok. A lenszőke Gáspár Zoli Felsőgáspársorról jött. Ez több mint öt kilométert jelent reggel is és délután is. Villanyuk nincs, ő maga egyke, de a környékbeli gyerekek szinte egy nagy családot alkotnak.

— És télen hogyan lesz? ... — kérdezem.

— Akkor majd gyalog jövünk — mondja a villogó szemű kis Utasi Ella. Engem Tibi hozott a kerékpár csomagtartóján,

A hold elégiájától a Nemzeti dalig

ukrán irodalmi kapcsolatok történetéből

A magyar

A magyar—ukrán irodalmi kapcsolatok történetének egyre újabb adatait sikerült felderítenünk. Az Ukrán-Szovjet Enciklopédia 1963-as kiadása szerint Petőfi első ukrán tolmá- csolója a századvégi neves költő-forradalmár, Pavlo Hrabovszkij volt, akinek két versfordítása, a Füstbe ment terv és a Falu végén kurta kocsma 1897-ben jelent meg a Ívovi Zorja című folyóiratban.

Amikor később az időszaki sajtót böngésztem, kiderült, hogy Hrabovszkijt megelőzte Vaszil Scsurat, aki ugyancsak Lvovban, de két évvel korábban, 1895- ben, tette közzé ukrán nyelven Petőfi néhány versét: A költészet, Az őrült, Ez a világ amilyen nagy című verseket.

További kutatásaim során azonban kezembe került egy 1892-es, ugyancsak Ívovi folyóirat, s benne a nagy betűkkel szedett cím, Elegija miszjaca, alatta pedig zárójelben Ol. (vagyis Olekszandr) Petőfi. Tehát Petőfi verse: A hold elégiája. Jelenleg ez tekinthető az első, ukránul megjelent Petőfi-versnek. A fordító: Oszip Makovej jeles galíciai költő, prózaíró, kritikus és irodalomtörténész.

Egy évvel későbbről származik Az őrült című Pető- fi-vers ukrán szövege, Ivan Pleskan fordítása. A radikális mozgalmakban is tevékenykedő Pleskan utolsó éveiben megpróbálta sajtó alá rendezni költői munkáit, de korai halála megakadályozta ebben. Kéziratban maradt, s csak legutóbb előkerült írásai között Lermontov- és Heine- fordítások mellett megtalálták Petőfi-versét, Az őrültet is, amelynek szenvedélyes hangulata különösen közel állt Pleskan érzelemvilágához.

Nemrég került kezembe egy kárpátvidéki naptár, amely az első világháború

idején látott napvilágot, benne a Nemzeti dal fordítása. Színes, érdekes tolmácsolás, s egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy nem közvetítő nyelvből, vagy nyers fordításból, hanem eredetiből készült: a fordító ugyanis az árnyalatokat is megérezte. Érdekes, hogy nem cirill, hanem latin betűkkel nyomták. Ugyanitt jelent meg a Befordultam a konyhára kezdetű Petőfi-vers fordítása is. Ugyanaz a dallamhűség, és — ma már talán naivnak tűnő, mégis elbűvölő hatás, melyet a fordító a kárpáti ukrán tájszavak használatával ért el.

' Hogy miért nem nevezem meg ezt a jól verselő, jó nyelvérzékű fordítót? Azért, mert nem ismerem a nevét — a naptár nem közölte. De kutatom tovább magam is, és talán lesz, aki nyomra vezet. Hálás lennék érte.

Jurij Skrobinec ukrán költő, műfordító

mert még nem olyan rossz az út. Ha nagy sár lesz és hó, akkor felvesszük a kiscsizmákat és úgy jövünk.

— Hánykor kell fölkelnetek?

Gáspár Béla válaszolja:

Öt, félhat felé kelünk, mosakodunk, és amikor elindulunk, bekiabálunk a szomszédoknak. így együtt jövünk, mert akkor nem olyan unalmas.

Kürtösi Gizi ugyan már \ radottság, önzés?... nem a legkisebbek közé tar- j szabad engednünk a tozik, mert hatodikos, de szintén új jövevény, eddig a Bócsa-Züldhalomban levő tanyasi iskolába járt.

— Járhattam volna még ezután is oda — magyarázza —, de ott nem tanítanak oroszt. És ha én tovább akarok tanulni, akkor hiányozna az orosztudás.

— Zöldhalom csaknem tíz kilométerre van ide. Nem sok az egy kicsit?

— Ó, nekem csak hármat kell gyalogolnom, mert a köves úttól már busz is van, arra meg kapunk bérletet.

