Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-04 / 207. szám

1910. szeptember 4, pénteK

5. oldal

Gondolatok

a légutóbbi Forrásról

Nem számítottunk ekkora érdeklődésre ^

a Koaaly-szeminariumrol

A Forrás legutóbbi

számát irodalmunk két nagy halottjára való visz- szaemlékezés teszi a szokottnál ünnepélyesebbé. Ünnepélyesebbé és nem komorabbá, mert a Veres Péterre és Fábry Zoltánra visszaemlékező írások hangvételében — érthetően nem a gyász miatt érzett fájdalom, hanem a munkásságuk halhatatlanságát csodáló elismerés dominál. Mindketten gazdag, nemes és egységes anyagból épített életművet hagytak hátra, haláluk törvényszerű lezárása, nem megszakítása pályájuknak. Bata Imre emelkedett hangú írása élethű emléket állít Veres Péternek. Okos érveléssel idézi meg sokoldalú, bölcs egyéniségét az egyszerre józanul hagyománytisztelő és következetesen forradalmár írónak és gondolkodónak. Különösen az orális paraszti kultúra és az írásos műveltség „egymásba robbanására” vonatkozó megállapításait érezzük helytállónak.

Fábry Zoltánról monog- ráfusa, Kovács Győző meghatott vallomással szól a borítón, míg Szekér Endre a filológus pontosságával foglalja össze a stószi magányában Európa szellemi pezsgésében élő, nagy antifasiszta tudós és publicista jelentőségét.

A szépirodalma* ezúttal is úgyszólván kizárólag a líra képviseli a folyóiratban. Érdekes lenne kinyomozni az okát, miért vérszegény a megye epikai vénája. slu A versek változatossága. színvonala viszont kétségkívül impozáns. Kiss Benedek nagy lélegzetű verse, az Utak keresztje, képgazdag vallomás, heves óhajtása a rontások ellen alapítandó újszövetségnek, s bizonyítéka a fiatal költő egyre izmosodó tehetségének. Raffai Sarolta költeményeiben a szándék és a körülmények összecsapásával küzd, hangja egyszerű, már-már a szürkeségig puritán, de könyörtelen dialektikájára mégis oda kell figyelnünk. „Sikoltani vagy elviselni?” — foglalhatjuk össze egy kiragadott sorral Hatvani Dániel verseinek problematikáját, s a költő szorongással teli sorai egyértelmű választ adnak rá, hógy a küzdelmes élet mellett emeli fel szavát Gál Farkas sodró erejű, magával ragadó versben néz szembe az elmúlással. Tan- dorí Dezső aforizma-szerű soraiba fanyar filozofikus szkepticizmus tömörül. Emlékezetes még Bdbancz Gyula szépívű ciklusa, Si- monyi Imre tragikus keserűsége és Kmeczkó Mihály két hangulatfestő verse. Ács Jenő Sinkó Ervinre _ emlékező verse viszont túlontúl rerjvBi.gős, Keszeli Ferenc és Pardi Anna sorai semmitmondóak.

Szirmai Károly novellái Benkö Ákos bevezető sorai ellenére sem nyújtanak élményt, elvontságuk nem közöl mélyebb tartalmat. Temesi Fer-enc, akinek szerepelt már ötletes írása a Forrásban, ezúttal egy hangulattalan spleenes írást közöl. A szépirodalmi rovatban kapott helyet Major Máté újabb bajai visszaemlékezése. Meglehet a szerzőnek kedves részleteket elevenít fel gyermekkorából, de az olvasó számára teljességgel érdektelen.

A folyóirat többi rovatából az a tendencia a legszembetűnőbb, ami már az eddigi számokban is megfigyelhető volt: a Forrás különös gondot fordít a határainkon kívül létező magyar irodalom jelenségeinek szemmel tartására, egységes, elválaszthatatlan kincsnek érzi a magyar nyelvű írásbeliség termését A szándék mindenképpen dicséretes, és örvendetes lenne, ha könyvkiadásunk is magáévá tenné ezt az igényt Különösen tanulságos Benkő Ákosnak a jugoszláviai magyar próza új hullámának alkotóit bemutató írása és Pomogáts Bélának a nyugati magyar költőkről szóló ismertetése. De tartalmas Varga Imre recenziója is Gion Nándor regényeiről és Szakolczay Bajos írása Méliusz József kötetéről.

