Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
Z. oldal 1970. szeptember 13, vasárnap Megkezdődött az utasok beszállítása Ámmanba Hosszas huzavona és a várakozás feszült órái után szombaton délelőtt mégiscsak megkezdődött azoknak az elcsigázott utasoknak beszállítása Ammanba, akik vasárnap óta egy észak- jordániai sivatagi repülőtéren az eltérített repülőgépekben éltek. Összesen 226 személyről van szó. A Palesztinái Népi Felszabadítási Front szóvivője szerint először a gyermekeket és asszonyokat szállítják be a jordá- niai fővárosba. Később a férfiakra is sor kerül, a hírügynökségi jelentésekből azonban nem derül ki világosan, hogy köztük lesznek-e az izraeli állampolgárságú személyek is. A jordániai főváros felé igyekvő konvojokat elkíséri a Felszabadítási Szervezetek Központi Bizottságának delegációja is. Az első terepszínű, főleg gyermekeket szállító autóbusz elindult a sivatagi repülőtérről, álhaladt a jordániai hadsereg tankjainak gyűrűjén — ezek már hétA TWA és a Swissair gépe a jordániai sivatagi repülőtéren, ahová a palesztin gerillák kényszerítették az amerikai, illetve a svájci utasszállítógépet. Utasait túszként tartották fogva a letartóztatott gerillákért. fő óta körülzárva tartották a repülőteret — és Amman felé halad, ahol az Inter- continentál szállóban már ugyancsak megjelentek a jordániai hadsereg hálózsákokkal felszerelt katonái. Ezekből a jelekből arra következtetnék, hogy az Ammanba érkező utasok őrzését gyakorlatilag a jordá- níai hadsereg veszi át a gerilláktól. Hangsúlyozzák azonban, hogy egyelőre csupán arról van szó: az utasokat emberibb körülmények között helyezik el. Végleges szabadonbocsátá- sukról még nem döntöttek, a gerillaszervezetek kitartanak korábbi követeléseik mellett. A palesztinaí gerillák pénteken délben két óra tájban sivatagi repülőterükön dinamittal felrobbantották a három elrabolt repülőgépet: a Swissair, a TWA és a BOAC légitársaság gépeit. A robbantás néhány órával azután következett be, hogy az utasokat útnak indították Amman felé. A jordániai fővárosban a Palesztinái Népi Felszabadítási Front szóvivője jelentette be az akciót. „Ez az első figyelmeztető lépésünk a három nyugati kormány számára, hogy teljesítsék követelésünket” — mondta. Kijelentette, hogy az utasok sorsa attól függően alakul, mi lesz a három kormány reakciója. A „labda” Bonnál van TT MÉG MINDIG gyűrűzik I salt illetően azonban fela moszkvai szerződés visszhangja: az európai béke és biztonság valamennyi híve elégedetten tekint a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság megállapodására. Bizonyos vitás kérdéseket rendezett, de más problémák megoldásához egyelőre csak az általános feltételeket tette kedvezőbbé. Szovjet—nyugatnémet viszonylatban, a jelenlegi szakaszban láthatólag a megadott keretek kitöltése került előtérbe. Erre utal Schiller nyugatnémet gazdaságügyi miniszter tervezett moszkvai útja, valamint a tudományos ügyek miniszterének látogatása a szovjet fővárosban. A Brandt-kormánynak ezzel egyidőben megfelelő komolysággal kell mérlegelnie a moszkvai szerződés ratifikálásának szükségesA MOSZKVA és Bonn közötti kapcsolatok mellett érthetően nagy figyelem kíséri a szocialista országokkal már megindult tárgyalások másik három területét. A Varsóval folytatott párbeszédnek csaknem féltucat fordulója zajlott le, hivatalos bejelentés még nem történt ezek gyakorlati eredményességéről. A népi Lengyelország természetesen hajlandó megtárgyalni az együttműködés szerteágazó kérdéseit, de a kapcsolatok alfája, hogy Bonn elismerje az Odera—Neisse hcttárt. BONYODALMAK vannak Prága és Bonn viszonyában is. Csehszlovák részről több hivatalos nyilatkozatban megmutatko- «tt a tárgyalási készség, s nyugatnémet részről sem utasították el az eszmecsere lehetőségét. A párbeszéd tartalmi vonatkozás vetődik a müncheni egyezmény értékelése. A korábbi bonni kormányok azon az állásponton voltak, hogy az 1938-ban kötött francia— angol—olasz—német paktum Csehszlovákia felosztásáról automatikusan semmis lett, amikor Hitler lerohanta Prágát. Csehszlovák részről viszont azt követelik, hogy Bonn tekintse eleve érvénytelennek a müncheni egyezményt, s vállalja az ebből adódó következményeket. (Ez nem utolsósorban jóvátételt jeként a két német állam egyidejű felvételét várják az ENSZ-ben, valamint más nemzetközi szervezetekben. Erről