Megkérdezem a gyerekeket: ha lenne hétközi diákotthon, mely kífnélné őket a napi több órás és sokszor viszontagságos iskolába járástól, szívesen laknának-e benne ?

Egy sem fogadja lelkesen az ötletet. Mind a tanya, a bejárás mellett kardoskodik. Miért?... Erre nem válaszolnak. Talán mert nem ismerik a hétkö- zis kollégium előnyeit, félénkek, talán mert csöppnyi munkaerejükre is szükség van odahaza?

Pedig a tanyasi indulás távlataira is itt a példa.

Pócsa Anna az itt gyakorló matematika—műszaki szakos negyedéves tanárjelölt szintén külterületi.

Kisbócsán született, és most, a gyakorlat ideje alatt is onnan jár be kerékpárral.

— Ha végez, visszajön tanítani?

Tagadón rázza a fejét.

— Nem. Férjhezmegyek, és valószínűleg Szabadszállásra kerülünk. Ha a férjemnek lenne itt állása, visszajönnék. Szeretem ezt a vidéket, miért is ne szeretném.

A csengő megszólal és a gyerekcsapat mögött becsukódnak a tantermek ajtajai. Azok a nehéz szavak járnak az eszemben, melyeket a múltévi értekezleten mondtak a szülők a körzetesítés, a hétközi diákotthonok ellen. Elma- . Nem vaksi

petróleumlámpák és sáros, hóval befútt utak tanyavilágának. Az iskolákban egyre növekvő tananyag vár elsajátításra, a pedagógusok szüntelen harcban állnak a „gyorsuló idővel”. A tanyasi gyerekek „üresjáratai” viszont, a kényszerű gyalog- és kerékpártú- rák órái pótolhatatlan lemaradást okoznak számukra.

Remélem, hogy sikerül ezt megértetni a körzetesítést ellenző sok Bócsa-kör- nyéki szülővel, hogy amire a környező tanyaterület gyermekeinek fogadását is szolgáló soltvadkerti általános iskolai diákotthon elkészül, feloldódjon az idegenkedés.

Pavlovits Miklós

Őszi-téli évad a Rádiószínházban

Érdekes hang játékokat,

klasszikus és modern szerzők rangos alkotásait mu-j tátják be a Rádiószínházban az őszi-téli évad idején. A következő három hónap alatt 13 hang játék premierjét tartják meg} mintegy húsz korábban elhangzott darabot ismételd nek meg és valószínűleg 15 színházi előadást közvetíted nek.

A Rádiószínház évadnyitó előadása szeptember 14- én lesz, amikor Németh László 11. József című történelmi drámáját sugározza Varga Géza rendezésében.

(110) — Mikor jelenti az ügyet a rendőrségnek? — kér- zte most az orvos. Kloss egy pillanatig nem tudta it is feleljen erre. Aztán kérdéssel válaszolt:

— Mikor hagyhatja el a kórházat a lány?

— Nem tudom. Néhány napig biztosan itt kell fe- idnie.

Kloss vizsgálódva nézte ezt az embert, akin két pja képtelen eligazodni. Egyik pillanatban képes lett Ina vele egészen őszinte lenni, a másikban teljesen

anússá vált a szemében.

Lelőtte Stefánt, mert félt, hogy a fiú elmondja róla többieknek, hogy áruló — gondolta Kloss, de elhes- gette ezt a lehetőséget, hiszen két nap alatt bősé- sen lett volna ideje az orvosnak, hogy Rhodenak je- rtést tegyen a lányról és erről a titokzatos német hadnagyról.

Kloss befejezte a beszélgetést Kovalszkival, s kiment portáshoz. Ott az első percben meggyőződhetett ar- i, hogy az orvos szigorú utasítást adott: senki se gyhatja el a kórházat, amíg a német tiszt úr nem iázkedik másként. Ez ismét mindent összekúszált ossban, hiszen ha az orvos ... akkor szökne ... retőságet biztosítana a szökésre ...

— A kapu persze semmit se ér — dörmögte a por- 5, hiszen a kerítésen bárki könnyen átléphet.

*

Kloss rövid beszélgetést folytatott a portással, az- í Évához ment be. A lány riadt tekintettel fogadta:

— Mi van Kruchkával? Ö is felismert engem, Hans

gy bajban vagyunk!

— Mi történt Kruchka irataival? — kérdezte Hans.

— Nem tudom — mondta a lány. — Gránát csapott közelünkbe, s azt hittem meghalt. Nem volt időm iszamenni értek.

