Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-18 / 219. szám

N A P T A B 1970. szept. 18, péntek Névnap: Diana Napkelte: 5 óra 24 perc. Napnyugta: 17 óra 51 perc. Holdkelte: 18 óra 52 perc. Holdnyugta: 9 óra 19 perc. Beat-bérlet Háromrészes beat-bérle- tet bocsátott ki a Kecs­keméti Városi Művelődési Központ. Az első hangver­senyre szeptember 19-én szombaton kerül sor, a Sy- rius-zenekar közreműködé­sével. A másik két hang­versenyt októberben a Hungária, novemberben pe­dig a Neoton együttes szol­gáltatja — Eredeti akcióra vál­lalkozott egy tolvaj az angliai Leedsben. Megfúr­ta a St. Cross templom fa­lát, hogy hozzáférjen egy 1933-ban vert és oda befa­lazott nagy értékű penny- hez, amit sikerült is el­emelnie. Értékesíteni azon­ban aligha tudja, mivel e pénzérmékből igen kevés van, és a hatóságok mind­egyiknek a tulajdonosát is­merik. (Reuter.) Megbeszélés a Forrásnál A Magyar Írók Szövetsé­gének munkatársai: Fábián Zoltán és Funk Miklós, és a Művelődésügyi Miniszté­rium Irodalmi Osztályának képviselői — Tóth Lajos osztályvezető és Stenczer Ferenc főelőadó — tegnap látogatást tettek Kecskemé­ten, a Forrás szerkesztősé­gében, ahol elbeszélgettek a folyóirat szerkesztőivel és a meghívott munkatár­sakkal. A tanácskozáson megje­lent Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság titkára és Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyettese is. Csütörtökön is mozgott a dunaföldvári löszdomb Csütörtökön felmérték a dunaföldvári földcsuszam­lás által az épületekben olcozptt károkat. Megállapí­tották, hogy három lakóház és két hétvégi nyaraló összedőlt, egy másik lakóháznak pedig csak a falai repedtek meg — annak ellenére, hogy a partszakadás következtében szőlőskertjével együtt lényegesen mé­lyebbre csúszott. A felmérések szerint a házakban körülbelül 600 000 forint értékű kár keletkezett. Je­lentős a gyümölcsösöket ért veszteség. A károsult sze­mélyek elhelyezéséről gondoskodtak. A földcsuszam­láskor a házakban rekedt ingóságok, bútorok kimen­tését vasárnapra tervezik, körülbelül 23 önkéntes rendőr és munkásőr közreműködésével. Akkor kap­nak motorcsónakokat,mivel csak a Duna vizén köze­líthető meg az omlásos terep. Más irányból a terület megközelítése életveszélyes, mert még csütörtökön is észleltek kisebb földmozgást. OSI ELLENSÉGEK “MWW9PV- „W ~ ' -C -'W: ás?-.,j Mozik műsora Szeptember 18: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FEKETESZAKÄLL szelleme KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor FEL A FEJJEL háromnegyed 6 és 8 órakor A KÜLÖNÖS ÜR Dr.Papp István debreceni egyetemi tanár a turkui egyetem díszdoktora A finn nyelv művelésé­ben, tudományos kutatásá­ban évtizedeken át ered­ményes tevékenységet ki­fejtő dr. Papp István debre­ceni egyetemi tanárt, a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem magyar nyelvtu­dományi tanszékének veze­tőjét a Finn Tudományos Akadémia külföldi tagjai sorába választotta, ezenkí­vül a turkui egyetem dísz­doktorává avatta. Dr. Papp István szerkesztette a finn —magyar szótárt, finn nyelvkönyveket írt, számos alkalommal vendégprofesz- szorként tevékenykedett a jyväskyläi egyetemen. Magyar játékfilmszemle Pécsett Hatodik alkalommal ren­dezik meg Pécsett október 5—10 között a magyar já­tékfilm-szemlét. A társadalmi zsűri az dén először az eddigiek mellett jutalmazza a leg­jobb operatőri, filmzene- zerzői és forgatókönyvírói rnunkát is. A magyar film jelentős - seménysorozatára mintegy 30 külföldi filmrendező, esztéta, kritikus is bejelen­tette érkezését. A film­szemle alkalmat ad film­művészetünk időszerű kér- !éseinek megvitatására. A Balázs Béla Stúdió fennál- ásának 10. évfordulója al­timából a Stúdió fiatal endezői bemutatják legsi­keresebb új és régebbi al­kotásaikat, s nyilvános ülé­sen — a közönség bevoná­sával — vitatják meg fil­mes elképzeléseiket, ered­ményeiket. Országos ta­nácskozást tartanak a film­klub-vezetők is. Űj magyar filmek versenyen kívüli be­mutatói és ősbemutatói te­szik teljessé a hatnapos programot. — SZEPTEMBER 26-án, a madarast kultúrotthon- ban tart előadást Szegedi Ernő professzor, a buda­pesti Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola tanára. A község lakói érdeklődéssel várják a Bartók-évforduó alkalmából megrendezésre kerülő előadást, amelyen