a témáról valóban mind több szó esik. A nyugatnémetek eddig viszont a gyakorlatban ellene voltak, hogy felvegyék a demokratikus Németországot olyan nemzetközi szervezetekbe, amelyeknek Bonn már tagja. így volt ez az Egészségügyi Világ- szervezet és az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága esetében is. Berlin már többször kifejezésre jutatlentene, egyes nyugatnémet u h hajlandó vállalni lapok számításai szerint legalább egymilliárd 600 millió márkát.) Arról, hogy a Brandt-kabinet hajlandó egyértelműen eleve érvénytelennek nyilvánítani a müncheni megállapodást, eddig nem érkezett hír. A KÉT Németország között változatlanul az NDK által Kasselben javasolt „gondolkodási szünet” van érvényben. A demokratikus Németország ma kétségtelenül jobb pozícióban van, mint eddig bármikor. Idézzünk egyetlen példát: a tavalyi évkezdetkor Berlinnek tizenhárom országgal voltak hivatalos diplomáciai kapcsolatai, jelenleg huszonhattal. Más országok, mint India, amelyek de jure ugyan még nem ismerték el az NDK-t, emelték az állami kapcsolatok szintjét. Az erfurti és kasseli találkozó azt is mutatta, hogy az NSZK sem térhet ki a kétoldalú, közvetlen megbeszélések elől. Ugyanakkor Bonn változatlanul nem mutatja magát érdekeltnek a kézenfekvő és reális lehetőségben: az NDK teljes mértékű nemzetközi jogi elismerésében. A különböző kommentárok hajlanak arra, hogy következő lépés-; az ENSZ-tagságot, a „labda” tehát Bonnál van, a nyugatnémet állásfoglalástól függ a kibontakozás lehetősége. Baljós előjelek Közel-Keleten Kairó Golda Meir útjáról Baljós előjelek vezetik be Golda Meir izraeli miniszterelnök küszöbön álló washingtoni látogatáhajlandó végrehajtani a Biztonsági Tanács határozatát, vagyis kivonulni minden megszállt arab tesát — állapítják meg' rületről. Kairóban. — A Nixon- Az EAK, amely őszinkormányzat magáévá tette azt az alaptalan vádat, hogy az EAK megsérti az ideiglenes tűzszüneti megállapodást, majd ellentmondás nélkül tudomásul vette a Jarring-misszió izraeli bojkottját, s végül hozzájárult egy újabb Phantom-kontingens azonnali szállításához. Ezek után nem meglepő az az értesülés, hogy Golda Meir nem a békéről. a Jarring-misszió esetleges támogatásáról kíván tárgyalni Nixonnal, hanem egy 800 millió dolláros fegyverszállítási szerződés megkötéséről. Ez az ország történetében páratlan megrendelés Phantom és Skyhawk típusú repülőgépeket, helikoptereket, tankokat, légvédelmi rakétákat, radar- és elektronikus berendezéseket foglalna magában. Az EAK fővárosába érkezett hírek szerint Golda Meir a 25 Phantom és 100 Skyhawk repülőgépre vonatkozó korábbi követelését is felmelegíti az ame rikai elnökkel folytatandó tárgyalásokon. Kairói vélemények szerint fokozódik az USA-ra nehezedő izraeli nyomás, amelynek az az alig titkolt célja, hogy visszaállítsák a Rogers-terv előtti állapotokat, minthogy Golda Meir kormánya nem tén törekszik a békére, s ezért elfogadta m amerikai javaslatokat, sajnálattal látja, hogy Washington aggasztó ütemben távolodik saját békekezdeményezésétől. a Biztonsági Tanács határozatát szorgalmazó rendezési tervtől, s mind közelebb és közelebb kerül Tel Aviv agresszív követeléseihez. ■ ■ Összeurópai együttműködés szükséges Jan Marko látogatása Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos baráti látogatásra szeptember 15-én hazánkba érkezik Jan Markó, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere. * Hazaérkezett Prágából Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese és Pozsgai Imre alosztályvezető, akik a CSKP Központi Bizottsága meghívására tartózkodott Csehszlovákiában. (MTI) Jurij Zsukov, a Pravda politikai hírmagyarázója a lap szombati számában megállapítja, hogy ha Nyu- gat-Európában valóban létezik olyan törekvés, hogy megvédelmezzék az Európai Gazdasági Közösséget a dollár beözönlésétől, ehhez egyetlen egy út vezet: az összeurópai együttműködés. Zsukov, az EGK bizottsága szakértőinek nemrégiben közzétett „nem hivatalos” jelentését kommentálja, amelyben az amerikai korporációk nyugat-európai behatolásának jellegéről és útjairól van szó. A jelentés megállapítja egyebek között, hogy a közöspiaci országokban az amerikai tőkebefektetések összege felülmúlja a 30 milliárd dollárt. 