Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-02 / 205. szám

Í970. szeptember 2, szerda:

S. oTtfal

Fehetségyédelem ís társadalmi igazságosság

^2*éb**H& a ^i^pewäs^ärai

Csak egy telefon

A tehetségvédelem a szo- alista társadalom legfőbb •dekei közé tartozik, iégpedig úgy is, mint tár- dalmi, politikai kérdés, s ly is mint a tudományos, chnikai és műszaki hadás záloga, a tehetségek- ;1 való törődés ugyanis egértésre talál az embe- k széles körében, s erő- :i a társadalmi rendsze- nk igazságosságába vett hitet, s közben növeli jlődésünk ütemét, hiszen rsadalmi-gazdasági szem- intból egyáltalán nem indegy, hogy a legtehet- gesebbek, a legrátermet- abek tanulnak-e tovább, kerülnek irányító posztra, felelős beosztásokba, agy a középszerűek.

I ■ ■ ■

Mindez olyan igazság, íivel nehéz lenne vitába dini. Am jóval nehezebb ; megállapítani — még- iig a serdülőkorban —, gy ki a tehetséges a tatásban. Talán az, aki jó ;yeket szerez az iskolá- i? Kétségtelen, hogy a ulásban mutatkozó te- ség egyik kifejezője, a ulmányi előmenetel, az tályzat. De nem teljes ejezője. A tanulásbeli és értelmiségi képessége- akkor lehetne megblz- óan a jegyek alapján zehasonlítani, ha egy- zt mindenütt azonosan tályoznának, másrészt idén gyereknek egyfor- lenne a starthelyzete, khogy az osztályozás- annak természetéből etkezően, sok a szub- tív elem, az otthoni és iskolák közti színvonal- különbségekből ere- n gyakran elválik egy- stól a tehetség és a jó ulmányi átlag. Ahol jó iskola, ahol a szülők ják és akarják is segí- . gyereküket, ott a vi- lylag gyengébb képeslek is nagyobb tárgyi ást és jobb jegyeket ezhetnek, míg ellenke- esetben rejtve marad- a kiváló tehetségek is.

ogy mindez milyen y horderejű kérdéssé iát, az akkor tűnik ki án, ha társadalmi mé- ikben vizsgáljuk. Íme: stlen adatsor: az idén zett általános iskolások százaléka fizikai dol- 5 gyereke, azaz olya- , akik többségükben igébben felszerelt kül- i és falusi iskolákba ak, s otthon sem kapák különösebb segítsé- a tanuláshoz. Nos, cnek a gyerekeknek c 29,2 százaléka pályá- középiskolai továbbta- isra, mégpedig elsősor- a gyengébb tanulmányi Imények miatt, mig az es végzett 21.1 százalé- kitevő, nem fizikai l&zók gyerekeinek 74,5 ;aléka. Ez mindennél gosabban bizonyítja, y a tehetség mértéké- csak akkor lehet töb- :evésbé hű kifejezője isztályzat, ha megköze- sn azonos körülménye- biztosítunk minden :eknek a tanuláshoz, en senki sem feltéte- ,eti, hogy a munkások a parasztok gyerekei ítségtelenebbek, mégpe- olyan nagy arányban,

amilyent a továbbtanulási szándékok közti különbségek mutatnak.

Ebből adódik, hogy a tehetségvédelem bonyolultabb dolog, mint amilyennek az első pillanatban tűnik. Látszólag, csak arról van szó, hogy minden jó tanulmányi eredményt elérőnek biztosítsunk szabad utat az érvényesüléshez, de a probléma mélyén az a jogos igény rejlik, hogy minden fiatal számára teremtsük meg a feltételeket a képességek kibontakoztatásához, mert ezt követeli a társadalmi igazságosság.

