Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-29 / 228. szám
I Érdekes, változata küzdelem KECSKEMÉTI TE—MAVAUT VOLÄN 3:0 (0:0) Egf psre alatt üt kapufa Szarvasi Spartacus—Kiskunfélegyházi Kecskemét, 800 néző, vezette: Tompa. KTE: Pogány — Pavlo- vics, Pongrácz — Gudricza, Nagy L. — Tormási, Magyar (Csordás), Mányoki, Kovács, Parádi. Edző: Vass János. A városi pályán, borús, hűvös időben a KTE kezdte a játékot. Az eső percekben enyhe kecskeméti fölény bontakozott ki. Gólhelyzetet azonban nem tudtak teremteni a kecskeméti csatárok, mert a vendégek alaposan megszervezték védemüket. A 11. percben jól adogatott a KTE, de Magyar gyenge lövéssel fejezte be a támadást. Hosszú percekig lanyha volt az iram, a két 16-os között hullámzott a játék. A 25. percben Kovács szabadrúgása után csak nehezen szabadult fel a Volán kapuja. Magyar lövése először emberben akadt el, majd a visszapattanó labda a jó ütemben kimozduló kapustól vágódott ki. Enyhe kecskeméti fölény jellemezte az első félidő utolsó negyedóráját is. Az 53. percben némi szerencse jutatta gólhoz a csapatot. Gudricza jó labdát küldött az ellenfél térfelének a közepéről a kapu felé. A védők elméláztak, s MARCALI VM—BAJAI Marcal, 500 néző, vezette: Sümeg. B. Vasas MTE: Majzlin- ger — Fodor, Márity, Zom- borcsevity — Viszmeg, Ónodi — Rausch, Borko- vics, Bartulov (Pólyák), Rizsányi, Kémény. Edző: Csongor János. Az első félidő egyenrangú csapatok küzdelmét hozta. Mindkét oldalon bizHódmezővásárhely, 300 néző. vezette: Stefkovics. Kun Béla SE: Gulyás — Kornfeld, Szável, Németh — Makai, Vass — Kókai Karsai (Jankuly), Farkas, Kovács, Borbély. Edző: Kanyó János. Kezdés után a vendégek Kovács irányításával szép akciókat vezettek a ME- DOSZ kapuja ellen. Kókai és Kansai közeli lövései azonban célt tévesztettek. A 20. percben Karsai Borbélyhoz játszott, aki a védők mögül ugrott ki és 3 mé' ,'rröl = hálóba rúgta a jabdtá. A partjelző nem intett, a játékvezető azonban les címén nem adta meg a gólt. Ez fellelkesítette a hazai csapatot és a következő percekben néhány formás támadást vezettek, Gulyás azonban három ízben is jól védett. A félidő második felében ismét a vendégek kezdeményeztek, de Borbély és Kókai biztos helyzetben hibázott. A második félidőt a hazai együttes támadásai ve: figyelték a berobbanó Pa- rádit és Mányokit. A labdát senki sem érte el és a közönség nagy örömére a Gudricza által meglőtt labda a hálóba kötött ki. 1:0. A vezetőgól kissé felpaprikázta a vendégeket és egy játékvezetői tévedés majdnem meghozta a ki- egyenlítést. A 75. percben kapu előtti kavarodásban az egyik fővárosi játékos elesett. A játékvezető túl szigorúan 11-est ítélt. Kóbor büntetőjét Pogány nagyszerű érzékkel kiütötte, s a védők felszabadítottak. Nagy meglepetésre azonban a játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt a KTE ellen. Izgalmasak voltak ezek a pillanatok. Pav- lovics fejéről szögletre került a labda. A 80 percben a jobboldalon Tormási vitte fel a labdát, Mányokihoz adott, aki a kiugró Parádihoz továbbított. Az aprótermetű szélső a hálóba fejelt. 2:0. A 87. percben újabb gólnak tapsolhatott a közönség. Parádi mintegy 18 méterről remekül eltalálta a labdát, amely védhetetle- nül vágódottá bal felső sarokba. 