Szegedi professzor hazánk különböző tájairól származó népdalokat is bemutat. — A Dunai Vasműben 1,1 milliárd forintos költ­séggel épül az ország el­ső folyamatos acélöntő- műve, amelynek berende­zéseit a szovjet ipar gyárt­ja és szállítja. A 43,4 mé­ter magas öntőcsarnok lesz az ország legmagasabb üzemi csarnoka. A 26. szá­mú Építőipari Vállalat, va­lamint a Ganz-MÁVAG szakemberei az év végéig 300 millió forint értékű munkát végeznek el. Az I. sz. öntőgépet 1972 első felében helyezik üzembe. Várható időjárás péntek estig: felszakadozó felhőzet, már csak szórványosan elő­forduló kisebb esővel. Az erős, helyenként viharos északnyugati szél lassan mérséklődik. Várhastó leg­magasabb nappali hőmér­séklet pénteken 15—22 fok között. Továbbá kilátások hét­főig: legalacsonyabb hajna­li hőmérsékletek eleinte 7— 11, később 11—15 fok kö­zött. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte 17— 21, később 20—24 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének tO százai árán várható. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: szeptember 16-án a közőphö- mérséklet 21,0, (az 50 éves át­lag 16,5) legmagasabb hőmér­séklet 28,0 Celsius-fok. Nap­sütéses órák száma 6,6. Csapa­dék 5,8 mm. Szeptember 17-én a hőmérséklet reggel 7 őrakor 13,2, 13 órakor 15,4, legalacso­nyabb hőmérséklet 13,0 Cel­sius-fok. Vízműépítési program Bács-Kiskun megyében utolsó szakaszához érkezett az egész megyére kiterjedő nagyszabású vízműépítési program megvalósítása. Csak a harmadik ötéves tervben harminc település kapott vízmüvet. A helyi tanácsok és a vízmű vál­lalatok összefogásával épült többek között a tiszakécs- kei, a kerekegyházi, a lász- lófalvi és a hetényegyházi vízmű. A terv szerint 1975- ig elkészül a még hiányzó 40 vízmű, s ezzel a megye mind a 198 községében megteremtik a korszerű, vezetékes ivóvízellátást. Huszonnégy óra alatt: Három halálom, tíz súlyos sérülés A kanyaró elleni védőoltás tapasztalatai Olasz munkanélküliek Az olasz központi sta- .sztikai hivatal adatai sze- . nt 1970. augusztus 1-én »laszországban 623 000 nunkanélkülit tartottak lyilván. Gázmérgezés erjedő musttól A Komáromi Állami Gaz­daság boldogasszonypusztai üzemegységében Micskó Fe­renc 38 éves pincemester, Kiss József 22 éves techni­kus és Csontos Vince 44 éves segédmunkás a must­erjesztő akna tisztítása köz­ben — az aknában levő szénmonoxid gáztól — rosz- szul lettek. Micskó Ferenc a kórházba szállítás közben meghalt, két társát súlyos gázmérgezéssel ápolják a kórházban. Vizsgálat in­dult a felelősség megálla­pítására. Szeptember 21. és 30-a között másodízben kerül sor a kanyaró elleni köte­lező védőoltásokra. Ezút­tal az 1969-ben született gyerekeket és a tavalyi első oltásból valamilyen okból kimaradt 1968-as születésűeket oltják. Eb­ből az alkalomból dr. Ká- tay Aladár, az Egészség- ügyi Minisztérium köz­egészségügyi-járványügyi felügyeleti főosztályának vezetője csütörtökön az Egészségügyi Felvilágosítá­si Központban tájékoztat­ta az újságírókat az első év tapasztalatairól és a várható kilátásokról. A védőoltás hatékonysá­gát jelzi, hogy az 1968-as kísérleti oltásokon nyolc vidéki városban beoltott 24 ezer gyerekből mind­össze 14-en betegedtek meg, míg az oltatlanul maradt tízezerből 815-en. Az oltásoktól — hang­súlyozta befejezésül dr. Kátay Aladár — a beteg­ség olyan nagymértékű visszaszorítását várjuk, mint a járványos gyer­mekbénulás, vagy a difté- ria esetében bekövetkezett. Egy tálból eszik a fehér cica és a Hólabda névre hallgató fehér patkány, melyet Angliában tenyésztettek ki. A macská­ról csak annyit jegyezhetünk meg, hogy láthatólag igen jól megfér ősi ellenségével. Hövényvédelmi prognózis Megjelentek a repcedarázs zöldesszürke álhernyói, ame­lyek fiatal repcevetéseinket károsítják. A repcevetéseiket kísérjük figyelemmel és ameny- nyiben négyzetméterenként 2 db álhernyó vagy 1 db károsí­tott növény található, vegysze­res védekezést alkalmazzunk. Védekezésre felhasználható Hungária L—2 porozó 12—15 kg/kh vagy Wofatox porozó 10—12 kg/kh adagolásban. A védekezésnél be kell tartani a munkavédelmi óvórendsza- bályoksat. A felsorolt szerek méhekre veszélyesek. Ehhez azonban az szüksé­ges, hogy a legfogéko­nyabb 1—6 éves korcso­port teljes egészében meg­kapja a védőoltást. Ez még néhány évbe