— Nyugodj meg, nincs nagy baj — mondta Hans, s közben úgy érezte, hogy szétpattan az agya a különböző variációktól. Most még jelenteni sem tudott a központnak, hiszen a fiúk közül eddig nem jelentkezett senki, s a rádióadó messze az erdőben van, a csoportnál. A J—23-as tehát egy ideig hallgat. Kétségbeesetten hallgat — gondolta Kloss, s elköszönt ÉvátóL

«

Von Kruchka ismét visszanyerte eszméletét. Meglátta maga mellett az orvost, kérte, hogy hajoljon közelebb hozzá, beszélni akar.

Minden szó, minden apró mozdulat nehezére esett, de suttogva mégis elszótagolta az orvosnak:

— A nevem Johann Kruchka. Értesítse azonnal a német hatóságot.

Az orvos hallgatott.

— Kérem, értesítse azonnal a német hatóságot — ismételte a tudós. — Ért engem? — kérdezte, amikor az orvos tovább hallgatott.

— Értem. Hogyne érteném. Holnap értesítem. 1.

— Ne holnap. Ma, most, azonnal — suttogta Kruchka. És azt is mondja meg, hogy az a lány ...

— Milyen lány? — villant fel az orvos tekintete.

— Az a lány, akit az előbb vittek a műtőbe, az a... Sebesülés volt... Az a lány...

A beteg becsukta a szemét, de az orvos látta, hogy eszméleténél van.

Kovalszki magára hagyta a beteget. Kisétált az udvarra, ki egészen a kapuig. Sötét volt. A közelben német járőr ütemes léptei kopogtak, i Az orvos ösztönösen megfordult, s az épület ajtajában női alakot látott egy pillanatig. Klára volt, vagy Krisztina? — villant fel agyában a kérdés. Aztán megállapodott abban, hogy csak Klára lehetett, hiszen Krisztina alacsonyabb.

Elindult vissza az épületbe. Klára már eltűnt, s a portás nem tudott válaszolni a kérdésre, hogy ki járt itt. Ö nem látott senkit.

Waclav a folyosói ablaknál állt. Klára nesztelenül lépett mellé, s a fiú megrezzent:

— Engem hívat? — intett fejével a szoba felé, ahol Kloss folytatta a kihallgatást.

— Nyugodj meg — mondta Klára, s igazán sajnálta most, ezt a minden porcikájában remegő fiút.

Néhány percig szótlanul álltak egymás mellett, aztán Waclav idegesen fordult a lányhoz:

— Ide hallgass! Ez a német miféle kivizsgálást folytat? Nem tartozik sem a csendőrséghez, sem a Gesta- póhoz.

— Gondolod — nézett Waclavra a lány —, hogy komoly vizsgálatot folytat? Azt hiszed, hogy érdekli őt, őket egy lengyel halála? Itt volt, hát valami látszatvizsgálatot elvégez, s megállapítja, hogy nincs meg a gyilkos.

— De ez komolyan végzi — mondta a fiú.

— A folyosón voltál. Egyedül voltál a folyosón, amikor lelőtték. Neked látnod kellett a gyilkost. Mondd meg nekem, csak nekem, ki lőtte le?

— Nem tudom — mondta kis szünet után Waclav.

Te nem nagyon kedvelted őt — nézett a szemébe Klára.

Nem tiltakozott. Ügy nézte a lányt, mint a hurokba került vad a közelgő vadászt.

— Ne félj — súgta a lány. — Én se nagyon kedveltem.

Waclav ügyetlen mozdulattal a lány derekára csúsztatta a kezét, de Klára elhúzódott tőle:

— Hagyj — tiltakozott a lány.

— Tudod, Klára, tudod, hogy már régen ..

— Nem akarok semmiről sem tudni.

— Ki tudja, mi lesz velünk. Talán ez az utolsó éjszakánk — súgta megint a fiú.

— Magamért én felelek, te ne félts.

Waclav elengedte a lányt, s újra az ablakhoz lépett:

— Tudod, te egyedül csak az orvosodat félted.

— Igazad van, de ez nem tartozik rád — felelte a lány, aztán hirtelen megfordult, mert érezte, hogy a fiú, akinek e pillanatban háttal állt, ismét közeledik hozzá. Waclav dühösen lépett a lányhoz:

— Ennek a doktorkának ki tudnám tekerni a nyakát.

Az ajtóban Krisztina jelent meg, így Klára már nem válaszolhatott.

— Téged hívnak — mondta Krisztina a fiúnak. — Légy óvatos.

(FolytatjukIf