3:0. A rossztalajú pályán nehezen lendültek bele a játékosok — szerencsére a VASAS MTE (0:0) tos gólhelyzetek maradtak kihasználatlanul. A második félidőben úgy tűnt, hogy elfáradtak a hazaiak és az MTE döntő fölénybe került. A csatárok sorra dolgozták ki a helyzeteket, de egyet sem tudtak értékesíteni. Egy ellentámadás során a kapufát találta el a hazai középcsatár. Jók: Majzlinger, Zomborcsevity, Viszmeg. zették be. Beszorították a vendégeket. A Kun Béla SE csak időnként tudta veszélyeztetni a vásárhelyi kaput. A 65. percben egy hazai akció után a középcsatár 8 méterről a bal sarokba lőtt. 1:0. Három' perc múlva a ME- DOSZ jobbszélsője összeütközött Némethtel és elesett. A játékvezető meglepetésre 11-est ítélt, amelyet a jobbfedezet értékesített. 2:0. Továbbra is jól védekezett a vendégcsapat és egy ellentámadás után a 87. percben sikerült is szépítenie. Jankuly Kovácstól kapott labdát és 10 méterről kapura lőtt. A lövésbe belenyúlt egy hazai védő és a labda a hálóba vágódott. 2:1 (öngól). A Kun Béla SE ezúttal idegenben is jól harcolt és a MEDOSZ csak a játékvezetők közreműködésével tudta otthon tartani mindkét pontot. A kiskunfélegyházi csapatból Gulyás, Szável, Kovács és Borbély játszott jól. vendégek végig gyengék maradtak. A KTE lelkesen, de sok hibával játszott, ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet. A csapat legjobbjai: Pogány, Pavlovics, Gudricza, Tormási, Mányoki és Parádi, illetve Kőhalmi, Tatár és Kóbor. Tompa játékvezető a második félidőben sokszor tévedett a KTE terhére. Budapest, 200 néző. Vezette: Schuck. Soltvadkert: Mayer — Vincze I., Mészáros, Fritt- mann (Lehóczki) — Szabó, Meskó — Viszkok (Fazekas), Fábián, Tóth B., Be- zsenyi, Benkő. Edző; Viszkok Sándor. Az első 10 perc a hazai csapat támadásaival telt el, de a Vadkert-védelem jól állta a rohamokat, s közben néhány veszélyes ellentámadást is vezetett. A 24. percben egy ilyen gyors lefutás végén Fábián egy csellel becsapta a védőjét, majd 18 méterről védhetetlen gólt lőtt. 1:0. A vezetés birtokában nyugodtan szövögette támadásait a Soltvadkert, a Magyar Kábel csapata pedig kapkodott és idegenkedtek, közben pedig még többet szabálytalankodtak. Egy ilyen szabálytalanságból a 16-osnál szabadrúgáshoz jutott a soltvad- kerti csapat. Meskó futott a labdának, de cselezett és Fábián a sorfal fölött a hálóba emelt. 2:0. Elkeseredetten támadott a budapesti csapat és az 55. percben sikerült a szépítés. Kavarodás támadt a vadkerti kapu előtt és Horváth a lábak között a hálóba talált. 2:1. A 70. percben még egy kapufát lőttek a hazaiak, majd a soltvadkertieknek volt kétszer is helyzete, de Fábián és Tóth B. hibázott. A 75. percben Fazekas elfutott és már csak a kapussal állt szemben, de elhamarkodottan fölé lőtt. A soltKiskunhalasi MEDOSZ: Dömény — Juhász, Rádi, Tóth I. — Vass, Tüske — Tóth IV. (Lévai), Mészáros, Csányi (Oláh), Kocsis, Csermák. Edző: Virágh István. Élénk iramban indult a játék és a Kiskunhalasi MEDOSZ fölényét két szöglet is jelezte. A 16. percben Mészáros elől az utolsó pillanatban rúgta szögletre a labdát Gonda. A 18. percben Tóth IV. elől Hunya kapus mentett lábbal az oldalvonalon kívülre. A 30. percben Csá- nyit a 16-oson belül Vattai fellökte, de a játékvezető továbbot intett. A 35. percben Csermákot a 16-os vonalán felvágták. A szabadrúgást Csányi a sorfalba rúgta. Egy gyors ellen- támadás végén Dömény Kiskunfélegyháza, 1000 néző, vezette: Nagy G. Szarvasi Spart.: Nagy II. — Kerekes, Mihály, Magyar — Gajdos, Szurovecz — Bertók, Roszik (Kovács), Nagy