telik, mert évente mindig egy évfo­lyamot részesítenek védő­oltásban. Legfelsőbb Bíróság ítélete a balatonfüredi gyilkos ügyében A Legfelsőbb Bíróság fel­lebbezés folytán ítéletet hirdetett Stroh Mihály, 32 éves balatonfüredi lakos bűnügyében. Stroh gyak­ran italozott, feleségével, gyermekeivel durván bánt, többször bántalmazta őket. A házasságot a bíróság fel­bontotta, a férfi azonban ebbe nem nyugodott bele: rá akarta venni feleségé­nek egyik rokonát) hogy se­gítsen a házassági életkö­zösség helyreállításában. A rokon — Stroh feleségének az unokahúga — elzárkó­zott ez elől, s felszólította a férfit, hogy hagyja el a lakást. Stroh indulatában ököllel nagy erővel fejbe- sújtotta a nőt, majd amikor az segítségért kiáltott, be­tömte a száját, fojtogatta és megerőszakolta. A sér­tett az elszenvedett sérü­lések következtében meg­halt. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ügyben első fokon eljárt Veszprém megyei bíróság ítéletét, amellyel Stroh Mihályt 20 évi szabadságvesztésre ítél­te. Szerda reggeltől csütör­tök reggelig a megyében hét közlekedési szerencsét­lenség történt, amely há­rom halálos áldozatot kö­vetelt. Szerdán délután Kecskemét határában az 5-ös számú főútvonalon U rska Vladimir jugoszláv állampolgár 120 kilométe­res sebességgel vezette sze­mélygépkocsiját, amely a nedves úton megcsúszott és nekiütközött egy pótkocsis tehergépkocsinak. A bal­eset következtében Urska Vladimir a helyszínen meg­halt. Három utasát eszmé­letlen állapotban, súlyos sérülésekkel a kórházba szállították. A személygép­kocsi használhatatlanná vált. Néhány órával ké­sőbb Pillér József 25 éves, Bácsalmás, Doboka 76. szám alatti lakos a bács­almási Petőfi Tsz területén motorkerékpárjával szállí­totta Herbulh János 28 éves Bácsalmás, Doboka, nagyjárási lakost. Pillér — aki ittas volt, nem rendel­kezik vezetői engedéllyel és kellő gyakorlattal — neki­ütközött egy vontatónak. Herbuth János olyan sú­lyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. Pillér Józsefet életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. Csütörtökön reggel Kecs­kemét határában a megye- székhely és Lászlófalva kö­zötti úton Nyitrai Béla, 18 éves segédmunkás, Bugac, Kisbugac 108. szám alatti lakos motorkerékpárján szállította Tovaly László 19 éves, Lászlófalva, Alsó 240. szám alatt lakq fiatal­embert. A nedves úton az egyik útkanyar előtt Nyitrai fékezett. A 70 kilo­méteres sebességgel szágul­dó motorkerékpár megcsú­szott, s a szerencsétlen To­valy egy velük szemben • haladó tehergépkocsi alá zuhant. Tovaly László a helyszínen meghalt. Nyitrai Bélát súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Kiskunhalas és Jánoshal­ma között motorozott Ke­rékgyártó 'Béla 54 éves, Tompa, 32. szám alatti la­kos, s egy szabályosan ki­világított lovas kocsinak üt­között. Kerékgyártó Bélát, és utasát Talabér Istvánná 52 éves, Kiskunhalas, Al­sóöregszőlők 20. szám alatti lakost eszméletlen állapot­ban, súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Féktávolságon belül lé­pett Seres Balázs motorke­rékpárja elé Herceg Rozá­lia 9 éves kecskeméti kis­lány a megyeszékhely terü­letén. A gyermeket súlyos sérüléssel a kórházba szál­lították. Tehergépkocsinak ütközött Tóth Ferenc kecs­keméti lakos, mert Váczi Mihály, locsoló gépkocsi­jával nem adta meg az el­sőbbséget. Tóth Ferencet súlyos sérüléssel a kórház­ba vitték. Nem rendelke­zik jogosítvánnyal Virág Julianna, Bocsa, IV. kerü­let, 123. szám alatti lakos, ennek ellenére Bocsa hatá­rában úgy motorozott, hogy hárman ültek a járművön. A motorkerékpár egy sze­mélygépkocsinak ütközött. A motorkerékpár egyik utasa, Masándi Jánosné sú­lyosan megsérült. G. G. etíTOFi NÉPE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megy el Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel — Kiadja a Baes-KJskun megyei Lapkiadó Valialat — Felelős kiadói dr. Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét városi Tanácshaz. — Szerkesztőségi telefonközpont: 26-1», 25-18. Szerkesztő bizottság: 16-33. — Kiadóhivatal! Kecskemét Szabadság tér Íja. Teleton; 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hőnapra: 20,— forint^ Báes-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét, Telelőm u-05. — Index; 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents