Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-30 / 229. szám
1970. szeptember 30, szerda B. oldal Közösek az érdekek Könyvtár és honismeret A bajai járási könyvtár honismereti munkájáról Mikor 1950-ben a ba- bajai múzeum és könyvtár együtteséből a könyvtári részleg kivált és városi könyvtárként megkezdte önálló működését, már jelentékeny helytörténeti anyaga volt. Az egy szekrényből lett kettő, majd három, később ajándékodból egyszerre tíz is. Ma lár a járási-városi könyvárban egész falsíkot tölt meg a helyi anyag, mely ;ervszerűen bővül. A könyvtár minden he- yi (szűkebb környéki) nyagot gyűjt, a városról zóló, itt megjelent művet, tt született vagy élt, mű- ödött személyekhez kap- solódó könyvet, írásos emukét Az anyag a következő soportosításban áll az Öröklődők rendelkezésére: A város szülötteit ismerítő dokumentumok: Jelky András, Mészáros ázár, Tóth Kálmán, Türr ,tván művei, a róluk szóló odalom. (Nevezettek kö- l különösen Jelky And- sal és Tóth Kálmánnal icsolatban hangzottak el eg jegy zések: Mit akar- ak „ezekkel”? Kik voltak ezek”? Alig ismeri őket alaki! Hol vannak ők az •rszágos „nagyoktól”? Tóth Cálmán? Petőfi epigon! lelky? Csavargó szabólegény stb. A könyvtár helytörténettel foglalkozó dolgozója így válaszolt: — Jól tudjuk, hogy Tóth Kálmán nem emelkedett íz országos legnagyobbak Közé, de: nekünk, a mi városunk lakóinak ő a legnagyobb, aki a Petőfi követők közül az élen járt (egy-egy dalát Petőfinek is tulajdonították!), akiről Császár Elemér így írt az Akadémiai Értesítőben (1915): „... nincs költőnk, még Petőfit sem véve ki, akinek versei olyan nagy számban élnek a nép aj- Kán”. Bolond Miska c. bátor élclapja pedig az osztrák cenzor szerint a „legmerészebb lázítás” volt. Mint a város országgyűlési képviselője, ő járta ki a tanítóképző és a bíróság Bajára helyezését. És Jelky? A 18. században holland kormányzónak lenni távolkeleten ... legalábbis rátermettséget kívánt. Az meg büszkévé tesz minden bajait, hogy kalandos életének regényét a világ minden kultúrnyel- vére lefordították. A város nagyjai után a földrajzi, történeti és szociológiai irodalom, majd a helyi szerzők (itt élt, működött) szépirodalmi és egyéb helyi vonatkozású művek következnek. Külön szekrényben gyűlnek az iskolák értesítői a legutolsó évekig. Ezekben számos helytörténeti tanulmány rejtőzik. Együtt vannak a város költségvetései és zárszámadásai a két világháború közötti időkből, aztán az egészségügyi, pénzügyi, oktatásügyi nyilvántartások és különlenyomatok, plakátok, újságcikkek (kivágva), meghívók, műsorok, levelek, fényképek stb. Nyilvántartják a nem Baján tárolt (található) helyi vonatkozású anyagokat is. Például a szegedi Somogyi Könyvtárban vannak Tóth Kálmán Bolond Miskájának teljes eredeti példányai (helyben csupán egy-két szám), de tucatnyi költői és prózai műve is. Vagy: 1948-ban a szabadságharc százéves fordulóján a Nemzeti Múzeumtól és -az Országos Levéltártól számos tárgyi és írásos anyagot kapott a múzeum kiállítás céljaira. Ezekről, visszaküldésük előtt címleírás készült és helyi anyagként tartják nyilván. Itt felvetődik egy kérdés: vajon a Nemzeti Múzeum nem adhatná-e le (akár levélként is) egy adott helységre vonatkozó anyagát? Olyan anyagról van szó, mely ott harmadnegyed rendű-rangú, szétszórt helyeken tárolt raktári tárgy, kiállítás tikra ritkán kerül sor (vagy egyáltalán!), ugyanakkor az érintett városnak vagy községnek szent ereklye! Például Baja város szülöttjének, Kliegl Józsefnek (feltaláló, 1840-es évek) kottázó zongorája és egysínű vasútmodell ja az idők folyamán egyszerűen eltűnt. Szülővárosában hét lakat alatt őrzött és áhítattal nézett kedves tárgy lenne! Az elmondottak, így felsorakoztatva soknak tűnnék, mégis kevésnek ahhoz, amennyi lehetne. Különösen az elmúlt huszonöt év dokumentumai és a jelenkori anyag gyűjtött mennyisége nem kelt elégedettséget. De ki csinálja és mikor? Sok-sok dolgos, lelkes, hozzáálló kéz kellene azok mellé, akik ezt a munkát szabad napjaikon és a pihenésükből ellopott órákban végzik. A honismereti munka kiszélesítése itt sokat tehetne. A könyvtárban gyakran fordulnak meg idősek és fiatalok, diákok és fizikai dolgozók, vitatkozó és segítő barátok, egy-egy riportra fővárosból, a rádió és tévé munkatársai ... legtöbbször helyismereti ügyben. A könyvtár kutatódolgozója sok kérdésünkre fejből, azonnal választ tud adni, de a memória csak véges és — halomba gyűlve — a jegyzetek is csak nehezen áttekinthetők. Sokhelyütt vannak így — vagy még így sem — azért sürgetően szükséges írásban rögzíteni a múlt még megfogható, fellelhető forrásaiból a valót, a jelen történéseit pedig betű, fotó, vagy magnószalag segítségével megőrizni a jövő számára. A sikeres gyűjtőmunka érdekében pedig hallatni a munkára lelkesítő szót élőben és színes, érdekes írásokban mennél többet! Mert az embereket hallatlanul érdeklik a régmúlt történései, a közelmúlt vagy a jelen napok eredményei. Ilyen témájú előadások, cikkek, tanulmányok kapcsán felélénkülnek, és a tudatuk mélyéből előbányásszák emlékeiket, aztán, egyetértőén vagy vitatkozva jönnek a dokumentumokkal, vagy ellenbizony ítékokkaL A felkeltett érdeklődés eredménye, hogy azonnal hozzák az anyagokat, olyan helyekről, ahonnan erre nem is lehetett számítani. Például nemrég kapott a könyvtár egy Tóth Kálmán arcképet a kiegyezés idejéből, amelyre a költő ezeket írta: Dregán Péternek ellenállhatatlan vonzalommal. Ki volt ez a D. P.? Volt-e és milyen szerepe a város akkori életében? — Vagy: behoztak egy nagyított képet 1894- ből. A Tóth Kálmán szobor leleplezéséről készült. Érzelmi kötődések, nosztalgiák majd minden emberben szunnyadoznak, ezeket hasznosítani a honismereti munkában igen fontos. Az elszármazottak szívesen fordulnak meg egykori pátriájukban, s ahol csak tehetik, kész örömmel vállalnak kisebb- nagyobb megbízatásokat is. A könyvtár évek óta gyűjti a helyi vonatkozású fontosabb dátumokat. 1183-tól napjainkig minden fontos évszámot feljegyez és kívánságra rendelkezésre bocsát. Etjy cikk kerete nem engedi meg a kérdés további részletezését. De az elmondottak is némi támpontot adnak arról, milyen munkát végez a bajai járási könyvtár a honismereti kutatás érdekében. Az ilyen munkára nemcsak a megyei, hanem minden járási-városi könyvtárnak is szüksége van. Jobban, mint valaha! Egyrészt azért, hogy a még meglevő, élő, ismert vagy rejtett tárgyak, emlékek elkallódását tudatosan végzett gyűjtőmunkájukkal meggátolják, másrészt, hogy ezeket összegyűjtve, megőrizve eszközként használhassák fel a helyi szellem és hagyomány ápolásához. Hogy ezen feladatuknak megfelelhessenek, szükséges minden könyvtárban a teremtett körülmény mellett a mozgató szív, lélek és rátermettség. Olyan alkalmas személy, aki e munkát nemcsak kötelességből, hanem szenvedélyből végzi, aki tudatában van, hogy ezzel dolgozó társadalmunk egyetemességét is szolgálja. A iövőben végzett ilyenirányú munka sikere kötelezően megkívánja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő fiatal szakemberek ne csak „nagy horderejű” témákhoz, problémákhoz, kérdésekhez nyúljanak, hanem becsüljék és szívesen végezzék a vidéki „aprómunkát” is! Tudjanak önzetlenül, lelkesen dolgozni, lassan, türelmesen, kitartóan építeni és erősíteni a főcélt: az emberek igazi hazafiságának erősítését. Bárdos Ferenc A BESZÁMOLÓ, s a kongresszusi irányelveket megvitató párttaggyűléseken egyaránt sok szó esett, illetve esik a gazdasági, műszaki vezetők tevékenységéről. Az elmúlt esztendők egyik fontos jellemzője kétségtelenül a vezetés színvonalának napirendre kerülése volt Érthető tehát, ha maguk a vezetők is a figyelem kereszttüzébe kerültek. Egy valamin