I., Müller, Orovecz. Edző; Bencsik Gyula. Kkfházi Vasas: Farkas — Cserkó, Sahin, Villányi — Pünkösti, Kelemen — Ben- se, Linka, Gerber (Bella), Ézsi, Görög (Hajagos). Edző: Fejes József. vadkerti csapat tehát jó játékkal, sportszerű küzdelemben vívta ki az első őszi győzelmet. Jók: Vincze, Mészáros, Fábián, Bézs enyi. Mezőhegyes, 100 néző, vezette: Csepregi. Mezőfi SE: Gyaraki — Sebők, H. Kiss, Dvorszki — Borics. Szabó E. — Padlás, Szitár, Harangi, Németh, Papp. Edző; Kri- vy Ottó. A Mezőfi SE támadásaival kezdődött a mérkőzés. A kecskeméti csapat Németh vezérletével ötletes és gyors támadásokat vezetett. A 18. percben Németh lövése a kapufáról Szitár elé pattant, és a jobbösszekötő 8 métrről lőtt a hálóba. 1:0. A gólra kíméletlen és durva játékkal válaszolt a hazai csapat. A 21. percben egyenlíthettek volna, de Keresztesi tiszta helyzetben hibázott. A 23. percben Dvorszki vitte fel a labdát és a jól időzített átadását Szitár 14 méterről nagy lövéssel juttatta a kapuba. 2:0. A félidő végéig még Padlás és Harangi hagyott ki egy-egy nagy helyzetet. A szünet után is a Mezőfi SE támadásait láthattuk. A 49. percben Padlás egészen az alapvonaltól merész előrevetődéssel mentett Kovács elől. A szünet után még nagyobb fölénybe került a MEDOSZ. Az 50. percben Lévai az oldalhálóba lőtt. Az 55. percben Csermák a kapuját elhagyó Hunya mellett csúnyán mellé lőtt. A 63. percben Ólán két csel után 3 méterről sem tudott gólt lőni. Állandó MEDOSZ-fö- lény mellett a 77. percben Kocsis 5 méterről előrevetődve mellé fejelte a labdát. A mérkőzés 90 percéből legalább 80 percet a halasi csapat támadott, mégsem tudtak eredményt elérni. Pedig nagyon sok helyzet akadt, s ezek egyikét sem használták ki. Kitűnt: Rádi, Juhász, Kocsis, A múlt heti nagyarányú gyulai vereség után a kiskunfélegyházi fiúk nagy elszántsággal, bizakodva léptek pályáira a mérsékelt tudású szarvasiak ellen. Sajnos, az askarás — ha nem kíséri szerencse — nem elegendő egy mérkőzés eldöntéséhez. A Vasas az első percektől kezdve beszorította ellenfelét. Ézsi és Gertser veszélyeztetett; majd a gyors Oravecz futott el, de kapu mellé gurította a labdát. Ismételt Vasas támadás után Ézsi az oldaihálót találta el. Lövés-lövést követett, de az utolsó pillanatban mindig belenyúlt egy láb és a legjtobb esetben is csak' szögletet értek el a piros-kékek. A 35. percben Kelemen Ézsitől kapott labdát, száz százalékos gólhelyzet kínálkozott, de a lövés pillanatában elesett a csatár. A 39. percben Gerber lövése a kapu2:1 (2:0) Papphoz ívelt, de a bal- szélső 4 méterről csúnyán mellé lőtt. A 65. percben Padlás lefutotta a védőket és már csak a kapussal állt szemben, amikor lövés helyett a földbe rúgott. A 68. percben Padlás feleslegesen cselezett. Elvették tőle a labdát és a következő pillanatban az üresen álló Keresztesi a hálóba vágta. 2:1. A gól után a MEDOSZ nagy erővel küzdött az egyenlítésért, de jól zárt a Mezőfi SE védelme. A 88. percben a MEDOSZ kapuja előtt a védőkről Szitár elé pattant a labda, aki 2 méterről az üres kapu fölé emelte. A tervszerűbben játszó Mezőfi SE a mérkőzés nagy részében uralta a pályát és csak a csatársoron múlott, hogy a győzelem nem lett nagyobb arányú. Jók: Németh (a mezőny legjobbja), Dvorszki, Szitár, Gyaraki, Szabó E. Csepregi játékvezető jól vezette a durvaságokkal tarkított mérkőzést. Kiskőrös, 400 néző, vezette: Tóth III. K. Gépjavító: Csesznék — Szentgyörgyi II., Virág, Balogh — Kállai I., Pecznyik (Paluska I.) — Bartók (Kállai II.), Szlovák, vén, Bohács, Trifont. Edző: Gacs Tibor. Már az első félidőben is jobban játszottak a dunaújvárosiak, annak ellenére, hogy a 20. percben Vén megszerezte a vezetést a Gépjavítónak. 