A minden gyereket érintő azonos tanulási feltételek biztosítása persze hosz- szú időbe telik. Ha megtehetnénk —, ami a valóságban képtelenség —, hogy az oktatás fejlesztésére fordítható költségvetési összeget egyik napról a másikra megtöbbszörözzük, akkor is évtizedek kellenének az ideális állapotok eléréséhez, s még nem is beszéltünk a sikeres tanulás és továbbtanulás másik feltételéről, arról, ami szintén alapvető kérdés; a családok anyagi és kulturális színvonalának megközelítően azonos szintre hozása. Ezért a minden gyerek számára olyannyira kívánatos

egyenlő tanulási feltételek megteremtésének feladatát

— legalább is átmenetileg

— külön kell választani a közép- és felsőfokú tanulmányokra alkalmas tehetségek istápolásátóL Mert arra, hogy a legkiválóbb képességűeknek jó feltételeket teremtsünk a tanulásban, többnyire már ma is megvannak a lehetőségeink, s ott, ahol hiányoznak, mielőbb meg kell teremteni.

Mindenekelőtt azon a szemléleten kellene változtatni, hogy a tehetséget kizárólagosan a jegyekkel lehet mérni. Különösen a jobb iskolákba és a tagozatos osztályokba való felvételeknél lenne szükséges, hogy jobban mérlegeljék azokat a körülményeket, amelyek közepette addig tanultak a megfelelő készséget mutató fiatalok. Ha ez sikerülne, nem lenne minden évben visszatérő gond, hogy ezekben a tanintézményekben kevés a tehetséges munkás- és parasztfiatal.

A legjobb persze az lenne, ha a tehetséges diákok egyben jó osztályzatokat is tudnának felmutatni. Ehhez mindenekelőtt kollégiumokra, mégpedig színvonalas kollégiumokra lenne szükség. Sajnos, azonban a középiskolások számának növekedésével nem tartott lépést a kollégiumi hálózat fejlesztése, s így adódott, hogy amíg 1953— 54-ben a tanulók 28.5 százaléka kapott kollégiumi elhelyezést, addig 1960—61- ben már csak 20 százaléka, tavaly pedig mindössze 16,8 százaléka. Mindez a tehetséggondozás ellen hat.

■ 9 ■ ■

S a helyzetet aligha javította az a kapkodás, amit az utóbbi időben lehetett

tapasztalni a munkás- és _, , , , ., „ ,

parasztgyerekek segítése K al? ^ néhány

körül. Szinte politikai sikk ™véve* ^ bebizonyította

lett, hogy mindenki tegyen!™^,

érdekükben, s *"*>? ábrázolni társadalmi eletunk apro-cseprő visszávalamit az

a következmény az egyik oldalon társadalmi idegesség lett —, mégpedig nemcsak a nem fizikai dolgo- ____ ____

z

ók, hanem a munkások és ““*«5 a parasztok, valamint a

ságait, szórakoztatóan képes zsörtölődni az emberi jellem megbocsátható hibáin.

gyerekek között is — a másikon pedig a sok bába I között csaknem elveszett a I gyerek, mert a különböző kísérletek, a mutatós, de kellően át nem gondolt kezdeményezések gyakran egymás hatásfokát is rontották. E kérdés kezelésében, a sok jó szándék mellé nagyobb higgadtság és tapintatosabb propaganda szükséges. Mert nem arról van szó. hogy visszaszorítsuk a nem fizikai dolgozók gyerekeinek tanulási kedvét, hanem arról, hogy . felszítsuk a munkás- és j l®risege társadalmunknak, parasztszülőkben gyerme- i .egyetemek túlostrom- keik taníttatásáért érzett j lottságával kapcsolatban felelősséget, a fiatalokban; sz° ^rk erről az

Mici néni két életével, amely az évtized egyik legnagyobb magyar filmvígjá- téksikere volt, tetszetős példáját adta a színvonalas szórakoztató filmnek. Kettőjük szövetsége tehát mindenképpen jó és föltétlenül mulatságos művet ígért.

Hálás témát is választottak, a protekciót. A dzsentrik virágkora óta szép hagyománya van művészetünkben a családi összeköttetések okozta bonyodalmak ábrázolásának, viszont az iskolai protekció, amiről a film szól, újkeletű jevíszont kiderül, hogy a miniszteri rokonság csak a mama jóindulatú meséje, habozás nélkül eltávolítják az intézetből. Node sebaj, van még egy képviselőnagybácsi és van még más gimnázium is Magyarországon.

Mindössze ennyi a fűm

cselekménye, s a rendező nem is nagyon igyekszik

félben levő agglegényt. Elmékéi Drahota Andrea is az álpuritán gimnáziumi igazgatónő szerepében, Eg- ry Istvánnak pedig néhány perc is elegendő, hogy nagyszerű karikatúrát formáljon a főként csak testvérváros-avatással foglalkozó képviselő alakjából. Sikerült epizódalakításokat láthatunk még Kiss Manyipedig a magasabb szintű ismeretek utáni vágyat. Mindenekelőtt a tehetségesekben. Pontosabban: minden tehetséges fiatalban, mert ha a tehetséget jól értelmezzük, nem lesznek

egyáltalában nem kívánatos, és kevéssé bizonyított, inkább csak suttogások formájában felhánytorga- tott jelenségről. Ahhoz azonban, hogy művészi alkotás érdekesen ábrázolja,

a társadalmi osztá- «“*"?több ötletre, életlyok és rétegek szerint oly késére,

nagy aránybeli különbségek a legjobbak kiválasztásakor. Ha a tehetségvédelem valóban azt fogja jelenteni, amit jelentenie kell, akkor összhangba kerül a társadalmi érdekkel és igazságossággal. Ezt az állapotot időben az is közelebb hozná, ha a tehetséget nemcsak a tanulásban, hanem a munkában, az élet minden területén következetesebben elismernék.

T. L.

lett volna

teli jellemekre szükség.

Fehér Klára és Mamcse- rov Frigyes megmaradt egyetlen alapszituáció ismételgetésénél. Akinek a háta mögött valamilyen hivatali hatalom áll, minden dolgát könnyedén el lehet intézni az életben. Katiról, a főszereplőről, amikor azt hiszik, hogy a miniszter keresztlánya, készséggel fölveszik abba a gimnáziumba, ahova nem lenne szabad, mert területileg nem tartozik oda. Amikor

szövevényesebb helyzeteket létrehozni. A kényelmesebb megoldást választja, megbízik színészeiben, hogy nagy rutinjuk képes lekötni a nézők érdeklődését.

A bizalom nem is alaptalan egészen, a szereposztás kitűnő. Ruttkai Éva nagyszerű a fiatal, csinos, elvált mama szerepében, kimondhatatlan bájjal;, friss humorral ábrázolja a leánya karrierjéért legravaszabb furfangokra is képes asszonyt. Méltó partnere Gábor Miklós, a régi udvarló : elegáns fanyarsággal jeleníti meg a nősülő-;

tói, Fónay Mártától, Márkus Lászlótól.

Bármennyire kitűnőek is azonban a színészek, jó forgatókönyv hiányában nehezen köti le varázsuk egy film másfél óráját A vége felé egyre gyérebben hangzik fel nevetés, az ifjú szerelmespár története pedig különösen szokványos, pedig Venczel Vera és Pau- dits Béla játéka is méltó a többiekhez. Forgács Ottó fényképezése egyhangú, viszont Vujicsics Tihamér ki-' sérőzenéje határozottan kellemes.

Sz. £

(1Ű5) — Klárit hagyd békén?

— Végre valami férfiasság is kitört belőled — nevetett Stefán.

Waclav kiment a műtőből, s becsapta maga mögött az ajtót Az ötösből köhögést hallott, távolról géppisztoly rövid sorozata kelepeit bele a koraestébe.

Stefán az ablakhoz ugrott, óvatosan félrehúzta az elsötétítő vászonfüggönyt de kint sötét volt és nyugalom. Az ajtónyikorgásra fordult hátra. Krisztina állt a küszöbön.

— Vitatkoztatok megint?

Stefán legyintett, aztán a lányhoz lépett, s kedveskedve átölelte.

— Krisztina! Van egy kérésem — mondta a lánynak. — Nem tudok kimenni, s telefonálnom kellene. Tudod milyen dolog a kereskedés? Nem várhat az sem, akárcsak a beteg. De végeredményben abból élek, nem ebből.

Krisztina ideges sírásba tört ki:

— Én már ezt nem bírom. Tegnap is egész éjjel rettegtem érted. Ma hajnalban rossz álmom volt. Temetésen találkoztunk.

— Csacsi vagy — nyugtatta Stefán. — Háború van, az embernek kockáztatni is kell...

— Hallgass! Meg akarom mondani neked már napok óta, hogy ...

De Stefán nem engedte beszélni. Gyorsan témát változtatott, s érdeklődött a lánytól a még mindig eszméletlen, németül beszélő sebesült hogyléte felől. Aztán, szinte összefüggéstelenül Waclavra terelte a szót. Figyelmeztette Krisztinát, hogy legyen óvatos. Most nem lehet tudni senkiről se biztosat.

Krisztina nem értette mit akar Stefán, s kérdezni, faggatni akarta a fiút, de Klára benyitott.

— Krisztina gyere gyorsan, a doktor az elkülönítőt kéri előkészíteni. Űj beteget hozott,

— Micsoda beteget megint — kérdezte Stefán. — Hiszen már a plafonon is ágyak vannak.

Évát ideiglenesen a folyosón fektették le Kurt fegyelmezetten szalutált az orvos előtt és sarkonfórául t. Gyorsan távozott.

Éva néhány perc múlva magához tért Amikor kinyitotta a szemét a doktort és Waclavot pillantotta meg. Aztán kutató tekintete a szomszéd ágyon fekvő férfira esett. Megremegett. Felismerte, biztosan felismerte, hogy a szomszéd ágyon a német tudós, Kruch- ka fekszik.

Félelem fogta el, akart valamit mondani, de máris jöttek érte, hogy a műtőbe vigyék. Közben tekintete találkozott az ismét eszméletére tért németével, s kiolvasta Kruchka szeméből, hogy az is felismerte őt

Kiáss negyed órát késett. Von Rhode természetesen

várta, s alig foglalt helyet a főhadnagy, máris a szokásos magyarázatát fújta a német katona pontosságáról, a hadsereg fegyelméről. Kloss ugyancsak a szokásos unalommal hallgatta ezt a fárasztó és nyakatokért körmondatokat.

— Nem veszi komolyan azt a valóságot, hogy háború van — mondta Rhode. — A háborúban a pontosság a fegyelem alapköve, s a fegyelem termi a győzelmet.

Kloss változatlanul hallgatott. Tudta, hogy Kruch- káról lesz szó, de azt is, hogy nem szabad félbeszakítania az ezredes elmefuttatását.

— Ószintén megmondom, hogy nagyon meglepett engem a mai viselkedése — mondta Rhode, s Kloss fellélegzett gondolatban, mert végre a tárgynál voltak. Kétségei persze maradtak, hiszien Rhodéről soha nem lehet leolvasni, hogy mennyit tud és mivel gyanúsítja az embert. Megpróbált hát közömbös maradni:

— Elnézését kérem ezredes úr, de nem voltam a legjobb hangulatban.

— Értem, hogyne érteném — mondta finom iróniával az ezredes, de egy hangulati állapot sem lehet ok arra, hogy egy Abwehr-tiszt úgy viselkedjék, mint egy SS-es.

Kloss latolgatta a helyzetet. Úgy tűnt neki, hogy Rhode valamiben sántikál, valamivel gyanúsítja, de nem mert támadni. Félt, hogy rémlátomások miatt elveszti ezt a fontos szálat: Rhode bizalmát. Hallgatott hát ismét, s várta, hogy az ezredes folytassa, amibe belekezdett.

(Folytatjuk)