Igen érdekesek sütő József és Nagy Béla vitatkozó hangú tanulmányai, amelyek új szempontok figyelembevételével közelítenek Katona József Bánk bánjához. Hogy a két szerző mennyire a téma elevenébe vágott, arra bizonyság, hogy Pándi Pál a Nép- szabadságban máris polemizált velük.

A recenziók közül Pavlo- vits Miklósnak az ifjúságszociológiát bíráló megjegyzései és Sinka Erzsébetnek Utassy József kötetéről írt árnyalt elemzése a legsike- rültebbi'

Szólnunk kell még a folyóirat bábrovatáról, s egyben megkérdőjelezni szükségességét. Mert amennyire helyes, hogy a figyelmet ráirányítják erre a szélesebb érdeklődéstől nem kísért

művészetre, mint ahogy azt Feuer Márta kritikája teszi, olymértékben kilóg Szilágyi Dezső kizárólag szakembereket érdeklő tanulmánya, a Bóbita együttes ismertetése és a hírek pedig inkább napilapba il- lenének.

Mindent összegezve: a Forrás előző számaihoz hasonlóan koncepciózus, gonddal szerkesztett folyóirat benyomását kelti, megérett a havi megjelenésre, ami a jövő évtől kezdve meg is valósul.

Sz. J.

Űj üdülő vasutasoknak

Augusztus utolsó napjaiban felavatták a Vasutasok Jótékonysági Biztosító Egyesületének balatonfüredi üdülőjét. A 15 millió forintos létesítményben 105 vendéget tudnak egy turnusban vendégül látnL

If ecskemét legkiemel- *v kedőbb kulturális eseménye volt ezen a nyáron az egy hónapig tartó Kodály-szeminárium. Érdemes tehát tapasztalatait, tanúlságait utólag is összefoglalnunk.

Nemesszeghy Bajosnéval, a Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával mindenekelőtt arról beszélgettünk, hogyan született meg a szeminárium megrendezésének ötlete, s mi volt a rangos zenei eseménysorozat alapvető célkitűzése?

— A szeminárium ötlete Kodály Zoltánnétól származik Az utóbbi években ugyanis igen sok, elsősorban külföldi érdeklődő fordult hozzá azzal a kéréssel, hogy szeretné jobban, mélyebben megismerni Kodály nevelési koncepcióját, ezen belül is elsősorban zenepedagógiai elméleteit, s annak a gyakorlatát. Az érdeklődők — talán mondanom sem kell — neves emberek: zeneszerzők, karmesterek, zene- pedagógusok, esztéták stb. Hozzá kell azonban tenni az előbbiekhez, hogy

Magyarországon is jó néhány szakemberben felmerül ez az igény — kezdi tájékoztatását a Kodály- iskola igazgatója.

Arról beszélgetünk a továbbiakban, hogy mikor kezdődött meg az előkészítő munka, a szervezés. Kétségtelen, hogy egy ilyen nagyméretű, sokoldalú és viszonylag hosz- szabb időre szóló program kidolgozása, a különböző tényezők összehangolása, feltételek megteremtése időbe telik.

P gyáltalán nem cso- dálkozom, amikor megtudom, hogy körülbelül másfél évvel ezelőtt kezdték meg a szeminárium előkészítését, az előadók felkérését, kórusok, zenekarok, zeneszerzők, zenészek meghívását, a „menetrend elkészítését”'.