azonban érdemes elgondolkodni: reális-e mindenkor a megítélés mércéje? A gondolatot egy taggyűlésen hallott felszólalás sugallta. A szót kérő művezető a gyár derék emberei közé tartozik, nehéz helyzetekben sűrűn bizonyította rátermettségét, szakmai hozzáértését, s lelkesedését. Jószándéka tehát elvitathatatlan, mégis szavaiban furcsa elegyet alkotott a jogos bírálat az oktalan követelődzéssel, a megtehető, de meg nem tett cselekedetek számonkérése az irreláis- sal, a meg nem tehetővel. Elmarasztalta például a gyárvezetést azért, mert újabb egy évvel elhalasztották az energiarendszer rekonstrukcióját, az energiatelep olajtüzelésre való átállítását. A válaszadáskor kiderült: bár valóban minden eszköz rendelkezésre áll a rekonstrukcióhoz. a halasztást azért határozták el, mert két év múlva a gyár rákapcsolhatja vezetékeit az országos földgázhálózatra. Az elmarasztalt „tétovázás” tehát nagyon is céltudatos előrelátás, távlatokban való gondolkodás. KÉTFÉLE tanulsága is van az említett felszólalásnak. Az egyik: mivel jogos és jogtalan keveredett a szavakban, a megbírált gazdasági vezetők azt sem szívlelték meg, fogadták el, amiben valóban vétkesek, amiért elmarasztalhatok. A másik; ha jobb a gyáron belüli információs rendszer, ha a vezetők fontosnak tartják az emberek tájékoztatását, akkor nem élhetett volna a köztudatban, hogy a tervezett rekonstrukciót tehetetlenkedés akadályozza, hanem értesülnek a földgáz bevezetésének lehetőségeiről, előnyeiről, s ennek megfelelően alakítják ki véleményüket. A figyelem kereszttüze, a sokfel ől egy helyre címzett bírálatok feszült idegállapotot teremthetnek, s abban nehezebb dolgozni, hisz’ az idegesség és a tárgyilagosság, a hevesség és az alapos megfontoltság nem éppen édestestvérek. Ezért fontos a megítélés mércéje az, hogy a megtehető és a megtett kerüljön mérlegelésre. A VEZETÉS, helyzeténél fogva, sűrűn kénytelen kétféle nyomás sodrát is állni. Egyik oldalról a törvények, rendelkezések, felsőbb utasítások alkotják a cselekvés medrét, a másik oldalról meg az egyéni és a csoportérdekek, a jogos és jogtalan kívánalmak formálják, vagy szeretnék formálni e medret. A meder szélessége, mélysége, a partvonal egyenessége nemcsak geog- ráfiailag meghatározója a víz sodrának, hanem képletesen, példánk esetében is. A vezetésnek — különböző mértékig ugyan — igazodnia kell a mederre, a cselekvésre ható erőkhöz, akár föntről, akár lentről is származzanak azok'. Hiba lenne elfeledkezni arról is, hogy a gazdasági, műszaki vezetésnek nemcsak a lehetőségekkel, hanem az adottságokkal, sőt. az örökséggel is számolni kell. Azzal például nagyon sok gyár esetében, hogy a géppark jelentős hányada elöregedett, korszerűtlen. Azután: a munkaerő képzettségével, az anyagmozgatás helyzetével, a kooperáló partnerek vállalta határidőkkel, mindazzal, amik szerepet játszanak a termelési körül mén vek és feltételek bonvolult összességében. Ide tartozik az is, hogv sok tekintetben még hat a régi iránvítá- si rendszer — objektív és szubjektív értelemben egyaránt —, működnek a beidegződések az irányítás, a vezetés, a végrehajtás minden szintjén. hogy a vezetés lényegében átmeneti időszakot él át amikor sok dolog a már nem és a még nem állapotában található. KÖZHELY.' hogy nem könnyű vezetőnek lenni, s ezt — a többi között — a kongresszusi előkészületek jegyében lezajló taggyűlések is igazolják. A kommunista kollektíva józan szigorúsága, mérlegelő képessége, s a biztosítéka annak, hogy a megítélés mércéje mint minden másban, a gazdasági, műszaki vezetők tevékenységének esetében is a realitás, a valós lehetőségek és a tények összevetése legyen. A másik biztosítékot maguk e vezetők nyújtják. Azzal, hogy tiszta képet adnak tevékenységükről, őszinte tájékoztatást. S azzal is, hogy elfogadják azt. ami jogos észrevétel, bírálat, s