1958 és 1966 között az amerikai tőke mintegy 300 százalékkal nőtt, és csupán 1970-ben ismét 25 százalékkal növekszik. A legnagyobb amerikai cégek több mint 80 százalékának Tan jelenleg európai lerakata, vagy üzeme. Az európai tőke a jelentés szerint nem csupán a nyugat-európai amerikai üzemek építési és fejlesztési ráfordításait fedezi, hanem azt is lehetővé teszi az amerikaiaknak, hogy európaiak tulajdonában levő üzemeket vásároljanak meg. Zsukov ezzel kapcsolatban rámutat, hogy a dollár már nemcsak gazdasági téren, hanem politikai és katonai téren is feltételeket akar diktálni Nyugat- Európának. Végeredményben — ahogyan nem régiben a L.Humanité is megállapította — közeledik az a pillanat, amikor az amerikai cégek több pénzt fognak kivonni Nyugat-Európából, mint amennyit ott. befektetnek. Leila Khaled fél az állandó társaságot. Fenti nyilatkozata azért is meglepő, mert — mint a detektívek elmondták — ez a különös lány nemigen beszél magáról. Minden alkalmat megragad azonban, hogy filozófiai kérdéseket vitasson meg a rendőrökkel. Ez utóbbiak azt is elmondták, hogy az újságokban megjelent fényképek alapján aligha lehetne megismerni Khaled kisasszonyt. Életben, úgy tűnik, hogy Leila Khaled orra betört és hajviselete is egészen különös. „Khaled kisasszony nem szeretné, ha repülőgépen vinnék bárhová is. Attól fél ugyanis, hogy a gépet eltérítik, vagy szabotázsakciót hajtanak végre ellene’’. — Ezt a meglepő értesülést a repülőgép-eltérítés vádja miatt fogságban tartott palesztinai ellenálló- nő őrizetével megbízott rendőrök közölhették feletteseikkel. London egyik külvárosának rendőrőrsén fegyveres detektívek, rendőrök és személyes őrizetére kijelölt rendőrnők biztosítják Leila Khaled számára A pártpolitika cselekvő részeseként A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusára való készülődés fontos szakasza zárult le augusztus végével. Az idén alakult pártalapszervezetek kivételével a megye valamennyi — több mint 800 — pártszervezetében lezajlottak a két évi munkát számbavevő, értékelő taggyűlések. Ezzel egyidejűleg tovább fokozódott a pártélet aktivitása; a kommunisták figyelme most a kongresszusi irányelvekre, s a szervezeti szabályzatot módosító tervezetre összpontosul. Erről vallanak a szeptember 1-ével megkezdődött — az irányelveket tárgyaló, s a vezetőséget újjáválasztó — taggyűlések első tapasztalatai. ELŐBB AZONBAN hadd utaljunk vissza az augusztusi taggyűlésekre. Ezek első és legfontosabb tanulsága, hogy sikeresen szolgálták a kongresszusra való készülést, hogy a párttagság szinte kivétel nélkül egyetért és támogatja a párt politikáját, részt vesz annak valóra váltásában. A taggyűlések vitái során a megye párttagságának 22,4 százaléka — több mint 4200 kommunista — fejtette ki véleményét a vezetőség beszámolójában érintett kérdésekről, gyakran újabb oldalról, fontos nézőpontból kiegészítve azokat. Csupán érdekességként: a megyeszékhelyen a párttagság 29 százaléka vett részt a vitában, Bács^lmásoa minden ötödik, Tiszakécskén minden negyedik párttag felszólalt. Nem utolsósorban a vezetőségi beszámolók — a helyi munkára, az alapszervezet tevékenységére összpontosító, elemző, kritikus, önkritikus hangvétele — jóvoltából sokrétű volt a vita. A kommunisták nagy többsége politikusán, az eredményeket túlzásók nélkül értékelve, a pártpolitika következetes helyi végrehajtásáért érzett felelősségtől indíttatva, segítő szándékkal fejtette ki véleményét, tette meg észrevételét. Csupán néhányat említve ez utóbbiak közül: számos helyen elhangzott például, hogy a pártszervek, s a vezetők tegyenek többet a kommunisták megbecsüléséért, nyújtsanak segítséget emberi problémáik megoldásához is. Főleg a tsz-pártszervezetek- ben vetődött fel ismétlődően a kellő fegyelem és ellenőrzés hiánya, s az is, hogy a kárt okozókkal szemben nem mindig következetes az eljárás. Szóvá tették: legyen arányosabb a pártmegbízatások elosztása, váljék színvonalasabbá és változatosabbá a pártoktatás. Vidéken ugyanis a hallgatók évente szinte ugyanazon a fokon és tanfolyamon tanulnak. SOK KOMMUNISTA szorgalmazta a pártszervek ellenőrző munkájának javítását. Ugyanígy tanulságosak azok az észrevételek, amelyek a tanácsi szervek ügyintéző munkájának bürokratikus kinövéseit, a közélet tisztaságát veszélyeztető jelenségeket — protekcionizmus, anyagiasság stb. —, vagy a párt- vezetőség, a gazdasági vezetők munkáját bírálták, a rossz munkahelyi légkört ostorozták.