— őszintén szólva nem

számítottunk ekkora érdeklődésre. Néhány számmal illusztrálva; tizenhárom országból több mint ötvenen jöttek el, ugyanakkor kilencven a magyar szeminaristák száma. Főleg azon lepődtünk meg Kodály Zoltánnéval együtt, hogy az „itthoniak” közül milyen sokan jöttek eh Az ugyanis érthető, hogy például Angliában, Japánban, az USA egyes államaiban. Francia- országban stb. nincsenek tisztában Kodály koncepciójának részleteivel, s gyakran találkozunk olyan szakemberekkel, akik

mindössze a szolmizálást hiszik az alapvető „módszernek”. Bár Kodály — ez nálunk már eléggé közismert — koncepciója nem csupán a zenei nevelést, s ez utóbbi pedig egyáltalán nem csak a szolmizá- ciós gyakorlatokat jelenti.

— Kiderült azonban, amit szakmai körökben ismernek, hogy nálunk,

(107) Stefán olyan halkan jött be utána, hogy Wae- lav megrémült, amikor a fiú megszólította:

— Rágyújtasz?

Waclav ijedten csapta össze a betegnyilvántartási könyvet Stefán odalökte orra alá a cigarettatárcát s csípős hangon kérdezte:

— Sokat kijegyzeteltél? Vagy csupán mindig az újak érdekelnek?

— Nem értem mit beszélsz? — mondta rémülten Waclav.

— Ne tettesd magad öregem. A lányra meg a német fickóra vagy kíváncsi. Vagy tényleg csupán írásgyakorlatot végzel? Szorgalmas fiú vagy! — veregette meg' Waclav vállát, a barátságosnál kicsit keményebben.

— Na most már igazán szállj le rólam! — rántotta el a vállát Waclav.

— Nocsak? Kényes is vagy? — aztán megváltozott hangnemben kérdezte: — Ki asszisztál Kovalszkinak?

— Krisztina.

— Ejnye csak! A doktor úr nem az orvostanhallgató urat hívja asszisztálni?

— Rosszmájú vagy — mondta csendesen Waclav.

— Túléli a lány a sérülést? — váltott ismét hangnemet Stefán.

— Kérdezd meg Kovalszkit.

— Igenis doktor úr. Értettem doktor űri — gúnyolódott Stefán és becsapta maga mögött az ajtót.

Waclav magára maradt. Ismét fellapozta a nyilvántartó könyvet, majd a telefonhoz nyúlt. Régi típusú készülék volt, nehezen kapott vonalat. Már éppen a tárcsára tette az ujját, amikor észrevette, hogy Kloss j áll a háta mögött.

— Kicsoda ön? — kérdezte Kloss udvariasan.

— Felcser! — pattant fel tisztelettudóan Waclav.

— Neve?

— Waclav Skotovszky, orvostanhallgató.

Kloss észrevette, hogy a fiú hangja bizonytalan. Ke-' ményebbre fogta a hangot:

— És természetesen szívesen ad információkat német tiszteknek? Köszönöm — kérdezni akart még valamit Talán azt, hogy kit operálnak, talán mást De Kovalszki lépett a szobába, s Waclav kikotródott

— Mi van a lánnyal? — kérdezte Kloss. amint becsukódott az ajtó Waclav mögött.

— Rendben, de kérem kínáljon meg egy cigarettával, mert roppant fárasztó műtét volt

— Mikor jöhet ki?

— Se ma, se holnap.'

— És mikor láthatom?

— Nemsokára — válaszolt az orvos.

Kloss gyanakodva nézte Kovalszkit Lehet, hogy ez a harminc év körüli orvos besúgó? Lehet de a felcser sokkai gyanúsabb. Igen, a felcser. Ezzel a nyilvántartási könyvvel, meg a telefonálási kísérlettel. Igen, a felcser... Hirtelen gondolt egyet:

— A kórházi dolgozók jegyzékébe szeretnék betekinteni — mondta Kovalszkinak.

— Ügy, mint a megszálló hatóság képviselője? —■ az orvos hangja ironikus volt, de Klossban nyugalmat ébresztett. Aki így mer beszélni egy német tiszt előtt, az több, mint bátor. Az elszánt ember, s az tudja, hogy miért kockáztat. Nem válaszolt hát a kérdésre, tovább kérdezett;

— Hány dolgozójuk van?