türelmes, okos, érvelő szóval győzik meg a té- vedőket, a mércét irreális magasságra helyezőket Egy valami ugyanis kétségtelen. Bár sokféle és sokak állította a mérce, az érdekek végső soron egybeesnek. M. O. Táncos A fesztivál lelkes közönbe már harmadszor hív- : függöny elé az N. köz- ágbeli táncosokat, akik iz- idtan, lihegve, de nagyon álásan fogadták az ünnep- isi. Alig néhány szám volt útra, de azt már minden- i megállapította, ezek a hírű táncosok viszik el a. álmát. A színpadon, a kússzék mögött ott izgult a 'izség egyik pedagógusnő- ;, a tánckar vezetője és mitója. Még talárí könny jelent meg a szeme sorban, amikor látta lányai fiai kirobbanó sikerét... Később, mindnyájan ■ömmel fogadták az zsűri intését; az N. községbeli éke Tsz tánccsoportjának egénycsalogató című tán- i kapja az első díjat. A sztivált követő kis foga- xson közelebb kerültem a \nckar vezetőjéhez. A működési ház társalgójában, történet kényelmes fotelekben üldögélt a társaság vendégeivel, feketét fogyasztva, hűsítő italokat hörpintve emlékeztek a felkészülés élményeire, a fesztivál izgalmaira. — Látja ott az ablak mellett azt a fiatal párt? — hajolt hozzám a tánctanárnő. — Azt a szőke fiút, azzal a csinos szőke lánnyal? — Igen, a feleségével, tánckarunk erősségével. Tudja, hogy ez a siker kettőjüknek köszönhető? — Tizenkét táncosból áll a csoport... — Igen, de a bemutató előtt az egyik legügyesebb lány kificamította a bokáját, ezt a táncot pedig csak hat pár táncolhatja. — De, kezdem az elején. — Szóval, Kerekes Pista és Kiss Rozika már hosszú évek óta táncolt a csoportban, amikor egymásba szerettek. Különben is falubeliek, de a közös tánc, a sok közös műsor még jobban összeboronálta őket. Tavasszal meg is tartották a hét határra szóló lagzit. Akkor azt hittük, semmi sem változik, csak ezután Pista a kiskapuban nem búcsúzik el Rozikától a hazakísérés, után. Nem így történt. Pistánknak valaki telebeszélte a fejét és bizony elhatározta, hogy feleségével együtt kimarad a csoportból. Próbáltuk agitálni, de hasztalan. Csak annyit hajtogatott, hogy nős embernek már nem való ez a szórakozás, meg különben is, az 6 feleségét senki se ölelgesse tánc közben. Igaz, hogy évek óta egy párban táncoltak, de a népi tánc jellegéből adódik, hogy olykor minden lány minden fiúval perdül egyet. Rozika is próbált a lelkére beszélni, de ő sem ért el eredményt. Így azután a közelgő fesztivál előtt a két legjobb táncosunktól búcsúzni kellett. Sikerült ugyan két fiatalt bevonni, de Pistáéit nélkül kétséges volt a siker. Egyet azonban megtudtam. Rozika a csibenevelőben, ahol együtt dolgozott Kende Julival, a tánccsoport egyik tagjával, ebédidőben és amikor egy perc ideje volt, szorgalmasan tanulta az új táncot — mintha csak érezte volna, hogy szükség lesz erre. A fesztivál előtt az új kislányunknak kificamodott a bokája. Nemcsak azért sírtunk mindnyájan, mert sajnáltuk, hanem azért is, mert biztosnak látszott: a fesztiválon nem vehetünk részt az új tánccal, amelytől olyan sokat vártunk. — Magdi néni — szólalt meg hirtelen a nagy bús- lakodás közepette Kende Juli —, .Rozika tökéletesen tudja a táncot. Tessék megkérni Pistát, engedje el a fesztiválra. Nagyon vegyes érzelmekkel nyitottam be a Kerekes portára. Otthon voltak mindketten, éppen vacsorához készülődtek. Meglepő volt a látogatásom, különösen Rozika jött zavarba. Amikor Pista meghallotta a kérést, nyelt egyet, de még válaszra sem jutott ideje, amikor Rozika odabújt hozzá: — Ugye elengedsz? Ugye nem leszel féltékeny? Nem is kell sok próba, Julival megtanultam már a táncot... Várakozóan néztünk az ifjú férjre, aki ebben a pillanatban szintén nagy zavarba jött. Nyelt egy nagyot és tettetett szigorúsággal mondta: — Nem engedlek táncolni Kovács Janival. Majd megyek én. Én is megtanultam ebédidőben a táncot ... Hát, így történt. Opauszky László