1:0. A 25. percben Pecznyik késlekedett a felszabadítással, Kállai II. is hibázott és Fürj a kapusról kipattanó labdát zavartalanul lőtte a hálóba. 1:1. Ezután kiegyenlített játék folyt. A 35. percben Vén ismét megszerezhette volna a vezetést, de 7 méterről kapu mellé rúgta a labdát. A második félidőben a Vasas 2:1 (0:0/ J fáról pattant ki a mezőnybe. /k labda Kelemenhez I kerüft, aki 8 méterről ismét xálőtte, de a labda ismét csak a kapufát talál- j ta_eL A 42. percben Linka i szép fejesét Nagy II. hárí ■ j tóttá. i ^ Szünet után a szarvasiak látva a hazai csapat hiábavaló erőlködését, támadásba lendültek. Egy-két ügyes csatáruk megzavarta a védelmet. Oravecz az 55. percben mintegy io méterről laposan a hálóba lőtt. 1:0. Még néhány percig a gól után is fölényben voltak a szarvasiak, és Farkas csak több ízben bravúrral tudott menteni. Később a hazai együttes ismét támadásba lendült. Egyik szögletet a másik követte, majd végre a 67. percben sikerült az egyenlítés is. Egy gólba tartó labdát Magyar kézzel ütött el. A megadott 11-est jjn- ka biztosan lőtte a jobb felső sarokba. 1:1. A Spartacus védelme szorosan zárt, s a Vasas támadásai elakadtak az embergyűrűn. Jellemző, hogy egyetlen ellentámadás a 80. percben majdnem gólt eredményezett, de Oravecz ezúttal nagy helyzetben mellé gurított. a Vasas a győzelem megszerzésére törekedett és 7—8 emberrel támadott. Ez lett a veszte. A 88. percben három szarvasi csatár három védővel került szembe, végül a labda a gőlveszélyps., Oravecz elé került, aki 8 méterről nem hibázott. 2:1. A mérkőzés szarvasi szöglettel ért véget. A Vasasnak nagy szüksége lett volna a két pontra, sajnos egyiket sem sikerült megszereznie. Ennek ellenére a játék biztató volt és ha a lelkesedést a jövőben szerencse is kíséri, úgy az együttesnek nem lesznek kiesési gondjai. A Vasas fölényére egyébként jellemző az is, hogy 19 szögletet rúgott 2 ellenében. A szarvasi csapatból Nagy II., Mihály és Oravecz volt a legjobb, míg a Vasasból Villányi, Kelemen és a második félidőben Linka játszott jóL Gépjavító erőteljesen támadott, s kevés figyelmet fordított a védekezésre. Az 50. percben Bohács lövését védte a dunaújvárosi kapus. Az 56. percben Csesznék csak bátor kifutással tudott menteni. A 60. percben Trifont került gólhely- zetb, de 8 méterről gyengén rúgta a labdát és a kapus védeni tudott. A 65. percben Bohács a 16-oson belül a jó helyzetben levő Vénhez játszott, aki ezútta is erőtlen lövést küldött kapura. A 70. percben a dunaújvárosiak szerezték meg a győztes gólt. A balszélső elfutott és jó labdát adott Simonnak, aki senkitől sem zavartatva lőtt a jobb alsó sarokba. 2:1. A kiskőrösi csapat gyengébb ellenféltől szenvedte el első őszi vereségét, hazai pályán. Jók: Csesznák, Kállai X, Pontosztozkodás Marcalon Jogtalan tizenegyessel... HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI MEDOSZ—KUN BÉLA SE 2:1 (0:0) A% első győzelem SOLTVADKERT— MAGYAR KÄBEL 2:1 (2:0) Meddő mezőnyfölény KISKUNHALASI MEDOSZ—GYOMAI TK 0:0 lervszgrilei; iÉ!szo!t AiiSE MEZŐFI SE— MEZÖHEGYESI MEDOSZ Vereség hazai pályán DUNAÜJVÄROSI PAPÍR—KISKŐRÖSI GÉPJAVÍTÓ 2:1 (1:1)