— Kis kórház a nagy háborúban — mondta az iménti Iróniával az orvos. — Két nővér, két felcser. Volt egy főorvosunk, akit gettóba zártak. No és én meg az öreg portás. Jelen pillanatban mindenki a kórházban található. De itt a lista — nyújtotta oda a dolgozók nyilvántartását a főhadnagynak Kovalszki.

— Mondjon valamit a szanitészrőL

— Waclavra gondol? Idevalósi.

— Mióta dolgozik itt?

— Három hónapja. Ült a maguk 11; a német hatóság börtöneiben, s nem a legjobb állapotban került

hozzánk.

— És mit tud mondani a nővérekről?

— Semmit. Addig semmit, amíg nem tudom, hogy milyen célból érdeklődik — mondta az orvos, s nyíltan Kloss szemébe nézett.

(Folytatjuk$

Magyarországon is sokan vannak, akik szeretnének mélyebben megismerkedni a tanár úr munkásságával, elméleti útmutatásaival, gyakorlati eredményeivel Mondhatom, hogy ez a kilencven magyar jelentkező és résztvevő kellemes meglepetés volt — mondja Nemesszeghy Lajosné.

H| ialatt beszél, azt

tervezem, hogy a következű kérdésben arra kérek választ, nem tart- , ja-e hosszúnak a szeminárium idejét, az egy hónapot. Erre a kérdésre azonban nem kerül sor, a választ azonban mégis megkapom.

— Sokat töprengtünk

azon, hogy milyen időtartamban határozzuk meg a j szemináriumot. Végül is úgy döntöttünk, hogy egy hónap elegendő lesz. Hogy miért? Tizenhét előadás j

hangzott el, számos gya- 1 korlati, bemutató tanítás volt, aztán a hangverse-r I nyék, filmvetítések, kirándulások és egyebek. Most* j hogy befejeződött a sze- j minárium, már tudjuk£| hogy jól határoztuk megi az időtartamot. Tudjuk azt 1 is —■ mert naponta lát- ] juk, s elmondják nekünk a vendégek —, hogy nem csökkent az érdeklődés a. program iránt. Ügyszólván í teljes létszámmal jelen voltak a szeminárium hall-j gatói mindenhol: az előadásokon, bemutató tanításokon, a hangversenyeken stb.

£z valóban dicséretre

111 méltó jelenség Te-i gyük azonban hozzá a Ko-’ dály-iskola igazgatójánál szavaihoz, hogy koránt-; sem volt ilyen élénk érj deklődés tapasztalható a „kívülállók”, a kecskemétiek részéről, pedig a hangversenyeken nem szedtek belépődíjat, s olyan re-> mekműveket, előadókat; szólistákat hallhattak vol-j na, hogy azokért más városban tolongani szokták.

— Végezetül két kérdésre szeretnénk választ kapni Nemesszeghy Lajosné- tól: Mikorra tervezik at legközelebbi szemináriu-i mot, s a mostanihoz honnan kaptak segítséget?

— Nincs még eldöntve! , hogy mikor lesz a kövei— kező. A résztvevők, külö-j . nősen akik külföldről jöt- , tek, azt szeretnék, ha már a jövő nyáron folytatnánk! | Már olyan vendégünk is akadt, aki most szerette ’ volna bejelenteni, hogy itt lesz jövőre is. ígéretet azonban nem tehettünk) i senkinek, hiszen hangsúlyozom; nincs döntés. Valószínűleg két évenként rendezzük a szemináriumokat, de ez még csak) valószínű.

— Ami a kérdés máso-' dik felét illeti — örülök; hogy ez is szóba került.' önzetlen támogatást kaptunk a megyei tanácstól, a Kecskeméti Városi Tanácstól és a pedagógus szakszervezettől. Ezt a se-' gítséget szinte mindig és mindenhol éreztük, anyagi, szervezési, elszállásolási és egyéb gondok megoldásakor. igazán jólesett és a szeminárium rendezői. szervezői, hallgatói és valamennyi résztvevője nevében köszönjük — fejezte be tájékoztatóját Nemesszeghy Lajosné, á kecskeméti Kodály-iskola igazgatója.

~~ G. S.